2019. július 15., hétfő

Krónika

Magamnak írom, hogy emlékezzek.

Amikor beléptünk a tiroli hotelbe, Zsolti majdnem taknyolt egy óriásit. Megbotlott a küszöbben. Én  megrántottam a vállaimat és egy cinkos mosollyal mondtam a recepciós lánynak (velem egyidős... lehet, hogy nőt kellene írnom, nem lányt): "mi így jövünk be". Erre ő ránézett Zsoltira, és tökéletesen egykedvű, ártatlan arccal mondta, menjen vissza és ismételje meg a mutatványt. Hozzá gesztikulált is, persze.

"Torna indietro e ripeti la stessa cosa per cortesia."

Annyira tetszett, ahogy rácsatlakozott a szitura. Valószínűleg nincs valami nagy csattanó így leírva, de ott, akkor, nagyon vicces volt. 

---- 

Aztán még dumáltunk párat a recepciós lánnyal... például Zsolti kitalálta, hogy megvenné a szomszéd romos chalet-t, kérdezzem meg, szerinte eladó-e. A lány pedig azt mondta, maximum két hétig bírnánk ott, már ő is a végét járja, inkább a tengernél vegyen házat, ha már... Rákérdeztem, di dove sei? Szicíliai.

nem saját, hanem az
Hotel al Sasso di Stria képe

Túl sok fotó



Tegnap hazajöttem. Zokog a szívem. Mindig ez van Olaszország után. Zokogok, zokogok, zokogok. Állatira hiányzik. Azért elég jó ez a dolce vita életforma... Ülni a L'Archivio bárban, szürcsögni az alkoholmentes koktélt*, apericenát falatozni, nézni a gyönyörű embereket, akik bicajoznak, lobog a ruhájuk, kiskutyát sétáltatnak, elengedni a fülem mellett a folytonos idegenkedést a másságtól (vannak emberek, akik valahogy mindig rázendítenek erre a témára, tököm tele, de már egészen jól leszarom... meg különben is, honnan kezdődik a más? a másság? áh... oké, tudom a válaszukat... abszurd).

Pénteken volt kerek két óra szabadidőm a munka után, felugrottam hát a szobába feltölteni a telefont, mert már tropa az akksija, erre mi történt? Elaludtam. Ott vagyok Modenában, és elalszom. Értitek ti ezt? Lépten-nyomon álmos vagyok.
Amikor elindultunk Magyarországról, nem Székesfehérvárnál aludtam el, mint mindig, hanem már Martonvásárnál. Igaz, a Balatonnál felébresztettek, hogy nééééézd, Balaton... Kipillantottam a palpebréim mögül, aztán egészen Ljubjanáig visszazuhantam aludni, magyarul átaludtam több, mint 300 km-t. Aztán megint aludtam. Július közepe van, és még mindig nem tudtam kipihenni magam.

Csütörtökön tárgyaltunk egy új céggel Veronában. Elég menő hely... Ujjakat keresztbe, remélem, lesz belőle business. Onnan lerongyoltunk Modenában, ahol már folyt a koktélparti. Titokban lőttem pár fotót, tök jó volt, ahogy a nagy gépek közt berendezték a trendi fogadást.

Másnap, pénteken reggel 8-tól meló délután 5-ig. Halálosan untam. Most ez nem tudott felpörgetni. Pláne a veronai cég után. Kurvára elő tudják adni magukat az olaszok, hogy hűha, micsoda helyre megyünk, aztán meg egy átlagos agriturismo volt (a linknél gyalogabb). Szép, szép, de na, azért nem akkora nagy durranás, mint amilyennek beharangozta a nagy amerikai-olasz fuziónált cég. Mondhatni, parasztvakítás. A kaja jó volt, ez igaz.

Vissza a péntek délutánhoz... A munka után, miután kialudtam magam a hotelben, elindultam a városba. Éppen akkor jöttek haza Zsoltiék, ők addigra már kicsavarogták magukat. Nekem meg sietnem kellett, nehogy bezárjon a könyvesbolt. Megvettem magamnak mind a négy Elena Ferrante könyvet (a sorozatot), halleluja, ce l'ho fatta! Elég sokáig kellett várnom rá.
Aztán ettem egy fagyit. Leültem az olaszok közé, és olyan jó volt kicsit egyedül lenni. Úgy értem, nem készenlétben állni, intézkedni, tolmácsolni, hanem üresen kongó fejjel nyalni a fagyit. Elég jó fagyi volt.

