2014. november 26., szerda

Nagy az az állatkert... (Túl hosszú beszámoló a hülye ovis szülőkről)

Tegnap délután szülői értekezlet volt. Természetesen mindkét gyerekemnek egyszerre volt, azonos időpontban, más-más teremben, én meg egy vagyok. Bementem hát Bandita csoportjába, ahol aztán naná, hogy kaptam hideget-meleget. 

Az első problémát azzal okoztam, hogy felszólaltam egy másik anyuka érdekében. Arról van szó, hogy a szülők zöme csokit is akar rakni a Mikulás-csomagba, de bioanyu nem, mert ő már régi motoros, van egy nagycsoportos lánya is, tudja, hogy fognak kapni az önkormányzattól és a menzaszolgálattól is műcsokit, minek költsük mi is ilyenre a pénzt. Felszólaltam, rávettem a többieket (kézfeltartással kell szavazni mindenről), hogy kizárólag értelmes csokit vegyünk, gagyit ne, legyünk tekintettel bioanyura is (aki kitartóan csak egészséges dolgokat ad a gyerekeinek). 
Mellettem a rosszfogú (értds: csúnya és hiányzó, de azért szimpatikus, mert nekem elsőre mindenki az) anyu mondta, hogy "de hát a gyerekek úúúúgy várják a csokit!"... 

Második problémát azzal okoztam, hogy meg mertem kérdezni, hogy a szülő-gyerek közös barkácsnapot lehetne-e mondjuk fél öt körül kezdeni, hogy ne maradjak le, de le lettem hurrogva. Persze nekem a fél öt is túl korai, nem érnék oda, de azért ábrándoztam róla egy sort. Aztán meg nyakon lettem öntve jeges vízzel (a macska meg fel lett mászva a fára).

A harmadik problémát nem közvetlenül én okoztam, hanem az előzőből fakadt. Lesz majd egy kis karácsonyi előadás, amit az óvónő úgy közölt, hogy jól megforgatta a szemeit, elbiggyesztette a szája sarkát, lesújtóan nézett és rám mérte az ütést: "már meg sem merem említeni, hogy mikor fog kezdődni..". OK, adást vettem. 
Ja, a legjobb, ezután még irányítottan beszólt, hogy aki reggel ügyeletre hozza a gyerekeit, azoknak délután ötkor már nem lenne szabad az oviban lenniük. Mondom: adást vettem! Tájékoztattam óvónőt, hogy dolgozni kell, mert élni kell valamiből, nincs más választás, sakk-matt (azt már nem mertem hozzátenni, hogy így is gáz, mert nem túlórázhatok).

Negyedik probléma, hogy írtak "bemeneti értékelőt" a gyerekekről. Szeptembertől novemberig. A fiam kapott egy x-et a romboló/agresszív rovatba. Kifutott belőlem a vér. Bár szóltak, hogy bármilyen kérdésünk van az értékelővel kapcsolatban, ne most tegyük fel, hanem máskor, én persze nem fértem a cipőmbe, megkérdeztem, hogy mennyire kell ezt a rombolást/agressziót komolyan gondolni és miért csak most "szólnak"? Miért nem tájékoztattak már korábban? Állítólag, ha kellene ezzel foglalkozni, akkor már kijöttek volna családlátogatóba és elirányítottak volna a nevelési tanácsadóba és pszichológushoz. Ezt válaszolták. Én nem hagyom magam, minden este, amikor megyek a gyerekeimért, megkérdezem, hogy hogy ment a napjuk, de a válasz mindig az, hogy minden rendben. Az első pár hétben (szeptemberben) még szóltak, hogy Bandi nem eszik és nem beszél, aztán ez is elmúlt, mert azóta eszik is, beszél is. 
Bezzeg Franciaországban, amikor Bandita bekerült az oviban, az óvónő szólt azonnal, hogy verekszik (halálosan cikinek éreztem), megkért, hogy beszéljek a gyerekkel és szólt, hogy ő is fog beszélni vele. A gyerekem szó szerint egy (kis ráhagyással kettő, de nem több) hét alatt teljesen abbahagyta a verekedést. Itt még azt sem tudom, mit jelent a rombolás/agresszió. Verekszik? Ha verekszik, miért nem szóltak? Vagy beszéltek ők vele? De ha beszéltek, akkor novemberben miért van az az értékelőjén, hogy gáz van? Vagy ha nincs gáz, mert hát azt mondták, hogy nincs, akkor miért írták le? 

