2015. július 29., szerda

Lebuktam

Van ez a szuper Google, mindenki barátja, azon belül is egy csomó funkció, térkép, naptár, fordító, fényképtár és a google+. Arra akarok kilyukadni, hogy google "pluszozta" a sógornőm tesója a barna rizses posztomat. :D Röhögök. Magamon. Ő garantáltan tudja, ki irkál itt, simán felismerhető vagyok, nem elég álnevekkel machinálni. Ez csak azért baj, mert előfordul, hogy randa pletykás vagyok. Róluk, mint ahogy Mary Poppinsról és még kevesekről nem tudok pletykálni, szóval akár folytathatnám is blogot, ahogy eddig, de azt hiszem anyukám is olvasgat, és akkor nekem kampec :D. De akiket csípek, azokról nem fröcsögök, csak azokról, akiktől agybugyogást kapok meg hát magamról, persze most baj, hogy volt pár nem szalonképes sztorim.  
Az a gyanúm, hogy valahol én cseszhettem el, nyilván nyitva hagytam megint a bloggert és úgy szörföztem valamerre, a legjobb barátnőmnek például még felkérést is küldtem a bezzeggel a google-s fotóihoz, így fedezett fel magának, mondjuk tök mindegy, mert így sem olvas, mert őt a blogok baromira nem érdeklik. 

Azt akartam még elmesélni, hogy nincs kedvem szabira menni. Sajnos igazi nyaralásunk idén sem lesz. Minden kolléga kérdezi, mikor kezdem meg a rendes nyári szabit, de én mindig lerázom őket, nincs mit mesélni, még egy Balatont sem.
Annak idején, amikor Sara barátnőmnek sikerült elhelyezkednie, azt mondta, hogy dolgozni járni sokkal üdítőbb, mint otthon dekkolni a gyerekekkel. Öt év után ment vissza dolgozni, addig ő is HTB volt, ráadásul abból a fajtából, aki odaadóan főzött (én nem vagyok ügyes a konyhában), már teregetés közben párosította a zoknikat (na gondolhatjátok, én beteszek egy pár zoknit és garantáltan csak egyet találok meg teregetésnél), vasalt (utálok vasalni), állandóan takarított, ramadan idején (mert hát áttért... apropó, valaki ismer olyan muszlimot, aki áttért a katolikus vallásra? Úgy nézem, fordítva normális) heted hét országra szóló menüt csapott össze a vendégeknek, szóval ő jó feleség, mégis azt mondta, örül, hogy végre dolgozhat (mert hát ugye a mosfőztakarít az egyenlő a nullával). Most én is így érzem, örülök, hogy dolgozhatok. Természetesen bűntudatom is van, mert lepasszoltam a gyerekeket, én egy rendes magyar anya vagyok és muszáj, hogy frusztráljon az a tény, hogy nem 24/24-ben vagyok velük... Ebből meg az jutott eszembe, hogy mennyire fontos nekünk (úgy értem, a társadalomnak), hogy lássuk cseperedni a gyerekeinket. Bezzeg Franciaországban simán el tudnak menni az anyák és apák dolgozni a csecsemő mellől, mert fontos, hogy legyen miből megélniük, de gondolom az is, hogy építsék a karrierjüket is és hirtelen ne valakiből csapjanak át kizárólag szülőkké, én meg simán belementem abba, hogy néztem nőni és fejlődni a gyerekeket, míg nem jutott új csizmára. Nonszensz. Van pár apuka, akiket ismerek és akik távol dolgoznak a családjuktól, azért, hogy éhbérért dolgozzanak és csomó embertől hallom, hogy jujj, hát így hogy fogja látni felnőni a saját gyerekét. Engem, aki átélte ezt a garasoskodó szarságot kifejezetten idegesít a téma. Szerintem igenis felnőnek a gyerekek így is, hogy csak 2-3-4-6 hetente látja az apjukat. Akkor esett le a tantusz, amikor a barátnőméknél tanyáztunk és a férje mindig este 10-11-re ért haza, a gyerekek már aludtak. Ezzel a rengeteg melóval viszont meglehetősen jól éltek és élnek. Valószínűleg és szögletes és fafejű vagyok. Tudom, hogy vannak olyanok is, akik kidolgozzák a lelküket és mégsem megy jól, de azon csodálkozni, hogy valaki szorgalmasan húzza az igát, az furcsa. Most futnom kell, nem fűzhetem tovább a gondolatot. 