Aztán este becsatlakoztam Zsoltiékhoz inni, ahelyett, hogy randizgattam volna (igen, ez azt jelenti, hogy sehol nem tartunk a budapesti olasz figurával, semmi, de semmi nincs, csak cuki messengerezgetés, hát azzal nem megyünk messzire... szóval legálisan tinderezgettem). Két hapsi is szeretett volna találkozni velem, mer' sono simpatica... Certo, lo so che sono simpatica... Posso ficcarmelo in culo di essere simpatica...

Szombaton reggel összepakoltunk és elindultunk a hegyekbe... Gyerekek! Újra elkezdek túrázni. Régen, Linda barátnőmmel rengeteget túráztunk, Gergővel is, Szilvával is, de Lindával a legtöbbet, csak most puding vagyok, és már nem járok velük. De most biz' én újra elkezdem, mert elementáris erővel hívnak a hegyek. A Falzarego hágó egyszerűen csodálatos... Muszáj visszamenni. Annyira magával ragadó volt a sok túrázó is... Én is menni akarok! Eldötöttem, akarom, hogy a gyerekeimet is megcsípje a túrázó tzetzelégy. Ezt mindenképpen látniuk kell. Fotó ezt a látványt nem adja vissza. Az életérzést pedig pláne nem. Zokogok, zokogok. Leírni sem tudom, milyen ott 2778 méteren nézni a tájat, a sok csipkés hegyet, a felhőket, felmászni a feszületig, kövekből kőrakást rakni, minden olyan csendes, a levegő tiszta, az emberek mind olyan nagyon szimpatikusnak tűnnek, zokogok, zokogok. Aznap este írt Linda, hogy menjünk a Mátrába túrázni, és én rögtön igent mondtam. Én, aki imádom a várost a hozzátartozó aszfalttal, most újra akarom kezdeni a túrázást. Egészen szarul esett, hogy a pecsételőhelyeken nem volt mibe pecsételnem. Egyébként neve is van a mi kis egyesületünknek :).

Rakok nektek pár fotót, hátha mégis mondanak valamit a képek... hátha ti is zokogtok majd. :)



Kávé... Most nem ristrettino, hanem crema... minden kva bárban másképp nevezik, tiszta bakiparádé minden egyes alkalom, hogy minek nevezzem...


Akkor tehát 2030-ban itt veszek autót, ahogy kiszámoltam.


Fényévekre vagyok ettől...


Ahol kígyózik a sor, az jó hely lehet, nem?


Ez még a klasszik aperol spritzettino

Aperol spritz lecserélve egy analcolico alla frutta della passionéra

Ez pedig al cocco e ananas
Szerintem szép

A Dolomiti rádió állati jó zenéket tol
Élőben elképesztő volt... 

Élőben az igazi... így fotón nem érvényesül
Keresd a csókát
Embertelen...
A szállásunk... ahol egy jó nagy csapat túrázó az azzurrót énekelte, gitároztak is, hívtak, hogy csatlakozzak, de én papírkutya voltam. Olykor inamba száll a bátorság, vagy simán csak búvalbaszott vagyok.

Vacsora előtt "túráztunk" egy órácskát... a patakon át kellett szökdellni, és mehettünk tovább... marha jó volt.

Piszkosul hideg volt, látszik a felhőkön, elég mérgesek...

Amikor síeltünk, mindig bombardinót ittunk a pályákon...

Most mondjátok meg, nem akartok ti is azonnal bombardinót inni a hegy lábánál?

Bevillant, a dédapámról is vannak ilyen "maskarás" fotók otthon... 

Funivia Lagazuoi


Ez az egyetlen kép, amely valamennyire átadja a látványt

Élővilág

III. reggimento dei Tiroler Kaiserjäger 

Próbálkoztam én fotózni, de igazából ezt élőben kellene látni...

2778 m, Lagazuoi piccolo
Kissé túlexponált fotó...
Ezek a felhők... mit szóltok?

Ezt én raktam... mindenki rakott, hát pont én maradjak ki?

A "lift"

2752 méter magason

Mindig kell kávé... de ez macchiato...

