2015. március 18., szerda

Francia klisén töröm a fejem (előre szólok, unalmas ovizás folyt.köv.)

A gyerekeimnek be kell mutatniuk Franciaországot az oviban. Szerintem ez szuper kezdeményezés (kár, hogy nem lehet valódi ppt prezentáción keresztül, de sebaj). A mongol kisfiú és nigériai kislány már bemutatták a saját országaikat. Most mi következünk.  

Jó, hát nem pontosan a 3 és 5 évesnek kell a többi gyerek elé állniuk, hanem az óvónők fogják bemutatni a többi gyereknek a francia életérzést. Most rakom össze az anyagot. Kinyomtatok pár klisét (cliché, hogy stílszerű legyek), aztán a nagy napon viszek be gyereksanzonokat, kék-fehér-piros zászlókat, parfümöket és veszek egy baguette-et. Ha van még ötletetek, szóljatok! 

Már-már belemélyedtem a történelembe is, Napkirály, Napóleon, partraszállás, de aztán visszafogtam az agarakat, azt hiszem ezt a korosztályt még nem kötné le. Ki akartam nyomtatni egy világatlaszt is, hogy hol és hányan beszélik a francia nyelvet, de azzal is csak bajt okoznék, azt hiszem. Mondjuk a 20 képből talán 2-3 nem csapja ki majd a biztosítékot.

Mindenesetre tegnap elmentünk a francia pékségbe lecsekkolni, hogy lehet-e mini croissant kapni. Sajnos nem lehet. Rendelésre sem. Kivételesen sem. Most az egyszer sem. Ebből tényleg baguette lesz, de sebaj, megkóstoltuk*, elég autentikus, remélem örülnek majd neki a gyerekek. 

Ezt nem tolom a képükbe...
(Forrás: Cédric Villain, ld. a képen is)
Elég lenne ezt levetíteni nekik!

Homályos, mert nem volt fény és még mindig nincs rendes fényképezőm.



* a gyerekek kaptak pain au chocolat-t is. Én csak egy kávét, mert meglehetősen fogyókúrázom. Soha nem látott kövérséget értem el és lassan lekerül rólam a téli kabátom, ami esztétikailag sokat dob rajtam. Egy szónak is száz a vége: ezígynemmaradhat!!!!

15 megjegyzés:

  1. A képen ott van a croisson!

    Vigyél még kecskesajtot meg valami jó bort :D esetleg Calvadost? (hogy én attól milyen sokat vártam!)

    Ha van tuti tipped a nagyon gyors, nagyon látványos (ugyanakkor nem betegségből eredő) fogyókúrára, azonnal vevő vagyok rá! Én már levettem a téli kabátot, most igyekszem úgy járni az utcán, hogy azt játszom, valaki más vagyok, egy kövér nő, akiből szerencsére nem látszik, hogy valaha én voltam

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos csak rendes méretűt lehet kapni és 500 forint. Konkrétan a duplája, mint az őshazában (már ha nem bogarásszuk, hogy a kiflialakú péktermékek honnan származnak...).

      Nem, sajnos sajtot tilos bevinni. Merhogy' megromlik, mire odaér. Calvados viszont jó ötlet, arra még nem mondták, hogy tilos lenne. (Én a szagától is rosszul vagyok...)

      Sajnos nincs tuti tippem, mert már annyi félét kipróbáltam és látod, mindig visszaesek.
      Csak a szokásost tudom mondani, amit minden fogyókúrázó kívülről fúj: a cukor, liszt, krumpli, nasi mehet a kukába; ésszel enni, este nem vérben forgó szemekkel feltépni a hűtőt és kizabálni belőle mindent, mint egy eszelős (lekvárral megkent kolbász, szalámis dobostorta...). Eljutottam oda, hogy rendeltem egy futárszolgálattól a hétre ebédet a "fogyókúra" rovatból. Elég jó. Este pedig tényleg észnél próbálok maradni. A tízórai, uzsonna pedig natúr joghurt fűrészporral és egy szem gyümölcs.
      Tornázni is kellene, de ott még (már megint) nem tartok.
      Sajnos a tavaszi kabátom nem jön rám. Szó szerint. Ezért még téli kabátban járok.

      Törlés
  2. Ez nagyon izgi feladat!! (Marmint nem a fogyokura..) es van mongol kisfiu? Azta! En a jatszoteren egy nepali csaladot szoktam latni, ket kislannyal.

