2017. szeptember 26., kedd

Hurrikán

A hétfő délutánjaim úgy néznek majd ki, hogy 15:50-kor elsunnyogok a munkahelyemről, beviharzok Budapestre, felveszem a két gyereket az iskolában, a fiamat leviszem (mert szuterénben van, ami egy ógermán szó, souterrain, azaz föld alatti rész), átöltöztetem villámgyorsan, hogy ne menjen az idő ezzel is, ott szólok néhány szülőnek, hogy szemük rajta (ismerem őket), aztán átvágtázunk a kislányomra a balettba (kritikán aluli az óra színvonala, de most nincs más, sajnos a tavalyi elköltözött, ráadásul 16 órakor kezdődik, azért az már igazán több a soknál, na mindegy, a gyereknek tetszik ez is), onnan átnyargaltam a Fakopáncs nevű fajátékboltba szorobánt venni, mert most ez nagyon trendi, onnan sajnos megláttam a nepáli éttermet és vettem magamnak mára egy kis tikka masalát, amit este meg is ettem, aztán a nepáli melletti órajavítótól vettem elemet a testmérlegbe, mert kifogyott és már gyanús volt, hogy ennek fele sem tréfa, bugyogok ki a ruháimból (szerencsére csak 2,5 kg-val vagyok több, mint nyaralás óta, ami 20 kg-val több a megengedettnél),  onnan át a törökhöz, vettem a gyerekeknek rizst és húst, hogy mire hazaérünk, csak eléjük kelljen tálalni, olyankor már farkaséhesek, onnan be az élelmiszerboltba tízórait venni a gyerekeknek. Mindezt 45 perc alatt sikerült megtennem. 

Nem ide tartozik, de állatira fáj a vállamban a stresszpont. Már tíz napja szarakszom, ezért tegnap kikerestem egy doktort az internetről, aki holnap reggel fogad. Manuálterapeuta, reumatológus és még miminden. Remélem, helyre rakja. 2012-ben már volt egy ilyen esetem, amikor becsípődött az ideg, és egy doktor egy pillanat alatt felszabadította. Egy háziorvos volt. Fel kellett feküdnöm a kezelőasztalra, kifújni a tüdőmből a lehető legtöbb levegőt, megfogott, összenyomott, a csontom reccsent és kész is voltam. Remélem, most is ilyen könnyen megy majd. 
Tegnap pont itt volt a munkahelyemen az üzemorvos, vele is konzultáltam, de sajnos elhajtott. Közölte, hogy kérjek a háziorvosomtól beutalót és menjek reumatológushoz, de számítsak rá, hogy heteket kell várni egy időpontért. 

2017. szeptember 18., hétfő

Vihar közeleg

Az úgy volt, hogy tegnap felhívtam apjukat, miután ő szarik felhívni a gyerekeket. Természetesen fel sem vette a telefont, csak írt egy üzenetet, hogy kopjak le, köztünk vége, értsem meg, VÉGE!

Én ezt nagyon jól tudom magamtól is, de ettől a gyerekeivel még igazán társaloghatna néha.

Azt fájlalta, hogy nem hívtuk fel őt a szülinapja alkalmából. Az, hogy ő tavaly lelépett karácsony előtt, az le van szarva részéről. Ugyan eljött, de december 24. előtt lelépett. Ha jól emlékszem, december 21-én. Az biztos, hogy december 19-én kellett megrendeznünk a szép családi karácsonyt, mivel addigra már beharangozta, hogy nem marad december 24-ig. Igazán szép volt tőle!

Azt is meséltem már, hogy amikor nagy ritkán beállít hozzánk Budapestre, soha nem hoz semmit a gyerekeknek. A saját gyerekeinek. Innen Budapestről visz csip-csup dolgokat az anyjának, sógorának, tesóinak, például Túró Rudit, őrölt paprikát, cigit stb.

