A kollégám még mindig nyomul, pedig nem kamuzok, tényleg megmondtam neki kerek-perec, hogy ne reménykedjen, ebből a zacskó mazsolából nem kap (mivan?), ő akkor is irkálja a leveleit (otthon meg anyu főzi a kását, a két gyerek meg írja a leckét, pfff).
Én meg persze hülye vagyok, mert válaszolok, de már teljesen ridegen, már smileyt sem rakok és itt a következő baj, mert ő ettől bemajrézott és most azon pörög, hogy nekem miért van rossz kedvem. Nincs nekem rossz kedvem, csak elegem van, hogy nyaggat, elegem van, hogy semlegeset kell válaszolni, olyat, ami semmit nem mond, mivel ő is tiszta erejéből törekszik arra, hogy nehogy kiderüljön róla valami személyes, de azért folyamatosan küldözgeti a pajkos üzeneteit (és egy tanult, helyeske emberről van szó). Nem merem megtenni, hogy nem válaszolok, mert nem tudom kiszámítani őt, nem vagyok jó emberismerő meg hát illetlen is, ha az ember nem válaszol (pfff, tényleg hülye vagyok). Vagy az akármilyen semmitmondó válasszal még húzom őt? A baj az, hogy régen haverok voltunk, valószínűleg ezért nem küldöm el őt a pékbe. Nettó baromság az egész szitu.
Emlékszem, annak idején, 1982-ben (csekkoltam), még a farmerdzsekin hordtuk a smiley kitűzőket, ma meg már, ha nem rakunk a szövegünk végére egyet, felborul a világegyetem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
A robot kikapcsolva.