2018. június 8., péntek

Apály

Pár hete* a főhapsi elment a színházba a nejével. Bérletük van, kettő is, hát menni kell.

Nem mesélte el, hogy színházba mennek, helyette azt mondta, szülői értekezlet lesz, 7-től, maratoni. Én meg bekajáltam. (Lila liba, lila liba...)

A színházban ült, amikor megüzente**, nem bírja tovább a kamuzást, színházban ül. Ettől elöntötte a híg trágya az agyamat, de nem okádtam tüzet, csak annyit válaszoltam: OK. Igen ám, de elkezdtem magamba nézni, és leírni egy blogposztba(n) a bánatom (végül nem tettem publikussá, piszkozatban várakozik), amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom kiírni a dühöm, mert mintha nem is volnék mérges. Töprengtem, töprengtem, hogy mi a pék bajom van, és nem tudtam rájönni. Addig-addig, míg odáig morfondíroztam, hogy nekem nincs is semmi bajom. Hiszen mindig is dugtak mentek színházba, akkor meg? Nincs új a nap alatt.

Aztán ezen a héten is voltak, de már előre szólt, hogy el kell mondania valamit: színházba mennek holnap.

És én egy rezzenés nélkül hallgattam végig őt, semmi bajom nem volt, hiszen tudtam, szombat van, dugni kell bérletük van, menni kell.



Úgy fél éve mondtam neki, hogy kérlek szépen fixpasas, én nem akarok tőled semmi drámait (válj el példul), de azért havi egyszer, vagy kétszer igazán velem is eljöhetnél olyan programra, ami nem a dug... ungabunga (vö. Berlusconi)... intim összegabalyodás. Mi lett belőle? Voltunk valahol? Nem. Na jó, háromszor voltunk tüntetni, voltunk fagyit enni, meg pizzát is, de speciel kultúrprogram? Az nem volt. Erre fel én addig-addig elmélkedtem, hogy már nincs is kedvem hozzá. Olyan émelyítő, hogy egyszer a feleségével ül be a hozzávetőlegesen trendi színházba, utána meg velem, hát kösz, de így nem kell. Nem megyek vele és kész. Ő már szeretne, de én nem. Ezt valahogy elrontotta.

Apály van, kérem szépen, apály.







* a dolog csípős paprikája az, hogy mit ad isten, mit nem, a szünetben ráköszönt a kolléganőnk, Mary Poppins. Azt most nem tudom, hogy főhapsi látta-e Mary P-t a szünet előtt, és ezért írt-e kurva gyorsan, hogy ki tudja mosni magát, de állítása szerint nem látta. Mivel én már nem hiszek senkinek, így tudjátok a véleményemet.
Aztán annyira bánta, hogy átvágott, hogy küldött egy kazal rózsát futárral. Erre három évet kellett várnom, és egy átbaszcsit. :DDD Ja és persze nem magától jött rá, hogy mivel engesztelhetne ki, hanem harapófogóval húzta ki belőlem. Na ettől én még nem mondtam ki neki, hogy faterkám, a nők ilyenkor talán a rózsavirággal bocsátanak meg, hanem azt mondtam, kérdezze meg a nejétől, anyukájától, apukájától, anyósától és apósától, hogy ilyenkor hogy szokás: minek örül egy nő. Leesett neki a tantusz. 15 szál 3,5 méteres vörös rózsa. Már elhervadtak, mentek a kukába. (Höhöhö, alsó hangon 15 ezer forintot húzott le az angol árnyékszéken, höhöhö.)
Igen ám, de van itt még chili a dologban: pont aznap érkezett a verágcsokréta, amikor Mary P. jött vigyázni a gyerekeimre, mert koncertre mentem. És én mindent elmondtam Mary P-nek, már untam, hogy egy barátnak kell állandóan hazudni, hogy ááááh, rossz a szeme, nincs miközöttünk semmi az égvilágon, soha nem is volt. Elegem lett, hogy hazudni kényszerülök.


** hogy mi??? előadás közben??? mekkora taplóság ez?!?! rá is kérdeztem: ezt hogy??? ott ül a feleséged, te meg a cafk... céd... luvny... szajh... rüfk... szerelmednek a pajtikádnak irkálsz? kiderült hát, hogy a gyerekeknek is írt, hogy hazaértek-e rendben, ettek-e rendben stb., tehát olybá tűnt, hogy a gyerekekkel levelezik, nem mással.



