Nem az van, hogy nincs semmi*

Olvasom a blogokat, ahogy a nők morfondíroznak a pasasokon, lesz, nem lesz? Kell, nem kell? Mind hülye vagy mentsük fel őket?

Nem tudom, mi lesz velünk, de keselyűk köröznek felettem, a gyerekek apja már megint begőzölt, olyannyira, hogy szakított velem. Két hete még azt akarta, költözzünk vissza, minél hamarabb, válasszak én várost (mert most egy csinos kis porfészekben lakik), válasszak én lakást. Aztán egyszer csak közölte, hogy nulla vagyok, soha semmi nem volt köztünk jó, ágyő, a gyerekeket elviszi vakációzni 2-3 hétre nyáron és ennyi. Magyarázzam meg a gyerekeknek, hogy ez a helyzet, mondta. 

Aztán telt múlt az idő, megelégeltem, hogy egyáltalán nem elérhető semmilyen formában és hogy ennyire szarik ránk, de főleg a gyerekekre. Szépen beköptem őt a szeretett tesójának, aki szintén apuka nélkül nőtt fel. Első házasságból született srác, ő a második fia apósomnak és nem kevesebb, mint terhesen hagyta el az első feleséget az anyósomért (aztán persze ma már szépítenek, hogy az első feleség micsoda egy hárpia volt... hát nem tudom, én őt is ismertem, tudom az élettörténetét). Aztán azért jó 10 éves koráig (körülbelül) voltak láthatáson az apjuknál az elsőszülöttek, de anyós (kapaszkodjatok) befagyasztotta a gyerektartást (amiről állllllllítólag apósom nem tudott... dögöljek meg, ha elhiszem) és a két elsőszülöttnek nem volt valami könnyű gyerekkora. Apjukkal nem álltak szóba jó 10-12 éven keresztül (nem tudom követni, mert mindenki mást mond, illetve legszívesebben kussolnak a sztoriról). Ma már beszélnek vele. A másodszülött kereken 4 éve, tehát 34 éves koráig nulla párbeszéd nem volt kettőjük között. Az elsőszülött pedig kb. 1,5-2 éve, tehát 40 éves koráig, ő keményebb dió volt. Na most ennek tudatában a gyerekeim apja simán lehúzná a rolót a gyerekeknél? Persze ő ezt tagadná, de ahogy most viselkedik, az valami förtelem. 

Most, hála a másodszülöttnek**, végre felveszi azt a kurva telefonkagylót. Velem nem áll szóba, de a gyerekekkel legalább igen. Persze a beszélgetés döcög. 

Két hete még felajánlottam neki, hogy mi lenne, ha karácsonykor kiugranánk hozzá, nem kell fizetnie semmit, csak jöjjön el legalább Párizsig, ő TGV-vel, mi repülővel, de legalább találkozzunk. Erre a válasza: a gyerekeknek apukára van szükségük, nem erre a baromságra. OK, itt már éreztem, hogy borul el az agya, békén is hagytam. Aztán nem sikerült vele kapcsolatba lépni pár napig és vasárnap leírta, hogy mekkora egy nulla vagyok. Állítólag nem csajozott be. Rákérdeztem. 

Volt három-négy szar napom, de megráztam magam és most már jobb. Persze vannak páran, akik felráztak, szóval nem egyedül vagyok ekkora melós. Hála a pszinek, hála Pusi, hála Csalafinta, hála Buxus, hála Kira, hála Sara, hála Mazsi. 

Azt hiszem, ezt most nem kellene kiposztolnom.

Tegnap a BKV buszon az Astoriánál a buszsofőr szaloncukrot adott a gyerekeknek, tök kedves gesztus volt tőle.

A bábszínház is jó volt a Puskinban. 

A Vörösmarty tér is jó volt a gyerekekkel.

A Deákon a száraz sípályás srác engedett egy ingyen kört a kölyköknek, rendes!

Mindenhol mikulások, mindenhol szaloncukrok, jó hangulat volt.

* Továbbra is Martine ;)
** Tamko, emlékszel még Don Juanra? Róla beszélek.