Tegnap éjfélkor* kiderült, hogy miért ez a hirtelen látogatás apjuk részéről. Hamarosan új munkahelyen kezd, ezért most gyorsan még elugrott hozzánk. Próbaidőben úgysem ugrálhat. Próbaidő lejárta után sem, mert Franciaországban egészen furcsa, ahogy rendezik a szabadságokat. Nem január 1-től december 31-ig tart az év, én az egészet nem tudom felfogni.
Rákérdeztem, hogy miért nem hív fel minket olykor-olykor. (Január 23. volt az utolsó hívás.) A válasz: mert beszélgetés után mindig kardjába dől és nem bírja idegekkel.
Azt is megkérdeztem, hogy mégis mikor vette a repjegyet: tegnapelőtt éjszaka.
Nem lehet, hogy mániás depressziós? Persze csak tippelek, nem vagyok orvos. Ha szarul mennek a dolgok, inkább fel sem hív, inkább el sem jön egy éven át, amikor meg jó hír van, akkor hegyeket mozgat meg. Persze ez egy gyalog, tök normálisan élő emberre is ráhúzható, ha szomorúak vagyunk, nincs jó kedvünk, ha vidámak vagyunk, jó kedvünk van. Szóval lehet, hogy semmi baja. Állati bölcs vagyok. Csak úgy ömlik belőlem a sok életigazság
Az is piszkálta a csőröm, hogy vajon mennyit fizetett a repjegyért, ilyen hirtelen. Nem mondta meg. De Air France, ráadásul utolsó pillanatban... Jól megy a munkanélküli segélyből ezek szerint.
Egyébként kedves, hozott egy doboz csokit. Mert van, amikor tökéletesen üres kézzel képes beállítani. Nem, nem az van, hogy muszáj lenne mindig kapni valamit, de mégis gyerekekről beszélünk, akik hónapokig nem látják az apjukat, és akkor megérkezik a semmivel.
* remélem, érzitek ezt az átvezetési bravúrt Csipkerózsa és Hamucipő közt! Én nem annyira.
a bravúrt az írásodban érzem és tetszik
VálaszTörlésA bravúr abban van ahogy elviseled gyermekeid apját! Óriási grat!
VálaszTörlés