2017. május 22., hétfő

2017. május 18., csütörtök

Csinibaba című filmbe illek

Reggel be kellett ülni egy röpke 2,5 órás kémia és fizikaórára. Kisült az agyam. Ez annyira magasegyetemi szint volt, hogy én a zömét nem is értettem. Szerintem nekem nem kell ilyen mélységekben ismernem A Termékünket (atomok, molekulák elektronok, fotonok és fononok, protonok, neutronok, abszorpció, emisszió, aztán egyszer csak átváltott a PPT cirill betűkre, aúúú), pláne nem azért, mert a prof. azt mondta, ha olyan érdeklődőbe futnánk bele, aki ilyen mélységekbe faggatna A Termékről, akkor irányítsuk hozzá, majd ő leboxolja. Így aztán tényleg értelmes volt 2,5 órát rászánni a munkaidőből és kitágult, égő pupillákkal átvészelni a maradék napot. Pláne úgy, hogy ezer más dolgom lett volna. Pontosabban van. Ezek után tudjátokki küldött pár fotót a jövő heti buli helyszínéről, amitől aztán végleg ledobtam a láncot. Az új... francokat új. Az ősrégi üzemünkben lesz megtartva a jubileumi ünnepség. Megvették, beletoltak irgalmatlan pénzt (egy elfogadhatónyi lottónyereményt) az irodaház felújításába, de a gyártórészlegre nem. Én, józan paraszt, ezt nem érthetem, de nem kell nekem mindent érteni. Nem baj, ilyen buliban még úgysem voltam. Mutatom:




Én azt hiszem elengedem a témát. Kineveztek főszervezőnek (ezt sem értem, de tény, én nagyon jól rá tudok pörögni az ilyenfajta dolgokra). Persze az összes ötletemet leszavazták, Stand up comedys humoristát, dekorációt, egyéb szuper programokat, mindent. Nincs pénz. Holott focipályát csinálnak (WTF? minek?). Az üvegszilánkok még nincsenek felszedve, a fű még nincs levágva, por mindenhol. Nem festik ki az 50 éve festéket nem látott csarnokot, helyette félig legipszkartonozzák. Félig (függőlegesen). Nem értem. A maradék termet állítólag függönnyel takarják el. Függönnyel. Nem kell nekem mindent értenem. De mégis olyan érdekes, mert az anyavállalatnál, ahol dolgozom, szerintem tök kulturált a környezet, mondhatom, modern, erre fel elröppentenek 300 dolgozót és annak családtagjait egy 50 évvel ezelőtti környezetbe. Na jó, tényleg elég ebből, lapozzunk.


Tudjátokki házinyúl megvan még. Ugyan pár hete szakítottam vele, mert egyszer csak újfent nem láttam értelmét ennek a dolognak, de visszakönyörögte magát (én meg bekajáltam, amit mond, röhögjetek, tapsoljatok). Azóta egészen jól vagyok. Lelazultam. Elfogadtam, hogy együtt alszik anyuval, egy ágyban, valamint házaséletet is élnek, mivel - idézem - olykor elkerülhetetlen. Tapsoljunkröhögjünk együtt. Tehát: ugyan ő nem akarja, mert értem van oda, de most mi mást tehet, havonta egyszer muszáj. Hogy le ne bukjon. Innentől fogva mostantól ne nevezzük házinyúlnak, hanem dugi-dugónak (mindenkinek szüksége van rá, megmondták a Szex és New Yorkban is). 

Madárfészek hajú is nyomul. Olykor. De én nemet mondok neki. 

Egyéb kollégák is teszik a szépet, de én mindenkinek nemet mondok, kivétel dugi-dugónak. 

2017. május 17., szerda

Pletykalap

Tegnap megérkezett apjuk. Este 9-kor. A kislányom már rég elaludt, a kisfiam pedig 5 perccel az érkezése előtt. Ő még észlelte, amikor megérkezett. Reggel találkoztak. Persze addigra én már megreggeliztettem és "felöltöztettem" őket (kikészítettem a ruhájukat). 
Megint nem hozott nekik semmi meglepetést. Reggel a bőröndből a fiam kivette az apjuk sudokuját, felkiáltott, hogy ő kapta ajándékba. Biztos azt hitte, hogy foglalkoztató füzet gyerekeknek. 

