2017. február 21., kedd

Csalamádé

Folyamatosan történnek a sztorik, olyanok, amik ha nem velem történnének, azt hinném, túlszínezett hantázás. Kár, hogy nincs idő fecsegni, kár, hogy nem is mindent lehet elmesélni, pedig megnyalnátok a bajuszotokat. :D

Bejött egy újabb meló. Egy olasz fickónak kell tolmácsolni. Szombaton találkoztunk, megbeszélni a részleteket. Kiderült, hogy egy 40 éves, jóképű, vicces, olaszosan spontán figura. Azt vizionáltam, hogy valami idős, unalmas, kapuzárás előtti talján lesz. Erre tessék. Egy cuki pacák. Jó sokat dumál, érdeklődő, nagyon laza. Egy idő után azt vettem észre, hogy teszi a szépet. Mittomén'... szóval bepróbálkozott. Én meg keresztbe tettem kezem-lábam. De ő azóta is nyomul. Én olasszal nem kezdek, az fix. Bár nem tudom, mit hisztizek, mert továbbra sem célom a klasszikus párkapcsolat: éltek, míg meg nem haltak. Az az igazság, hogy hűséges vagyok a tudjátok kihez. Ez azért elég nagy muhahaha. Pláne mostanában. Soha nem ér rá. Vajon a végét járjuk? Nem izgulok. Ezen sem. Jöjjön, aminek jönnie kell. 

Vasárnap bekattantam, rohadt mérges lettem apjukra, hogy nem keresi a gyerekeket. Az, hogy engem nem keres, leszarom, de a gyerekek? Aztán meg leszúr, hogy a gyerekek nem beszélnek franciául, miattam, mert én egy söpredék vagyok. 
Amióta elment (február 7.), azóta nem hallottunk róla semmit. 
Én a visszautazása napján elvittem a két gyereket oviba-isibe, ő otthon (nálam) elvakarászgatta a fenekét, gondolom, aztán írt egy A4-es lapra egy szép üzenetet, hogy juj, de szeret minket, juj, de hiányzunk neki, bezárta az ajtót, bedobta a postaládába a kulcsot, és snitt. Se kép, se hang. 
Én rákérdeztem 8-án, hogy minden rendben volt-e az úton, aztán még 12-én, 16-án, 19-én, jó nagy hülye vagyok. Mindez messengeren volt. Aztán annyira pipa lettem, hogy gondoltam, felhívom a rendes telefonján is. A telefonszám eltűnt a telefonomból. Ezt nem értem. Én nem nyomtam delete gombot. Itt már füstölt az agyam. Írtam az egyik húgának, aki látta az üzenetemet, de nem válaszolt. Aztán írtam az anyjának, végül egy másik húgnak is. Egyszer csak válaszolt az első húg, elküldte a telefonszámát. Se szia, se köszijólvagyunk, válaszolva a kérdésemre, semmi. Felhívtam apjukat úgy 5-ször, semmi, mindig kicsipogott. Aztán egyszer csak felhívott este 8-kor, teljesen normális, kedves hangon. Pfff. 

A munkahelyen az egyik kolléga nem túl korrekt. Konkrétan úgy mondanám, hogy szarkeverő. Na nem, mintha nem szólt volna már legalább 3 másik kolléga, hogy vigyázat, a többi 100 meg csak forgatja a szemét, hogy mennyire szar színész. Az a jó bennem, hogy miután jól kipattogom magam, már nem haragszom. Egyszerűen leszarom. Magamban elraktározom az infókat, de nem feszülök túl sokáig. Minek? Egy barom miatt? Ugyan már. 

Ami nagyon jó, hogy tisztára odavagyok a kislányom két tanárnőjéért. Azt mondják, ultra fos a magyar oktatás, de nekem ezek szerint mázlim van, mert ez a két tanárnő annyira ügyesen navigál, hogy én kimondottan rajongok értük. Történt ugyanis, hogy a kislányom most elment egy táborba. Rendes, igazi ottalvós tábor a Börzsönyben. Az indulás előtt, még felrohantunk a teremhez, összeszedni pár könyvet, kulacsot, ezt-azt. A gyerekek már ott ácsorogtak folyosón a tanterem előtt, amikor jött a tanárnő a kulccsal. A gyerekhad pedig odarohant hozzá, körbevették, zsizsegtek körülötte, kérdezgették, imádták. Nagyon nagy flash volt ezt látni. 