És akkor fogja magát, és közli, hogy elveszi a gyerekeket tőlem, mert én egy aljas seggfej vagyok, aki direkt nem tanítja meg a gyerekeket franciául. Az, hogy baszik felhívni őket telefonon, az nem számít ezek szerint. Nem kamuzok, soha nem hívja fel őket. Mindig én törekszem. Persze már nem nevezhető törekedésnek, mivel szépen leszoktatott róla. Hát fel sem veszi a telefont, hiába hívom, nem veszi fel, azért így az ember könnyen veszít a lendületéből. Nem?

Igaz, csak jövő év szeptemberétől tart igényt a gyerekekre egy tanéven át - így mondta. Hozzátette, hogy természetesen nélkülem. Azért megnézném én, hogy hogy viszi el őket az iskolába, hogy hozza el, hogy intézi a napi teendőket (tiszta ruha, ennivaló, külön órák stb.), hiszen látom, hogy akkor is iszonyat nehezen küzd meg ezekkel a feladatokkal, amikor ő éppen itt van nálunk, tehát nem dolgozik, hanem egész nap a seggét vakarássza, és amikor én már hazaérek, akkor kapkod, vacsorát készít, bedobja a mosást, ideges, ingerült, agresszív, hogy mindent neki kell csinálnia. Egy vagy két hetecskét. Ilyenkor jól kioszt mindenkit, mindenki haptákban áll, mert be vagyunk fosva tőle. Igazán idilli jelenetek ezek. Pláne, amikor a terrorizált gyereket kergeti a kanapé körül, üvöltözve, fenyegetve, hogy bizony most megveri, ha nem úgy viselkedik, ahogy ő elvárja (olyan dolgokért, hogy a gyerek köszöni, nem éhes, hiszen azelőtt etettte meg őt kürtös kaláccsal).

Szóval, nagyon sürgősen el kell indítanom a bírósági ügyet, papíron lefektetni, hogy bizony mi hárman, a gyerekek és én, itt élünk Magyarországon 2014. augusztusa óta, hogy egy kanyi gyerektartást nem fizet, nem, hogy havonta nem, hanem úgy egyáltalán. Na jó, amikor megjelenik Magyarországon, akkor fizet kaját, ruhát a gyerekeknek. Sokszor az anyjától kapja rá a pénzt, mert a nagyi (anyósom) is szeretne részt venni valahogy.

Amióta eljöttünk (de addig is), sokszor volt munkanélküli. Amióta ismerem, legalább 8 munkahelyet váltott. Közte némi munkanélküliség. És csak a jelentős munkahelyeket számoltam össze. Ugyanis már én sem tudom követni, hogy hol, melyik cégnél, melyik városban dolgozik. Franciaország nem kis ország, de Párizs, az Atlanti-óceán, Marseille, svájci határ tengelyen mozog, általában.

És akkor ő fogná magát, és elvinné a gyerekeket. Ühüm! Mutasson egyetlen egy bíróságot, aki nem röhögi ki!!!

Lakása sincs, mindig másik albérlet.

Jah, és van egy kis cuki rendőrségi feljelentés is a kezemben, francia nyelven, francia pecséttel. Lehet próbálkozni.

Voltam én már ügyvédnél, nemzetközi családjogásznál. Szuper nő!!! Csak kicsit drága az én pénztárcámhoz. Így most a munkahelyi ügyvédekkel fogok próbálkozni, hátha beleférek a büdzsébe. Meglátjuk.

Mindig akkor írok, ha valami nagy vihar van körülöttem.

2017. szeptember 7., csütörtök

Mi az, amit még megehetek?

Innentől fogva már csirkét sem tudok majd enni.

Eleve a szó is olyan buta hangzású, mint például a bugyi. Kényelmetlen és esetlen. Bugyuta. A bugyuta is bugyuta. Nem szeretem kimondani.


Nem mondom, hogy 2015 óta egyszer sem, de ahhoz képest, hogy én voltam Budapest főgyrosfogyasztója, egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor csináltam segget a számból, és mégis ettem.

Nem könnyű megbízni az élelmiszeriparban. Pláne miután 2,5 hetet töltöttünk anyósomnál, aki nagy biofanatikus. Bio tojás, bio Barilla tészta, minden bio, és ha lehet még halal is. Ezek után itt meg a pofámba tolják ezeket a megszentségtelenített állattetemek. Nem mintha már nem lenne teljesen mindegy nekik.

