2016. július 22., péntek

Sarka Kata

Fogytam négy kilót, az utolsó bejegyzés óta még egy lement. Most Sarka Kata fogyókúrája szerint haladok, a szép lány kolléganőm unszolására, hogyaszongya', lófaszt az ésszerű (észszerű) diétákba, KOPLALNI KELL. És én most koplalok. Reggelire kávé két "pötyivel". Aztán fél liter Zero Coca Cola egész napra elosztva. Ebédre egy görög krémes joghurt. Aztán snitt. Vacsorára, ami szigorúan (muhahaha) délután hat előtt van, megeszem a tojásrántottát sonkával, hagymával, bele egy halom cukkinit. Van, amikor elkurvulok és hat után eszem. Jó négy hete nem eszem kenyeret és cukrot. A hétvége necces, mert olyankor a szüleimnél vagyok és ott eszem, mert finom. Olyankor hétfőn reggelente rosszat mutat a mérleg, de szerdára mindig csökken. Muszáj csökkennie, mert irtó dagadt vagyok még mindig. Nem írom le, hogy hány kiló, mert rettenetes. 

Igazából úgy kezdtem ezt az ámokfutást, hogy reggel reggeliztem, délben ebédeltem, uzsonnáztam, hogy este ne legyek farkaséhes, de ez így nem működött. Persze, ne parasztvakítsak, akkoriban még ettem teljes kiőrlésű lisztből készült kenyeret, sajtokat, szénhidrátot, de ami súlyosabb volt, zugzabáltam este. 

Ez a koplalás... hát nem könnyű. Vért izzadok. Éhes vagyok. Voltam. Most már megszoktam. Már simán bírom. Hazamegyek és nem kívánok szénhidrátot enni. Na jó, ne kamuzzak. Ha valaki megkínál csokival, elfogadom, de csak két kockával, nem többet. Szerencsére vége van a sok csokizabálásnak. Ami télen itt ment... Minden nap hozott egy kollégám egy egész tábla csokit, amit ketten megettünk a szép lánnyal. A kolléganők szüntelen sütisütéséről nem beszélve. A mantrákról, amiket előadtak a dagi kolléganők is, hogy ENNI KELL és ebédre főtt ételt. Elítéltek, rossz szemmel néztek ránk, akik igenis fogyni szeretnénk. Rám és a szép lányra, aki most kereken 18 kilóval kevesebb, mint én. A szép lány úgy csinos, ahogy van. Csak hát elkapta őt a gépszíj, ezért fogyókúrázik. Tudja, hogy már abszolút ideális a súlya, de még egy kicsit faragna a testéből. Nekem innentől 8 kg van hátra, akkor már egészen vállalható leszek. Sajnos nem nagyon tudok másról beszélni, csak erről. Dögunalom, tudom. Ja, de. Hogy egy kicsit kompenzáljam az aktuális üresagyat, megnéztem egy nagyon jó filmet. Terraferma. Díjat nyert Velencében, Bariban, Nastro d'argentót, David di Donatellót. Nagyon tetszett, tanulságos volt. Nem mesélem el, nézzétek meg, ha akarjátok.

Vissza a kilókhoz. Apukám sem viseli el, hogy ilyen kövér vagyok. Pár hónappal ezelőtt mutatta a facebookon, hogy nézzem meg, Anna milyen szép lány, bezzeg... Meg is sértődtem magamban annak rendje szerint. Anna a tesóm ovistársa, ismerjük őt 1982 óra. Anna arca tényleg szép, kifejezetten szép. Aztán most Anna Olaszországban kirándulgat, láttam róla teljes alakú képet is. Gyerekek, hát nálam 15 kilóval több, na jó, legyen csak 10. Az arca szép még most is, a teste duci, de mittomén', szép nő, nem ocsmány. Anna 10 évvel fiatalabb nálam, szóval azért nem túl sok esélyem van esztétikusabbnak lenni nála, akárhogy erőlködnék. De erőlködöm, mert Sarka Kata azt mondta, bizonyos kilók csak koplalással mennek le. De ne is mossatok agyat nekem, hogy ez egy marhaság! Az a helyzet, hogy tudom a tézist: több kalóriát kell elégetni, mint amennyit naponta beviszek, na már most én ülőmunkát végzek, tehát kurvára kevés kalóriát égetek el naponta. Mozoghatnék. De most nincs ... kedv. Inkább elmegyek koncertekre, mintsem fitneszbérletet vegyek. Most ehhez van kedvem. Voltam is Quimbyn múlt héten. Életem legjobb Quimby koncertje volt. Tibivel (nem, nem a Kittibivel, hanem a haver Tibivel) megint jót táncoltunk. Egészen jól összeszoktunk már. A koncert végén pedig állati jót táncoltunk, Bud Spencer filmjének zenéjére, Anti pedig felvette az egészet videóra, körülöttünk forgott és videózott. 
Aztán Bazsi hazavitt, mint mindig. Azt meséltem, hogy Budapest Bár koncerten is voltunk? Azt hiszem igen. Azt meséltem, hogy voltunk a Cirkóban a Szánsájn Fesztivál keretein belül megnézni a dán "Száz szónak is egy a vége: szerelem" c. filmet? Nagyon jó! Állati jó! Nem mesélem el, nézzétek meg magatoknak, ha akarjátok. 

