Hova a nagy sietség?

Megvettem a gyerekek karácsoyi ajándékát. Tudom, tudom, ez így nem jó, még csak októbert írunk, de van elfogadható magyarázatom. 

Timi barátnőmmel moziba készültünk, jegyvásárlás előtt szembe jött velünk a Lego bolt és bevonzott. Szó szerint behúzott a látvány. Amikor megláttam, hogy kedvezményesen lehet vásárolni, nem volt visszaút. Andris cirkuszosat, Mariska princesszeset kapott (még mindig nem nőtte ki a rózsaszín szeszélyt). 

Nekem még nem volt saját Legóm, az én időmben még nem volt divat. Öcsém, aki közel 10 évvel fiatalabb nálam, már sokat legózott gyerekkorában, de igazából együtt játszottunk. Emlékszem, mindig helyette építettem, mert ő még túl kicsi volt. Bár soha nem vonzott igazán, mégis rákaptam, mint gyöngytyúk a takonyra. 

Ma még arra is rájöttem, hogy a kilós Legóba túrni pontosan olyan ézrés, mint amikor Amélie Poulain túr bele a lencsébe a zöldség-gyümölcsösnél. 

Utóirat: a neveket mindenhol megváltoztatom, úgy majd bátrabban mesélek.