A "Mindennapi kenyerünk" c. dokfilm volt az a film, amin először elgondolkoztatott, hogy merre tart az élelmiszeripar. A teheneken még a könnyem is kipotyogott a végén. 


2017. szeptember 5., kedd

Kilenc óra múlt két perccel

Rögtön hétfőn szülői értekezlet. Egészen hatig. Aztán még futás átvenni a biciklimet, amit szombaton leadtam a bicikliboltban, mert defektet kaptam. Megtudtam, hogy három hetente muszáj fújni levegőt a kerekeibe. Én ezt nem is tudtam eddig. Ennyire vagyok hozzáértő biciklista. 
Onnan még egy kis játszóterezés, hogy kimozogják magukat a gyerekek (az iskolai tornaóra és az ügyeletben töltött udvari játékok nem elegendők? De inkább a játszótéren cigánykerekezzenek, mint otthon a nappaliban, ahol éppen egészen nagy rend van... Két napon át takarítottam és raktam rendet, most végre nem fut a lakás), majd uzsgyi haza, vacsorakészítés (spaghetti alla carbonara, mert az nem okoz csalódást). Akkor jöttem rá, hogy már nincs egy fia desszert sem a hűtőben (joghurt, pingvin, ilyesmik), sem másnapra szendvicsnek való kenyér. Azt hittem, hogy telepakoltam a hűtőt és a mélyhűtőt, de a jelek azt mutatják, hogy gyenge a logisztikai érzékem. Két választásom volt: vagy reggel ugrunk be a boltba tízórait vásárolni, iskolába menet, vagy még akkor, este. Igen ám, de 20:10-et mutatott az óra. Hol volt még akkor a fürdés, holapizsim?, fogmosás, mesenézés, meseolvasás? Ekkor már az is kiderült, hogy a kislányomnak van egy kis maradék leckéje is. Egy életem, egy halálom, elrohantunk a boltba, megint jól bevásároltam, ahogy pénteken is. Futás haza, menet közben desszert (ivójoghurt), aztán amint hazaértünk, a kisfiamat beraktam a kádba fürdödni, a kislányomat leültettem leckét írni, közben kitöltöttem még egy papírt, amit hazaküldött az iskola, ellenőriztem a tolltartókat, iskolatáskákat, a kislányomat, aki írta a leckét, itattam őket, mert ki tudja, mennyit isznak az iskolában, bedobtam egy mosást (mert az a mániám, egyszerűen nem bírom, ha tele a szennyeskosár), ki- és bepakoltam a mosogatógépet, elmostam a serpenyőt, mert azt nem szeretem berakni a mosogatógépbe (kifehéredik, mintha károsítaná a felületét), aztán beraktam a lányomat fürödni, hagytam őket kicsit mesét nézni a tévében (10 perc, nem több, már lejárt az idő), fogmosás, be az ágyba, meséltem nekik három rövid mesét az elefántról, aztán lámpaoltás. Két percen belül mindhárman aludtunk. Kilenc óra múlt két perccel. Tizenegykor felébredtem, kiteregettem. 


2017. szeptember 4., hétfő

"Az igazság szép dolog, jó dolog, de akinek hatalma van, nem szorul rá” - mondá az iskolaigazgató

Nehezen tűröm az igazságtalanságokat.

Én is alig látok szemüveg nélkül, tudják is mindahányan, hogy szemüveges vagyok.
Már itt dolgoztam újfent (az nagy gyes lejárta után), amikor kénytelen voltam új szemüveget csináltatni, mert a régi már semmire nem volt jó. Csináltattam magamnak egyet.
Ma reggel a kolléganőm mutatta az új szemüvegét, nagyon csinos darab. Elújságolta, hogy az alalfőnök elintézte neki, hogy kifizesse a cég az okulárét. Ennek megfelelően máris céges számlát kért az optikából. Neki miért jár? Másnak miért nem? Vagyunk többen ezzel a problémával. A kolléganőt nagyon szeretem (kit nem?), nem rá vagyok irigy, legyen neki ingyen szemüvege. Egyszerűen a tényt nem tudom megemészteni, hogy valakinek jár, valakinek nem. Szemüvegről beszélek, nem menő okostelefonról vagy céges autóról. Egyszerűen itt ülünk alsó hangon 8 órát a munkahelyen, a monitor előtt, műfényben, és akkor van, akinek jár szemüveg, van, akinek nem.
Jó, tudom, a világ sosem volt igazságos, kár ezen pattogni. (Engem akkor is dühít.)

