2018. április 23., hétfő

Ütésálló gyerek

Most hívott a tanárnő, idézem:

Szia*, B. Rita vagyok, ne ijedj meg, a fiad jól van, most jöttünk ki a váci kórházból**. Leesett a kerítésről, felrepedt a szája, de egy öltéssel összevarrták neki, és olyan bátor volt, hogy érzéstelenítést sem kapott, a kezem sem fogta, egy nyikkanás nélkül kibírta, egy igazi hős, ezért vettünk neki egy pókemberes*** újságot.


Éppen most gyógyult meg a szeme, az osztálytársa egy pingpong ütővel intézett neki egy bevérzéses lila foltot véletlenül ... erre tessék, most meg ez!


Ma indultak az erdei táborba, mindketten!!!! Hónapok óta vártam erre a napra, hogy végre négy napot egyedül lehessek (ugyan pénteken jönnek haza, de már délután kettőre értük kell menni). Persze ehhez képest még el sem indultak, már hiányoztak.


Hm, a pénteket buktam, varratszedésre kell vinni a gyereket, ha nem esik ki neki magától. Egyébként is szabit akartam kivenni, így most nem takarítással töltöm a délelőttöt, hanem kórházban.




* nem tudtam, hogy tegeződünk.

**ilyenkor mindig megáll az idő, a következő infó mindig olyan lassan érkezik. Azt hiszem, ez a negyedik alkalom, hogy felhívtak. Az első egy gesztenye volt, pont a fejére koppant és púpot hagyott. :D Értitek! "Jó napot, a fia jól van, de a fejére esett egy GESZTENYE." :D Szerintem komikus.

**** lehet, hogy nem pókember volt, nem tudtam eléggé koncentrálni, hogy most még erre is emlékezzek.

2018. április 18., szerda

Most büszke anya

Rendkívül büszke vagyok a kisfiamra. Kórustag, és ma egy versenyre mentek énekelni. A muzsika hangjából adják elő a Dó-ré-mi-t, valamint a Pál utcai fiúkból a Mi vagyunk a grund című dalokat (lehet, hogy mást is, csak én arról nem értesültem tőle). Remélem, felveszi valaki videóra, és láthatom őt. Nagyon tetszik, hogy kórustag. Hoppá, azt hiszem el is felejtettem mesélni, de már volt övvizsgája is judón. Mindössze hat éves kis makimajom. Fantasztikus, hogy miket tanultak szeptember óta, és milyen ügyesen végrehajtják a feladatokat. Volt olyan, hogy álló helyzetből kellett a könyökükre és lábujjukra vágódniuk, és simán megcsinálták a gyerekek. Az iskolai eredményei  ugyan aggódásra adnak okot (hm, még egy éve sem jár iskolába, máris megy az ijesztgetés), de ez a két dolog, az énekkar és a judo igenis megnyugtat. Jó, tudom, attól még muszáj lesz olvasni és számolni is megtanulnia. 

A kislányom a fiamnál langyosabb víz, semmi kiemelkedő tehetség (keressük, de nem találjuk), a tanulmányi eredménye aggódásra ad okot, de az ő tanárai mégsem úgy kommunikálnak, hogy rágjam a körmeimet. 

2018. április 17., kedd

Avanti un altro

A tavaszi szünetben (ilyen naprakész a blog...) volt egy este, amikor egyedül voltam otthon, kapcsolgattam a tévét (reklám, reklám hátán), és a Mediasetnél leragadtam. Pont Paolo Bonolis vezette az Avanti un altro című vetélkedőt, amit eddig soha nem láttam. Egyszerűen nincs idő tévézni. Ha be is van kapcsolva, biztos, hogy valami gyerekműsor megy. Így történt meg, hogy vasárnap, a Construma végén, amikor már hazaértem, kereken három filmet néztem meg. Igaz, az elsőnek az elejét nem láttam (Én, a nőm, és plusz egy fő /You, me and Dupree/, színtiszta limonádé, de a kisült agyamnak pont megfelelt), a harmadiknak pedig a végét (A napfény íze). A középsőt, a To Rome with love, láttam teljes egészében, igaz, moziban is.