8 megjegyzés:

  1. Basszus, Bezzeg, gyermekeid apja... Ez a telefonszám-ügy, meg hogy nem keres, nem válaszol, mégis, mit gondol? Bennem, itt a gép előtt teljesen felment a pumpa, el sem tudom képzelni, te mit érezhetsz akkor. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon rémisztő. Mindig azt képzelem, hogy már van új családja, már elkészültek a féltestvérek. Nem csodálkoznék, az apja is így csinálta.
      Engem tényleg nem érdekel, mint ember, de a gyerekekkel így kiszúrni... Emiatt nagyon pipa vagyok. A gyerekeknek meg mit mondok? Hogy a papa biztos nagyon sokat dolgozik, ezért nem telefonál. Gáz.

      Törlés
  2. Amennyit tudsz róla, hát simán. :( Mint a filmekben. Csak így, hogy veled történik, nem olyan szórakoztató. Sajnálom! De a lényeg, hogy jobb itthon nektek sokkal. Mindig eszembe jut, hogy mennyire magányos, kiszolgáltatott és szomorú voltál kint, egészen más hangulatú posztokat írsz, mióta itthon vagy.

    VálaszTörlés
  3. Emlékszem én is egy csomót túráztattam magam gyerekemapján, hogy nem keresi a gyerekünket... volt, hogy simán ordítottam vele, mikor egyszer 3 hétig nem kereste sehogy... pöts
    aztán leszoktam erről, mert úgy vettem észre, hogy a gyerek nem úgy működik, ahogy én gondolom, hanem ő tényleg ezt szokja meg, hogy nincs ott apu, hát ez van, ez a zélet... csak az én gondolatom, az én félelmem volt, hogy jaj, hát nem tartják úgy és sokszor és erősen a kapcsolatot...
    most már nagyobbacska (a gyerek - persze) és simán látszik rajta, hogy elvan az apjával, ha együtt vannak, de nem hiányolja, ha nem tudnak találkozni vagy nem kommunikálnak... ő ezt tök egyszerűen lerendezte magában...

    öhm... szerintem az, hogy miért nem telefonál az apjuk, ez totál az apjuk dolga megmagyarázni... (ez a letörölt-eltitkolt telefonszám sztori is - dzsízösz)
    tudom, hogy ez nehéz, főleg, ha kérdeznek a kicsik, de akkor meg mondd nekik, hogy amikor az apjuk legközelebb telefonál, beszéljenek vele erről... szerintem csak felnőtt fejjel kombináljuk túl ezt és anyatigrisként gondoljuk azt, hogy a mi dolgunk az ő viszonyukat rendezni egymás közt.

    ölelés! nehéz ez így, tudom :*
    (bocs, ha okoskodásként jön le ez így, tök nem annak szánom :* )

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem nincs ilyen (közvetlen) tapasztalatom, gyerekként meg szülőként se.
      De ahogy elnézem a gyerekeket a környezetemben, én is úgy látom, hogy ha van egy biztos pont nekik, akkor meglepően sokféle családi felállást meg helyzetet tudnak tök természetesnek venni.

      Hát nem ez az ideális, nyilván. De nem biztos, hogy sokkal többet adna a gyerekeknek egy olyan kapcsolat, amit lényegében te erőltetsz.
      (és nehogy már ez is a te felelősséged legyen, még ez is!!, bakker, amikor one-man-show keretében neveled őket, ő meg nemhogy nem fizet, de még a rohadt családi pótlékot se intézi el)

      ((és én is sajnálom, ekkora seggfejet, komolyan :(( ))
      J.

      Törlés
    2. Blueberry, köszi!!!

      Igen, nagyon úgy néz ki, hogy én aggódom túl a dolgot. A gyerekeknek már ez a normális, hogy apjuk ritkán jön.

      Bocsánat, de annyira durván nincs időm, hogy rögvest megőrülök. Persze a buszon írhatnék, de ott meg nem látok. Persze a szemüveget felvehetném, de a zötykölődés... :D

      Törlés
    3. J, hát néha tényleg úgy érzem magam, mintha one-man-show lennék. :/ :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.