Ui.: Azért az durva, hogy a fent leírtak nem a képzelet szüleménye, hanem a valóság... Micsoda forgatókönyvíró az élet...

2018. május 22., kedd

Az idei nyár milyen lesz vajon?

De gondolom ti nem arra vagytok kíváncsiak, hogy mennyi eper termett az eperföldön.


Hanem a pletykákra.


Úgy néz ki, a nyári szünetben felpattanok majd a tinderre (ha van újabb, jobb, szóljatok!). Megérett az idő, hogy körülnézzek a halpiacon. Nem, nem szakítottam én senkivel, de unom a kialakult helyzeteket. A barátnőim meg - gondolom - unják a picsogásaimat, meg nem is tudok már újat mondani, mindig ugyanaz a lemez: brühühü, a felesége, brühühü, a karrierje. Egyszerűen nincs értelme a nyávogásnak, bele kell csapni a lecsóba, muszáj kitekinteni, megismerni új embert(eket? Biztos vagyok benne, hogy nem Harry unokatesója lesz az első, aki a horogra akad). A munkahely egy édes kis család, de ellepi az agyamat a gyomnövény.


Most még nem érek rá, tart az iskola, örülök, ha kibekkelem ezt a pár hetet végelgyengülés nélkül.


Igaz, hogy elindult a koncertszezon, és már túl is vagyunk az idei első Budapest Parkon, sőt, már megvan a jegy a következőre is, de valahogy idén sem tudok rendesen ráhangolódni. Tavaly sem ment már. Pedig a Fábián Juli emlékkoncerten volt pár előadó, akitől libabőrös lettem, annyira jó volt, mégis, már nem hoznak lázba ezek a koncertek, mint két évvel ezelőtt, amikor minden csütörtökön ott töltöttük az estéket. Mi van velem? Kiégtem? Megöregedtem? Passz, magam sem tudom.



Editnek

És jól eltelt a hosszú hétvége.




Ami jó volt:




- lekvárt főztem az apukámmal és a fiammal*;
- paradicsom, metélőhagyma, bazsalikom, céklát, kelbimbót ültettünk az anyukámmal és öt kisgyerekkel;
- epertortát sütöttem a kislányommal és kisfiammal**;
- a gyerekek élvezik a francia intézetben a kurzust;
- pizsiparti öt kisgyerekkel... melós, de nagyon aranyosak.




Ami rossz volt:




- megint alig pihentem;
- megint nem olvastam;






Gyerekkoromban a pipacs volt a kedvenc virágom.




*apukám mondta, menj fiam, szedj egy kis epret a gyerekeknek. Ebből lett 1,5 kg eper, amiből mindenki evett és még 3 kis üveg villámeperlekvár is.


**másnap is mondta apukám, menj fiam, szedj egy kis epret a gyerekeknek. Lekvárt főzni már nem akartam, ezért lett a torta, ami nem lett túl finom, de azért elfogyott.

2018. május 2., szerda

Ma sincs frappáns cím

A makik rendben hazaértek a táborból. A lányom tanárnője mesélte a busz tövében, hogy hányt (a lányom), de már nem akartak zaklatni a fiam kalandja után, pláne, hogy csak bezabált csokiból (?), bizzzzztos, hogy nem vírustól volt. Hm, a fiam kereken 4 nappal a táborba indulás előtt rendezett egy fosóshányóst, a lányom nem zabál csokit (most mondjátok meg! Láttatok már ilyet?), ezért elég gyanús volt. Hétvégén már jöttek is a fb zárt csoportjába az üzenetek, hogy éppen kik hánynak. Még a tanárnők is. Sorban, mindenki. 

---

A fiam megtanult tollasozni. Olyan jó, hogy nemcsak 3-at tudunk ütni, és hajolgathatok a labdáért (bár jót tenne, irtó dagadt vagyok). 

