Tetvekről, moziról, csordaszellemről... mazsolázzatok kedvetekre!

Azt sem tudom, hol kezdjem. Olyan szaftos sztorijaim vannak, hogy... el sem merem mesélni.

Inkább azt mesélem el, hogy tegnap a rendkívüli szülői értekezleten vettem észre, hogy nincs meg egyik telefonom sem. Levert a víz. Aztán a céges meglett, de a sajátom nem. Amikor vége lett az értekezletnek, amiről fogok még itt értekezni, mert tanulságos, hazamentem, átkutattam az előszoba komódokat, a konyhapultot, de semmi. Feladtam. Meg indulnom is kellett, de mivel hideg volt, kiugrottam az autóhoz a kabátomért és ha már ott voltam, benéztem az autó utasterébe, hogy nem hagytam-e véletlenül ott. Képzeljétek, az anyósülésen volt. A nyóckerben. Sértetlenül!!! Egy egész éjszakán és nappalon át ott volt és senkinek nem tűnt fel és ha fel is tűnt, nem nyúltak hozzá. Azért most elmorzsolok egy rózsafűzért.

A mozi előtt beugrottunk a Szerájba és rendes lány voltam, csak egy fél padlizsán- és egy fél zellersalátát ettem. Isteni volt!

A Haifa kikötő című filmet néztük meg a Cirkóban. Nekem tetszett, igaz, a végén a szálat nem varrták el ízlésemnek megfelelően. Mindenesetre azt hiszem, kívülről betéve megismertem Haifa lépcsőit, valamint kifejezetten büszke voltam magamra, hogy végig értettem az összefüggéseket, a visszakapcsolásokat, az áthallásokat, erre a végére, pontosan a végére lógva hagytak.

Mozi után még beültünk a Biaritzba egy teára, hogy még dumálhassunk. Én azt hiszem egyedül Gáspárral tudom feltölteni az elmémet értelmes dolgokkal. Mostanában nincs senki más körülöttem, akivel meg tudnám vitatni az élet dolgait. Ez azért elég súlyos, mert nagyon ritkán tudunk találkozni, amiből egyenesen következik, hogy nincs mit csodálkozni, ha elbutulok.

Aztán, mint mindig, hazavitt. 

Vissza a szülői értekezletre. Kiderült, hogy már három hete folyik a tetűügy és az is, hogy az ovi megpróbálta elsunnyogni a dolgokat, valamint balekok is voltak, mert az egyik fiatalka kis óvónő berakta az igazolások közé az első ÁNTSZ igazolást és nem szólt sem a kolléganőjének, sem az igazgatónőnek, hogy tetves volt egy gyerek. Aztán még lett egy titkon tetves és egy nyíltan tetves, de még mindig nem írták ki az üzenőfalra, hanem csak az ötödik gyereknél kaptak észbe, miután a szülők agya már bugyogott a méregtől, hogy nem kellene-e tájékoztatni az egész óvodát az esetekről? A helyzet az, hogy már átterjedt a többi csoportra is és például mi is hiába kezdtük meg a megelőzést múlt héten szerdán, e hét szerdára (megelőzés 2.0 fordulónapján) a kislányom is tetves lett. Illetve csak serkés, de gondolom valami bestia csak odatojta a tojásait. Szóval megnyertük mi is. Na nehogy már kimaradjunk a jóból. Ennyit a Paranitről. 

Vettem a samponon felül Paranit "lotiont" is (ez van ráírva), na hát az már tényleg kimoshatatlan libazsír. 

Aztán volt szó még az olasz mammáról is, akit mindenki ... hogy is mondjam... minden szülő zsebében kinyílik a bicska, ha mamma megszólal, de én mondtam a többieknek, hogy az lenne a legjobb, ha levennénk őt az e-mailes levelezési listáról és őt külön, másképpen tájékoztatnánk, hogy ne legyen már vége az örök balhénak és ekkor elkezdtek a jelenlévő szülők fröcsögni (mamma nem volt ott), én meg leállítottam őket, mert a fröcsögésen kívül már fantáziáltak is, hogy vajon miket csinálhat mamma. Gyűlölöm a kiközösítést és az ilyen hamis információterjesztést, pláne hogy nem is volt ott. Szerintem segítségre lenne szüksége, nem ilyenféle támadásokra, de aztán az lett a konklúzió, hogy az iskola- és óvodapszichológus sem igazán tud mit tenni, akkor meg mit akarunk. Így halnak éhen Magyaroszágon 1,5 éves kisgyerekek, mert ott megpróbált a védőnő, gyerekorvos, hivatal tenni valamit, de amilyen hatékonyak vagyunk, csak szart pofozunk. És a társadalom is elég seggfej, hogy inkább támadnak, fikáznak, ujjal mutogatnak, csordában!!! De azért tegnap úgy láttam, kicsit elgondolkodtak és kicsit elmerengtek az emberségükön. Na nem azért írom, hogy fényezzem magam, de elég legyen már abból, hogy egy másodpercnyi gondolkodás nélkül haladunk a csordával.

Apropó csorda. A minap az egyik főnök szól a szép lánynak, hogy diktálni fog neki egy levelet (2016-ban, hát beszarás). A szép lány betojt, mert ő nem tud gyorsan gépírni, valamint 4 centis körmei vannak, de én meg imádok írni, pontosan olyan gyorsan írok, ahogy a gondolataim szárnyalnak (muhahaha, mi ez a tömény öntömjénezés ma?), szóltam neki, hogy átvállalom, de akkor meg azon parázott, hogy hogy néz az ki, de nem volt mitől félni, ezt a főnököt egy kis humorral, egy csipet terelgetéssel észrevétlenül rá lehet venni ilyenre. Lediktált egy fizetésemelési kérelem elutasítást. Szép lány ott állt az ajtómban, főnök mondta, hogy ha valaki fizuemelést kér, akkor mindenki ezt a formulát fogja megkapni, mire a szép lány bólogatott és mondta a cicahangján, hogy jó. Eltelt két másodperc, mire leesett a tantusz és közöltem vele, a főnök szeme láttára, füle hallatára, hogy a francokat jó. Ilyenre nem mondjuk, hogy jó. Azt már nem mondta, hogy bazze, ne a csordával haladj, hanem legyen önálló akaratod és véleményed. Nem, nem fosok ilyeneket kimondani. És attól sem félek, hogy a fájlt "fizetés nuku" címen mentettem el, mert ez a főnök szereti az ilyen kis humorbombonokat (én annak veszem, aztán persze lehet, hogy gyenge).

Most nagyon kell futni dolgozni, lenne még mit mesélni, de tényleg rohanok.