2015. június 5., péntek

Pattogok, mint kecskeszar a deszkán

Persze, kezdett kiderülni az égbolt felettem, gondolhattam volna, hogy hamarosan beborul. Ma reggel is megkaptam a magamét a kopott műszempillás óvónőtől, hogy tegnap elfelejtettem gyümölcsöt vinni, holott én voltam a napos és a gyerekek nem jutottak MIATTAM vitaminhoz és hiába, hogy ma már más a soros, de ki tudja, hogy ma hoznak-e. Visszakérdeztem: Sodexo semmiféle gyümölcsöt nem hoz? Nem úgy van, hogy igenis kötelesek gyümölcsöt is rakni a napi ellátmányba, nemcsak kenyeret kenyérrel? Az óvónő persze még osztott pár pofont: így szavazták meg a szülők; túl korán viszem az oviba a gyerekeket; és tegnap sem vittem, pedig ki van írva... Jó, hát hétfőn hozok, mondtam, de megint rázendített, hogy már tegnap sem kaptak vitamint. Mintha valami harmadik világbeli országban élnénk és különben is, attól függetlenül, hogy nyócker, úgy látom ezek a szülők szégyellnék magukat, ha egyedül az oviban kapna a gyerekük zöldség-gyümölcsöt. 
Mindenesetre a kecsöp ott volt a nyelvemen, de uralkodtam magamon és sikerült nem a képébe vágni, hogy dumál itt nekem "nem jutnak a gyerekek vitaminhoz miattam", egyébként meg ketchuppal tömik őket. Beszarás. Tudom, rohadt unalmas ez az ovifikázás, de mit csináljak, felhúzták az agyam. Hol van az a munkahely a Blahán, ahová 8-ra kell járni és 16 órakor kicsekkolni, jól fizet és nem citteg, ha egy nap szabira akar menni az ember. 

Szerencsére nem késtem sokat a munkahelyemről, csak fél órát, de itt meg attól füstölt ki az agyam, hogy nem indult be a számítógépem, felhívtam hát az informatikust, hogy segítsen, de jó szokásához híven elküldött a pékbe, erre föl megjavult a gép. 

Aztán... azt hiszem a bicajos kolléganő mégsem örül, hogy használom a lopott bringáját, mert ugyan eddig ő nem használta, de most, hogy én szeretek vele tekeregni, rákapott ő is és már kétszer szólt, hogy nem használhatom a vészkijáratot, mert ő sem tudja miért. Szólt a főkolompos kolléganőnek is, hogy együtt mossanak nekem agyat. Igaz, ők nem kebelbarátnők, mert mindig kidumálják egymást egymás háta mögött, de ilyen esetben karöltve támadnak. Vadászgörény legyek, ha nyitva szoktam hagyni azt az ajtót.... Először, amikor szóltak, nem hittem a fülemnek, de gondoltam én is csak egy halandó ember vagyok, lehet, hogy előfordult, de az, hogy most már három alkalmat emlegetnek, az már ki van zárva, miután eszméletlenül odafigyelek, hogy bezárjam magam mögött az ajtót.
Érthetetlen, miért csípem a szemüket. Másik cégnél dolgozom, másik csapathoz tartozom, mindig, de mindig kedves vagyok velük, erre keresik rajtam a fogást, pont úgy, mint az óvónők. Már kérdeztem azokat az embereket, akik nem kekeckednek velem, hogy mi az ami irritáló rajtam, de nem tudtak mit mondani... a kekeceket kellene megkérdezni?


11 megjegyzés:

  1. Dehogy kérded őket. Irigyek. Oszt' jóvan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyerekkorom óta ha valami sérelem ért, anyu azt mondta rá se ráncs, irigy!
      Az évek tapasztalai azt mondatják velem, hogy igaza lehetett.

      Az óvodai évek hamar elmúlnak, aztán majd a suli végét fogod várni.

      Törlés
    2. Na majd 20 év múlva kiderül. Ennyi idő kell, hogy leessen a tantusz. ;)

      Törlés
    3. Thea megelőzött, én is ezt akartam mondani:)

      Törlés
  2. Nekem is jó kis szar napom volt, de engem legalább nem baszott le a kopott műszempillás óvónő :)))

    VálaszTörlés
  3. Bocsánat, de ez a "kopott műszempillás óvónő", ez valami isteni. Kicsit még kancsalnak is képzelem... Lehetne ez ilyen szófordulat is: "Olyan napom volt, hogy már csak az hiányzik, hogy lebasszon a kopott műszempillás óvónő!"

    VálaszTörlés
  4. A kopott muszempillas óvónő (fontos megjegyezni: 3D muszempillas!!!) eredetileg dögös lehetett, de napjainkban egy ítélkező, beszólogatos figura, ennél fogva nem olyan túl szép és bájos. A lelkét nem ismerem, mert rendesen beszélgetni nem lehet vele, csak fogadóórán. Azt is mondhatnám, hogy elhízott, de sajnos én is, így a súlyát nem kritizálom. :)

    VálaszTörlés
  5. Bocsánat, az helyesírás automata is beint ma nekem.

    VálaszTörlés
  6. Ez a 3D muszempilla nekem leginkabb egy seprure hasonlit es a tetovalt szemoldokkel, valamint a hosszabitott muhajjal sorolom egy kategoriaba...az meg, hogy kopott is!☺☺☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hát igen, ezek mind egy kategória. amit persze lehetne észrevétlenül tökéletesre is csinálni egy kis akarással...

      Törlés
  7. Vigaszt kerestem a gugliban, így találtam rád. mert nekem is jutott egy kmó (kopott műszempillás óvónő), csak az enyém négyzetarcú kopottszőke furcsafogú... Velem is kekeckedik, csak az a baj, hogy a gyereken keresztül próbálja. Na mindegy... Az szemét dolog, hogy a te "nyomorod" megnyugtatta kissé a lelkemet?

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.