Kolosszális

Nincs kecmec, szombat reggel, ahelyett, hogy 8-kor, vagy akár 10-kor ébrednénk, mi már reggel 6:30-kor szó szerint felkeltünk. Ki az ágyból. Most a fiam diktálta az iramot, indult a verkli: pisilés, reggeliztetés, a másikkal is pisilés, a másikat is reggeliztetni. Ezek után nem volt kedvem kiszúrni magammal és vakarászással tölteni az időt, nekiálltam és kitakarítottam. A gyerekek kivételesen rendesek voltak, nem hátráltattak. Persze agyafúrt vagyok, mert a kislányomat beraktam a fürdőkádba wellnessezni, hogy ne is találkozzanak a tesójával, aki mindeközben pizsamában legózott, mert ha ők együtt játszanak, garantált a balhé, amitől én idegrángást kapok, ha ehhez még éhes is vagyok, akkor üvöltözök is, az meg kinek hiányzik? A gyerekeknek semmiképpen, így is van elegük a hülye anyjukkal. 

Olyannyira hatékony voltam a takarítással, hogy még a Lidlibe is eljutottunk délelőtt. A két gyerek bicajjal, én gyalog. Jó dolog a gyerekbicikli, mert nem nyafognak, hogy fáradtak, nem nyervognak, hogy nincs kedvük és nem könyörögnek, hogy ne vásárolni menjünk, hanem inkább játszóterezni. Kár, hogy nekem nincs bringám. Vágyom rá. Pláne, amióta megláttam azt a rengeteg, de rengeteg bicajost az I bike Budapest felvonuláson.

A boltban a tejtermékes pultnál a kislányom választott magának Norbi Update pudingot, amit én azon nyomban vissza is tettem a polcra, mondván diétás, nem neki való. Nem értették, visszakérdeztek, "mit mondtál mama, gilisztás?". Számukra a diétázás még ismeretlen fogalom.

Az ebédfőzés már nem ment olyan flottul, mert mindenáron ott akartak sertepertélni körülöttem, amit én egyszerűen veszélyesnek tartok. Ha túlságosan sietni kell simán történhet baleset. Serceg az olaj, lobog a víz, kések a vágódeszkán. 

Mire kész lett az ebéd, ők jól laktak marhaságokkal és indulhattunk a szigetre. Az ebédből vacsora lett.

Mázlink volt az idővel és hogy csak akkor kezdett el szakadni az eső, miután kidumáltuk magunkat a lányokkal, a gyerekek meg kijátszották magukat a játszótéren és még a Dolcissimában is jókat ettünk. Az sem volt baj, hogy a két pultos lány fintorgott, főleg a szebbik. Miután összeragadt a szánk a sok édességtől, kértem vizet (sima vizet, pohárban) és ez kicsapta a biztosítékot a szép lánynál. A pisztácia fagyijuk és a babà al rhum a pofavágás ellenére kolosszális.

Kolosszális. Meg kellett néznünk a Pál utcai fiúkat a tévében, mert a Lidlibe menet a gyerekek rátaláltak a szoborcsoportra, ami elbűvölte őket. Mesélnem kellett a történetről és azóta ez a favorit. Tudom, hogy túl kicsik hozzá, csomó mindent nem értenek még, de mégis fogéknyak rá, főleg a kisfiam. A lóvasút, a golyózás (azt vettem észre, hogy a fiam mindig beáll "pozícióba", meglehetősen nehezen esett le, hogy éppen Nemecseket utánozza), a tubákos jelenet, a háború, a kalapok, a gitt, a Pászotorok... sorolhatnám. Ezek mind érdekesek voltak számára. A filmben hallottam újra ezt az általam régen hallott szót: kolosszális. 

Vasárnap már könyörületesebbek voltak hozzám a gyerekek, 7-kor (pontosan 7:02) keltünk.