---

Azt meséltem már, hogy beírattam őket a Francia Intézetbe? Nagyon leromlott a francia nyelvtudásuk. Valamit muszáj volt tenni.
Az úgy volt, hogy az egyik kollégám, akit nagyon szeretek, beíratta a kislányát az intézetbe, és elégedettek voltak vele. Én rákérdeztem, hogy mennyibe kerül, mert nekem mindig minden nagyon drága, komolyan, olyan vagyok már, mint az anyósom, akinek minden második mondata az, hogy "túl sok pénz, túl drága". A kolléga azt mondta, tök emberi áron van, de persze én ezt nem hittem el, mert mint minden rendes munkahelyen, a férfiak 1,5-2-3-4-szer többet keresnek nálunk is, mint a nők. El is engedtem a témát, de aztán Gumicukor barátnőm szólt, hogy menjünk el a nyílt napra (fr.int-be), ahol kénytelen voltam felébredni, és rájönni, hogy a tanfolyam tényleg tök olcsó (nem úgy értem, hogy egyben befizetni a kurzust szorozva két gyerekkel olcsó, mert úgy K sok volt, de ha leosztom az órákra, akkor tök vicces összeg jött ki. Btw van ez az új ötlet, hogy a magyar nők (hozzávetőlegesen a 25-35 közöttiek, egek) szüljenek legyenek szívesek, mert ha kicsit nem figyelünk oda, elfogyunk. Forr az agyam. Jönnek a cikkek, az interjúk, és mintha csak arról lenne szó, hogy a gyerek 3 éves koráig milyen támogatások volnának ideálisak (pl. több bölcsőde). Az, hogy a gyerek 4-től 18 éves koráig (mintha akkor már kész is lenne, mehetne a bányába dolgozni) is pénzbe kerül, arról nem olvastam, persze simán lehet, hogy felületes vagyok. Pedig állíthatom, kurva sok pénzbe kerülnek. Nekem speciel 3 hétig elég a fizetésem, utána jöhet a szorongás, hogy hogy oldom meg. Jó, tény, hogy soha nem tudtam a pénzzel bánni. Éppen ma beszéltük meg Melcsillával, hogy amit a gyerekek előtt megteremtettünk, az van ma is. Jó, amikor hazaköltöztem, a szüleim sokat segítettek (meg azelőtt is, és azóta is), például hogy legyen mindenkinek ágya. Saját erőből (fizetésből) nem tudnék most kifestetni, vagy új parkettát rakatni, hogy trendi legyek. Elkanyarodtam. Kiperkáltam a francia kurzust (szorozva kettővel), így most oda is járnak. Mondjuk legalább szép miliő, és ráérek olvasgatni).

--- 

Lehet, hogy már meséltem (egyre csapnivalóbb a memóriám), de én vagyok a lasagnék királynője. Lehet, hogy a kávézó helyett egy "lasagnézőt" kellene nyitnom. 

---


Képzeljétek, csütörtökön levágattam a hajam. Borzalom hosszú volt és igénytelen. El sem merem mesélni, hogy utoljára augusztus 24-én voltam, és azóta csak nőtt. A fodrásznak meg mindig azt szoktam mondani, hogy vágd, amilyenre akarod. Rövidre akarta. 
Egyetlen kikötésem volt: nehogy olyan legyen, mint a főnök nem szimpatikus feleségéé, akinek most olyan, mint nekem volt augusztus 24-én, és amit imádtam. Most ezt a frizurát nem imádom, de soha nem esem kétségbe: a hajam álllllllllandóan megnő. Nincs min aggódni. 

---

Nincs több pletykám. (De, de, mindig van. :D ) Egyszerűen volt kedvem írni. 


2018. április 26., csütörtök

Lehet, hogy ezt a sztorit már meséltem....

Tegnap megnéztem a Bridget Jones második részét****. Bármikor meg tudom nézni, akárhányszor is láttam már (nem tudom megszámolni). Jó, tegnapelőtt az első résznél elaludtam, annyira fáradt voltam.

Amikor sokat olvastam a tinderezésről itt a blogokon**, és amikor éppen tököm tele volt, egy unalmas őszi napon (nyilván őszi szünet lehetett... mindig a szünetekben unatkozom, amikor a makik nincsenek velem), felpattantam a tinderre, megnézni, mi lehet az. Nem, mintha nem 1999-ben (aúúú) ismerkedtem volna meg a netes randizással, öreg róka vagyok a pályán, gondoltam nekem aztán nem tudnak újat mutatni. Tudtak. 
Azért az 1999-es "tinder" meglehetősen orosz roulette volt, a maihoz képest...

