Fáziskésés

Szombaton "leadtam" a gyerekeket a szüleimnél, hogy én Péterfy Borira koncertre mehessek, igen ám, de már otthon (nálam) vettem észre, hogy otthon (szüleimnél) felejtettem a telefonomat. Hogy a rosseb enné meg! Tiszta hülyeség, hogy telefon nélkül féllábúnak érzi magát az ember. 

Aztán térültem-fordultam, már az Erzsébet téren vártam Gumilabda barátnőmet, amikor bevillant, hogy a jegyet is otthon felejtettem. Kicsit szétszórt vagyok.

Szerencsémre Gumigida képben van, ezért rátöltöttünk egy "jegyapplikációt" a munkahelyi telefonomra és nem kellett hazamenni a papírjegyért. Igaz, két buszmegállónyira lakom, nem késtünk volna el, de így legalább én is fiatalnak érezhettem magam, hogy csak felmutatom a telefonomon a QR-kódot és a vámos átenged.
Kezdődik. Érzem, hogy kezdek visszamaradott lenni, már nem szívom magamban a modern kort úgy, mint gyerekkoromban. Mindig is furcsa volt, hogy a nagyszüleim idegenkedtek és az elején nehezen használták a távirányítót, furcsa, hogy apukám nehezen tanult meg internetezni és a pc-vel bánni, most meg én döcögök ezekkel a szuper applikációkkal. Az van, ha nem mondják, hogy mik léteznek, akkor én magamtól nem fedezem fel. A játékokkal még nincs gond, de a valóban okos applikációkról nekem szólni kell. Apropó, voltunk az egyik szuper Régióban a gyerekeimnek RushHour játékot venni, mert az iskolában kipróbálhattuk és állati klassz, még én is élvezem.
Gyerekkorom óta szeretek játékboltba járni, ezt egyszerűen nem nőttem ki. Nekem az olyan, mint egy múzeum, szeretek mindent megnézni, órákat eltölteni és piszmogni. Szerencséjük van a gyerekeimnek velem, az fix. :D
Apropó, tesóm szokta mondani (10 év a javára), a Zadu nem fiatal, de fiatalos. Alsó hangon 20 éve ezt hallgatom tőle. :) (Ha meséltem már, bocs!)

Bori a kedvencem mostanában (2 éve folyamatosan), az előadás szuper volt, de annyira, hogy az egész előadás 5 perc alatt elrepült, pedig nem 1,5 számot adtak elő. Mostanában semmilyen életkörülményben nem tudom megállítani a homokórát.

Volt olyan pletyka a koncert alatt, hogy az egyik lány már régen kinézte magának az egyik srácot, aki velünk jár koncertekre, de mivel a lány szerény és úrilány, valamint hivatalosan fuvolázik és szépen beszél franciául, soha nem tapadt a fickóra. Magyarul semmit, de semmit nem lehetett észlelni abból, hogy neki bejön. Úgy adódott, hogy közülünk egy másik lány annyit ivott, hogy ráhajtott erre a kiszemelt fiúra, de elég látványosan. Jót mulattam rajta, mert a lány egyébként az ELTE-n tanít, tehát nem bepiálva nyilván normális lány (most találkoztam vele először, csak tippelek). Lány, mert persze ő is 5-10 évvel fiatalabb nálam, mint a többiek is. Én meg egy 40-es... nő. :D (brrr!) Mit csináljak, ha Gáspár haveromnak ilyen fiatal udvartartása van? 

De nem is erről akartam beszélni, hanem arról, hogy ez a fiatal, de nagyon komoly lány nekem öntötte ki a szívét, hogy most mi lesz, lecsapják a kezéről a fiút? Mondjuk hiába vagyok 40 (+ egyre több), bölcsesség nem sok szorult belém. Kikerekedtek a szemeim, és rákérdeztem a lánynál, hogy akkor én rosszul értelmeztem? Azt hittem, hogy ő Tamásra áhítozik, mert mindig együtt lógnak. Kiderült, hogy ők is csak haverok (nincs meg az a híres plusz). Volt még velünk egy lány, aki egy igazi, hamisítatlan "ELTE-s tarisznyás": a szemüvege, ahogy öltözik, ahogy hordja a haját, nagyon szimpatikus, de ... hiszen én is voltam ELTE-s, csak hát valami mégis kimaradt annak idején... én 33 (vagy 35?) éves korom után kezdtem el bulikba járni és úgy érzem, általuk most kicsit bepótolom a lemaradást. 

Azt sem meséltem még, hogy szerdán voltam a Bálint házban filmvetítésen. Shiffer Pál által rendezett Cséplő Gyuri c. dokumentumfilmet néztük meg. A film annyira nagyon nem varázsolt el, mint ahogy a szociológust, de az utána következő beszélgetéstől megint fröcskölt az endorfin az agyamban. Nagyon jó volt! Nem mesélem el az egész filmet és a beszélgetést, csak a konklúziót: egyedül az oktatásügy menthet meg minket. Nincs más kiút, kizárólag az, ha az iskoláztatásra fektetjük a hangsúlyt.