2014. november 19., szerda

Cenzúra nélkül

Aki gyereket vár vagy tervez ne olvasson tovább! Tényleg ne! Mondom, ne! Bár lehet, hogy jobb tisztában lenni vele, hogy az élet nem egy vattacukor és bárkivel előfordulhatnak gebaszok?

Megszületett Zsuzsu babája. 2,7 kg volt, 7 hónapos, (nem tudom, pontosan hány hetes, januárban kellett volna megszületnie). Megnézhette. Azt mondta, szép volt. Még fel is öltöztették. Most intézik a hamvasztást. (Boncolás nem lesz? Nem tudom.) Anyósom kifizetett 15 Eurót, hogy Zsuzsuval maradhasson egy szobában, ne legyen egyedül az első éjszakán.
Pszichológus már szülés előtt is foglalkozott vele, amikor megtudta, hogy beteg a magzat.
Mindez Franciaországban.

Egy másik ismerősöm, aki szintén halott magzatot szült, nem nézte meg a babáját, de zárt borítékban kapott róla fotót és kis gipsz kéz- és lábnyomatot. Később, ha mégis akarja, megnézheti. Ő 16 hetesen szült.
Ez is Franciaországban.

Ehhez képest én harmadmagammal szültem egy szülőszobában. Magyarországon, Budapesten, egy jónevű kórházban (én annak gondolom... -tam?). 2008-ban. Vasárnap lesz 6 éve.

Függönnyel voltunk elválasztva. A jobbomon fekvő lány egy órával előttem szült (az üvöltözős, káromkodós típus), a balomon lévő lány nem szült, csak napok óta nyitott méhszájjal feküdt, téglával felpolcolt ággyal (a lábnál lévő ágylábak alá pakolnak ilyenkor pár valódi téglát), és próbálták visszatartani a magzatot. Tehát az a lány jónéhány szülést végighallgatott. 

Nekem azt mondták az orvosok, jobb, hogy nem néztem meg. Nem civilnek való.
Az enyémet nem öltöztették fel. Franc tudja hova vitték. Jó, hát gondolom a közös égetőbe. Évekkel később is marcangolt ez az űr, rákérdeztem IKL-nél, hogy megy ez, holott az ember tudatalatt tudja, még ha nem is egészségügyis. Azóta is ott van bennem, hogy meg kellett volna nézni, bár elfogadom az orvosok véleményét is, mivel az enyém nem gyarapodott rendesen, kicsi volt és ki tudja mikor halt meg... Igaz, három hetet a kórházban feküdtem, akkor még élt, dopplerrel hallgatták a szívhangját, de kiengedtek a kórházból és 10 nap múlva elmentem egy privát ultrahangra, ahol közölték a hírt és még le is basztak, hogy nem járok terhesgondozásra?!? Ma sem értem, hogy nézték ki belőlem. Azért annyi lelki erőm még akadt az adott pillanatban, hogy elmondjam nekik, három hetet kórházban feküdtem és minden nap szóltam, hogy nem mozog a magzat, de le lettem intve, hogy első baba, majd fogom érezni, csak várjak...
Szülés után az első éjjel a szülőszobában maradtam, a többi napon négyágyas szobában az abortuszra várókkal.
Pszichológus nem, de egy kedves klinikai gondozó elbeszélgetett velem a szülés után. Egyszer. Bár mondta, hogy csak szóljak, ha még szükségem lenne beszélgetni. Szóltam is, de lerázott azzal, hogy látja rajtam, erős vagyok, nem lesz velem baj.
Az orvosok, szülésznők mind kedvesek voltak. Néhányan szigorúak, távolságtartók, de még ez is érthető.

Hetek múlva elmentem Singer Magdihoz, aki csoportterápiát indított, de nehezen ment, a csoport lemorzsolódott, pedig hasznos volt. Rajtam segített.

6 megjegyzés:

  1. O, istenem.

    Es hogy van Zsuzsu? Hogy birja?
    (O egyebkent a sogornod?)

    VálaszTörlés
  2. Igen, sogornom.

    Meg rosszul birja, sokat sir. Az elejen folyamatosan sirt.
    Hosszu menet lesz a gyaszmunka...

    VálaszTörlés
  3. Nadeah, a Nouvelle Vague egyik csodás énekesnője is terhes volt, még egy hónapja is óriási pocakkal koncertezett, meg írta mindig, hogy ha épp nem szülök, akkor itt és itt lépek fel. Erre valamelyik nap ezt olvasom a FB-ján: FOR INDIA SCARLETT my first daughter, died and born 29/10/2014

    May you rest in peace and come back when you're good and ready.
    I love you x

    Az élet néha iszonyatos. Részvétem a családotoknak, de főleg, persze Zsuzsinak

    VálaszTörlés
  4. ... tényleg bárkivel előfordulhat.

    Nem tudtam ezt Nadeahról. :(

    Most olvasgatom, miket írt... Milyen magával ragadóan szépen szavakba tudja önteni a gondolatait: Pere Lachaiseben eltemetni, hogy jó társaságban legyen.

    Hiába az élet része a halál, ettől még rettenetesen szomorú.

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.