Hogy mik történtek még, mióta kussolok, nem tudom. Rövid a memóriám. Van egy csomó téma, amit nem mesélek el, mert nem akarok lúzerblogger lenni, sem cafkablogger, sem lúzeranégyzetenblogger. Így legalább azt hiszitek, hogy milyen kis vattacukor figura vagyok, hihi, közben meg ajjaj... 

32 megjegyzés:

  1. Namost az en fejemben te az a nő vagy, aki imád és tud enni. Tudja mi a jó és meg is eszi (igen tudom,a blog hazudik,nem ismerhetlek ez alapján,de az en elképzelésem megis ez) Nekem ez tetszik,egyébként. Ezért aztán duplán csodallak,hogy ezt csinálod. Remelem elégedett leszel a végen.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól látod, imádok enni. Hízok is rendületlenül.

      Most nézem, mennyi hozzászólás. :)

      Törlés
    2. Nohat en nem ertek hozza,de szvsz ez a fel ev alatt 3 kilo jo tempo volt. Nem tudom, hogyan csinaltad, de okosabbnak tunik, mint a nem eves.

      Törlés
    3. Sajnos a 3 kg 2-3 het alatt ment le. Pontosan azota, hogy abbahagytam a kenyer- es cukorfogyasztast, valamint elkezdtem keveset enni.

      Ma lattam magamrol ma keszult fotokat, hat van itt mit fogyni, brrrr! :)

      Törlés
  2. Szia,
    ha pár kilótól szeretnél megszabadulni akkor segít a koplalás. Amúgy kinyírod magadat.
    Ha koplalsz is valami vitamin komplexet egyél, mert összeomlik a szervezeted. Kiürül a c vitamin szinted, ezáltal pl Fe, D vitamin ( + még sok vitamin) felszívódásodat is tönkreteszed.
    Nem kell Einsteinek lenni, hogy tudd mihez kell pl a vas vagy d vitamin.

    Én most tolom a szopórollert. Lenkey vitaminját eszem 1000 mg-ból kell szednem napi három négy szemet. párhuzamosan szedem ferrograd folic tabit 2X 1, szedek d-vitamint, a - vitamint stb. Három hetente járok vérvételre mióta kikerültem a kórházból. ( Én nem fogyóztam, de nem tudtam enni így kiürült belőlem az élet :(

    A hajam már nem hullik annyira, fogászatra most járok, kóros a vérszegénységem, tudok koncentrálni a melohelyemen, nem vagyok fáradt stb.

    Sarka Kata a maga nemében kamu. Nem attól fogyott, hogy koplalt. Ha igaza lenne, amit vetít már rég összeesett volna.

    Ha komolyan jól akarsz kinézni. Szakorvos és személyi edző. De készülj fel brutál kemény munka, és rengeteg kajáról le kell mondanod életed végéig, hisz a nagy nehezen összedolgozott ( évek alatt) testet egy kis bűnbe eséssel (puding, péksüti) hazavágod.



    https://www.instagram.com/iza_goulart/

    Ő modell volt , most hajmodell. Van egy portugál nyelvű blogja. Ott írta, hogy kb 15 éves kora óta nem evett egy jót, és napi több órát mozog. Ha megnézed az instagramját vagy a blogját eszméletlen, hogy nincs oylan sport amit ne művelne.

    Vigyázz magadra!!! Fiatalon a koplalás nem okoz gondot, de 30 felett felborítod az egészséges tested működését!