A bemutatkozó szövegem az alábbi volt (napjaink tinderén):

- És miért akar a TV-nél dolgozni?
- Ott kell hagynom a munkahelyemet, mert dugtam a főnökkel*.
- Világos. Hétfőn kezdhet, meglátjuk, hogy megy. Oh, és mellesleg szólva, a Talpra Angliánál senkit sem rúgnak ki, mert dug a főnökkel. Ez nálunk elvi kérdés.

Most mi mást írhattam volna? Hogy keresem azt a férfit, akitől a halál választ majd el? (Olyan optimista vagy Bezzeg, mondhatnátok. :D )

Persze raktam fel 200 éves helyes kis fotókat is magamról, csalinak. Ki tudja, a szövegre, vagy a fotókra haraptak? Soha nem fog kiderülni, (asszem') két héten belül leiratkoztam, miután kifogtam a(z) nemminisztert aranyhalat... basszuskulcs, miért beszélek itt nektek ennyit róla?!?!?! Magam sem értem).






* nem, én nem. Nálunk csak 80 éves és/vagy fogatlan és/vagy szobafikusz főnökök vannak.

** ez 2016-ban volt, nem tegnap***

*** szerintem nem ilyen kuplerájban kellene használni a csillagozást, gondolom már ráng a szemöldökötök tőlem.


**** jó, mindig utólag jutnak eszembe fontos dolgok, mint például az, hogy a film előtt gyorsan kirohantam a nepálihoz chicken tikka masalát venni naan-nal, mert én azt nagyon szeretem, és ezeket jól megettem a kanapén, mint 35 éves koromban.

2018. április 25., szerda

Kereken 10 órát aludtam tegnap éjjel

Ha már rám szakadt ez a sok szabadidő, elmentünk a moziba a kolléganőmmel megtekinteni A legsötétebb óra c. filmet (Churchillről), amin jót aludtunk mindketten. 

A film jó, én szeretem a háborús, történelmi filmeket, a mozi jó (bár most megsértődtem, hogy a Művész sokkal ridegebb, mint felújítás előtt... eltűnt a Gyöngyhalász is, grrr, egy magamfajta 45 éves már nehezen tűri az ilyenfajta újításokat... azért a kasszás fiú nagyon kedves volt, ezért szemet hunyok a ridegség felett), de én zombihulla voltam, erre kiperkáltam 1550 Forintot, hogy ne a saját ágyamba aludjak. Persze ezek után nem jelenthetem ki, hogy jó film, hiszen a feléről lemaradtam. Amit láttam, az tetszett.

Lapozok:
Már csütörtökön is bicajjal vittem orvoshoz a fiamat ("fosóshányós" vírus), aztán pedig szombaton a lányomat iskolába, könyvesboltba, régi ovistárs énekkarát megtekinteni a Duna palotában, a Bazilikánál fagyit enni és a többi és a többi. Felültetem őket a csomagtartóra (egyet-egyet, nem mindkettőt), úgy suhanunk. Nagyon jó érzés makikat szállítani bicajon. Csak a nem műtött térdem nem bírja. Úgy képzelem, hogy tudat alatt kímélem a jó térdemet, azt terhelem, ezért most az tropa. Kattog és fáj. 


