2015. március 26., csütörtök

Ez most nem unalmas

Képzeljétek! A minap találkoztam egy volt osztálytársammal a körforgalomban. Ő a saját kisfia kezét fogta, én meg az én saját kisfiamét, gyalogoltunk. Jól belenézett a szemembe, szépen elmosolyodott és köszönt. Láttam rajta, hogy örül nekem. Igazából már az is jól esett, hogy felismert. 

1980-ban voltunk osztálytársak 2 éven át. Az az igazság, hogy én hulla szerelmes voltam belé 7 évesen. Ő volt a szépfiú. Én azóta is mindig a szépfiúkba szerelmesedek bele. Persze ő a mi időnkben másba volt szerelmes, naná. Mittomén már kibe. Vagy kikbe. De nem belém. Szóval most már hiába mosolyog rám ilyen erőteljesen, cseszheti. Hm, ha annak idején komolyan vette volna a titkolt rajongásomat (hát azért hülye nem vagyok, nem mondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé**), akkor én ma akár egy csirkefogó felesége lehetnék. Ugyanis ezt a szépfiút bevarrták a kóterba néhány évre. Megélhetési gazember* lett belőle. Amikor meghallottam, egészen elhűltem, hogy pont ő?!?! Azért ezek szerint mégsem volt túl nagy a bűne, mert ma már szabadlábon van. Remélem, újra talál magának munkát és társadalmunk becsületes tagjává válhat.


* mondhatnám, hogy bűnöző, de az olyan megrázó.

** basszuskulcs, most jut eszembe, neki még szerelmes levelet is írtak a többiek, szóval tudta, hogy kire kell lecsapnia... rólam meg ugye nem tudhatta...

update: amikor megkergetett engem is az iskolaudvaron, akkor azt hittem, ő is szerelmes belém, hállelujáztam magamban, de aztán irányt váltott és megkergetett más lányt is és akkor tudtam, hogy sztornó. 

10 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi, köszi!!! :)


      Azért mégis döbbenet, hogy van élet 40 felett is, basszus, eszméletlen, a józan ész bekrepál... :D

      Törlés
  2. de most nem értem: hol jartal te iskolaba?? Hogy a lényeget ragadjam meg. De olyan rejtélyes vagy ezzel a sok kulfolddel... :)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tamko, én konkrétan 9 iskolába jártam életem folyamán, ebben benne vannak az általános iskolák, a gimi, a szakközép, a fősuli, az egyetem.

      Ezt a fiút most nem írom ki, nehogy ráismerjetek. :D :D :D Bár nem ismernétek fel, mert legalább 70 kilót hízott... :D

      Törlés
  3. akibe én szerelmes voltam, az is meghízott, otthon él még mindig a szüleivel, van 2 kislánya de sose volt felesége. Az egyik osztálytalálkozón megbeszéltük, hogy ő is szerelmes volt belém, de olyan elérhetetlen voltam a számára, hogy meg sem próbálta. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. És évek kellenek, hogy ezek kiderüljenek. :)

      Törlés
    2. Hát amikor rámvigyorgott az egy szem fogával, ezt csöppet sem bántam:)

      Törlés
  4. Ezek a fiatal szerelmes sztorik olyan furcsá, ötödikes-hatodikos lehettem, mikor én is beleszerettem az osztály szépfiújába, róla szólt az első naplóm, tipikus elsőplátóiszerelem, ő persze totál elérhetetlen volt, a fél osztály őt szerette, aztán mára hálát adhatok az égnek, hogy ez így is maradt.Bár ő nem lett bűnöző, "csak" tönkretett már lelkileg egy-két lányt, évekre visszavágva a szerelmi életüket.
    De úgy tűnik, ez valami szabály, hogy pont jó az, ha a plátói plátói marad :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. nna, először írok ide kommentet és azt se bírom rendesen leírni... :D
      *furcsák

      Törlés
    2. Hello, hello M¥M!

      Ott a pont! A plátói maradjon plátói. :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.