A másik téma túl hosszú, nem akarok Noé bárkájáról mesélni, de van egy kolléganő, aki történetesen a főnök babája, és most elvonult betegszabira sok hónapja, és olyanokat posztol a facebookon, hogy kirándulgat, pálinkázgat a barinőkkel, éttermecskébe jár... Hát bazz'. Persze, fogjam be a számat, mert ettől még lehet beteg, de igazából olyan a szituáció, hogy tudom, nem beteg, csak megteheti, hogy nem jár be dolgozni, úgyis megcsinálja helyette valaki más.
Mindezt úgy, hogy én már őt egyszer letöröltem az ismerőseim közül a híres social networkről, de addig fifikázott és csűrte a dolgokat, hogy visszajelölt és várta, hogy én is visszajelöljem. Én meg befosi alak vagyok, így most haverom a fb-on, és basszameg', végig kell néznem, hogy betegszabcsi alatt bulikázik.  Beszarás. És akkor így legyen a munkamorál kimaxolva. Pfff.

Az, hogy mire költi a cégvezetés a pénzét privát szórakozásra, semmi közöm, azon nem rugózom. De azért itt vannak az egyebek. Azokon pattogok.

Mondjuk én is hülye vagyok, hogy ezt ölbe tett kézzel nézem végig.

2017. augusztus 28., hétfő

Ez itt a reklám helye: Katalinpuszta

Milonkának üzenem, hogy voltunk a Katalinpusztai Kirándulóközpontban. Én nem is tudtam elképzelni, hogy ez egy ennyire, de ennyire szuper hely, és ilyen létezik Magyarországon!

A Hangyavasút fenomenális, a játszótér tökéletes, a vaddisznókkal és szarvasokkal ugyan nem találkoztunk, de látszik, hogy vannak, csak éppen elmentek máshova hűsölni, az interaktív tanösvény pedig még a három évest is lekötötte, és még be sem jártuk az egészet, mert kicsit túltöltöttük programmal a vasárnapot, 11-kor le kellett lépnünk (reggel 8 után már ott voltunk), de nem is baj, mert így hamarosan vissza kell majd mennünk. 

Egyszerűen fantasztikus hely!

Pixeles, senki nem erre néz, így óvóm én mások személyiségi jogát.



Csak a szokásos: ki ér előbb fel?


Puzzle (franciául ejtsd: pözöl)




Itt lettek volna a vaddisznók és szarvasok


Mindenhol hangya

Lehet, hogy műtó, de nekem akkor is tetszik.



2017. augusztus 25., péntek

Gumigida

Azt meséltem már, hogy kiugrott hozzám Gumigida Párizsba?

Az úgy történt, hogy a főfészekhaj regisztrált az instagramra. Igazából nem tudom miért, hiszen a facebookot sem használja rendeltetésszerűen. Tényleg rejtély, hogy mire fel iratkozott fel. Kisvártatva ihletet kaptam, és én is felpattantam megtekinteni, mit garázdálkodik ott, ha már ő is lesi, hogy mi újság a facebookomon (tudom, hogy nézegeti... olykor elkottyantja magát... Például azt, hogy látta, lájkoltam másik fészekhaj doktorrá avatását, de akkor még nem is tudta, amit, csak érezte, hogy inog a léc). Aztán azóta ott is "társalgunk" . Posztoltam valami fotót, üzenni akartam neki, de módosítani kellett a képen, mert az insta' úgy vágja le a fotó lényegét, ahogy ő akarja, grrr! De addigra Gumigida nyomott egy szivecskét az eredeti képre, és én gyorsan szóltam neki messengeren, hogy kénytelen vagyok törölni, de azonnal kirakom az újat, legyen szíves arra is nyomjon szívecskét, nehogy lúzernek tűnjek. :D Micsoda egy hülyeség, aúúú! Gumigida annak rendje és módja szerint lájkolt is, és ennek hála szépen elkezdtünk társalogni.

