Nem vagyok jól

Agyi infarktus 

Nem tudok beszéli és írni menni is  aig

De mégis mi a franctól vagyok betojva?

 Szombaton beadtam magamnak az első szurit (nem a covid szurit toltam magamba, mert többen simán ezt hitték... covid van,  a csapból is a covid elleni oltás folyik, hát magától értetődő, hogy önmagamat oltottam be vele :O ). Délután négykor elindultak a mellékhatások, fájtak a csontjaim, az izmaim, az ízületeim. Láz nem volt. Vasárnapra elöntött a vér is. Ez elég gusztustalan, tudom és bocsánat.

Most hétfő van, tocsogok (brrr), haza szeretnék menni, de valahogy bűntudatom van, nem mondta a két főnök, amikor elmeséltem nekik, hogy bajban vagyok, hogy nosza, húzzak haza. Ezért inkább csurom vér nadrágban ülök. Hiába minden betét és tampon, nem elegendőek, úgy érzem magam, mint valami tini, vagy fiatal. Holott én már elindultam a menopauza útján, már alig van ciklusom, erre tessék. 

De ez most annyira tarthatatlan, hogy szerintem szarok a világra és hazamegyek. Tisztára abszurd szitu.

Azt kérdezte a főnök, hogy emeltem-e nehezet, mert olyankor is lehet, hogy elönti az embert. Én speciel két napon át nyomtam az ágyat, annyira kiütött a szuri. Megmondta a doki, hogy számítsak rá és a betegtájékoztató is megírta. 

Blöffmesterképző

 A mai poszt:

Tegnap felhívott telefonon a bérszámfejtő, mondván nincs pecsét a kórházi papíromon, és így nem szabályos (gondolom anélkül nem tud bérszámfejteni...).

A mai poszt az óriási nagy lódítással:

Amikor véget ért (vagy vége tért?) a munkanapnak, beköszöntem a titkárságra, és puszta kíváncsiságból megkérdeztem miss (bezz, mossál szájat!) titkárnőtől, hogy ő adta-e meg a bérszámfejtőnek a telefonszámot, ahol megtalálhat, mert felhívott és mondta, hogy nincs pecsét. Erre fel a titkárnő mondta lesütött szemekkel, hogy nem csak ezért keresett, hanem, hogy hol voltam hétfőn, és mi mondtuk, hogy itt voltál, dolgoztál. 

Hm. Ez így megy? Hogy hazudhatunk bármit? Hazudhatunk bármit más nevében? Szerintem ez iszonyatosan könnyelmű dolog részükről és nem korrekt. Hétfőn a mentő vitt el, ezek meg azt mondják, hogy rendben bementem dolgozni. Apukáááám! Halálosan égő. Aztán majd rajtam kérik számon, hogy mit hazudozom? Vagy hogy megy ez?

A szitu az, hogy felső (legfelsőbb... tudomásom szerint a központ kéri) utasítás szerint előre ki kell tölteni a jelenléti ívet (ami egy papírlepedő, mint 1999-ben), és gondolom már most bérszámfejtenek, és nem stimmelt, hogy a hétfő be volt írva jelennek, miközben érkezett egy kórházi papír is, hogy hétfőn ott nyomtam az ágyat. De a két cuncusnak ennyi esze van, hogy simán bemondja, hogy igen, dolgoztam? Persze most már nem annyira csodálkozom, hogy az állásinterjú is egy tömény nagy blöff volt, szép munka, mondhatom. Én meg birka vagyok, hogy bekajáltam. Ennyit az értelem fellegváráról  - de nem akarok sértegetni senkit, remélem, csak ez az egy tanszék ilyen különös. 

És még mennyi, de mennyi csúsztatás történt, mióta ott dolgozom. De miért kell átbszni az embereket? Ez mire jó? Miért automatikusan a hazugságot mondják? Nem volna könnyebb az igazat mondani és nem kellemetlen helyzetbe hozni az embertársukat? És akkor ne süljön ki a maradék agyvelőm.... 

