Terézanyu

Már három-négy éve fenem a fogam a Terézanyu pályázatra, de ... Hogy, hogy nem, nem jutott idő. Idén sem. Elkezdtem én, írtam is 1500 (+/- 10) karaktert, de hol van az az ötezertől? 

Az a helyzet, hogy nem törekedtem eléggé. Ismerem Terézanyu természetét: közepes élettel nincs esély nyerni. Félre ne értsetek, már maga a cím is logikus, Terézanyunak igenis a különleges történeteket kell felkarolnia. Nomen est omen. Az én életem pedig csak közepesen szar. Valószínűleg ennek tudatában sem kerestem egy kis magányos időt (a munkahelyen lehetetlen, itthon csak éjszaka, de én álmos vagyok olyankor). Pedig az idei témát ezüst tálcán kínálták. A tavalyit nem, akkor semennyi karaktert nem ütöttem le. 

Akik nyertek, megérdemelték a díjakat. A havernőm biztosan! Mert képzeljétek, nyert! Én szóltam neki (jusson nekem is egy babérlevél), és persze másoknak is, hogy hajrá, indul az idei. Másnap kész is volt. Csodálkoztam, mert éppen 2 hetes volt a harmadik gyereke, és éppen költöztek is (pontosabban készülődtek), mégis ráért. Egy fotóval pályázott, nem esszével, de az idei pályázatra már ilyennel és filmmel is lehetett jelentkezni. 

Neki értelmes munkája van (nem papírtaszigáló, mint én). Hat éve követem a pályafutását, voltak benne bukkanók, mégis mindig kitartott a hivatása mellett. Mindig! 

Gratulálok Tündének és a csapatának!