    üdv
    Ági

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Ági!

      Húha, nagyon is elgondolkodtató, amit írtál!!!

      A hajad, fogad, erőd, 3 hetente vérvétel, hogy csekkold... nem lehet(ett) egy könnyű dolog... :(

      Azért én belátom, hogy ez így elég eszetlen dolig, ahogy most csinálom. De efyszerűen hónapokig stagnált a kg-k száma a déli salátától és esti zugevéstől.

      Megnézem a blogot, köszi!

      Tornázni most lenne időm, de eddig lusta voltam. Szeptembertől nem lesz időm (pénzem meg főleg nem).

      Törlés
  3. Igen, koplalással/kevés evéssel lehet modell alakot tartani, ezt mindenki tudja aki valaha súlyproblémákkal küzdött, mégis hazudnak róla. Sport, speciális diéták, na persze...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Na tessék, most. micsináljak'?

      Midell én már nem leszek, csak ne cikizzenek már annyian!

      Törlés
    2. Amennyiben a csontsovány modellekről, vagy a színpadon pózoló versenyzőkről van szó, igazad van. Ők koplalnak. Előbbiek egyfolytában, de nem is lesz belőlük fehérnemű modell, mert tónustalan a testük, lóg a bőrük, és általában komoly táplálkozási problémákkal küzdenek. Utóbbiak kőkeményen sportolnak, gyönyörűen étkeznek, aztán a verseny előtti utolsó hetekben kb. kizsigerelik a testüket, minimális folyadék, minimális rizs, ezt azonban azonnal abba is hagyják, ahogy lezajlik az adott verseny.
      Folyamatos koplalással lehetsz vékony, de egészséges és izmos nem.

      Törlés
  4. az a baj, es en sem elkeseriteni akarlak, hogy ezt nem fogod tudni sokaig csinalni. abban a pillanatban, ahogy elkezdesz normalisan enni, pont ilyen szepen fognak visszajonni. es valoban, ezzel, ha sokaig csinalod, kikeszited magad. ha ilyen jol birod, hogy keveset eszel, akkor csinalj magadnak egy profilt a www.kaloriabazis.hu-n es jegyezz fel mindent. megadja mennyi a napi kaloriaegetedes es hogy mennyit kell enned ahhoz, hogy fogyj. nekem is volt ilyen idoszakom,hogy nem ettem, bar nekem inkabb amikor lelki problemam volt, sose maradt meg amit igy elvesztettem.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ja, es Katacskanak a legnagyobb problemaja kb. hogy hany orat toltson el a kondi teremben a szemelyi edzoje mellett, szoval ovatosan azzal amit o ir...

      Törlés
    2. Kaloriabazis.hu-t ismerem, regisztralt tag vagyok ;).

      Tudom, hogy eszetlen dolog lenne sokaig igy etkezni. Ket-harom hete csinalom csak, ha jol emlekszem.

      Ja es en nem okvasok am Katacskarol, nem csipem a celebeket. A ferje nevet rendszeresen elfelejtem, most sem tudom.
      De Sarkakata azert celebsegtol fuggetlenul szep lany szerintem.
      Egyszeruen a kolleganom mondta egyszer ezt a dolgot, hogy azt hallotta a nemtomkitol, ahova SK jar, hogy SK ezt mondta. Gondolom a Story magazinba nem ezt nyilatkozza, mert ez nem vet jo fenyt az emberre. Latod, ram sem, ez nem normalis dolog, sem ha en csinalom, sem, ha SK.

      Törlés
  5. Ha rövid távra le szeretnél fogyni viszonylag kevés kilót, akkor működik a koplalás csodásan, hosszabb távon semmire nem jó, csak akkor, ha éveken keresztül tudod tartani az étrendet. De nem fogod tudni tartani, mert egyrészt baromira unalmas s megterhelő mentálisan, másrészt fizikailag is ki fogsz bukni, ha nem eszel. Tudom, tapasztalat. Évekkel ezelőtt lefogytam 25 kilót kb. 4 hónap alatt úgy, hogy a vége felé egy nap 2 joghurtot, 1 almát, zöldséget, némi húst ettem, 45 kiló voltam a 172 centimhez. Teljesen átvette az életem felett a hatalmat az, hogy fogyókúrázom. Egy teljes évig tudtam tartani, majd emlékszem a pillanatra, amikor besokalltam, és elkezdtem konkrétan zabálni, majd hánytatni magam. Most nem mondom inkább, mennyi jött vissza, nem a leadott 25 kiló, hanem jóval több...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hú! Köszi, hogy megírtad! Ugyan millió fogyókúrás sztori van a neten, de így hogy ezt nekem írtad meg ütősebb.