Keresem a lelki békét, de itt csak lelki béka van meg kacsatáp.

Az alábbi posztot tegnap kiraktam, majd meggondoltam magam, mert randa pletykásnak éreztem magam, és gyorsan visszahelyeztem piszkozatba, csak tegnap délután történt valami, amin megint kisült az agyam, és megint megsértődtem, így most mégis kirakom a publikumnak, olvassátok el nyugodtan. Ha úgy érzitek, ez már igazán abszurd, ilyet csak rémes regényekben lehet olvasni, akkor ma még megspékelem egy újabb finomsággal, az egész munkahely kezd egy rémálommá válni. Hozzátehetném, hogy a film cselekménye kitalált történeten alapul, a szereplők is csak kitalált alkok, mindennemű egyezés a valósággal csupán a véletlenen műve, de én ezt nem írom hozzá, mert nem volna igaz.

 

A tegnapi poszt:

 Elvileg holnap tud fogadni a dokim... már hetek óta halogatjuk, holott ő tudja, hogy új foltok vannak az agyamban. Először én nem mentem el, mert be voltam osztva vizsgáztatni, nem akartam kihúzni a gyufát a munkahelyen, aztán a következő héten el akartam menni, de az alfőnök mindig úgy néz rám, mintha gyilkos volnék, de hiszen jár egy nap szabi, mert a nagyfőnöktől kaptuk jutalomként, miután derekasan átpakoltunk az A-ból a B-be, tádááám, igen, előléptettek Fősped rakodómunkásnak, ahogy azt az állásinterjún korrekt módon elmondták (lófiszt), hogy ez lesz, meg, hogy a kisegerek nyakát kell majd kitépnem. Nem tartom kizártnak, hogy ettől szállt el a lábam, mint  a győzelmi zászló. De az alfőnöknek miért kell szikrát szórnia a szemeinek? Oké, próbaidő alatt kuss van, nemhogy szabi, értem én, de mondjuk, ha lenne meló, akkor érteném igazán, de így, hogy nincs, így nem értem. Mi a francnak kellett sürgősen felvenniük? Tudom, tudom, hogy ne veszítsék el ezt a két fillért. Gratulálok. Mesteri szarpofozás. 1984-ben lejárt kacsatáp és megsárgult pipetták, meg felvenni félnótás embereket mondvacsinált pozíciókra, aztán két héten belül lefokozni. A csalánt velem is verték, sőt, az egyik kolléganő jó tanácsára nem mutattam ki, hogy hányok a 40 éve elsárgult mérgeket cipelni. A főfőnökön érzem, hogy próbál értelmes munkát is adni, de azért ez még nem annyira sikerült. A főfönököt bírom, van egyfajta cinikus humora... De a többiek olyan furcsák... 

Azt mondja az egyik kolléga, immáron 4 hete szívunk a pakolással. 

Valószínűleg nem vagyok túl jól, mert tegnap is elzakóztam, csak most nem az utcán, hanem a nappaliban. Kicsit üvöltöznöm kellett a gyerekekkel, hogy viselkedjenek, de a fiam egy rossz értelemben vett tipikus pasas, aki veri a nőket (a nővérét), gondolom majd a feleségét is elveri, rémálom, próbálok belőle cuki pasit nevelni, de lehet, hogy én ehhez kevés vagyok. A lányom meg sikítozik. Nekem meg ettől elszáll a lábam, karom és a kezem. Érzem, hogy amikor ideges vagyok, akkor bizony elpattannak az idegeim. Amelyek eleve nincsenek hajókötélből. 

Az állásinterjú, ahová a kórházi ottartózkodás miatt nem tudtam elmenni, most már nem fogad új jelentkezőket, hivatkozva a mutáns vírusra. :(

Nem bírtam már magamban tartani az igazságot, így hát most hagytam kibuggyannni, egy életem, egy halálom.

Csak gyorsan két sort helyzetjelentek

 Máris tolódik minden dátum, a doki a holnapot átrakta csütörtökre. 