Az Avanti un altro nagyon vicces műsor. Jönnek sorban a versenyzők, zömében a negyedik kérdésnél kiesett mindenki, de ami közben megy, az nagyon szórakoztató. Olyan igazán olasz műsor. A versenyző bemutatkozik, elmondja, hogy honnan jött, "vengo da Milano, sono venuta con il mio fidanzato che é qui con me in studio, eccolo" (milánói vagyok, a vőlegényemmel jöttem, aki itt van a stúdióban, ott ni), a kamera ráirányul a vőlegényre, vőlegény integet, "saluto mia mamma e i miei colleghi" (üdvözlöm az anyukámat és a kollégáimat), és a versenyző integet. Természetesen Paolo, a műsorvezető, belevisz valami fricskát, amin mindenki röhög. Például kedvesen kifigurázza a vőlegényt, vagy azt, hogy anyu üdvözlése nélkül nem mehet tovább a műsor.
Volt olyan, hogy a versenyzőnek választania kellett a hátul ülő "svéd maca", a "polgármester", az "örök elégedetlen" stb. figurája közül. Ezekkel a műsorelemekkel plusz pontot lehet szerezni, kérdést tesznek fel, de hogy? Egészen komplett kis műsort kerekítenek a kérdés köré. A svéd maca fülledt erotikával billeg oda, egy tök áttetsző testhez tapadó kezeslábasban, a nézők rihiröhiznek, kocsányon lóg a szemük, erre Paolo feláll, odamegy az egyik nézőhöz, és jól leteremti, hogy viselkedjen felnőtt módjára, sőt, felállítja és háttal állítja, hogy ne lássa a szexi macát, mondván zavarja a műsort. Aztán megy a műsor tovább, de Luca Laurenti, Paolo örök műsorvezető-társa (ez kötőjeles?), visszaülteti a nyáladzó nézőt, de a maca elé áll, így legalább ül, de nem lát, és nem zavar. Ez a viccelődés megy az egész műsoron át. Nagyon tetszik.

Mindezt azért mesélem el, mert Paolo Bonolis a gyerekkorom műsorvezetője, a mai napig nagyon szeretem őt. Mondhatom úgy is, hogy én bim bum bam generáció vagyok. 

Paolo Bonolis, az okos, Luca Laurenti, a lüke


A "svéd" maca


Paolo az ellenállhatatlan svéddel

Semmit nem változott


2018. április 16., hétfő

De miért kell hantázni?

Az imént találkoztam a főnök menyével. Nagyon szép a haja, levágatta. Vele nagyon ritkán találkozom, mivel már nem nálunk dolgozik, most is csak beugrott. Nagyon szépen megdicsértem a haját, mire elmesélte, hogy havonta jár fodrászhoz, de csak kéthavonta kell igazítani a frizurán, és hogy 40 évig volt derékig érő haja, elege lett, levágatta. Javasolta, hogy én is vágassam le, nekem is jól állna ez a hajviselet. Speciel nekem is ilyen volt, de már megint megnőtt (állandóan megnő, komolyan, tűrhetetlen), utoljára novemberben voltam fodrásznál, válaszoltam. Erre fel azt mondta, hogy ő is novemberben vágatta le és azóta nem kellett. Hozzávetőlegesen két perc telt el a két állítás közt. Persze az is lehet, hogy rosszul hallottam. 

Engem fárasztanak az ilyen emberek.




Ezek szerint én sem mindenkit szeretek

Ez a 7. megkezdett munkanapom. Túl vagyunk a Construmán. Borzalmas volt, irgalmatlan rossz helyen volt a stand, ami feleakkora volt, mint a tavalyi, 90%-ban kongott az ürességtől, a kollégáim pedig kritikán aluliak (a két táncdalénekes), állandóan csavarogtak (remélem, a következő munkahelyüket keresték), fikázták a cégünket (főnököt, kollégákat, engem is, persze), még forma egyet is néztek. 
Tavaly jó csapat volt kint, közösen reggeliztünk (hoztunk egymásnak szendvicset), koccintottunk, a szomszéd standokkal összebratyiztunk, jó pozícióban voltunk, ezért rengetegen volt az érdeklődő, a kolléganőmmel, aki már nem dolgozik nálunk, nagyon jó kis hangulatot teremtettünk. Tudtam, hogy idén siralmas lesz, mert ezt a két kollégát eleve nem szeretem, próbálnak kitúrni, folyamatosan kamuznak (például ha meghallom, hogy "két hét múlva kész lesz" elkap az idegrángás), csak hát a vállalatirányítási rendszer nem hazudik. Szerencsére kijött a főnök lánya néhányszor, ellenőrizni a helyzetet. 
Ez a cég elég nagy, de ilyen undok, kókler nincs több, mint a két táncdalénekes.