Az ötödik probléma, de ehhez már nem szóltam hozzá, szépen be lehet engem idomítani és kussolok én, szóval a negyedik az, hogy lesz felnőtt farsangi buli. A Gozsdu udvarban. Hogy megismerhessük a pedagógusokat más aspektusból (???). Lesz enni és inni (??? miből??? Hát még wc-papírt sem kapnak a KLIK-től, kocsmázásra miből jut???). Én imádok bulizni, de úgy érzem, sokat fizetünk. Kell ajándék az óvónőknek, a dajkáknak, az igazgatónőnek, tegnap megszavaztuk a konyhás néniket is, mert segítenek feladni a cipőket a gyerekekre (az enyémre szisztematikusan kacsalábasan... hm... büdös a szitu, de nyilván én vagyok rosszindulatú), mindenkinek névnapra, karácsonyra, pedagógusnapra, évzáróra. Emellett ugye színház, kirándulás, zöldség-gyümölcs, wc-papír, szappan, zsepi, szalvéta, fogkefe, fogkrém, papír is jól jön és mi minden még. Szóval Gozsdu... Vagy én vagyok túl szarrágó? Most őszintén, én vagyok fösvény, garaskodó, smucig? 

Hatodik probléma, amihez már megint hozzápofáztam, a személyiségi jogok. Az egyik anyuka feldobta az ötletet, hogy behoz egy fényképezőt az óvónőknek, hogy láthassa a gyerekét, aki még kicsi és nem igazán mesél az oviról. Kíváncsi, miket csinálnak. Szerintem jó ötlet, de anyuka le lett szavazva, mert hát a személyiségi jogok és a szülők zöme nem akarja látni a csemetéjét a FB-on. Én meg felemeltem a kezem, mint az isiben és hozzászóltam. Az ovi honlapján van egy galéria, teles-tele a gyerekek fotóival. Ja, hát azokra aláírtak a szülők egy beleegyező nyilatkozatot. Én meg vissza: hát erre az új ötletre is írhatnánk nyilatkozatot. De nem, nem lehet azt csak úgy! Meg kell kérdezni a vezetőséget. Komolyan mondom, egy csomó szülő utálta a gondolatot, hogy a gyereke felkerüljön az internetekbe. Basszuskulcs, hát nem értik, hogy így is úgy is felkerülnek, mert az ovi honlapján, ha akarják, ha nem, ott lesz a gyerekük fotója? Hol a ráció???

Odasúgtam bioanyunak, hogy "bezzeg az ujjal mutogatás nem sért személyiségi jogokat, pfff!". Lehetne hetedik problémának nevezni, de csöndben maradtam. Van egy táblázat, melyen vezetik, hogy ki hol tart a csoportpénz befizetésekkel és bizony van pár szülő, aki nem fizetett még egy fia kanyit sem (havi ezer Forint). A jelenlévők meg kikezdték ezeket az embereket, igaz nevek nem csengtek el, de hát mindenki tudja kikről van szó, hiszen le van írva a táblázatba feketén fehéren. Az óvónő is forgatta a szemét és mondta, hogy naná, hogy pont ezek a szülők nem hoztak még zöldség-gyümölcsöt. Persze ezt tilos volt a jegyzőkönyvben megemlíteni. Értitek??? Tilos!!! Bár mindent jegyzőkönyvbe kell venni, de ezt nem, mert különben megüthetik a bokájukat. Menten visszamegyek Franciaországba! Az, hogy nem a 12. kerületben élünk, hanem a nem túl gazdag nyóckerben, az nem számít. Ezek szerint nem olvasnak híreket (TV-ben híreket nézni egyenlő a nullával). 

