Már csak egyet kell aludni

Ki vagyok purcanva, hiába a négy nap szabi. Valószínűleg az óraátállítás tette be a kaput. Én még ellennék, de a gyerekeknek elég nehéz felébredni egy órával korábban. még ha este 8-kor már alszanak is. Persze az sem segít, hogy megint sokáig voltak betegek és olyankor jóval később kelnek fel reggelente.

Mivel régen írtam, most mesélek kicsit. 

Szombaton voltunk a Radnóti színházban, a Bárány Boldizsárt néztük meg. Úgy néz ki, hogy én az ilyen gyerekdarabokat sokkal könnyebben emésztem, mint Alföldi Róbert rendezéseit. Eszméletlen jó volt, komolyan, talán még Mary Poppinsnál is jobb. Sőt, állítom, jobb volt. A gyerekek azóta is agitálnak, hogy újra szerezzek rá jegyet, de sajnos nem játsszák minden hétvégén. 

Vasárnap  a Müpában voltunk ingyen programon. A koncert szuper volt (hát ez a baj a blogokban, hogy mindig csak a jóról lehet írni, különben jön a lebaltázás - persze, néha jogosan. Anyukám sem örül, ha pletykafészek vagyok. Pedig most van egy olyan pletykám, hogy megnyalnátok a tíz ujjatokat, de nem lehet elmesélni munkahelyi személyiségi jogok miatt. Csuda szaftos, de hiába, kussolnom kell. Na jó, egy tökmagnyi pletykát /inkább nyafogást/ mesélek: a kolléganőm mindig lekapcsolja a villany az irodámban. Jön és rácsap a villanykapcsolóra, azt mondja, nem tesz jót a szemeknek ez a műfény. De nekem meg kell a világítás, mert az ablakom előtt fák takarják el a napsütést. Ráadásul nem is régi neoncsöveink vannak. Szerencsére már röhögünk az egészen).
A koncert tehát szuper volt. A Presto kamarazenekar adott elő több apró, fülbemászó zenerészletet, amibe  bevonták a gyerekeket is. A lufi szájával kellett például ritmust csipogni, vagy utánozni a hattyú járását, egyébként is mozgolódhattak, szóval ez az egész tényleg fergeteges volt. 

Amikor vége lett, átmehettünk kézműveskedni az előtérbe. 

Még vasárnap este elkészítettem a gyerekeknek a kincskereső térképet másnapra, a nagy tojáskereső hétfőre. Szerintem szuper lett, nekik is nagyon tetszett, hogy nem csak úgy szimatra kellett megtalálni az idei tojásokat, hanem törniük kellett kicsit a fejüket. 

Aztán rájöttem, hogy már nincs meg a fenyőfa...

Ez nem a nyócker...

Kedden oltásra vittem a nagyot. Izgultunk mindketten. Amikor csecsemő volt, teljesen jól tűrte a szurikat, nem sírt, maximum felnyekkent. Most, hogy már egészen nagy (6 éves), már kezd tisztában lenni olyanokkal, hogy injekció = fájdalom. Hála az égnek nagyon bátor volt, még csak fel sem nyikkant. Közölte, hogy ez nagyon fájt, és ment az élet tovább.