2018. március 27., kedd

A józan ész megállt

Meghalt Fabrizio Frizzi nagy tévés személyiség, a kollégái is mennek kondoleálni, a paparazzik (rengeteg) a pofájukba fényképeznek, riporterek próbálnak interjút készíteni. Értem én, hogy kell a kattintás, abból van a pénz, de hol veszett el a híres olasz decens határ? 

2018. március 9., péntek

Állásinterjú franciuául (+1)

Azt vettem észre, hogy pusztán a címmel simán elárulom a dolgok szaftját. 

Ma túlestem a múlt héten elmaradt interjún. Eszement cool munkahely, őrület (de nem annyira, mint a 170 ezres babzsákos), micsoda fantasztikus miliők vannak Budapesten. Férfias, nagyon menő témakör (automobil... :D). Sajnos az angol defektem miatt nem gondolom, hogy rám esik a választásuk, bár a fejvadász lány azt mesélte, hogy most vettek fel oda egy fiatal lányt, aki csak franciául beszél (a magyaron kívül).

Legyetek rám büszkék, végig franciául társalogtunk az interjún. Jó, rám való tekintettel nem angolul meg azért is, mert az interjúztatók közül az egyikük natív francia. Rendkívül ügyes voltam. Ez azért érdekes, mert én a mai napig képes vagyok azt gondolni magamról, hogy nem beszélek franciául. A gyerekeim apja ezt elég sokszor a fejemhez vágta, sőt, ha jön hozzánk, és veszekszünk, még most is odadörgöli, hogy segg nulla vagyok. Ehhez képest úgy néz ki, mindent értek, és folyamatosan tudok beszélni, sőt, mit több, egy ultra menő multinacionális cégnél is simán vágom az "interjúszlenget"  (már, ha van ilyen) franciául, nincs kétségbeesés, nincs blokkolás. Nagyon unom én ezt a női elnyomást, még ha csak szavakkal is műveli. 

Más pletykám nincs, azt hiszem.

Ja, de, van. Nőnapra a két titkárnő kapott egy-egy orchideát akváriumban (vagy terráriumban?) attól a kollégától, aki az én csapatomban van. Én nem kaptam tőle. Azt hiszem, nem nagyon kedvel. Lángész detektív vagyok, mi? :D De gond egy szál sem, a dolog kölcsönös: én sem viselem el őt. Nézzük a statisztikát: kb. 100-an dolgozunk itt (a fiókokat most nem számolom), ebből a 100 emberből 1,5 embertől kapok kiütést. Az egyik ő. A többiekkel mind családias a hangulat. Mondhatjuk, hogy kölcsönösen kerüljük egymást ezzel a fatökűvel. Úgy, hogy egy témával foglalkozunk. Mit tegyek, unom a rizsát, unom, hogy nagyokat mond, és nincs mögötte semmi. Nincs. Egy kurva terméket nem adott el eddig, egy tesztet nem indított el a 11 hónap alatt. Nem is értem, hogy a vezetőség miért nem látja. Tisztán mutatják a számok.
Ennek az embernek az "alkollégája" (úgy értem, a fatökű hozta ide a haverját kollégának), kérdezte ma tőlem a folyosón: na, mi újság az olaszaimmal? Egy kamion, x raklap, y darab, ma ment a szállítmány - válaszoltam. Látom én rajtuk (mindkettőjükön), hogy sandán méregetnek. Ne engem nézegessenek basszus, ugorjanak fel az SAP-ra és tekintsék meg a számokat.