2015. március 3., kedd

Ceci n'est pas une pipe

Én állandóan szerelmes vagyok valakibe. Most Sotromaeba*. De ezt úgy kell érteni, hogy az agyamban teljesen elmennek otthonról. Mint egy holdkóros, úgy járkálok az utcán, amikor ezek a szerelmek elborítanak. A taknyos, pattanásos tini elbújhat mellettem, ha én elkezdek rajongani. 

Nézzétek meg ezt a videót, ugyan Brüsszelben forgatták, de mintha Franciaország lenne és már nézem is a lakáshirdetéseket, de szerencsére már nem vagyok taknyos, sem pattanásos, tudom irányítani a hormonjaimat. 

Az feltűnt, hogy itthon nem esik az eső. Állandóan süt a nap. Nézzétek, a videóban esik az eső. Franciaországban** állandóan esik. London kutyafafüle hozzá képest. 




* Megnéztem, honnan a neve. Stromae, azaz Maestro verlan nyelven. A verlánul megtanulni szerintem nehezebb, mint franciául. A lényeg, hogy fel kell cserélni a szótagokat, persze itt-ott hangelnyeléssel. A nőt például úgy mondják, möf (femme = meuf). Tudtommal főleg a vagány fickók beszélnek így az agglomerációban. Az elején még a sima franciát sem mindig értettem, pláne anyóst és a legkisebb sógort, akik nem túl irodalmi franciát beszélnek, hát én vért izzadtam, amikor rázendítettek a verlánra. 

** Jó, jó, tudom, nem egész Franciaországban, csak ahol én jártam.

12 megjegyzés:

  1. Láttad, hogy a villamosokhoz öltözött? :)) (kék-sárga)

    VálaszTörlés
  2. Azt a mindenit, milyen szemfüles vagy! Ott a mondanivaló, én meg nem látom? :)) jó, hogy szóltál, köszi! De mit üzen a költő? A szerelmek jönnek-mennek, mint a villamos? Pfff, nem vagyok nagy ász verselemzésből.

    (Menéztem újra, van ott ezüst villamos is meg harmadik színű is, de a kék-sárgánál egyértelmű, hogy összeöltöztek.)

    VálaszTörlés
  3. :)))

    En is megneztem 2x annyira szuper. Foleg a rendoros jelenet!

    VálaszTörlés
  4. Aha, a végén a rendőr hangja annyira gondoskodó, mintha az anyja lenne.

    VálaszTörlés
  5. Novemberben voltam Stromae koncerten Monpellierben!!! Bibi ��! A verlan sokaig le sem esett...csak ugy hasznaltam.....ami ram ragadt uton-utfelen☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Vivi, húúú, nem kis flash lehetett! Egyébként meg pukkadj meg! :)

      Törlés
  6. ☺☺☺ Haaat nem volt rossz! Je l'ai kiffé☺☺☺ csak a kakasulore volt helyunk, nekem meg teriszonyom van! A melletem ulo tinilany vegig facebookozta a koncertet, komolyan fel sem pillantott a telefonjabol....lehet tudositott a baratainak, de o maga lemaradt az egeszrol, nem baj a baratja felvette a musort, majd megnezi otthon...idegesitett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, de gondold el, hány lájkot gyűjthetett be. :D :D

      Óh, én Madonna után döntöttem el, hogy soha többé kakasülő.

      Törlés
  7. Ez a srác szuper! (Még Ficánkának is tetszett :))A rendőri jelenet nagyon cuki. Azt még muszáj leírnom, hogy szerintem Angliában nem is annyira az eső, hanem a szél, ami borzasztó. Én konkrétan megőrülök tőle, és a tök üres, vakító kék égből ömlő eső, amire számomra nincs magyarázat. Bocsánat, off voltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én ilyen vakító kék eges esőt még nem is láttam! A szelet meg én is utálom.

      Törlés
  8. Huha! Azert Madonna sem semmi!!! Csak nem Nice-ben voltal? Azt a koncertet a baratnom vegig allta+varakozast. O meg soja tobbe allohelyre nem vesz jegyet☺

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.