2015. július 16., csütörtök

Beszámoló

Luca... jó volt, de jobb, hogy vége. Örömmel mentem és szomorúan jöttem el.
Négy héten át pezsegtünk, húztuk egymás idegeit, aztán találkoztunk és szuper volt, de tudjuk mindketten, hogy ennek a sztorinak nincs jövője, így én most vegyes érzelmekkel vagyok, kicsit bánatos, hogy lezártuk (már megint), de örülök is, nem kell, hogy forrjon a fejem az ide-oda randiktól. A lángolásnak is vége. Megkaptuk, amit akartunk, ennél fogva elaludt a parázs. Így a legjobb. Nem mehetek bele holmi 1000 km-re lévő kalandba. 

Másért is szomorú vagyok. Amikor elindult a repülő, nagyon örültem, majdnem sírtam is, hogy visszataláltam az eredeti csavargó életmódomhoz, hosszú volt ez az év... Aztán hazafelé már el voltam kenődve, hogy ez az Olaszország alig hasonlít ahhoz, amelyet eredetileg szeretek. Illetve dehogynem, csak hát eddig volt rajtam egy rózsaszín szemüveg, most pedig kicsit kiábrándult vagyok... Mindenből. Még van mit faragni rajtam.

Nem, az olaszok nem változtak meg, mert amikor felszálltam a buszra, amely kivisz a repülőhöz, egy olasz pasas (mert hát látszik, hogy ki olasz és ki nem) máris elkezdett bámulni, láttam, hogy keresi a szemkontaktust, az első rácsodálkozás után többször lecsekkoltam. Teljesen elszoktam a flörtöléstől, mert Franciaországban engem azt hiszem senki, de senki nem bámult meg, senki nem próbált velem flörtölni és hát ez eléggé leamortizálta a női öntudatomat. Persze lehet, hogy aszexuális lettem a szülések után, mittomén.

Szerencsére Luca azért még írogat... egy végső szakítás fájt volna... ez így, hogy haverokká váltunk, jó.

Lago di Como


Tegnap voltam olyan balek, hogy reggel 4,30-ra állítottam be a reggeli vekkert vagy rajta maradt a hétfői beállítás... basszuskulcs, nem vagyok normális. Rendesen felkeltem, lezuhanyoztam, szépen felöltöztem, de még korom sötét volt kint és nagy csend, ezért megnéztem az órát: 4.50. Visszafeküdtem aludni. De a napomnak mégis meszeltek... 

A tegnapi randi... hát szarul sült el. A rajongó továbbra is rajong, sőt, egyre jobban pedálozik, már a szülinapomra is ajándékot akar venni, de én nem engedem neki, mert nincs kedvem feladni az önállóságomat (micsoda zagyvaság, tudom)... Sajnos jó ideje nem kapok semmit szülinapra és karácsonyra a gyerekeim apjától, na hát akkor pont egy ilyen rajongótól sem kell, aki még konkrétan senkim, se hapsim, se szeretőm, se semmi, még a végén úgy érezné, hogy ezzel kész is vagyunk bármire. Na ne. Meg hát ez a nagy pedálozás nekem túl furcsa, nem tudom bekajálni... Azt hiszem, még most, az elején kell leráznom lezárnom. Jobb a béke.

De mesélek valami örömtelit, mert érzem, ezektől a pasasoktól lekonyul a kedvem.

Tegnap este voltam az 1982 óta barátnőmmel és görög* férjével a Római parton a Fellini Római Kultúrbisztróban. Gyerekek, én nem is tudtam, hogy ez ekkora villámcsapás lesz. Spanyol nyelven szóló filmet vetítettek a mozivászonra, miközben máshonnan szólt az állati klassz zene, a fröccs üdítő volt, mi ültünk a nyugszékeken és egy mécses mellett beszélgettünk, beszélgettünk és beszélgettünk**.




* A görögök olyan zabálnivalóan beszélnek olaszul és ez a fiú annyira él-hal az országáért, hogy ilyenkor, amikor találkozunk, mindig Görögországba akarok költözni, de legalább nyaralni.

** Most már tudom, hogy mégis tudok még olaszul.

9 megjegyzés:

  1. de szuper, epp tegnap gondolkodtam, hogy amikor otthon leszek augusztusban, lemegyek a Romaira a pasimmal :)

    VálaszTörlés
  2. Hú, ez nagyon rémisztő rajongó lehet :( Luca meg ezek szerint megmarad exnek - sebaj :) jönnek majd még jobbak!

    Ezt a 4.30as ébresztőt én is előadtam a héten, de hogy milyen iszonyú dühös voltam a béna emlékezetű telefonomra miatta :(

    VálaszTörlés
  3. Örülök, h jól telt azért a pár nap!

    És ugye, h a franciák nem olyan MEGNÉZŐSEK? :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na jól van, megnyugodtam, hogy te is mondod, a franciák nem bámulnak. :)

      Törlés
  4. Ne legyel szomoru! Megerdemelted ezt a jo kis kalandot! "Keseredes tokeletesseg, a bujasag kutyai az emlekek porazan" mar nem tudom ki irta☺ Orulok, hogy kezdesz ujra elni! Sztem ideje volt! Noiesseg+ego....a franciak meg sztem alszentek ilyen szempontbol...nem kell oket sem felteni, de diszkreten v inkabb sunyin csinaljak...a latinok tenyleg mas teszta...

    VálaszTörlés
  5. Ne legyel szomoru! Megerdemelted ezt a jo kis kalandot! "Keseredes tokeletesseg, a bujasag kutyai az emlekek porazan" mar nem tudom ki irta☺ Orulok, hogy kezdesz ujra elni! Sztem ideje volt! Noiesseg+ego....a franciak meg sztem alszentek ilyen szempontbol...nem kell oket sem felteni, de diszkreten v inkabb sunyin csinaljak...a latinok tenyleg mas teszta...

    VálaszTörlés
  6. Vivi, de jó! Tetszik, de a google sem találja így. :) Kár!

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.