Csinibaba című filmbe illek

Reggel be kellett ülni egy röpke 2,5 órás kémia és fizikaórára. Kisült az agyam. Ez annyira magasegyetemi szint volt, hogy én a zömét nem is értettem. Szerintem nekem nem kell ilyen mélységekben ismernem A Termékünket (atomok, molekulák elektronok, fotonok és fononok, protonok, neutronok, abszorpció, emisszió, aztán egyszer csak átváltott a PPT cirill betűkre, aúúú), pláne nem azért, mert a prof. azt mondta, ha olyan érdeklődőbe futnánk bele, aki ilyen mélységekbe faggatna A Termékről, akkor irányítsuk hozzá, majd ő leboxolja. Így aztán tényleg értelmes volt 2,5 órát rászánni a munkaidőből és kitágult, égő pupillákkal átvészelni a maradék napot. Pláne úgy, hogy ezer más dolgom lett volna. Pontosabban van. Ezek után tudjátokki küldött pár fotót a jövő heti buli helyszínéről, amitől aztán végleg ledobtam a láncot. Az új... francokat új. Az ősrégi üzemünkben lesz megtartva a jubileumi ünnepség. Megvették, beletoltak irgalmatlan pénzt (egy elfogadhatónyi lottónyereményt) az irodaház felújításába, de a gyártórészlegre nem. Én, józan paraszt, ezt nem érthetem, de nem kell nekem mindent érteni. Nem baj, ilyen buliban még úgysem voltam. Mutatom:

Én azt hiszem elengedem a témát. Kineveztek főszervezőnek (ezt sem értem, de tény, én nagyon jól rá tudok pörögni az ilyenfajta dolgokra). Persze az összes ötletemet leszavazták, Stand up comedys humoristát, dekorációt, egyéb szuper programokat, mindent. Nincs pénz. Holott focipályát csinálnak (WTF? minek?). Az üvegszilánkok még nincsenek felszedve, a fű még nincs levágva, por mindenhol. Nem festik ki az 50 éve festéket nem látott csarnokot, helyette félig legipszkartonozzák. Félig (függőlegesen). Nem értem. A maradék termet állítólag függönnyel takarják el. Függönnyel. Nem kell nekem mindent értenem. De mégis olyan érdekes, mert az anyavállalatnál, ahol dolgozom, szerintem tök kulturált a környezet, mondhatom, modern, erre fel elröppentenek 300 dolgozót és annak családtagjait egy 50 évvel ezelőtti környezetbe. Na jó, tényleg elég ebből, lapozzunk.

Tudjátokki házinyúl megvan még. Ugyan pár hete szakítottam vele, mert egyszer csak újfent nem láttam értelmét ennek a dolognak, de visszakönyörögte magát (én meg bekajáltam, amit mond, röhögjetek, tapsoljatok). Azóta egészen jól vagyok. Lelazultam. Elfogadtam, hogy együtt alszik anyuval, egy ágyban, valamint házaséletet is élnek, mivel - idézem - olykor elkerülhetetlen. Tapsoljunkröhögjünk együtt. Tehát: ugyan ő nem akarja, mert értem van oda, de most mi mást tehet, havonta egyszer muszáj. Hogy le ne bukjon. Innentől fogva mostantól ne nevezzük házinyúlnak, hanem dugi-dugónak (mindenkinek szüksége van rá, megmondták a Szex és New Yorkban is). 

Madárfészek hajú is nyomul. Olykor. De én nemet mondok neki. 

Egyéb kollégák is teszik a szépet, de én mindenkinek nemet mondok, kivétel dugi-dugónak.