Arról ábrándoztam, hogy a gyerekeimmel vagyok...
És Bandita, a fiam, nyávog, mert fél :D

Cortinában jöttem le először a fekete pályáról... és utoljára is...

Tehenek 

Még tehén... 

Lovak is...

Vége mára.

Vége a fotóknak...

Tényleg vége.

* kész, sono sazia, beteltem, nem kívánok alkoholt inni... cuki volt Zsolti és az apja, egyszerre meredt ki a szemük és dőltek felém, amikor közöltem, nekem jó lesz egy kókuszos szörp. Van ez a kényszerképzet, hogy a bárban csak alkoholt lehet inni, hát én most ezt megdöntöttem, sőt, odáig mentem, hogy Tirolban sima vizet ittam vacsorára, de milyen vizet?!? Állati finom volt.  Aztán a hegyi kútból töltöttem a kulacsomba, és basszus, ugyanaz a víz volt.

2019. július 12., péntek

Nemzeti büszkeségünk

Egy konferencián ülök.

Kávéért könyörög a szervezetem.

Ez már a harmadik előadás.

Annyiszor elhangzott a Maserati, hogy most úgy érzem, nem élet az élet Maserati nélkül. Holott az iparágunknak semmi köze hozzá, hacsak annyi nem, hogy a "mi" (már-már a magaménak érzem) járműveinkbe is kell motor, de baromira nem szükséges hozzá a Maserati motor, mindenesetre a miheztartás végett legyünk tisztában vele, a minőség ugyanaz (a minőség a missziónk - mondja az aktuális előadó), hiszen Modena a motorok világa. De basszus... Csak azért, mert Modena, mindenhova behivatkozni a Maseratit, elképesztő... Jó kis hívószó. Nem csoda, hogy az emberek elkábulnak, aztán bemennek venni egyet.

Most akkor kiszámolom... Ha abbahagyom az evést meg persze minden mást is abbahagyok, akkor mától számítva 11-12 év alatt összejön az ára. Három munkahellyel.

Jó, az olcsó Maseratihoz 6-7 év is elegendő.
De nekem a drága jobban tetszik.

Apropó, láttam a hírekben a tegnapelőtti jégesőt, tegnap meg egy csomó autót, aminek ki van törve a szélvédője is, csupa kráter az egész autó. Szép nagy jégeső volt.

Tinder in Italy

Ha már kiugrottam Olaszországba dolgozni, gondoltam, felugrom a tinderre.

Gyerekek! Míg otthon hetekig nulla (de nulllllllla) match van, itt 5-ből 4, aztán 10-ből 9, 20-ból 19. Ráadásul itt van haj, otthon pedig egyre több és több a kopasz. Itt is ugyanazzal a fotómmal esdekelek szeretetért, mint otthon. Nem értem én ezt... Oké, valami algoritmusról beszélnek, de basszus... Nulla match??? Hetekig??? Ennyire fos vagyok??? Erre itt bárkit jobbra húzok az match??? Így esett meg, hogy ma estére 19 randit írtam be a naptárba. Kár, hogy nincs lehetőségem bárkivel is találkozni.


Máris update: aztakzrva... Lejöttem reggelizni... Ahogy itt néznek a hapsik... Bámulnak! (Nem mintha nem tudnám, hogy ez itt így működik.) Azért ennyire nem vagyok bomba. És jusson eszembe Alessandro, aki Londonba akar költöztetni. Micsoda fertő. 😂😂😂


Megint update: 9:32. Legutóbb 9:18 órakor néztem meg az órát. Azt hittem, legalább egy óra előadás lement már. Majdnem elaludtam. Délután négyig kell kibírni. Vagy ötig.

2019. július 9., kedd

Bezz, a pletykás

Az imént szétröhögtük magunkat Aidával.

Aida az egyik olasz cégnél dolgozik, elég jóban vagyunk. Ő is egy nagy pletykafészek. Meg én is.

Csütörtökön megyünk Zsoltifőnökkel Olaszországba, mert Aidáék partit szerveznek. 50 éves a cég. Mi meg semmi pénzért nem hagynánk ki a bulit. Oké, másik céghez is megyünk dumálni, ha már elindulunk, szóval nem kizárólag tivornyázni megyünk.