9 megjegyzés:

  1. Jujj, mennyi téma, és mindenre akarok reagálni!

    Először is Google: nekem ez a rémálmom. Hogy valaki megtalál. És igen, hiába machinál az ember az álnevekkel... engem már a rajzok alapján is simán fel lehet ismerni, rémes. De most mit fogsz csinálni??

    Képzeld, én most a hétből 3 napot dolgozok és 2 napot gyerekezek ( a hétvégék kivételével) és hát igen... amikor beülök az irodámba szerda reggelente, az olyan, mintha vakációznék... (mondjuk munkafüggő is, persze)

    Muzulmán hitre áttérő keresztény: én is ismertem egyet, NAGYON fura. Egyáltalán, a megtérés is az.

    Családmodell: szerintem sem a nemelvált, 9-től 17-ig dolgozó apuka-anyuka a kulcsa mindennek. Ezt már akkor is akartam írni, amikor arról meséltél, h félsz, hogyan fognak felnőni a gyerekeid apa nélkül. Nem tudom a tuti receptet én sem, de az biztos, hogy rengeteg "normális" családban élő gyerekből láttam pszichopatát válni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy döntöttem, maradok. Ez az én játszóterem. Úgy csinálok, ahogy Thea javasolta, a necces posztokat berakom piszkozatba.

      Akkor kezet foghatunk. Éljen a munka! :D

      Na jól van, akkor létezik, ha nem is sűrűn, de legalább egy létezik.

      Húha, pszichopatát??? Azt hiszem én is, hogy nincs mindenkire ráhúzható megoldókulcs.

      Törlés
    2. neeem, olyat ismerek, mint te! Fordítottat nem :)

      Törlés
  2. Tedd vissza a kérdéses posztokat piszkozatba. Esetleg. De be ne zárd a blogot!
    ((( Ha mégis: kérek szépen kulcsot! Légyszi-légyszi-légyszi! )))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így fogom csinálni: piszkozatba a szennyest, egyébként meg maradok. ;)

      Köszi a biztatást!!!! Jól esik!

      Törlés
    2. Örülök, hogy nem zársz!

      :-)

      Törlés
  3. Ok is pletykaltak rolad, szerintem nem foglalkoznak vele, mit irtal roluk....en ugy gondolom, egy gyerek minel hamarabb szokja a kozosseget, annal jobban szocializalodik..en vittem oket bolcsibe, nounouhoz, hogy gyerekek kozott legyenek, ahogyan en latom a franciakat, itt ez igy van, igy alakult ki, persze itt is van aki otthon marad, ugye tobb gyerek utan, sot szoptat is...ez is egy opcio...nem kulonosebben biraljak sem ezt, sem azt...ezenkivul sztem inkabb csaladcentrikusak...sok gyerek..viszik a pici babakat is etterembe, strandra kirandulni, szoval bepotoljak a kulon toltott idot...a multkor lattam egy pici babat a szomszed nounounal amikor jott erte az apja, magankivul volt a boldogsagtol, szoval nem hiszem, hogy sérul es nem tudja kik az igazi szulei...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ez is abszolút igaz: hóóóóttziher, hogy rólam is pletykálnak. :D

      Nekem annyira tetszik a franciák hozzáállása és hogy nem görcsölnek. Mi magyarok annyira sokat görcsölünk. Úgy értem, az én környezetem (család, barátok, haverok, ismerősök, fórumtársak...).

      Törlés
    2. Azert ne stresszelj ezen!☺ Tenyleg magyar anyukak atoltoztetik naponta 10szer a gyereket, ha racsoppen egy kakaofolt a ruhara pl. Van olyan, aki a gyereket kb. 1 honaposan viszi ki a lakasbol...az egyik baratnom meg a ferjere sem tudta rahagyni egy orara a kicsit..ha 1 meterre tavolabb kerult az anyjatol uvoltott, es szerintem ez az altalanos Magyarorszagon+itteni baratnoim babaval(magyarok) pedig ki vannak akadva ezen az itteni rendszeren...en itteni rendszer szerint csinaltam es nem latom, hogy serultek volna a gyerekek, pici csecsemo koruk ota alszanak a nagyszuloknel, barkivel elvoltak mindig is...V-vel picit gorcsoltem 1(hetig) kb...☺utana mentunk turazni, kirandulni, D pedig kb. a korhazbol Bretagne-i nyaralasra, sogornom Marokkoba vitte az 1 hetes gyereket. Szoval en is csipem az itteni hozzaallast.

      Törlés

A robot kikapcsolva.