2016. augusztus 5., péntek

A38

Végre elteltem, a "bulikaéhségem" jóllakott. Meg kellett dolgozni érte, közel két hónapba került, mire elegem lett és lenyugodtam. Tegnap Esti Kornél koncerten voltam az A38 hajón, szerdán Corvintetőn, kedden Operaházban, hétfőn Grundon, szombaton Péterfy Bori és love banden, előtte, valamikor a Kobuciban Quimbyn, a többiről is meséltem. Végre elegem lett. Szeptemberben lesz még egy csomó koncert a Budapest Parkban, a többieknek már van jegyük, mennék én mindre, de ki bírja ezt szuflával, amikor a kislányom pont első osztályba kerül, a kisfiam pedig eleve turbulens? Kénytelen leszek letérni az útról. 

Szigorúan limonádé

Kiültünk a korláton kívüli teraszra, mert mások is ott ültek. Kicsit féltem, mert a többiek be voltak nyomva, én meg annyira nem vagyok jó úszó, hogy a Duna sodrásával megküzdjek. Árgus szemekkel vigyáztam rájuk. Most nem azért írom, hogy fényezzem magam, mennyire józan életet élek, mert nem, csak mittomén', az én fejem lágya már egészen majdnem benőtt, a többiekéhez képest, ami persze logikus, mert jóval idősebb vagyok és felelős szülő. Legalábbis törekszem.

5 megjegyzés:

  1. a Peterfy Borin en is voltam (szerintem szuper volt, szetugraltam a hatam, meg most is erzem sajnos), es a Quimbyre is majnem sikerult elmennem :))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De szuper! Egy levegőt szívtunk. :)

      Te, én a szandálomat ugráltam szét, szó szerint.

      Sajnálom a hátfájást, remélem, nem tartós!

      Törlés
    2. koszonom, mar sokkal jobb!:) o, szettancolt szandal, ez tok romantikusan hangzik, sokkal inkabb, mint a tonkreugralt derek! :)

      Törlés
  2. nagyon szép szandálok! én úgy irigyellek, hogy ennyi helyre tudsz menni. hova teszed a gyerekeket ilyenkor?

    VálaszTörlés
  3. A gyerekeim a nyári szünetüket a szüleimnél töltik, ami azt jelenti, hogy három hét és vége. Onnantól nincs elhajlás, illetve csak ritkán. Igaz, van Mary Poppins is, akire lehet számítani, de nem szoktam túlzott pofátlanságba esni.

    A szandál meg... az enyém szétment, ma már nem volt képem felvenni. Széttáncoltam. :D

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.