      170 centi es 12 kg-van voltam több, mint amekkora súlyról te lefogytad, amit meséltél. VOLTAM. De ezek szerint lehetek simán jóval több is, francba.

      De mondd, a 45 kg-val eléggé csontváznak néz ki az ember, nem?

      Törlés
    2. Én ekkor voltam 17 éves, ez 10 éve volt, és ami durva, hogy nem néztem ki a kortársaim között betegesen soványnak. Felnőtt nőknél valószínűleg ez máshogy van. Aki persze ismert, az tudta, hogy baj van. Kilátszottak a bordáim, látszott végre a csípőcsontom, végre normálisnak éreztem magam, imádtam, hogy esténként korgott a gyomrom. Egy ideig. Aztán szétesett a ciklusom, egyfolytában fáztam, és mocsokszarul éreztem magam. Így utólag persze tudom, hogy anorexiás voltam, de abból azért a lightosabb változat. Szüleim persze kiborultak, vittek nőgyógyászhoz, hogy álljak le, mert nem lesz így gyerekem, stb. Aztán elkezdtem zabálni, de nagyon durván, volt, hogy egyszerre megettem fél kiló (!) sajtot, egy ideig nem híztam vissza, mert hánytattam magam, és mellette nagyon sok felülést csináltam, aztán a torna elmaradt, a kilók visszajöttek. Sőt... most örülnék annak, ha a te kezdősúlyodnál lennék. Nekem valószínűleg soha nem lesz normális viszonyom az evéshez.

      Törlés
    3. Azt a mindenit!!! Ez kemeny menet volt. Jo, hogy eletben maradtal!
      Van egy havernom, a lanya intenzivre kerult par hetre (!) anorexia miatt. Mondtuk mi neki hinapikkal elotte, hogy gaz van, de nem hitt nekunk, sem edzonek, sem tanaroknak. Furcsa volt. Ma mar jol van a lanya, de basszus, szo szerint csontvaz volt a lany. Szerintem utolso pillanatban menekult meg.

      Vussza hozzank: neked sem, nekem sem.normalis a viszonyom a kajahoz.
      Kisse undi, de egy hete nem marad meg bennem a kaja, eszem, es fel oran belul kijon belolem. Brrr! Nem tudom ertelmesen csinalni a fogyokurakat.

      Törlés
  6. Lukacs Liza a sztar (olvassatok, figyeljetek); Sarka Katat nem ismerem.

    :)

    VálaszTörlés
  7. A dupláját fogod visszahívni mikor már nem bírod tovább...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. hízni:) (az iPad olyan hülye)

      Törlés
    2. Hívja a rosseb! :)))

      Viccet félre, félek is, mert én tényleg irtó hajlamos vagyok a hízásra.

      Törlés
  8. https://www.fitnessblender.com/blog/my-before-and-after-story-how-i-lost-40-lbs-and-beat-my-eating-disorder-

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Erről a céges félgagyi telefonról nem tudom megnézni, de igyekszem! köszi!

      Törlés
    2. Szia, bocsanat, hogy csak ugy idekommenteltem. A video alatt le van irva botuvel is, de annyi a lenyeg, hogy koplalt a lany es orakat kardiozott minden nap, aztan elkezdett sulyzos edzeseket csinalni otthon heti 3-4szer 30-60 percig, es tisztan enni, viszont jo sokat (o azt mondja, nem szamolja, de 3000kaloria korul lehet), es azota izmos, szep, kiegyensulyozott mindenamiszemszajnakingere.

      Törlés
  9. Én szeretek koplalni, pontosabban nem teleenni magam, a 5:2 diétát csinálom és szuperül működik. Mondjuk idő kell hozzá, pár hét alatt nem lehet 10 kilót fogyi, itt inkább az a cél, hogy életmódot váltson az ember. Én sokkal kevesebbet eszem, mióta elkezdtem, úgy értem, hogy a nem diétázós napokon is.
    Az ötletet egy BBCs dokumentumfilmből vettem, amit egy Michael Moseley nevű orvos csinált és saját magán is tesztelte, a végén megmutatja az eredményt :)
    Itt meg tudod nézni: https://vimeo.com/103656060

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Koszi a tippet! Megnezem!

