XII. Olasz Filmfesztivál / Mittelcinemafest

Szerdán elindult az éves rendes olasz filmfesztivál, a Mittelcinemafest. Mindig nagyon jó szokott lenni. Én a gyerekek születése előtt minden nap ott ültem a Puskin moziban, töretlenül és rendszerint beleszerelmesedtem egy-egy rendezőbe vagy színészbe, aki hajlandó volt eljönni sztárvendégnek és beszélgetni a közönséggel. Idén Osvárt Andrea lesz az egyik fővendég. Kíváncsi vagyok rá, mert azt mondják, nagyon kedves nő. Kicsit irigylem is, hogy micsoda dübörgő olasz karriert futott be, én meg nem. Na jó, ahhoz mondjuk minimum szépnek kellene lenni, de legalább okosnak. 

Én persze nem tudok menni minden filmre, de talán kettőre eljutok. A drága Mary Poppins barátnő-kolléganőm bevállalta a gyerekeim felügyeletét, csak választanom kell magamnak egy szimpatikus filmet. Amíg Franciaországban töltöttem napjaimat, addig mindig nagyon hiányzott az éves olasz filmfesztivál-adagom, kerestem én, de Párizsban nem találtam, csak Annecyben vagy Toulouseban és egy harmadik messzi városban (már nem emlékszem, hol lehetett), ahová nem juthattam el. Most végre eljött az én időm! 

Mary Poppins pedig már nemcsak külalakra lesz hűséges a nevéhez, hanem tényleg felcsap bébicsősznek. Benne teljesen megbízom, van két gyereke és szerintem ő pályát tévesztett, minimum óvónőnek kellene lennie. Vagy a stand up lenne még jó neki.

A múlt héten csütörtökön egy pocsék vígjátékot néztünk meg, ami egyáltalán nem volt víg (Tamko, itt válaszolok, bocs, hogy csak most jutottam ide). Néha nevettünk, de leginkább kínunkban. Babysitting, a felvigyázó a film címe. Megnéztük mi a trailert, elolvastuk a szinopszist, de nem sejtettük, hogy ekkora baklövés lesz. 

Ha nem akarjátok megnézni, akkor olvassátok el az összefoglalóját. Bár ennyi időt sem érdemes pazarolni rá. 

Gyermeki fantázia

Korai, korai, tudom, tudom, de már elkezdtem puhatolózni a gyerekeknél, hogy mit fognak a Mikulásnak és a Jézuskának írni a levelükbe (írni ugyan még nem tudnak, de nem tiltakoztak). Befeküdtem velük az ágyba, hogy lenyugodjanak a pörgésből és rázendítettem, hogy hamarosan jön a Mikulás, ki kell pucolni a csizmákat és kirakni az ablakba. Persze Macskaszemű gyanút fogott, hát nem a kéményen keresztül kellene érkeznie? Elmagyaráztam neki, hogy lévén nekünk nincs kandallónk, kénytelen a Mikulás és a Jézuska az ablakon keresztül bejönni, az a legkézenfekvőbb. Majd a karácsonyfát is oda fogjuk telepíteni, kényelmi okokból, hogy megkönnyítsük a dolgukat. 

Macskaszemű átölelt és mondta, ő a legjobban a Jézuskát szereti. Én pedig visszakérdeztem, kíváncsi voltam, milyennek gondolja ő a Jézuskát. Kiderült, hogy szép ruhája van. Felül kék és csíkos, alul sárga és szoknya. Hm, valami nem stimmel, gondolkodtam, de nem esett le a tantusz. Feltételeztem, hogy valamelyik hercegnőre gondolhat, ezt ő megerősítette, mire én felvilágosítottam, hogy Jézus fiú és ekkor jött a meglepetés. Macskaszeműből szó szerint kitört a zokogás, hogy én ne mondjak ilyet, hogy fiú, hát hogy lehetne fiú, amikor a Jézuska lány?!?!? Alig tudtam megvigasztalni.

Reggel, miután megitta a kakaóját és megette a gabonagolyókat (szigorúan külön), már felöltözött (pontosabban felöltöztettem, hogy haladjunk), leült rajzolni. A kezébe került a hercegnős kifestője és rábökött, erről a lányról beszélt: Hófehérke. 

Én nem pontosan értem, honnan ez a zűrzavar, hiszen van kis Betlehemünk otthon, amit karácsonykor előszedünk. A gyerekek imádják, mert világít, forog, zenél, van rajta padlás, ahol a tyúkok kotlanak, van bennük tehén, csacsi, a három királyok, Mária, József és persze az elmaradhatatlan Gesù Bambino. 

