2015. december 18., péntek

Tegnap

Ma lesz a második céges parti (a régi cégemmel, akikkel időnként még mindig együtt dolgozom). Ez a sufni tunning buli. Konkrétan a műhelyt rendezzük át partizónának. Jó lesz, jó a társaság. Szerelő srácok, a vonalzótologatók (mérnökök) és a papírtologatók (mi lányok) lesznek jelen, kb. 40 fő. Vezetőségből senki. 

Tegnap volt az első céges parti (az új cégemmel), meglehetősen szétcsaptam magam, de volt annyi lélekjelenlétem, hogy az utolsó poharat nem ittam meg és nem hagytam magam gerincre vágni. Egyszer csak azt vettem észre, hogy a 27 éves kolléga eszméletlenül be van indulva, mindenáron fel akart vinni magához, folyamatosan kereste a szemkontaktust, tette nekem a szépet, célozgatott, de baszki, hát ott voltak még egyéb kollégák is, nem mondhattam igent. :D Ezért egyenesen és hangosan kimondtam a többiek előtt is, direkt elviccelve a magas labdákat, hogy fogja vissza az agarakat.
Egyébként titokban sem mondanék igent, mert tuti eljárna a szája meg hát basszuskulcs, 27 éveske. Mondjuk helyes fiú és jó a dumája, de hát na, a kisfiam lehetne (nem). Azért ezt nem veszem igazi bóknak, rajtam kívül csak a 64 éves kolléganőm volt nő, mindenki más pasas, egyszerűen nem volt senki más, akit kiszemelhetett volna magának.

Hagymás rostélyost ettem, állati finom volt. Legalább 10 éve nem ettem hagym.rost-ot. Két pohár rosé, aztán spritz (amit a 27 éves hozatott nekem meglepetésből, csak pislogtam, hogy emlékszik, meséltem neki erről), aztán még egy spritz (Ráday utca) meg még egy (Rádayban második kocsma) és végül az utolsó, amit nem ittam meg. Szó szerint nem fért belém. Szóltam a srácoknak, intézkedjenek, csomagolják el doggybagbe.
A vacsora egy kelenföldi vendéglőben volt, ami szinte kocsma, de a kaja isteni, komolyan pipec volt.

Három pasas és én maradtunk együtt kóborolni a városban, éjjel kettőre értem haza, de ők utána még mentek kocsmázni, én már nem. Elfogyott az erőm. Állati jókat röhögtem, tényleg jó volt. Az egyik srác feldobta a labdát, jó lenne a két ünnep között is összefutni egy ilyen bulira. Ezek szerint beváltam udvari bolondnak. 
Érdekes, hogy a szerelő srácoktól vártam volna azt, hogy ilyen felszabadultan tudjanak hahotázni és bulizni, de a múltkori összejövetelen egészen visszafogottak voltak, már-már unalmasak. Ezek a tegnapi srácok mérnökök, jó arcok tényleg. Tisztán látszik, hogy az egyetemi évek alatt ki kapott kiképzést buliból. Az erasmusosokról nem is beszélve.

Most "kicsit" álmos vagyok, de francba, dolgozni kell.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A robot kikapcsolva.