Már egészen erős vagyok. Míg aludtak a gyerekek, volt alkalmunk beszélgetni. Rázendített, hogy most nagyon szeretne Les 3 Vallées-be menni dolgozni, mert mennyire jó, ott van egy köpésre Olaszország és Svjác, mi majd újra együtt élhetünk, boldogan, mint régen. Mert milyen nehéz volt -mondta- egy fizetésből négyen élni. Itt leállítottam, hogy álljon már meg a menet, azért nekem volt némi bevételem, még ha vicces összeg is a francia fizukhoz képest, de nem csupasz seggel költöztem Bezzegfranciaországba, és lassan három éve egy fizetésből tartom el hármunkat, szóval kussoljon. Itt megszeppent egy kicsit. Vagy nem értette miről pofázok. Vagy meg sem hallotta. Vagy egyszerűen csak lepereg róla. A franc tudja. Mindegy is. Szerencsére azt is kimondta, hogy most megpróbál egy éven át stabilizálódni, rendes munkahelyen dolgozni (ugyanis november óta, amikor is otthagyta a marseille-i munkahelyét, ha jól számolom, volt két másik munkahelye, és most sem dolgozik, jövő héten kezd egy újabb cégnél, követhetetlen). Mindettől függetlenül, normális hangnemben társalogtunk. 

2017. május 16., kedd

Stadler KISS

Emeletes vonatok érkeztek Budapestre. Nézem a fotóját, olyan, mint a francia emeletes vonatok (majd megkérdezem Bazsit, aki Gáspár, vagy Gazsi :), mert ő profi a témában). Imádok az emeleten utazni rajtuk. Van benne valami vonzó.

Életemben először az NDK-ban utaztam emeletes vonaton. 6 éves voltam, első osztályos és osztálykirándulásra mentünk, ahol én persze picsogtam, kétségbe voltam esve. Tisztán emlékszem. Bezzeg a kislányom nagyon szeret táborba járni. Azóta is ilyen bőgőmasina vagyok, a helyzet nem változott: ma is állandóan sirok, ma is imádom az emeletes vonatokat.

2017. május 15., hétfő

Random Trip és egyebek

Manapság egy forgatás nem több, mint fél óra. Világítás nélkül. Kíváncsi vagyok én erre, mi sül ki belőle.

Kicsit elment a kedvem a blogolástól. Ezek szerint le lehet jönni róla, mint megannyi dologról. Igaz, én nem önakaratomból szoktam le, hanem a hülye időhiány miatt. Bárcsak minden "káros" dologról ilyen könnyű lenne lepattanni.

Megvolt az idei nyár első koncertje. A Budapest Parkban voltunk a Random Tripen, nagyon klassz volt! Rendben van, hogy ott volt a nagy Kiss Tibi, de most Drapos Gergelyért vagyok oda. Mindig magával ragad az elemi erő, ahogy basszusgitározik. Őrület.





Szombaton felügyeltem kis Vikire, aki a lányom ovis társa volt, míg óvodások voltak. Kimentünk plázázni, mert volt kedvem megnézni, mi újdonságok vannak a T-home-nál. Kiderült, hogy én eddig 9 ezer forint körülit fizettem csak az internetre, most meg 8 ezer forint körülit fogok úgy, hogy gyorsabb lesz az internet és lesz 180 ezer TV-csatornám. Hm. Eddig azért nem volt rendes TV csatornám, csak az alapok (brrr, bár a Duna tud jót is sugározni olykor), mert ellenzem. Hétvégente a szüleimnél átlapozom az összeset, és alig találok valami nekem valót. De a gyerekcsatornák - belátom -, jól jönnek. Nekem pedig a Paprika TV kell, egyszerűen a mai napig kikapcsol. Aztán hátha rácuppanok valami jó kis sorozatra. Hihi, biztos lesz hozzá energiám, na ja. 

Kaptam virágot Viki anyukájától, akit nagyon szeretek, mert olyan... olyan cool. Fut, zenekarban énekel, fontos munkahelyen dolgozik, érdekes a férje munkája, olyan nagyon lazák, annyira szimpatikusak. 



Holnap jön apjuk. Ezek szerint megint nincs munkahelye. Azért ezek szerint, mert én már meg sem kérdezem, hogy éppen dolgozik-e és hogy hol. Szarok rá. Jön. Azt hiszi, mi még együtt vagyunk és visszaköltözünk hozzá. Nem értem az embereket. Sem őt, sem másokat. 
Kilenc napot marad. Remélem, zökkenőmentes lesz. Ujjakat keresztbe.

Megpróbálok újra blogot írni, mert alapvetően jót tesz kiírni magamból a dolgaimat, még ha nem is szabad mindent. Francba. :D

Azért élek

Most akkor mindent félredobok és bejelentkezem. Telefonról. Ma forgatás lesz, benne leszünk a tv-ben. Csak egy kis reklám, a sufnituning fajtából. Brrr! Várjuk az operatőrt, ahelyett, hogy dolgoznék.


2017. április 24., hétfő

Egyenes arányosság


A munka mennyisége nem csökken, ahogy a kilóim száma sem.

Vagy

A munka mennyisége úgy nő, mint a seggem súlyom.

Secko jedno.

Tapsoljunk.