    Fagyasztott croissant-t nem lehet yotthon kapni valahol?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Van mongol kisfiú. Az anyukája mongol, szerintem az apukája magyar lehet, bár ezt még nem tudom. Anyukája Budapesten volt egyetemista és nem ment vissza. Szépen beszél magyarul. Kedves nő. Van egy 8 hónapos kislánya is, aki annyira szép, hogy én rendszeresen elolvadok tőle. Lenne kedvem lefotózni, de hogy nézne ki? "Helló! Lefotózhatom magamnak a gyerekedet?" :)

      De, állítólag lehet, de elég szigorú az ovi, szerintem nem fogadnák el.

      Törlés
  3. Sajt sajt sajt :D finom francia sajt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kinyomtattam egy sajtos országtérképet. ;)

      Törlés
  4. Mini croissant: Vegyel leveles tesztat, nyujtsd ki kor alakura, vagj keskeny pizzaszeleteket, edesitsd, tekerd fel, be a sutobe et voilà!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, de a szülinapi tortáról is kell vinni számlát és cukrászdából minőségyi bizonyítványt, hogy nem záp a tojásuk, szóval ezt még meg kell kérdeznem, hogy azóta enyhültek-e szabályok. Amikor szülő-gyerek-óvoda parti volt, akkor láttam, hogy vittek házi készítésű sütiket is.

      Törlés
    2. Huha! Tiszta USA ! Bezzeg Franciaorszagban.... ((-: es ha megrendeled cukrasznal, elmagyarazod neki hogyan csinalja, receptet is vihetsz...van olyan aki bevallalja a megrendelo fantasia tort abat. Van egy olyan blog amit azt hiszem ugy hivnak, jepatorta van? v vmi ilyesmi, azt hiszem budapesti cukrasz megrendelesre keszit jopofa dolgokat.Nekunk hazi !!! Csorogefankot azaz bugnet Kelly vinni mindenfele cirkusz nelkul...azert megkerdezdezik disznosag van_e a nazi sutiben, de amugy barmit lehet vinni....léger ez sem jo....

      Törlés
    3. Az automatikus beallitasom irt hulyesegeket nem en!!! Faradt az agyam ☺

      Törlés
  5. Vivi, azert ertettem... Bar a nazinal felakadt a szemoldokom. :)

    Ok, futok meg egy kort, azt hiszem igazad van, a gasztrobloggerek is tudnak adni igazolast, gondolom.


    A prezentacio kinyomtatva, zene megvan, konyvek betarazva, mar csak parfumok kellenek (sulyosan kifogytam 3-4 eve... ciki) meg a baguette.

    VálaszTörlés
  6. Hey! Macaront egy csomo cukraszdaban lehet kapni Budapesten? Esetleg croissant helyett? Sok sikert a fogyokurahoz! En masfel! honap alatt 1,5 kg_ot fogytam! Wow! A gâteau a nagy problema nalam!!!

    VálaszTörlés
  7. Meg a levendula is eszembe jutott....azt lehet kapni barhol... ki mondja meg, nem eredeti francia szallitmany...parfum helyett v melle...Meg egy kis Pastis az apukaknak((-: ha van....irtam a multkor a foi gras-t is((: vagy a pétanque, ha van neked otthon? Quiche? Azt is lehet Bp-n kapni.Champagne?Bor? Mustar, dijoni, kepeken bemutatni, a Loire menti kastelyok....

    VálaszTörlés
  8. Ma van a macaron nap, akár vihetnék macaront is az oviba, ha meg tudnám fizetni (tudod, szorzva 30 kölyökkel), de igazából szerintem ezek a gyerekek még kicsik ahhoz, hogy fel tudják mérni a macaron orgazmikus értékét. :)

    VálaszTörlés
  9. Óh, de jó!!! Köszi!!! Levendulát is viszek!!!! Anyukámnak van ültetvénye (Tihanyból), majd tőle hozok.

    A többit meg ne már, hogy kis nyóckeres ovisoknak akarnád prezentálni. :D Nem értenék!!!!!! :D

    Kastélyt is nyomtattam, Tour de France, rugby, foci, csiga, kakas, petite robe noir, cancan, sajtok, ilyesmiket.

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.