Félgőz

Nincs kedvem friss ágyneműt húzni, akkor már nem éreznénk apjuk szagmintáját. A gyerekek is szaglásszák a párnáját és én is. Ezek szerint most szeretem. Elég kiszámíthatatlan vagyok. Gyorsan megnéztem a fotókat, amiket stikában lőttem tavaly nyáron, hogy elmenjen az életkedvem újra összeköltözni vele, de meg kellett állapítanom, hogy könnyen meglehet, hogy pocsék szar kedve volt, amikor visszamentem a kis kéthetes nyári melóm után hozzá, mert ekkora kupit normális ember nem teremt. 

Az úgy volt, hogy tavaly nyáron a gyerekek már Magyarországon nyaraltak, amikor én elmentem egy festői kis francia faluban, ahol aztán nem volt semmi látnivaló, csak a templom és a kastély, bár nekem a folyópart is tetszett és lehúztam két hét gyerektáboroztatást és mikor hazamentem akkora kupival várt, hogy azt nem mutatom meg nektek. Rendet raktam, kitakarítottam, mert van az a szint, amit már én sem viselek el. Aztán elmentünk, fagyiztunk egyet az óceánparton és megbeszéltük, hogy szétköltözünk. Pontosabban én haza Magyarországra, ő pedig marad Franciaországban, mert előreláthatólag munkanélküli lesz. Meghalt a főnök, az élő szerződések mindenképpen lejárnak egyszer és onnantól nincs tovább. Szerencsére időben lelépett. Ő mindig olyan könnyen talál munkát, ez nála elég flottul megy. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy én már vártam a sorstól valami jelzést, hogy hazaköltözhessek, mert meglehetősen balhés páros voltunk, de azért azt nem kívántam, hogy az én érdekemben haljon instant halált valaki. 

Vissza a jelenbe.

Hétfőn hajnalban visszament Párizs-alsóba. Hiányzik. Ez a három nap nagyon rövid volt. Az egy hét, tíz nap az ideális időintervallum vele. 

Kicsit bosszantott, hogy csomag nélkül jött, mert azt sem tudja, milyen cucca van nálam. Azt hitte, hagyott gatyát, zoknit, de kiderült, hogy csak zoknit és mértéktelen mennyiségű pólót. Én sem tudtam, mert én én sem vagyok valami pedáns ember. Nem tartom számon a ruháit. 

Felszállt a repülőre egy szál pénztárcával és az aznapi ruháival, a gyerekeknek sem hozott semmit. Igaz, aztán elvitte őket az állatkertbe, vidámparkba, vett nekik óriáslufit (na engem nem hálóznak be a gyerekek, én a ligetben nem veszek meg nekik minden fiszfaszt), megfagyiztak, Tejivóban is voltak. 

Mire péntek este hazaértem, ott állt a tűzhely felett és főzött. Rendes ember.

Szombaton beültünk a Puskin moziba másodmagunkkal (a teremben konkrétan heten ültünk) egy 1982-es filmre. Azt hittem rajzfilmre visszük a gyerekeket, hát nem, ez egy rendes múlt századi ifjúsági film volt, az unalmas fajtából. A gyerekek is alig várták, hogy vége legyen, de aztán mondták, hogy legközelebb is megnézhetjük. Na ja, hogy akrobatikázzanak a moziteremben a székek között. Aztán beültünk egy kávéra a rendkívül romantikus Károlyi kert bejáratához, a Csendes társba, ahol nem volt jó a kávé, pedig minden más annyira megkomponált. 

Persze, hogy onnan egyenes út vezetett a játszóterekre, ahol nem sokat időztünk, lévén majális volt a Múzeumkertben, oda is elmentünk. Szuper lett volna, ha nem lettünk volna farkaséhesek és nem lett volna 38 fok, ezért gyorsan beültünk enni, de Bandita már annyira fáradt volt, hogy kénytelenek voltunk hazarohantunk sziesztázni.

Vasárnap pedig nagy családi egyházi ünnepre voltunk hivatalosak, oda rohantunk: reggeli, vasalás, 50 darab házi s.k. képviselőfánk elkészítése, gyerekek haptákba vágása, indulás, aztán vissza Budapestre bulizni, de Bandita elaludt az autóban és aludt, csak aludt, csak aludt, délután 5-től reggel 5-ig, ezért a buli elmaradt. Reggel ötkor elbúcsúztunk egymástól és tudtuk, hogy fogalmunk sincs, hogy mikor látjuk egymást újra.

A képeket Tamkónak küldöm.

Kiköpött Párizs, de ez itt Budapest.

A Károly kerti nyúl hatalmas, már nem is nyúl, hanem kutya.

Ilyet Rómában is látni.

Egy kocsma díszlete. Három is van belőle.