Jézus

Azt is tudom, tudom, hogy babablogból Dunát lehet rekeszteni, brrr!

Egyből két legyet

Óvodából jövet-menet rendszeresen a Rákóczi téren szállok fel és le a zöld metróról. Igaz, így még senki nem nevezi, hiszen mindenki négyes metrónak hívja, holott eddig igenis sokan szín szerint neveztük nevén a metróvonalakat: piros, sárga, kék. Párizsban azért elég nagy bajban voltam, kénytelen voltam szám szerint megnevezni a metrókat, hiszen nemcsak egyféle lilás-rózsaszínes vonal van, hanem rögtön négy: babarózsa, magenta, döglött lila és lilahagyma. Zöldből is négyféle: hernyó zöld, libafoszöld, mérges zöld, menta zöld. 

De én nem is erről akarok csevegni, hanem arról, hogy vajon az én gyerekeim fogják tudni, hogy a Rákóczi tér hallatán illik elpirulni? Fogják tudni, hogy annak idején még az anyjuk is látott arra kurva néniket szobrozni? Ma már annyira korszerű, tiszta, tetszetős a környéke, fel sem ismerni az "eredeti funkcióját". Tovább megyek. A Moszkva teret ők már magától értetődően Széll Kálmán térnek fogják nevezni? Még tovább. Fogják tudni, hogy volt valaha Bástya és Horizont mozi? Hogy utóbbit a nagyapjuk még Híradó mozinak nevezi a mai napig? Nagyon érdekes volt ez már az én fiatalkoromban is, hogy az édesapám olyan utcaneveket, mozikat, kávéházakat emlegetett, amiket én már más néven ismertem. Sőt, a Royal szállóban is dolgozott valaha, ahová én már csak moziba jártam, mert a szállodai szerepét megszüntették, aztán egyszer csak bezárták a mozit is, végül most újra a régi pompájában tündököl és szállodaként (az ember csak kapkodja a fejét, mint a ping-pong meccsen). Én még Apolló mozinak hívtam, voltam is ott pár filmet megnézni, apukám Vörös Csillagnak. 

Ahol mi lakunk, ott is mozi volt, ma már nincs. 

A Kultiplex helyére már nem moziba, hanem játszótérre járunk, fogják tudni a mai gyerekek? Fogja őket érdekelni? Vagy le sem bagózzák majd? 

Apukám azt hiszem a legtöbbször a Híradóban és a Szikrában járhatott, azt hallottam tőle a legsűrűbben. 

Majának mindenesetre elmeséltem már, hogy volt valaha egy Vörösmarty mozi, ahova az anyukája és apukája beült egy francia filmre, majd másnap megszületett ő maga. Azt is elmesélem majd neki, hogy a Szikrában, amelyet én már Metrónak neveztem, jó időben elhúzták a tetőt és a csillagos ég alatt nézhettük a mozifilmeket.

Dráma

Én magam sem tudom elképzelni, mennyire, de mennyire nehéz lehet Zsuzsunak, pedig közel kerültem a tragédiájához, de amit most ő átél, az érzelmileg felfoghatatlan egy olyan ember részére, aki ebbe nem kóstolt bele.

Beteg babát vár. Hét hónapos terhes és a magzat agya nem fejlődik megfelelő ütemben. Kimondták, tegnap óta már másodszor, biztos, hogy beteg lesz.

Az orvosok mondták neki, ilyen esetben dönthet úgy, hogy megszüli idő előtt, de ő nem képes rá. Elhiszem. Egy nő, ráadásul akinek már van egy kisgyereke, és aki érzi a kis magzat mozgását, rúgásait, akár már a csuklását is, aki látta az ultrahang vizsgálat közben a szemét, száját, kezét, lábát, képtelen lenne rá. Első körben. Aztán lehet, hogy addig rágja magát, hogy mégis. Amibe - gondolom - lelkileg ő is belehal, a magzatával együtt. Mindenesetre mindkét döntés őrületesen nehéz: menjen vagy maradjon?

Remélem Franciaországban nem kell kutatómunkát végeznie, hogy találjon segítséget, mint annak idején nekem. Ezt egyedül biztos nagyon nehéz lesz feldolgoznia. A pszichológia pedig igenis segít! 

Én Singer Magdit találtam meg, aki szerintem a szakmájában egyedülálló, ezért meglehetősen leterhelt volt. Rajta kívül én mást nem találtam (ma már vannak). Igaz, ma már toborozza a gyászcsoportvezetőket, hogy ne tátongjon az űr, legyen a gyászolóknak kihez fordulniuk, ha mégsem bírnának megbírkózni a "feladattal".