      Ez is erdekes, most nekem is jol esik koplalni. Elenkebb vagyok tole.
      Ma tok sokat ettem ahhoz kepest, hogy het kozben alig es basszus, szo szerint nem birtam ebren maradni, elaludtam a szonyegen, holott vendegeink voltak. Gaz.
      Annyit ettem, mint egy normalis ember, nem irgalmatlan mennyisegu kajat, es tessek, kinyuvasztott.

      Törlés
  10. Vártam pár napot, amíg hozzászólok, mert indulatból írtam volna, azt meg inkább nem.

    Szóval, nem vagyok sem táplálkozási tanácsadó, sem vékony, de elég mélyen beleástam magam a témába, szóval a következő okosságokkal egészíteném ki a fentebb már elmondottakat:

    Koplalás: ha egy versenyre készülsz, esküvőre, medencés partyra :-), ahol az utolsó 2-5 kg letolása a cél, akkor tökéletes, ez kb. pont addig tartható, amíg nem eszel, nem iszol, aztán ahogy újra eszel, vissza is ugrik, és ha nem sportolsz, étkezel normálisan, a duplája fog visszajönni.
    Kávé, kóla: a nemevéssel sokkolt szervezetedet megküldöd még jó adag koffeinnel, amitől a pajzsmirigyed, mellékveséd totál meg fog bolondulni, és még inkább tartalékolni fog a szervezeted.
    Nulla sport: sajnos az van, hogy az ember először izomtömegből fogy. Azaz amit most leadsz, az izom, nem zsír. Ennek köszönhetően még jobban felborul az izom-zsír arány, ami szintén nem használ sem az anyagcserédnek, sem a hormonrendszerednek, arról nem beszélve, hogy szintén azt generálja, hogy vissza fogod hízni, csak sajnos immár zsír alakjában. :-( Tartós, egészséges és szép eredményért (tónusosabb test) muszáj sportolni, méghozzá izomépítést is végezni.
    Hús és saláta: az egyik legnagyobb tévedés, hogy a húsok mellé kb. nulla kalóriát tartalmazó salátát kell enni. ZÖLDSÉGEK, brokkoli, karfiol, cékla, répa, karalábé, sem éhezni nem fogsz, sem túlzabálni.

    Este már nem szabad enni: ez a legújabb kutatások szerint ultra nagy faszság, nekem speciel este kell a legtöbb jó minőségű szénhidrátot bevinnem (a hormonális rendszert alapul véve), de ne menjünk bele ennyire, ha nem léped túl a napi kalória limitet, nem fogsz hízni.

    Alig eszem, mégis hízok: Egyértelműen szarul eszel. Azért sem elég csak a kalóriákat számolni, mert nem mindegy, hogy mondjuk 50 g szénhidrát zöldségekből, rizsből, vagy gyorsan felszívódó cukrokból (tejtermékek!!!) jön össze.

    Egy mondatban összefoglalva: sajnos továbbra sincs csodamódszer. Tiszta táplálkozás és sport. Minden más nettó hazugság.


    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pilla! minden tanacs jol jon!

      Tudom, hogy szarul eszem. Meg mindig nincs rendbeteve az agtsmba a dolig, de tudom, hogy rendbe kell tenni.

      Sportolni kelkene, csak idom nincs ra.

      Törlés
    2. Pilla! Minden mondatoddal egyetertek, kiveve az utolso kifejezessel..ez a 'tiszta etkezes' (clean eating) mozgalom engem megriaszt. Pont mostanaban nezek a BBC-n egy 'Clean Eating's Dirt Secrets' dokumentumfilmet...ez is csak egy trend, ez a kifejezes...De ahogy mondtam, a kifejezesen kivul tenyleg mindennel egyetertek.
      es a Nevtelen vagyok, aki feljebb Lukacs Lizat javasolta..es altalanossagban nagyanyaink etkezeset (anyukamat se lattam sose magaba kajat tomni, es altalaban csak unnepek alat evett edesseget/tortat)

      Törlés
  11. Nezd ez egy jo iras, eszembe jutottal: https://shdiet.com/2016/07/12/ezert-nem-fogsz-lefogyni/#more-2586

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.