Gumigida nem óriási nagy barátnőm, nincs köztünk napi kapcsolat. Körülbelül kétévente dumáltunk, de most olyan jót csacsogtunk, hogy meghívott a szülinapjára is, ami fergeteges buli volt. A Római parton voltunk egy romkocsmában, ott sütöttek a barátai hamburgert és kukoricát. Annyira hangulatos volt, imádtam. Főleg, hogy lampionok is lógtak a "plafonról".

Azóta voltunk már a Pagony kocsmában is és a Kopaszi gáton is, tegnap pedig moziban, a Dunkirk c. filmet tekintettük meg.

Gumigida a szülinapján mondta, ha akarom, kiugrik Párizsba, ha már ott vagyok, és bandázhatnánk együtt. Mondtam neki, hogy előtte felmérem a terepet, hogy milyen a hangulat, anyósom háza, aztán értesítem. Lévén a ház nagy és megfelelő mennyiségű ágy is volt, megkérdeztem anyósomat, hogy eljöhet-e Gumigida pár napra. Anyósom pedig igazi hippi, simán rábólintott, örült is.

Gumigida csütörtökön érkezett és vasárnap együtt jöttünk haza Budapestre, sőt, még haza is vitt taxival, mert egyszerűen nem engedte, hogy BKV-ra szálljak. Nekem a taxi a furcsa, neki a BKV.

Gumigida által sikerült megtudnom, hogy van a világon Buddha bár és Abercrombi & Fitch. Ja, mert azt el is felejtettem mesélni, holott nagyon is lényeges, hogy Gumigida 2010-ben is kiugrott hozzám Párizsba, amikor kicsit magam alatt voltam. Igazából senki más nem jött, csak ő és tesómék. BB és Frédi akkor, amikor eleve Párizsba kellett jönniük dolgozni, és ha már ott voltak, beugraottak hozzám.

2010-ben a Ritzbe ugrottunk be egy kávéra Gumigidával, idén a Laduréeba. Nem kaptam tortát a szülinapomra, gondoltam, azért egy macaront csak el kellene fogyasztani a saját egészségemre. De nem?

A Ritzbe nem akartunk mi bemenni, de ha már utunkba került, gondoltuk, nézzünk be, azt mondják, jó hely. Közben nekem volt a két forint két fillérem, éppen gyeden voltam, és csórók voltunk. Na most én egy ilyen eszetlenke mondatért úgy le szoktam baszarintani a szép lány kolléganőt, hogy csak úgy zeng. :D

Nagyon sokat nosztalgiáztunk Gumigidával... Nagyon sokat nevettünk. Én már teljesen elfelejtettem, hogy a Buddha bárban annak idején flambírozott ananászt ettünk, mert nem volt másra pénzünk. Aúúú! Belátom, ez nagyon bénán hangzik. De másra inkább nem költöttünk... Na jó, előtte beugrottunk a Champs-Élyséere sminket venni, Yves Saint-Lorent készletet... Én nem tudom, hogy képzeltem. Igaz, addig tényleg csak csóróskodtam, hát akkor meg már nyilván beleszartam a dolgokba, vagy mit tudom én, mi történhetett. Biztos elegem volt már, tököm tudja.

Azért ma már normális vagyok, legfeljebb a Tejivóba megyek és eszem egy salátát meleg szendvicset, smoothieval.

Annak idején, úgy 10 évvel ezelőtt, sokat vigyáztam a macskájára, amikor nyaralni ment. A macska meg éjjel ránk ugrott, de az is lehet, hogy már hajnal volt, amikor a fejünkre ugrott.

Most meg kaptam tőle egy Abercrombi & Fitch pulcsit, mert rá túl nagy, rám meg túl kicsi.

Nagyon kedves lány Gumigida, nagyon szeretem.