Megint lapozok:
De gondolom ti a szaftos pletykákra vagytok kíváncsiak, nem az ilyen tinglitangli témákra. Igen, délutánonként össze szoktunk futni a fix fickóval, írtam is róla egy jó hosszú zsörtölődést, de aztán nem posztoltam ki, fölösleges szarpofozás volna :D. A nem fix most nincs. Az utolsó párbeszédünknél kicsit kifüstölt az agyam, éppen mérges voltam az iskolai mosdó állapotára, ezt megosztottam vele, ha már olyan körökben mozog, erre lepattant. :D Valószínűleg unalmas volt végighallgatni azt a két mondatot és megnézni azt a két fotót a mai magyar iskola mosdójáról (az átható pisaszagot nem tudtam továbbítani messengeren). Vagy azt gondolhatta, hogy miért neki mutogatom (mert egyre közelebb ül a tűzhöz, /káromkodás kitörölve/). Franc tudja. Végül is igaza van, írhatnék közvetlenül báró Eötvös Józsefnek is*. Vagy az volt a baja, hogy tudván tudja (ez meg milyen kifejezés?), hogy nem pont ugyanoda húztam be az x-et, mint ő? Itt hányom a betűket, holott nem is érdekel (egyszerűen unalmas köröket futunk, nem ragozom túl). Bár azért kíváncsi lennék, mennyire lehetnék hatással az iskolai mosdóra, ha továbbra is barátkoznék vele*. Jó, ha történne is valami, attól az még egy szem mosdó lenne. Hol van a többi iskola mosdója? Hol van a menza? És ami a lényeg, hol van még az oktatás minősége? Én személy szerint, mint felnőtt, nagyon jól kijövök az összes tanárral, akikkel kapcsolatban vagyok bármilyen szinten (azaz nem a saját gyerekeim tanáraival is), de ettől még látok pár defektet. Ami legutóbb kicsapta a biztosítékot: a 12. kerületi gyerekek jobbak, mint a 8. kerületiek (mondá az egyik tanár, finomkodva ugyan, de ezt). Jó, most ezt leírtam, és akár be is láthatnám a miértjét, de mégis nehezen látom be. A tanárnő pedig ugyan megpróbált "píszí" fogalmazni, de mégis rosszalló véleményét fejezte ki a nyolckerről, ami nekem nem tetszett. Visszafogtam magam, nincs kedvem kekeckedő szülőnek tűnni. 
Vagy például elvárás, hogy egy hat éves ugyanolyan ritmusban haladjon, mint egy 8 éves (nyolc!). Első osztályos a 6 éves is, és a 8 éves is. 
Áh, igazából csak a moziról akartam írni, erre tessék, itt pattogok, be is fejezem. Sőt, inkább leírom, hogy igenis nagyon jó, hogy ilyen sokszor viszik táborba a gyerekeket, mert megtudtam, hogy nem minden iskolában van ilyen szuper lehetőség. Ezek az erdei táborok pedig mindig nagyon jók!





*  csak most eszmélek rá: nem, azért annyira nem magas kör, hogy valami miniszterről volna szó. Ez akár félreérthető is lehetne, ezért itt mesélem el, hogy nem mozogtam majdnem a "krémmel". :D

2018. április 23., hétfő

Ütésálló gyerek

Most hívott a tanárnő, idézem:

Szia*, B. Rita vagyok, ne ijedj meg, a fiad jól van, most jöttünk ki a váci kórházból**. Leesett a kerítésről, felrepedt a szája, de egy öltéssel összevarrták neki, és olyan bátor volt, hogy érzéstelenítést sem kapott, a kezem sem fogta, egy nyikkanás nélkül kibírta, egy igazi hős, ezért vettünk neki egy pókemberes*** újságot.


Éppen most gyógyult meg a szeme, az osztálytársa egy pingpong ütővel intézett neki egy bevérzéses lila foltot véletlenül ... erre tessék, most meg ez!


Ma indultak az erdei táborba, mindketten!!!! Hónapok óta vártam erre a napra, hogy végre négy napot egyedül lehessek (ugyan pénteken jönnek haza, de már délután kettőre értük kell menni). Persze ehhez képest még el sem indultak, már hiányoztak.


Hm, a pénteket buktam, varratszedésre kell vinni a gyereket, ha nem esik ki neki magától. Egyébként is szabit akartam kivenni, így most nem takarítással töltöm a délelőttöt, hanem kórházban.




* nem tudtam, hogy tegeződünk.

**ilyenkor mindig megáll az idő, a következő infó mindig olyan lassan érkezik. Azt hiszem, ez a negyedik alkalom, hogy felhívtak. Az első egy gesztenye volt, pont a fejére koppant és púpot hagyott. :D Értitek! "Jó napot, a fia jól van, de a fejére esett egy GESZTENYE." :D Szerintem komikus.

**** lehet, hogy nem pókember volt, nem tudtam eléggé koncentrálni, hogy most még erre is emlékezzek.