Voltam egy mindset pszichológia előadáson. "Velünk élő múlt - örökségeink nyomában" volt a címe. A sógornőm gondolta, hogy érdekes lehet számomra, hátha a valamelyik dédszülőmtől, ükszülőmtől, szépszülőmtől származnak a bajaim.
Majd mesélek az előadásról, de nekem a legjobban az épület tetszett, inkább ezzel kezdem. Nem jártam még soha a
Neuschloss Palotában. Ilyenkor, amikor ilyen szép épületben járok, mindig ábrándozom, hogy bárcsak ott lakhanték. Kinéznék az ablakon, és nem volnék mérges. A lépcsőház, a plafonfreskó (oké, mennyezetfreskó), a kilátás, a lift, annyira szép.
Neuschloss-Knüsli Kornél tervezte az épületet, aki az állatkert elefántos főkapuját és elefántházát is, meg egyéb épületeket is. Tudtátok? Én nem.
Annyira tetszik, hogy Kornél felvette a felesége vzetéknevét. Knüsli. Most mondjátok meg, hát nem bájos? Jó, de Lujza nem vette fel Kornél vezetéknevét?
 |
| Nem Blaha, hanem Küsli Lujza és férje, Kornél. |
Az előadáson csomót röhögtem. Mert az előadónak többször felállt a szőr a karján, olyan eszméletlen esetek adódtak. Mindig mutatta a karját és mondta, hogy húúú, feláll a szőr a karomon, nektek is? Nekem nem biz nem. Egyrészt epilálom, másrészt attól, hogy egy elmesélt családi esetről csípőből elhiggyek bármit, hát na. Úgy értem, a család-pszichoterapeuta (az egyik előadó) felvázolt egy családi sztorit, példuál van egy anyu, egy apu, a gyerek és a nagymama, ők élnek együtt egy fedél alatt, igen ám, de anyu meg apu nincsenek jóban. Miért? Fejtsük meg közösen - nem mondták, de már el is kezdték a szituáció ábrázolását úgy, hogy kihívtak a nézők közül pár embert, elkezdődött hát a családállítás. A család-pszichoterapeuta persze tudja az egész sztorit, éppen dolgozik rajtuk, hogy "minden jó, ha a vége jó" legyen, de mi nézők nem tudhattuk, hogy éppen hol tart a terápia, még üti-vágja egymást anyu és apu, vagy már szent a béke. Aztán a családállító (a másik előadó) kihívott pár embert, akiknek a térben meg kellett találniuk a helyüket (??? én itt elakadtam). Először jöjjön egy vállalkozó kedvű férfi, ő lesz az apa. Aztán jöjjön egy nő, ő lesz az anya. Aztán jönnie kellett a gyereknek és a nagyinak. Aztán hogy, hogy nem, de jönnie kellett anyu előző szerelmének. Vagy a nagyiénak. Meg még jöttek elhalt feltételezett ikertestvérek, meg egyéb szereplők. Egészen nagy tömeg alakult ki a térben (a térben, értitek, kiborulok...).
Ezek után jött a "ki, mit érez". A gyereket idegesítette, taszította apu; apu szeretett volna horgászni menni a gyerekkel (ezt onnan tudjuk, hogy kereste a szemkontaktust a fiával); anyu a gyereket szerette; a nagyi indefferns volt stb. Én azon röhögtem nagyon, hogy a penészvirág fiatal lány, aki anyut ábrázolta, mondta, hogy őt mintha mágnessel vonzaná a gyereket ábrázoló fiú. Hát naná, a srác egy jóképű figura, szakállas, magas, fiatal, tényleg egy helyes fiatal volt. Meg akartam kérdezni a sztárpszichológustól, hogy kizárt dolog, hogy a lánynak szimplán tetszik a fiú? De nem akartam trollkodni... Ezek az emberek, akik ott voltak, nyilván hisznek ebben a ... dologban.
Aztán mindenféle turpisság kiderült az általunk nem ismert családról, hogy például a nagyi apjának volt egy előző nagy szerelme, meg az anyunak ikerterhessége volt, és hasonlók, igen ám, de ezek mind csak feltételezések, maga a család, akiről beszéltek, nem volt ott, így aztán soha nem fogjuk megtudni, hogy a családállító sztárpszichológus keze szőre jogosan állt-e égnek. Mindenesetre én jót mulattam.
Egyedül mentem, a sógornőm végül nem jött el, készül a vizsgáira, de jobb is, mert legalább nem hoztam rá szégyent, amikor vállalhatatlanul röhögtem, holott leginkább tágra nyitott szemekkel kellett volna huhognom, miközben a hidegnek kellett volna futkosnia a karomon, mert kiderült, hogy a senki által nem ismert család nagypapájának az apukájának volt egy előző nagy szerelme, akit nem vett feleségül, mert nem tudott gyereket szülni. Vagy én értettem valamit félre? Akkoriban is elváltak az emberek? Az 1900-as évek elejéről beszéltünk, gondolom. Házasságkötés nélkül nem hiszem, hogy gyereket terveztek volna akkoriban a szerelembe esett emberek, csak úgy, bele a sűrűjébe. Na mindegy, lehet, hogy a nagypapának volt egy második felesége, aki csak a tok volt (igen, így mondták), csináltak egy csomó gyereket, de nagypapa mindeközben visszajárt az első nőhöz (igen, ezt megállapították ott az átszellemült térben elhelyezett nézőkkel), mert őt szerette igazán, aztán a "tok" meghalt, végül újra összejöttek (basszus, már én sem értettem, hogy ki, kivel van) nagypapa és az első nő. És ez így ment két órán keresztül. Nem mondom, hogy nem szórakoztam jól. Ha ihatnék bort, még azt is kaphattam volna, na akkor még az is lehet, hogy megállíthatatlanul röhögtem volna, kezemben a szép, csillogó, öblös boros pohárral, de nem iszom alkoholt. Így esett meg, hogy a kiszakadó nevetés után szépen vissza tudtam rendeződni látens úrinővé. Ha ihatnék bort, még azt is kaphattam volna, na akkor még az is lehet, hogy megállíthatatlanul röhögtem volna, kezemben a szép, csillogó, öblös boros pohárral, de nem iszom alkoholt. Így esett meg, hogy a kiszakadó nevetés után szépen vissza tudtam rendeződni látens úrinővé. Ha ihattam volna bort, nézhettem volna ki az ablakon, előttem a dunai panorámával, kezemben a menő pohárral, merenghettem volna az élet dolgain. Ilyen menő hely ez, hogy bemész és mit iszol? Nagy business ez a pszichológia. Nem szarral gurigáznak. A sógornőm meg mindig elkapja az aktuális legmenőbb divathullámot, tudja, honnan fúj a Passzátszél. Én miért nem voltam képes érezni annak idején, hogy miből lehet majd busásan megélni?
Frissítés: senkit nem akartam megsérteni. Bocsánat, ha valakit mégis.