A jó hír az, hogy úgy megsértődtem a zárójelentésre, amelyre ráírták, hogy centrálisan obese vagyok, hogy hirtelenjében ledobtam magamról kerek 3 kg-t, most mondjátok meg. Persze a kórházban pocsék volt az ebéd, mindig meghatározhatatlan hányást hoztak, naná, hogy nem faltam be. 

Itthon

 Csütörtökön hazajöttem. Egyszerűen hétfő óta nem voltak már vizsgálatok, terápia meg semmi, de semmi, így a reggeli vizitnél megkérdeztem az ügyeletes orvost, hogy mik a tervek velem, és egyetértettünk, hogy fölöslegesen foglalok egy ágyat. Az ügyeletes megbeszélte a kezelőorvosommal, hogy hazaenged, én meg ahogy a kezembe nyomta a kilépő papírokat, összepakoltam, és leléptem, busszal. 

A gyerekek nagyon örültek nekem, amikor hazaértek. anyukám direkt nem mondta el nekik, hogy igazi meglepetés legyek. Cukik voltak. A kisfiam mondjuk eléggé megrendült, azóta már álmondott olyat, hogy megint elvitt a mentő. Tisztára szégyellem magam, ilyennek kitenni egy gyereket... 

Pénteken elmentem dolgozni, ahol viszonylag értelmes munkát kaptam, de tudom, hogy jövő héten megint nem értelmes munkát kell majd végeznem. 

Eléggé meg lehet zuhanni egy ilyen kórházas intermezzotól, vagy az is lehet, hogy én vagyok gyenge és túlságosan picsogó, de nem látom a jövőt túl rózsásnak. 

A barátaim most nem öleltek úgy körül, mint két éve, persze látogatási tilalom van érvényben, nem jöhettek bandázni a folyosókra, kint meg hideg van. 

Azért írogattak... pl. olyanokat, hogy vajon azért volt ez a roham, mert nem tudom tartani a diétát? Milyen diétát? A doktor nem írt elő semmifélét, csak a barátaim javasolnak mindenfélét, és hoznak finom olajokat és leveket. Ők hisznek benne. Én nem. Mert ha valóban működnének, akkor nem létezne már ez a betegség. Persze én is csak dumálok, mert nem szedtem, ittam túl szigorúan az olajokat, leveket, és nem ettem túl sűrűn a bioizst, mert már a fülemen jön ki és különben is, elég rossz az íze. 

De legalább tudom, hogy ki az, aki még törődik velem, erre jók a rohamok. Nem, mintha nagyon bántanának azok, akik magasról szarnak a világra, hát egészségükre. 

Olvastam, hogy ez a kór érzékenyebbé tesz. Lehet, hogy most az volt a jel, hogy nebántsvirág voltam? Irritált egy csomó minden. A gyerekek is, a munkahely is, rendszeresen lángra gyúlt az agyam. 

Most futok, munkát kell találnom, mert ez, ahol most vagyok, nem az igazi. De közben meg állandóan bevillan, hogy kinek kellenék én? Mi van, ha megint történik egy ilyen lábelhagyás? Mert a mentőben annyira elhagytam, hogy szó szerint nem tudtam megmozdítani. Akartam mozgatni és semmi. Se kép, se hang, semmi. 

Haza akarok menni , hisztis vagyok

 Nehezen bírom a szüntelen dumát. A gyerekeket is nehezen, most meg a két néni nyomja folyamatosan a süketelést. Rémes ez a végtelen bölcsesség köpködést, pl addig kell ütni az orvosokat, míg meg nem gyógyítanak, ne hagyd magad! És hasonlók. Éjjel pedig nyitott ajtónál végzik a dolgukat, mindent. Persze örülök, hogy legalább nem kell kicsattogni a folyosóra , mint múltkor. Minden szobában van fürdőszoba. Az ebéd eddig siralmas, ennek a gyerekeim kifejezetten örülnek, azt mondták, na látod, a suliban is minden nap rémálom!