2018. november 9., péntek

PowerPoint

Én nagyon szeretek power pointot készíteni. Ma a kisfiamnak kellett Franciaországról előadást tartania, tekintettel arra, hogy ott született. Azoknak kellett az osztályból bemutatót készíteniük, aki külföldön született, vagy a ugyan itt születtek, de nem, vagy nemcsak magyarok. Van vietnámi osztálytárs, görög, olasz, amerikai (USA), marokkói, kínai, és még nem tudom milyen gyerekek. Ez egy sima "nyócker" iskola, és nézzétek, milyen színes. Nagyon szeretem. (Naná, mert egyelőre nem problémásak a gyerekeim, így könnyű.)

35 diát készítettem. Arra törekedtem, hogy csak olyan dolgokat rakjak bele, amiket nagyon szeret, konzultáltam is vele eleget, együtt ölteteltünk, nagyon jó kis csapatmunka volt. 

Úgy kezdődik a prezi, hogy a földgömböt mutatom, ott piroslik Franciaország. Aztán megmutatom, hogy hány óra alatt lehet eljutni Magyaroszrágról gyalog, aztán autóval (odabiggyesztettem az én szeretett autómat /nem pont az enyémet, mert az enyém éppen nagyon poros volt/, a Citroën kacsát , amit a héten adtam el, mert már 10 éve csak a garázsban állt, és kicsit sírtam is, mert én ilyeneken mindig sírok, amit a szüleim nem értettek soha, de mit csináljak, én ilyen picsogós fazon vagyok), repülővel. 

Aztán egy dia, hogy hol született, melyik klinikán, fonetikusan is leírva, szerintem nagyon vicces. Még az orvosa fotóját is beletettem. 

Természetesen Eiffel-torony, baguette, escargot, grenouille, moules-frites, crêpes, sajtok stb., ezeket is odaírtam fonetikusan (pl. grönujj), aztán van még guillotine, mert ezt a sztorit is nagyon szereti a fiam. A királyokat, a forradalmat, a kalácsos sztorit, a szabadságot, egyenlőséget, testvériséget.

Aztán jöttek a bikák, mert még mindig nem kattant le erről sem, még mindig képes megnézni Ferdinándot, egyszerűen odavan a bikákért. Kapott hát egy csomó diát az arénákról, bikaviadalokról (aranyos volt, megkért, hogy véreset ne, mert a gyerekek megijednének... ő is utálta, még össze is hányta magát szegény /igen, hülye anyja! de basszus, a helyi gyerekek simán tűrték, ki tudta előre? Azzal nyagatott mióta, hogy bikaviadalt akar látni... persze észbe kaphattam volna, a Ferdinándban is csak finoman utalnak rá, hogy Ferdinánd apját leszúrták, meg az apja először olyan "viadalra" vitte, ahol csak átugrálták a bikákat, semmi szúrás nem volt/, így hát véreset nem raktam bele, csak olyat, amikor átszaltóznak a bikán meg amikor a torreádor a lepedővel legyez). 

A francia himnuszt a rögbicsapat énekli egy meccs előtt, szerintem nagyon hatásos, én még most is libabőrös leszek tőle.

A végére raktam be sztorit Asterix és Obelixről, mert arról is tud dumálni a fiam.

Szerintem 7 évesen ennyi elég is lesz elsőre. 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon joooooo! Milyen jo otlet szemléltetni a távolságot is. Es jol sikerult az eloadas?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jól sikerült, kapott ötöst is, dicséretet is. :)

      Törlés
  2. De szuper, irigylem a fiad osztálytársait! 🙂

    VálaszTörlés
  3. Mesélj, mit csinált a fiad? Sikere volt?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagy sikere volt, azóta kapom a visszajelzéseket a szülőktől, hogy a gyerekek sokat beszéltek róla. A többiekről is, persze. :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.