Pletykalap

Tegnap megérkezett apjuk. Este 9-kor. A kislányom már rég elaludt, a kisfiam pedig 5 perccel az érkezése előtt. Ő még észlelte, amikor megérkezett. Reggel találkoztak. Persze addigra én már megreggeliztettem és "felöltöztettem" őket (kikészítettem a ruhájukat). 

Megint nem hozott nekik semmi meglepetést. Reggel a bőröndből a fiam kivette az apjuk sudokuját, felkiáltott, hogy ő kapta ajándékba. Biztos azt hitte, hogy foglalkoztató füzet gyerekeknek. 

Már egészen erős vagyok. Míg aludtak a gyerekek, volt alkalmunk beszélgetni. Rázendített, hogy most nagyon szeretne Les 3 Vallées-be menni dolgozni, mert mennyire jó, ott van egy köpésre Olaszország és Svjác, mi majd újra együtt élhetünk, boldogan, mint régen. Mert milyen nehéz volt -mondta- egy fizetésből négyen élni. Itt leállítottam, hogy álljon már meg a menet, azért nekem volt némi bevételem, még ha vicces összeg is a francia fizukhoz képest, de nem csupasz seggel költöztem Bezzegfranciaországba, és lassan három éve egy fizetésből tartom el hármunkat, szóval kussoljon. Itt megszeppent egy kicsit. Vagy nem értette miről pofázok. Vagy meg sem hallotta. Vagy egyszerűen csak lepereg róla. A franc tudja. Mindegy is. Szerencsére azt is kimondta, hogy most megpróbál egy éven át stabilizálódni, rendes munkahelyen dolgozni (ugyanis november óta, amikor is otthagyta a marseille-i munkahelyét, ha jól számolom, volt két másik munkahelye, és most sem dolgozik, jövő héten kezd egy újabb cégnél, követhetetlen). Mindettől függetlenül, normális hangnemben társalogtunk.