A mai környezet nem tud mit kezdeni egy ilyen tragédiával, inkább átmennek az út túlsó partjára, inkább elfordítják a fejüket, mintsem találkozni kelljen a szerencsétlenül járt embertárssal. Az ember hirtelen ott találja magát egyedül a kínjával, hát naná, hogy kell egy segítő kéz, mely irányt mutat, de semmiképpen nem engedi belefulladni a kálváriájába. Apró lépésekkel kihúzza a gyötrelem mocsarából.

Öt évvel ezelőtt is, de pár napja is sokat gondoltam Singer Magdira, nézegettem is a tanfolyamait, szeretnék a "stábjához" tartozni, mert engem elvarázsolt. Azt nem sejtettem, hogy pont Zsuzsu... bár azt megtanultam, hogy bárki kerülhet nyakszorító helyzetbe. 

(Remélem, nem sértek személyiségi jogokat, ezért a béke kedvéért a nevét megváltoztattam.)

Egysejtű leszek

Amikor 5 éven át arról ábrándoztam, hogy milyen jó lehet dolgozni és felnőtt emberekkel eszmét cserélni nem egészen arra gondoltam, hogy a Celeb vagyok, ments ki innen című szuper értelmiségi műsor roppant eseménydús történeteit kell majd mértéktelen hosszú perceken át meghallgatnom. 

Most azt hiszitek, kamuzok, ugye? Elhihetitek, nem. Ez folyik a munkahelyemen, igaz, csak női körökben. Összefoglalom: ismeretlen celeb megkívánta a Coca Colát és a többi celebnek egy órán át kellett szökdellnie vagy táncolnia, hogy azt megkaphassa, amiből nem ihatott, de ivott, erre a többi celeb megorrolt rá, de mivel éhes volt és már nem volt mit enni, kapott 10 szem mogyorót. 

Azt hittem, az anyaság már felzabálta az összes, eleve elenyésző agysejtemet, de úgy látom, hogy még van lejjebb... A kutya fenébe, ilyen alapon maradhattam volna utczaseprőnek Franciaországban is. Semmivel nem vagyok magasabb reptű itthon. 

20 forint

Megrökönyödtem. Már nagy erőkkel szervezik az ovisok anyukái a Mikulás-csomagot. Komolyan, legalább két hete folyik a levelezés. Ott tartunk, hogy a kislányok kapjanak miniatűr, színes befőttes gumiból karkőtőt, ami most oly divatos. A fiúk nem tudni, mit kapnak, mert nincs filléres ötlet. Nekem sincs, bevallom. A csokit mindenki megvétózta, mivel azt úgyis kapnak majd  egy raklappal a nagyszülőktől, sőt az önkrományzattól is, de az előreláthatólag hitvány lesz, mint tavaly is (ezt nem én mondom, csak pletykálok). Ráadásul a leghangosabban az tiltakozott a csoki ellen, aki hozzávetőlegesen 90 kilós, a férje 120 és ő volt az első, aki behozta az oviba a majonézt, kecsöpöt (itt így mondják) mustárt és mézet. Igen, ezeket is kérték az oviban a szülői értekezleten, amikor a zöldség-gyümölcsöt beszéltük át. Micsoda egészséges életmód már három évesen... Jó, persze, álszent vagyok, itthon is kapnak ilyesmit. Havi egyszer. Jó, jóóó, én most alapos agymosáson mentem át Franciaországban, ahol csak a Nutella elfogadott hozzáadott cukorból. Túlzok, persze. De a ketchup, majonéz igenis korlátozva van nálunk (mustár nincs, méz lehetne, de nincs). 

Aztán jött ez az email és elkerekedett a szemem: 

"Sajnos lekéstük a 149HUF-s akciót. :(

Most már csak 15%-s árengedmény van, ami azt jelenti, hogy jelenleg 169HUF-ba kerül egy könyv. Az a jó, hogy a szállítás az viszont mindig ingyenes."

Trixi könyvecskékre gondoltak, ami tényleg jó ötlet és aranyos! 

Én elég ágrólszakadt vagyok, de 20 Forinton nem torpanok meg. Lehet, hogy kellene és akkor Bentleyvel járhatnék?

