2014. november 3., hétfő

Egysejtű leszek

Amikor 5 éven át arról ábrándoztam, hogy milyen jó lehet dolgozni és felnőtt emberekkel eszmét cserélni nem egészen arra gondoltam, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen című szuper értelmiségi műsor roppant eseménydús történeteit kell majd mértéktelen hosszú perceken át meghallgatnom. 

Most azt hiszitek, kamuzok, ugye? Elhihetitek, nem. Ez folyik a munkahelyemen, igaz, csak női körökben. Összefoglalom: ismeretlen celeb megkívánta a Coca Colát és a többi celebnek egy órán át kellett szökdellnie vagy táncolnia, hogy azt megkaphassa, amiből nem ihatott, de ivott, erre a többi celeb megorrolt rá, de mivel éhes volt és már nem volt mit enni, kapott 10 szem mogyorót. 

Azt hittem, az anyaság már felzabálta az összes, eleve elenyésző agysejtemet, de úgy látom, hogy még van lejjebb... A kutya fenébe, ilyen alapon maradhattam volna utczaseprőnek Franciaországban is. Semmivel nem vagyok magasabb reptű itthon. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A robot kikapcsolva.