Bezzegország - Abszurdisztán 0:1

Úgy nézem, mindig akkor írok, amikor érzelmi turbulenciába kerülök.

Szó szót követett, nyaralásról beszélgettünk a munkahelyen, amikor is a kolléganő Kriszta megkérdezte, hogy de nekem nem rossz, hogy nem voltam nyaralni idén? Nem, mert már megszoktam a minivakációkat. A 3-4 napos nyaralásokat. Nem is tudom, milyen lehet egy hétre, neadjúristan két hétre nyaralni menni. Vagy mint az ausztrálok, hogy öt évente elküldik az embert két hónapos feltöldődésre. Szürreális. Gondolkodtam, hogy voltam-e már egyhetes nyaraláson. Neadjúristen két hetesen. Aztán a kolléganő Kriszta mondta, hogy de hiszen tavaly két hétig voltál bezzegországban (kisbetűvel, meg vagyok sértődve rájuk). Hm, az minden volt, csak nyaralás nem. Utálok prérin "nyaralni", utálok főzni és takarítani nyaralás alatt, főleg utálom, ha nem tudom, hogy a gyerekek apja milyen lesz, esetleg nem hozza vissza őket, utálok félni. Utálom, ha olyan helyen kell vásárolnom, ahol rohadt drága minden az én pénztárcámnak, és bizony a zsebembe kellett nyúlni. 

Aztán meséltem a szárd esküvőről, ahová a gyerekekkel mentem, de a gyerekeim apja már oda sem jött el, holott ki volt fizetve az ő része is. Mert én utoljára ott voltam egy egyhetes nyaraláson egy resortban (ez úgy hangzik, mint egy rezervátum), azóta sem voltam luxusnyaraláson, meséltem a kolléganő Krisztának, és, hogy nem is tudom, milyen lehet esetleg a kéthetes luxus. Eszembe jutott, hogy a fiamnak 40 fokos láza volt (nesze neked szupernyaralás), úgy kellett visszautazni Franciaországba. Apósomhoz. Mert éppen nem volt hol laknunk (a gyerekeim apja nem velünk lakott akkor, és akkor adta kölcsön az egy hónapja legjobb barátjának az összes fizetését, amit soha a büdös életben nem kapott vissza, és hogy, hogy nem, a legjobb barát valahogy már nem volt a legjobb, és még én utaltam neki pénzt, mármint a gyerekeim apjának, aki a mai napig nem fizetett gyerektartást, de tudjátok mit, hülyékkel nem foglalkozom). És Toulousban landoltunk, mert az volt az apósomhoz a legközelebbi reptér. És senki nem tudott kijönni értünk, sem após, sem a csaj, aki vele élt, mást meg nem ismertem. Ezért anyósom nővére kerített nekem egy toulousi barátját, aki elvitt minket apósomhoz. 130 km-re a reptértől. A gyerek csupa láz volt. A barát hozott egy másik barátot is magával, és rá-rágyújtottak egy cigire (igen, az autóban), és egyszer megálltunk, mert szomjasak voltak. Sört ittak. A gyerek meg lázas. Megkértem őket, hogy ne dohányozzanak, elvégtére egy egy éves gyerekről van szó. A másik pedig három éves. Az autó egy szakadék tragacs volt, légkondi nem volt, 40 fok viszont igen, és 40 fokos láza a gyereknek, ezt nem tettem szóvá. Azért kifizettem nekik a fuvart, nem simán, de elfogadták, aztán meg azt mondták anyósom nővérének, hogy lófaszt sem adtam. Azon gondolkozom, miért nem béreltem autót. Biztos drága volt. A taxi pláne. Franc tudja, elég szűk keresztmetszeten kersztül láttam a világot akkoriban.

Ezt a sztorit nem meséltem el a kolléganő Krisztának, mert éreztem, hogy kitörni készül belőlem a bőgés, mint a vukánból a láva, ez meg itt egy munkahely. Nem, nem volt erőm akkoriban, hogy felálljak és elküldjek mindenkit a picsába. Igen, a legjobb dolog, hogy amikor meg lett erőm, hazaköltöztem. Most itt annyira jó. Napok óta csupa jó dolog történik velem. Megállít egy hajléktalan, aki megkér, hogy vegyek neki két sört, pénzt is ad rá, csak hát nem tud begurulni a boltba a kerekesszékével. Aztán meg hajtja magát a lábával, én meg mondom neki, hogy elég komikus, hogy ül a kerekesszékben és pedálozik a lábával (azt nem mondtam, hogy láttam, hogy feláll és odapisál a fal tövébe, mert tényleg láttam, sőt a gyerekek is, akiknek elmondtam, ha nincs hol laknia, akkor nincs hova pisilnie sem). Aztán ő megmutatja, hogy a cipője java üres, felhajlítja. Aputálva mindkettő. Hupsz. Elszégyelltem magam. Végül jól elbeszélgettünk, bemutatkoztunk. 

Egy másik hajléktalan pedig keziccsókolommal köszön és kinyitja nekem a bolt ajtaját. Társalogni kezd. De nem erőszakos, nem tolakodó.

Egy nő előre enged a kasszánál, mert ő szabin van, én meg biztos sietek, de ha nem is sietek, sokkal kevesebb cuccot vásárolok, menjek csak előre, és beszélget velem. Hasonló sztorikból számtalan.

Tegnap Verával voltam a filmfesztiválon, tegnapelőtt az olasz fiú vitt a megnyitóra (úgy szeretném elmesélni, mert annyira vanvalamifurcsaésmegmagyarázhatatlan, de nem lehet, basszus, pedig ilyet még tuti nem hallottatok, de brühühü, francbaaa, nem lehet). 

És így telnek a napjaim napok óta.