Őszinteségi roham

Már a cím lepötyögése közben meggondoltam magam. Vissza minden, nincs roham. Visszafogom a lovakat. Mert ezt nem lehet elmesélni. Azonnal kiborulnátok. Ezt nem lehet. Ezt a 13 éve tartó macska-egér harcot. Igen, az van, hogy a fiú jelen van. Befészkelte magát az összes sejtmbe fejembe. Azt hiszem, legalábbis azt állítja, neki is reszeltek. 13 éve. Én próbálom a mellékutakat, hátha észhez térek, de látjátok, nem megy. Mondjuk, ha fizikailag távol dolgoznánk egymástól, biztos könnyen menne neki is, nekem is. De így? Házinyúl, brrr. Nem vezet jó útra. Én mindent megpróbáltam, hogy ő is észhez térjen. De nem tér. Szerencsére okos vagyok (már hogyne lennék, ennyi évesen annyira dörzsölt az ember, hogy imeri és tudja a dolgok pszichológiáját), tudom kezelni a szitut. Mert ez, ami van, egyszerűen helytelen. Nem engedhetem, hogy szintet lépjünk. Megmondta a pszi, addig nem nyugszik, míg. Már ott tartunk, hogy féltékennyé tett. Röhögök. Jogosan tette, mert pénteken, amikor a buli volt, minden kollégám engem zsongott körül. Ez persze nem igaz, hiszen ott volt a három, nálam sokkal, de sokkal szebb kolléganő is. Az igaz, hogy engem pörgettek a táncparketten, de ez csak azért van, mert én party animal vagyok, szeretek táncolni. A szépek pedig nem igazán. Például a széplány csak egyetlen egy kollégával táncolt szívesen, a dokival. A többieket lerázta. A másik két szép inkább társalogni szeretett. A nem szép imád táncolni, de őt nem duruzsolták körbe. Ezért, kizárásos alapon, maradtam én. Ez pedig vörös posztó volt, gondolom ezért jött elő a "hű, de csinos volt minap Mary Poppins", hogy ettől én is érezzem, mit érzett ő a bulin. De én tudom, hogy Mary Poppins gyönyörű, és azt is, hogy ő a legjobb barátnőm, nem fogok ezen picsogni. De. Jól van, kölcsön kenyér visszajár. Megkaptam. Mehetūnk tovább.