2018. április 25., szerda

Kereken 10 órát aludtam tegnap éjjel

Ha már rám szakadt ez a sok szabadidő, elmentünk a moziba a kolléganőmmel megtekinteni A legsötétebb óra c. filmet (Churchillről), amin jót aludtunk mindketten. 

A film jó, én szeretem a háborús, történelmi filmeket, a mozi jó (bár most megsértődtem, hogy a Művész sokkal ridegebb, mint felújítás előtt... eltűnt a Gyöngyhalász is, grrr, egy magamfajta 45 éves már nehezen tűri az ilyenfajta újításokat... azért a kasszás fiú nagyon kedves volt, ezért szemet hunyok a ridegség felett), de én zombihulla voltam, erre kiperkáltam 1550 Forintot, hogy ne a saját ágyamba aludjak. Persze ezek után nem jelenthetem ki, hogy jó film, hiszen a feléről lemaradtam. Amit láttam, az tetszett.

Lapozok:
Már csütörtökön is bicajjal vittem orvoshoz a fiamat ("fosóshányós" vírus), aztán pedig szombaton a lányomat iskolába, könyvesboltba, régi ovistárs énekkarát megtekinteni a Duna palotában, a Bazilikánál fagyit enni és a többi és a többi. Felültetem őket a csomagtartóra (egyet-egyet, nem mindkettőt), úgy suhanunk. Nagyon jó érzés makikat szállítani bicajon. Csak a nem műtött térdem nem bírja. Úgy képzelem, hogy tudat alatt kímélem a jó térdemet, azt terhelem, ezért most az tropa. Kattog és fáj. 


Megint lapozok:
De gondolom ti a szaftos pletykákra vagytok kíváncsiak, nem az ilyen tinglitangli témákra. Igen, délutánonként össze szoktunk futni a fix fickóval, írtam is róla egy jó hosszú zsörtölődést, de aztán nem posztoltam ki, fölösleges szarpofozás volna :D. A nem fix most nincs. Az utolsó párbeszédünknél kicsit kifüstölt az agyam, éppen mérges voltam az iskolai mosdó állapotára, ezt megosztottam vele, ha már olyan körökben mozog, erre lepattant. :D Valószínűleg unalmas volt végighallgatni azt a két mondatot és megnézni azt a két fotót a mai magyar iskola mosdójáról (az átható pisaszagot nem tudtam továbbítani messengeren). Vagy azt gondolhatta, hogy miért neki mutogatom (mert egyre közelebb ül a tűzhöz, /káromkodás kitörölve/). Franc tudja. Végül is igaza van, írhatnék közvetlenül báró Eötvös Józsefnek is*. Vagy az volt a baja, hogy tudván tudja (ez meg milyen kifejezés?), hogy nem pont ugyanoda húztam be az x-et, mint ő? Itt hányom a betűket, holott nem is érdekel (egyszerűen unalmas köröket futunk, nem ragozom túl). Bár azért kíváncsi lennék, mennyire lehetnék hatással az iskolai mosdóra, ha továbbra is barátkoznék vele*. Jó, ha történne is valami, attól az még egy szem mosdó lenne. Hol van a többi iskola mosdója? Hol van a menza? És ami a lényeg, hol van még az oktatás minősége? Én személy szerint, mint felnőtt, nagyon jól kijövök az összes tanárral, akikkel kapcsolatban vagyok bármilyen szinten (azaz nem a saját gyerekeim tanáraival is), de ettől még látok pár defektet. Ami legutóbb kicsapta a biztosítékot: a 12. kerületi gyerekek jobbak, mint a 8. kerületiek (mondá az egyik tanár, finomkodva ugyan, de ezt). Jó, most ezt leírtam, és akár be is láthatnám a miértjét, de mégis nehezen látom be. A tanárnő pedig ugyan megpróbált "píszí" fogalmazni, de mégis rosszalló véleményét fejezte ki a nyolckerről, ami nekem nem tetszett. Visszafogtam magam, nincs kedvem kekeckedő szülőnek tűnni. 
Vagy például elvárás, hogy egy hat éves ugyanolyan ritmusban haladjon, mint egy 8 éves (nyolc!). Első osztályos a 6 éves is, és a 8 éves is. 
Áh, igazából csak a moziról akartam írni, erre tessék, itt pattogok, be is fejezem. Sőt, inkább leírom, hogy igenis nagyon jó, hogy ilyen sokszor viszik táborba a gyerekeket, mert megtudtam, hogy nem minden iskolában van ilyen szuper lehetőség. Ezek az erdei táborok pedig mindig nagyon jók!





*  csak most eszmélek rá: nem, azért annyira nem magas kör, hogy valami miniszterről volna szó. Ez akár félreérthető is lehetne, ezért itt mesélem el, hogy nem mozogtam majdnem a "krémmel". :D

4 megjegyzés:

  1. A mai írásod olvastam először, az érzésem nem változott ;)
    Az oktatás színvonala, az intézmények állapota, khm, nem sokat javult :(((
    Fogadd el, hogy nem vagy tizenéves, vigyázz magadra, más sem hiányzik, mint egy fekvőgipsz!
    Puszi
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Edit, pedig elvileg nekem nincsenek érzéseim, mindkettőt egyformán unom. :D

      Törlés
  2. Ott voltál a Duna Palotában múlt szombaton??? Én is, a középső fiam odajár abba a suliba. És utána a Bazilikánál fagyiztunk :))
    Na legközelebb jobban figyelek a biciklis csajokra :)

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.