Keddtől péntekig

Kedden volt az anyák napi buli az óvodában, előtte begyakoroltuk a verseket otthon, hogy minden flottul menjen. A munkahelyen viszont leizzadtam, mert nem volt biztos, hogy le tudok lépni időben. Szerencsémre és a kolléganőm jóindulatának hála, időben odaértem. Ő akart lelépni előbb, de a munkahelyünkön ilyen esetben az anyák élveznek előnyt (beteg gyerek, óvodai nemes alkalmak, mint szülői értekezlet stb.).
Koccra értem oda, és én voltam az utolsó (egyenként adták elő a verset és az ajándékot a gyerekek, nem csoportos fellépés volt). A fiam után a többiek, akiknek nem akkor jött az anyukájuk, mentek a "gyűjtőbe", nem volt várakozás. 

Aztán mehettünk a lányom csoportjába. Ott az utolsó előtti voltam. Vers, süti, ajándék ott is.

Jó volt, mert eljött anyukám is, nekik is készítettek a gyerekek ajándékot.

(Nem bőgtem.)

Szerdán moziba mentem, de előtte kellett szereznem gyerekfelügyelőt. Nem olyan könnyű leakasztani valakit az utolsó előtti pillanatban. Veráéknak szóltam, hogy van-e kedvük Budapestre jönni és mázlik mázlija, volt. Mivel Verának is programja volt este, ezért mindhárom gyerek Petrosra maradt (az én kettőm és az ő együk). Azt mondta, így igazságos, hogy most ő vigyázzon a gyerekekre. Sajnos a kislányomra rájött sírógörcs, de nem azért bőgött, mert Petros nem nagyon beszél magyarul, hanem azért, mert ő, a kislányom nem beszél olaszul. Rajta vagyok az ügyön, tanítgatom őket, mert szeretnének olaszul tudni. Érdekes, mert franciául nem annyira nagyon. Biztos azért van, mert a francia nyelvtudásom nem túl hiteles. Vagy... az apjukkal van bajuk. Mindenesetre súlyosan megbántam azt a világnézetemet, hogy egy anya csak az anyanyelvére tanítsa meg a gyerekeit. Van előttem pár példa, ami piszkosul rácáfol erre a baromságomra. Francba!

Most nem tartott olyan sokáig a beszélgetés a mozifilm után, ezért már este tízre hazaértem. A film tetszett, és még hogy tetszett volna, ha nem kések kerek 15 percet az elejéről! My Beautiful Laundrette, azaz "Az én mosodám" c. filmet vetítették, Daniel Day-Lewis-szel (csak őt ismertem). A beszélgetés sajnos elkanyarodott a lényegről, átment megint politizálásba, ami nem feltétlenül baj, mert az is nagyon-nagyon érdekes, de mi nem azért mentünk. 

Csütörtökön... Most eszmélek, az tegnap volt... Állati necces volt, mert 17:27-re értem az ovi kapujába, akkora dugó volt a városban, hogy több, mint egy órán keresztül vánszorogtam negyed óra helyett. Kocsival mentem reggel dolgozni, hogy ne késsek el. (Késtem). Délután meg örültem, hogy milyen szuper gyorsan a gyerekeimhez érhetek, erre felültem a szopórollerre. Erre szokták ezt mondani? Franc tudja. Már nem vagyok mai gyerek.  De nem baj, mert utána viszont jót buliztunk.

Elmentünk Veráékkal a Rádayba a Mamo fagyizóba, ahol most új lányok vannak és egészen kedvesek, sőt, az egyikük kifejezetten aranyos a gyerekekkel, viszont most az olasz tulajdonos vágott pofákat. A józan ész megáll. Pont egy olasz, akik mindig olyan szuperek szoktak a gyerekekkel lenni. A hülyéje, azt hitte, nem látom, vagy nem tudta, hogy kihez tartozik a gyerek, de fintorral intett felénk a fejével egy vendégnek, hogy milyen maszatos a kisfiam (csokifagyi, és nem a tejcsokis a szája körül, most mit csináljak, úgy eszik, mint egy cochon*). Nem, azt hiszem ezt nem lehetett félreérteni. Na mindegy, a fagyijuk csillagos ötös, a modorukon is csiszoltak már, nyár végére tökéletesek lesznek. 

Onnan kigyalogoltunk a Bálnához, ahol filmforgatás volt. Ja, hát szerdán meg a Szabó Ervin könyvtárnál, azért is késtem a moziból. Egy indiai filmet forgattak (azért nem piskóta, már Bollywood is nálunk forgat?), rengeteg fiatal (értsd: 18-20 év körüliek) táncolt bikiniben cukcuk (na ezt biztos nem így mondják) zenére, mi meg bámultuk őket. Valahogy szeretem a filmforgatásokat bámulni, tök érdekesnek találom. 

Onnan elmentünk a Garzon kertbe a Mikszáth Kálmán térre, ami mindhármunk nagy kedvence. A gyerekek simán eszetlenkedhetnek, nem zavar senkit. A fiam és Márk tök vagányak ráadásul, simán odamennek a pulthoz és kérnek maguknak egy pohár vizet, választanak maguknak tetszőleges színű szívószálat, kérnek pénzt ropira, és mennek, vesznek maguknak ropit. Nekem ez nagyon tetszik. Simogatják a helyi kutyát, összeszedik a gesztenyét, néha odafutnak hozzánk megenni egy sült krumplit. Irtó cukik. 

Végül hazamentünk, Vera és Petros pedig elmentek bulizni, most rajtuk volt a sor. A kölykök alaposan fel voltak pörögve, amitől én rendszeresen idegrángást kapok estefelé, ezért bedugtam őket a fürdőkádba, lefürdettem őket. Kaptak még valami vacsorafélét ("széréál", azaz gabonapelyhet), aztán bebújtunk mindahányan az ágyba, mint a heringek, megbeszéltük a napot és azt hiszem, kevesebb, mint öt perc alatt aludtak. Mindhárman. Pontosabban "mindnégyen". Csak aztán nekem fel kellett ébrednem kiteregetni a mosást és hajat mosni, hogy ne reggel kelljen. 

Ma, ha minden jól megy és nem fog zuhogni az eső, akkor elmegyünk a Városligetbe csónakázni, pontosabban vizibicajozni, ami elég gagyi és giccses, de a gyerekeknek tetszik. 

Igazából ma szabira akartam volna menni, de a kolléganőm megelőzött a bejelentésben, és nem volt pofám ezt a lehetőséget is elvenni tőle, ha már a keddet elcsakliztam előle. Elég fáradt vagyok, jól esne lazítani, pihenni (bár, a fentiek alapján gondolom úgy látszódik, mintha minden napom egy tejszínhabos fagyi lenne, de nem az). 

* malacka