A csütörtöki szállást Aidáék fizetik, Zsoltifőnök pedig eldöntötte, maradunk még pár napot, ha már Olaszországban vagyunk. Nagyon szereti Olaszországot, rajong érte. Le is foglalta a szeretett szüleinek a szállást, és kérte, hogy Aida foglaljon nekünk is plusz egy napra, mert neki olcsóbban adja a szálloda, mint nekem.

Erre ma felhívott Aida, hogy baj van, mert jelezte a hotel, hogy Zsoltifőnök már foglalt egy franciaágyas szobát, és hát nem akar tolakodó lenni, de nem tudta, hogy én és Zsolti... Itt kiszakadt belőlem a röhögés, hogy ne már, Aida, mire gondolsz? Zsolti szüleiről van szó, ők alszanak együtt, mi Zsoltival külön-külön. Igaz, hogy már aludtunk együtt, amikor Berlinben voltunk, és már nem maradt két külön szoba - tettem hozzá -, de elég jó barátok vagyunk, és nem fogjuk ezt a mi barátságunkat elba elrontani. Mondjuk nem nehéz, mert nem is jövünk be egymásnak. Zsolti a cicamicákat szép lányokat csípi, én meg a hajas fiúkat.

A szép lány most azért nem jön velünk, mert nincs kedve autókázni. Hm. Különös kifogás. Nem Gallipoliba megyünk autóval. Zsolti tök jó helyekre szeret kirándulni, nem is értem, hogy van, aki nem szeret Olaszországban csavarogni, és áldozni a dolce vita oltárán. Furcsa lány. Ezt is jól kipletykáltuk Aidával. Azt mondta, chi ha il pane, non ha i denti, chi ha i denti, non ha il pane. Neki sincs pasija, holott tök vidám, okos, szép lány, ráadásul fiatal is. Már alig várom, hogy újra találkozzunk. Én világ életemben férfias szakmákkal dolgoztam (mittomén, például vasöntöde... az elég maszkulin, nem?), és most olyan üdítő érzés ezzel a lánnyal dolgozni, végre nem kizárólag pasasokkal kell dumálni. Azért még ma is nagyon szeretek gyárakba járni és megnézni, hogy verik a csipkét a durvahuzalból húzott huzalt miként húzzák az inotai aluminiumgyárban. Azt persze nem állítom, hogy nem pisálok izzadok vért, amikor ilyeneket és hasonlókat kell tolmácsolni. Elkanyarodtam.




2019. július 7., vasárnap

Kávé vagy nem kávé?

A keddi randi balra. Gyönyörű pasas, magas IQ, de alacsony EQ (ő maga is kimondta, hogy képtelen a feladatra). Így hát nincs értelme. Tele a padlás a titkos patronlövőkkel. Kösz, de nem.