Azt már meséltem, hogy a szeptemberi szülői értekezleten azt is mondták, hogy aki nem hoz orvosi igazolást, ha beteg a gyerek, akkor húha! Mire az egyik anyuka szólt, hogy a fia orra folyamatosan folyik, éppen orrmandula-műtétre várnak és az orvos kiadja az igazolást, hogy egészséges, mivel nem fertőző. Erre az óvónők (mindketten) közölték, hogy nekik jogosultságuk van jelenteni (drága óvónő, úgy érti, fel?) az orvost a megfelelő fórumon, mert mi az, hogy orrfolyós gyereknek kiad egészséges igazolást. Értitek? Lehet, hogy csak fenyeget, de hogy a francban kérdőjelezheti meg az orvos véleményét??? 

Itt tartunk. 

Amit leírtam, az teljesen megfelel a valóságnak. Kicsit sem kamu, sajnos.




10 megjegyzés:

  1. Hát ez rémisztő. A mi gyerekeink egy kis falu óvodájába járnak, hát itt nincs ajándék senkinek. Se óvonéninek, se dajkának sőt még a gyerekeknek se készítünk mikuláscsomagot, úgyis kapnak a menzán, önkormányzattól stb. És nincs "szülő farsang" (WTF???)Ezek ennyire unatkoznak???

    VálaszTörlés
  2. Tenyleg elszomorito... A gozsdu-udvar viszont sztem nem rossz otlet. Lehet h jo lesz! Es csak nem kotelezo? A kotelezo ajandekozastol hanyok, komolyan...borzaszto.

    VálaszTörlés
  3. (Marmint h az ovoneniket stb. Kellene megajandekozni)

    VálaszTörlés
  4. A Gozsdu azert furcsa, mert ultra trendi hely, teli kulfoldivel, tenyleg allati klassz, ennek megfeleloen nem olcso. Ha wc-papirt nekunk szuloknek kell vinni az oviba, mert egyebkent nem lenne, akkor mibol telik Gozsdura?

    Az otlet jo, tetszik, csak mondom, csodalkozom...

    VálaszTörlés
  5. Névtelen!

    Nem minden ovi egyforma, tudom. :) De abban biztos vagyok, hogy nektek is kell vinni ellatmanyt, ugye?

    VálaszTörlés
  6. Ja értem, bocs, visszaolvasva látom már h nem az öltet ellen van kifogásod, hanem a gyakorlati megvalósítás ellen. Hát igen, jogos!

    VálaszTörlés
  7. Re-bienvenue en Hongrie ((-: Az a baj, hogy a szulok meg asszisztalnak hozza! Ajandek, szemelyi kultusz mint a jo oreg szociban! Vagytok ketten a bioanyuval a vilag ellen ((-: Nem baj, ne hagyjatok magatokat! Ha nagyon gaz vannak mas ovik. Vagy ott is korzetes? Mar nem emlekszem.

    VálaszTörlés
  8. Nálunk negyedévente fizetünk 2000 ft-ot, abból veszik a WC papírt stb-t, ill. ha színházba mennek ebből fizetik a vonat, buszjegyet. És viszünk gyümölcsöt, minden nap más (van lista ki jön). Olyan ovi biztos nincs ahol semmit nem kell pluszban adnod, de hülyeséggel fontoskodással sokat lehet rontani a helyzeten..

    VálaszTörlés
  9. Igen, hát még Franciaországban is kell valamit vinni: 1 pár benti papucsot. Slussz. :) :D

    VálaszTörlés
  10. Vivi,

    Sajnos a tobbi ovi tavol van, nem fer bele az idombe elkutyagolni mashova es kepzeld, a keruletben nem talaltam magan ovodat. :/ Van egy szuper hely, oriasi zold kerttel, sok jatekkal, de basszuskulcs, bolcsode. Pedig amikor meglattam a kertet (kivulrol), nagyon teteszett, vizionaltam, hogy oda hordom a gyerekeket, aztan bumm, meglattam a feliratot.

    Egyebkent direkt irattam a korzetunk ovijaba, mert egyetertettem azzal az elvvel, hogy mindenki jarjon a sajat ovijaba, mint Fr.o-ban, de mar latom, hogy nem veletlenul jelentkeznek at mashova a szulok...

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.