Az új biciklimről

Képzeljétek, kaptam ajándékba egy biciklit. Nem is akármilyent, hanem egy városi Schwinn Csepelt. Nekem nagyon tetszik, nagyon kényelmes, van rajta kétrészes csomagtartó táska, világítás, váltó, fék, a színe is szép, szinte új, komolyan, egy csoda. Imádom! De ebben eddig még semmi érdekes nincs. 

Kapaszkodjatok meg! 

A kolléganőmtől kaptam, akire még itt, a blogon is fújtam. Ez az a lány, aki régen barátnőm volt, Republic koncertre jártunk együtt, aludtam is nála párszor, együtt jártunk turkálóba, együtt főztünk 5 liter káposztalevest, hogy lefogyjunk (nem fogytunk le, sőt, kifejezetten elszaladtak velünk a lovak és dagadt macák lettünk), együtt sütöttünk 50 muffint (ne csodálkozzunk, hogy kikerekedtünk). Ez az a lány, aki pár éve tisztára meghülyült és a cégnél legalább 80-an fostak tőle. Szó szerint legendák kerengenek róla, hogy kit, mikor, mivel és mennyire bántott meg. Néha cuki is tudott lenni, de zömében tiszta terror volt. Velem is összeakasztotta a bajszát háromszor, ezért (újabb csavar) kitöröltem őt a facebook ismerőseim közül. Egyszer olyan pipa voltam rá, hogy fogtam és rányomtam a töröl gombra. 

Ez a lány felmondott. Én azt mondom, helyesen tette. Számításaim szerint 17 évet lehúzott ennél a cégnél, saját bevallása szépítése szerint 11-et, de amikor én becsekkoltam A Vállalathoz, ő már itt dolgozott 3 éve, tehát akárhogy nézem, matematikailag is igazam van. Egy ideje teljesen befásult, kiégett, amin nem csodálkozom. Muszáj volt lépnie, hogy újra lángra kapjon. Felnézek rá, hogy meg tudta lépni. Nekem is mennem kellene, ha lenne a véremben puca, vagy fordítva.

Miután beadta a felmondását, amit rohadt nehezen fogadtak el, és fellélegzett, újra cuki lett. Újra lehetett vele beszélgetni, többé nem durcizott, már nem borult el az agya. A búcsúbulija után, amin kérésére csak tényleg néhányan vettünk részt, behívott az irodájába és nekem ajándékozta a kisfia kinőtt jégkorcsolyáját, aztán mondta, hogy a bicajt is nekem adja. Én köpni-nyelni nem tudtam. Nem akartam elfogadni, túl nagy ajándék, ilyet nem lehet. De ő ragaszkodott hozzá, mondván neki van otthon egy rendes (még ennél is rendesebb???) bringája, neki erre a másikra nincs szüksége, ezért is tartotta a cégnél és otthon nincs kedve kerülgetni meg egy fenékkel egy bicajt lehet megülni, kettőt nem. Akkor felajánlottam neki, hogy kifizetem, de nem engedte, akkor alkudjunk meg egy árban - mondtam -, de nem ment bele, teljesen elzárkózott ettől. A szép kolléganőm is jelen volt a beszélgetésnél és mondta, ha elfogadom, akkor szívesen elhozza a férjével kocsival haza, hozzám. Ezzel akart terelgetni, hogy fogadjam el és viszlát. Végül elfogadtam, de majd valamit ki akarok találni, küldök neki ajándékba valamit, csak még nem tudom, mit. Az is nyomaszt, hogy miként tudnám őt feltűnés nélkül visszavarázsolni a facebookomra. Ezt elbaltáztam. Jó, de nagyon mérges voltam rá. A főnökkel (egyben tulajdonos) volt valami közös munkája, amibe berántott engem is, holott semmi közöm nem volt az egészhez, de még érintőlegesen sem. Annyira alpári módon tálalta az egészet, hogy az tűrhetetlen volt.

A szép kolléganőmék el is hozták a bicajt, és hazavitték a sajátját, ami szintén egy szuper bringa, és amelyet kölcsönbe adott nekem pár hete. Felrakta a padlásra, mert ő nem szeret bicajozni, és ő sem akarta kerülgetni a garázsban. Én meg azóta ezzel a csodabringával közlekedek a gyerekekkel együtt. Nagyon finom érzés hárman tekeregni, két gyerekbicaj és a szuper városi drótszamár, jaj, nagyon nagy feeling, nagyon szeretem. Természetesen a járdán gurulunk, én ki nem megyek a forgalomba a két makival. Egyelőre nem kaptunk beszólást senkitől, de már várom, mert Panna, aki évek óra a járdán bicajozik a kislányával mondta, hogy nagyon vékony jég, az emberek nem szeretik a bringásokat a járdán.