A pénteki olaszt nem tudtam megfejteni. Nem kávéztunk, aperol camparit ittunk. Én persze becsiccsentem, de lévén megálltam egynél, nem váltam lotyóvá. Sokat dumáltunk, sokat röhögtünk (ahhoz képest, hogy most beszélgettünk életünkben először a 16 év alatt nem semmi). Még mindig egészen szórakoztató figura vagyok olaszul. Egy ideje azt hittem, vége ennek a szupererőmnek. Mindig szerettem olaszul sziporkázni, úgy néz ki, még ma is megy. Ritkán van alkalmam olaszokkal beszélgetni, úgy értem, a munka világán kívül, ezért nem voltam tisztában ezzel. Magyar nyelven olyan búval baszott tudok lenni. Érdekes, érdekes szitu. Nem tudom miért csak olaszul tudok Kormos Anett lenni. Mindenesetre most nem tudtam elengedni magam (mindig ugyanaz a lemez: túl menő figura, én pedig túl szürke egér), nem tudtam rebesgetni a szempilláimat, és "úgy" nézni, hogy értse, szabad a pálya, nem tudtam venni a radarokkal, hogy most akkor ez randi volt, vagy csak egy egyszerű kávé. De valószínűleg nem kávé, mert eleve aperol. Azt mondta, jövőre majd ő elvisz engem az éves nagy olasz bulira (miközben körül van véve jobbnál jobb olaszul beszélő magyar nőkkel... Miért nem náluk próbálkozik?). Az aktuális nagykövet szervez óriási partikat, ott van mindenki, aki számít. Én nem. De majd jövőre én is. Nem mintha egy hippi beleillene abba a közegbe. Úgy értem, számomra ez a fajta partizás üres rongyrázás.
Aztán még elmesélte a családi státuszát is... Vajon miért? Kell két szinte vadidegennek erről társalogni? Sok éve elvált.
Különös olasz... Nem a tipikus Don Juan, aki azonnal támad. Ritka. Nem ehhez vagyok szokva. Mesélek egy tipikus olaszt is. Van egy partnerünk a munkahelyen, ő az elejétől fogva tankerekkel támad. Pénteken már azzal jött, hogy költözzek Angliába, majd ő mindent megszervez. A gyerekeimnek is remek lehetőség lenne. Az az elképzelése, hogy engem odatelepít, aztán néha megjelenik, megkettyint, aztán visszamegy a családjához Olaszországba. Korrekt. Igazán. Persze ezt nem így fogalmazta meg, csak én fogalmazok ilyen drasztikusan. Tudom, addig basztat az ilyen elrugaszkodott ötleteivel, míg gerincre nem vág(na) aztán meg kocc. Több, mint egy éve dob be mindenféle eszement ötletet, hátha belemegyek egy nemi aktusba. Állati. Én rendszeresen lerázom, szó szerint kiröhögöm, amitől persze vérszemet kap, és még annál is nagyobb támadást mér rám. Igen, komolyan is elmondtam már számtalanszor neki, hogy szálljon le rólam.
Két okból bizzzzztos, hogy nem megyek bele, hogy megdöntsön: 1) Munkahelyi partner. Nem létezik, hogy megkurvuljak. 2) szcientológus. 3) nős. 4) nála nagyobb hantakirály nincs a világon  (a szart is eladja nutellának - mondta. És igaz.) 5) minden céges kajálás alkalmából kikezd az aktuális pincérnővel, még ha bűn randa is. Komolyan. Volt egy olyan lány, aki csúnyácska volt, de a szemüvege vagány, divatos, a figura erre a nőre is simán rástartolt, villogtatta a szemeit és nagyon dicsérte a szemüveget (nem volt semmi más szép, amit dicsérhetett volna, így abba kapaszkodott bele), miközben nekem vall szerelmet lépten-nyomon és naponta. És még ki tudja hány nőnek. Na ő rendes, hamisítatlan olasz, akit végképp nem lehet komolyan venni. A pénteki pedig a szokatlan olasz.

Most mit csináljak? Hívjam moziba? Vagy várjam meg, hátha ír? Voltak jelek vagy nem voltak? Komolyan, nem tudom.


Snitt.


Természetesen nem írtam neki. Utálok nyomulni. Erre fel szombaton befordultam. Elkönyveltem a pénteket sima kávénak. Aztán nagy nehezen összekapartam magam, kifestettem a szempilláimat, és elindultam a koncertre. A villamoson ültem, amikor írt.
Mary Poppinsnak is hasonlóan töketlenül alakul a szerelmi élete, így ezt jól meg tudtuk beszélni a koncert előtt.

Ma randi. Vagy kávé. Még mindig nem tudom.

2019. július 5., péntek

Bezz, a zombi

Reggel elindultak a gyerekeim az idei második nyári táborba, ez most ottalvós. Annyira, de annyira kifáradtam tegnap a pakolástól, meg attól, hogy a robot után még kirongyoltam a szüleimhez (két óra volt az eredetileg 35 perces autóút - oda), éccsanyámmal (hála!) összepakoltunk két utazótáskát (rettenetes, mennyi minden van a listán... zuhanysapka, gumicsizma, amit persze nem pakoltam be, hideg ruha, meleg ruha, játék, négyféle lábbeli stb.), a fáradtságtól ingerült voltam, aztán hárman visszarohantunk Budapestre (már csak egy óra autóút), onnan még a boltba, hogy a mai napra legyen ennivalójuk a csecsemőimnek (az első étkezés a táborban a vacsora), pizza (mirelit, nekem már nem volt erőm máshoz), fürdés, mese, alvás. Kilenc órát aludtam, de olyan vagyok, mint akit fejbe vágtak.

Alig várom, hogy hazamehessek, muszáj aludnom, különben este rettenetesen unalmas leszek, még az alapjáratnál is rettenetesebben.