Miskolctapolca, Margitsziget, egyben egyebek

Zavarban vagyok. Az 5 év alatt teljesen elfelejtettem, hogy mi az a nők napja. Ma (tegnap, mert onnantól, hogy írok a blogba, eltelik 2-12 nap) pedig már begyűjtöttem egy Merci csokit, egy valódi belga csokit, 3 Mozart golyót, egy tulipánt (cserepes), egy gerberát páfránnyal, egy 10.000 Forintos (atyagatya, teljesen megilletődtem, ennyi pénz...) DM-es vásárlási utalványt. A gyerekek apja azt hiszem soha nem kedveskedett nők napjára, de ez nem biztos, csak hát hiába töröm a fejem, nem emlékszem, csak az első két Valentin-napra. 

Azért jönnek ma sorozatban a fiúk a munkahelyemen és nem hétfőn, mert én aznap lógtam. Szabin voltam. Leléptünk "nyaralni" Miskolctapolcára, ha már itt van apjuk látogatóban. Macskának megígértük, hogy elmegyünk nyaralni, de idén nyáron tuti, hogy (megint) nem jutunk el sehova, így ez a tűzoltás, nehogy csalódást okozzunk neki. 

Az úgy volt, hogy mi a szerelmünk hajnalán, hét évvel ezelőtt jártunk Lillafüreden és ha már ott voltunk, beugrottunk egyet relaxálni a barlangfürdőbe is. Akkor, ott eldöntöttük, hogy majd a gyerekeinket is elvisszük és hát lőn, ezt is kipipáltuk. 

Attól függetlenül, hogy furcsa város ez a Miskolc (pláne a Varga-hegy, ahol egészen normális házak vannak, panorámával a gigantikus Diósgyőri Acélművekre, ahol én magam is jártam, amikor még aktív olasz tolmács voltam. Imádtam a gyárlátogatásokat. Így jutottam be a szegedi vasöntödébe, az inotai hőerőműben és már ki emlékszik hova...). Vissza a kályhához, jó hely Miskolc, mi szeretjük, persze sajnos nem annyira, hogy kedvem is legyen ott élni. 

Mi most csak pancsoltunk, vadasparkban voltunk, boboztunk, játszótereztünk, ellátogattunk a lillafüredi vízeséshez, de az Anna-barlangot nem mertük bevállalni, túl kicsik még a csemetemajmok. Így is szörnyen kifárasztottak. Bandita kétszer is bele akart fulladni a vízbe. Túlságosan bátor és semennyire nem ismeri a víz tulajdonságait, mivel nem járt csecsemőúszásra. Egyszer simán kicsúszott az úszógumiból, másodszor pedig ott álltam mellette és csinált egy tripla szaltót, már nem tudom visszaidézni, hogyan, de apjával ketten pecáztuk ki a gyereket a vízből, akinek kutya baja nem esett, de mégis lelassult a felvétel, ami azt jelenti, hogy betojtam ijedtemben. Ja és nem elég, mert szombaton pedig elveszett a Margitszigeten. A játszótéren játszott, folyamatosan figyeltem őt, Macska az apjával volt egy másik játéknál, amikor hátra mentem a platánfához megnézni, hol vannak a többiek. 10 lépés és kevesebb, mint egy perc alatt eltűnt Bandita. Kiabáltam, a nevét rikoltoztam mindenfelé, de nem válaszolt, mert már rég alvásidő volt, fáradt volt, nekünk meg nem volt kedvünk hazamenni, annyira jó idő volt. Nem válaszolt, nem láttam, nem találtam őt, futkároztunk, én jobbra, Szilva barátnőm balra. Érdekes, senki idegen nem segített, csak ültek ott a felnőttek a padokon és nézték, ahogy meghalok kétségbeesésemben, aztán végül visszamentem másodjára is egy nagyobb játékhoz és ott volt, megtaláltam és elszívtam egy cigit (és eszembe jutott egy blogger, ittlétező, aki szintén ugyanígy). Aztán Bandi elkámpicsorodott, pedig nem is szidtuk meg őt, csak a lelkére kötöttük, hogy válaszoljon, ha hívogatjuk. Ennek örömére apjuk vett neki egy fagyit jutalmul. Nem, nem vagyunk következetes szülők.
Ahogy nyalogatta a fagyiját és még mindig hegyi beszédet tartottam ő odabújt és azt mondta a kis cérnahangján "de hát visszajövök" és én ettől szétolvadtam. 

Alig várom már, hogy kamaszok legyenek és délig ki se keljenek az ágyukból.