Klasszikus kontra kortárs

Pozitív


Már nemcsak a Diótörőt és a Péter és a farkast* hallgatják töretlen lelkesedéssel, hanem Stromaet is.

Leírhatatlanul aranyosak, amikor utánozzák Stromae táncát, főleg amikor a kezükkel a levegőben csuklószambáznak és boxolnak.

* Nem, nem én akartam tereltem őket ebbe az irányba, a francia ovitól kapták a klasszikus útravalót, én pedig nem töröm le a szarvukat.



Negatív

Reggel annyira megsajnáltam Borit**, hogy én is könnyeztem. Ő egy gyönyörű hullámos hajú kislány, az én kislányom csoporttársa. Bori mindig magányosan ül reggel 7-kor az ügyeletes szobában, az óvónők pedig bagóznak rá, nem vigasztalják, egyáltalán nem foglalkoznak vele. Ma már szóltam Macskának, direkt a dajka előtt (óvónőt nem láttam), hogy menjen ő oda és vigasztalja meg, mert sír. Sírt az anyja után, aki egy nagyon jó fej nő, csípem őt, de ő is mindig siet, rohan, fut, ezért sietteti Borit is. Ma még kért volna egy puszit az anyukájától, ott állt könnyes szemekkel, tett egy mozdulatot is felé, némán, de az anyuka sarkon fordult, ezt már nem láthatta. Bori még intett a hátának egyet és leszegett fejjel bement. 

Az anyukájára sem lehet haragudni, sajnos ilyen világot élünk, rohanni kell. Nem tud leállni, látszik rajta, és mondta is, hogy mindig siet. Nincs mit tenni, dolgozni kell. 

Ezt a történetet én nem tudom úgy leírni, hogy ti is itt sírjatok velem, pedig rémes volt. Azóta sem tudom kiverni a fejemből. 

A múlt heti rendkívüli szülői értekezleten megkérdezte az igazgatónő, hogy mit kifogásolunk és én ott ültem, kussoltam, nem mertem megszólalni. Nem mertem elmondani, hogy az óvónők olykor-olykor fakabátok és mást sem, pedig miket hallok a játszótéren... Nemcsak én forgatom a szemeimet,  nemcsak én puffogok, hanem ezek szerint mások is. Persze, átírathatnánk máshova a gyerekeket, de nehogy már, hogy ez legyen a megoldás...


** nem így hívják