Meg mi ez a 20 forint a havi 1000 Forintos osztálypénzhez képest, ha még hozzátesszük a zöldség-gyümölcsöt, amit szintén vinni kell (jó, csak havi egyszer), a szappant, wc-papírt, szalvétát, háztartási papírt, zsepit és váltócipőt (amit értek és elfogadok), tornacipőt (amit nem értek és nem fogadok el, hiszen a váltócipő talpa tiszta és gumiból van... Mi a francért kell venni még egyet? Jah, hogy szokja a gyerek a cipőváltást. De az, hogy az óvónő, aki mellesleg kedves, szeretem, nem képes a gyereknek kicserélni a kacsalábbal felvett lábbelit, az bosszant. Szóltam érte. Azt mondta, ne legyen a gyereknek kudarcélménye. Az nem sámít, ha a gyerek lába szorong a cipőben...)?

A pesti éjszaka

Gyerekek, hogy mekkora pezsgő élet van Budapesten!!! Tudtam én, hogy dübörög a csehóturizmus, de ez... Nem találok szavakat! Tegnap este belekóstoltam és nem akartam többé 41 éves lenni. Komolyan mondom, többször eszembe jutott, hogy a legjobb lenne visszafiatalodni, legalább egy tizessel.

Mi, kriplik, délután fél hatkor találkoztunk. Gyerekkori barátnőim ők, 32 éve ismerem őket, de nem voltunk mi sülve-főve együtt, teltek el úgy évek, hosszú évek, amikor nem találkoztunk. Most aztán bepótoltuk a mulasztást.

A cél az volt, hogy együnk egy pizzát a Nostra pizza (vagy Mamma Sofia?) "pizza a taglio" miniatűr állóétteremben. Csupa jót olvastam róla. Finom is volt a pizza, de persze nem hozta a Campo' pékségének színvonalát. Azt hiszem, az lekörözhetetlen. Rómába, ha megyek majd (mert megyek!), nem hagyom ki. Sokat jártam ott dolgozni, de naná, hogy nem értem rá elcsavarogni oda, vagy ha mégis, hát már zárva volt, lévén ez egy pékség (valódi és békebeli).

Magdi mesélte, hogy amikor legutóbb járt Rómában, Timi, aki ott él, elvitte őt a régi általános iskolánkhoz. Be is akartak menni, de nem engedték be őket. Biztonsági személyzet áll a kapuban, átvilágító kapunk kell bemenni: zsidó iskola lett. Régen, a mi időnkben még vegyes iskola volt. Én azért fejembe vettem, hogy bemegyek (az iskola is zárva volt, mire végeztem a munkával, naná... mert oda mindig elzarándokolok, nincs mese). Majd írok kérvényt az igazgatónőnek.

Vissza a budapesti éjszakához. "Betoltunk" (trendi vagyok, mi? Ilyen szavakat is ismerek, fél lábbal a kriptában) 2-2 pizzát, aztán uzsgyi a következő kocsmába. Be is ültünk egy gyönyörűbe (nevekről fogalmam sincs), álomszáp spanyol csempes volt a padló, faberakásos a fal, régi, rusztikus padokon ültünk és kértünk egy aperol spritzet. Nem volt. Beültünk a Gozsdu udvar egyetlen kávézójába, ahol semennyi alkoholt nem lehetett kapni. Igen, ilyen pancserek vagyunk!

Jöhetett a következő ötlet. Kerestük a legjobbat és eljutottunk a Szimplába. Forralt bort ittam. Hibátlan volt. Ráadásul a színpad közelébe ültünk le, ahol gyönyörű zenét játszottak, én majdnem sírva fakadtam, annyira megérintett.

Fáztunk, gyerünk tovább! Szembe jött velünk a Zinger burger, hát nem megálltunk egy hamburgerre is? A jéghidegben? Kiscipőben? De, de! Mindhárman ettünk, naná!

Még jobban fáztunk, mint a Szimplában, gyerünk tovább! Beültünk egy ultra menő helyre, ahol üvöltött a zene és csak a kinti, beponyvázott teraszon volt hely. Szerencsére kibírható volt a hideg. 

Ott már volt spritz.

Megnézegettük a régi fotókat, amiket Orsi hozott és sokat, rengeteget dumáltunk. Közben a Gozsdu színpadán is folyt a műsor, kétfelől kaptuk a zajártalmat.

A legjobb éjszakai fazon egy fehér védőruhába beöltözött fickó volt, aki azt kiabálta: ebooolaaaa! Mindenki őt fotózta, pedig voltak még jó halloweeni arcok rajta kívül.

A pesti lányok... a pesti fiatal lányok álomszépek! Meg kell állapítanom, hogy lejárt lemez vagyok hozzájuk képest. Érdekes érzés tudni, hogy valaha, 6 évvel ezelőtt még én is rajta voltam halpiaci kínálaton. Ma meg már lehúzhatom a rolót. Az a mázlim, hogy nem fáj. Kipróbáltam, jó volt, de most másnak élek örömmel.