2018. május 2., szerda

Ma sincs frappáns cím

A makik rendben hazaértek a táborból. A lányom tanárnője mesélte a busz tövében, hogy hányt (a lányom), de már nem akartak zaklatni a fiam kalandja után, pláne, hogy csak bezabált csokiból (?), bizzzzztos, hogy nem vírustól volt. Hm, a fiam kereken 4 nappal a táborba indulás előtt rendezett egy fosóshányóst, a lányom nem zabál csokit (most mondjátok meg! Láttatok már ilyet?), ezért elég gyanús volt. Hétvégén már jöttek is a fb zárt csoportjába az üzenetek, hogy éppen kik hánynak. Még a tanárnők is. Sorban, mindenki. 

---

A fiam megtanult tollasozni. Olyan jó, hogy nemcsak 3-at tudunk ütni, és hajolgathatok a labdáért (bár jót tenne, irtó dagadt vagyok). 

---

Azt meséltem már, hogy beírattam őket a Francia Intézetbe? Nagyon leromlott a francia nyelvtudásuk. Valamit muszáj volt tenni.
Az úgy volt, hogy az egyik kollégám, akit nagyon szeretek, beíratta a kislányát az intézetbe, és elégedettek voltak vele. Én rákérdeztem, hogy mennyibe kerül, mert nekem mindig minden nagyon drága, komolyan, olyan vagyok már, mint az anyósom, akinek minden második mondata az, hogy "túl sok pénz, túl drága". A kolléga azt mondta, tök emberi áron van, de persze én ezt nem hittem el, mert mint minden rendes munkahelyen, a férfiak 1,5-2-3-4-szer többet keresnek nálunk is, mint a nők. El is engedtem a témát, de aztán Gumicukor barátnőm szólt, hogy menjünk el a nyílt napra (fr.int-be), ahol kénytelen voltam felébredni, és rájönni, hogy a tanfolyam tényleg tök olcsó (nem úgy értem, hogy egyben befizetni a kurzust szorozva két gyerekkel olcsó, mert úgy K sok volt, de ha leosztom az órákra, akkor tök vicces összeg jött ki. Btw van ez az új ötlet, hogy a magyar nők (hozzávetőlegesen a 25-35 közöttiek, egek) szüljenek legyenek szívesek, mert ha kicsit nem figyelünk oda, elfogyunk. Forr az agyam. Jönnek a cikkek, az interjúk, és mintha csak arról lenne szó, hogy a gyerek 3 éves koráig milyen támogatások volnának ideálisak (pl. több bölcsőde). Az, hogy a gyerek 4-től 18 éves koráig (mintha akkor már kész is lenne, mehetne a bányába dolgozni) is pénzbe kerül, arról nem olvastam, persze simán lehet, hogy felületes vagyok. Pedig állíthatom, kurva sok pénzbe kerülnek. Nekem speciel 3 hétig elég a fizetésem, utána jöhet a szorongás, hogy hogy oldom meg. Jó, tény, hogy soha nem tudtam a pénzzel bánni. Éppen ma beszéltük meg Melcsillával, hogy amit a gyerekek előtt megteremtettünk, az van ma is. Jó, amikor hazaköltöztem, a szüleim sokat segítettek (meg azelőtt is, és azóta is), például hogy legyen mindenkinek ágya. Saját erőből (fizetésből) nem tudnék most kifestetni, vagy új parkettát rakatni, hogy trendi legyek. Elkanyarodtam. Kiperkáltam a francia kurzust (szorozva kettővel), így most oda is járnak. Mondjuk legalább szép miliő, és ráérek olvasgatni).

--- 

Lehet, hogy már meséltem (egyre csapnivalóbb a memóriám), de én vagyok a lasagnék királynője. Lehet, hogy a kávézó helyett egy "lasagnézőt" kellene nyitnom. 

---


Képzeljétek, csütörtökön levágattam a hajam. Borzalom hosszú volt és igénytelen. El sem merem mesélni, hogy utoljára augusztus 24-én voltam, és azóta csak nőtt. A fodrásznak meg mindig azt szoktam mondani, hogy vágd, amilyenre akarod. Rövidre akarta. 
Egyetlen kikötésem volt: nehogy olyan legyen, mint a főnök nem szimpatikus feleségéé, akinek most olyan, mint nekem volt augusztus 24-én, és amit imádtam. Most ezt a frizurát nem imádom, de soha nem esem kétségbe: a hajam álllllllllandóan megnő. Nincs min aggódni. 

---

Nincs több pletykám. (De, de, mindig van. :D ) Egyszerűen volt kedvem írni. 


9 megjegyzés:

  1. Van kedvem olvasgatni ilyen posztokat :))) remelem, nem kapod el a virust!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most nekem is van kedvem firkálni. :)

      A vírust sajnos soha nem kapom el, pedig jót tenne a fogyásnak. :D

      Törlés
  2. Olyan vagy, mint az első randin szoktunk. Ha működik a kémia felhúzzuk a pasikat, majd mosolyogva elköszönünk :D (van pletyka, de nem írod meg)
    Mindenki becsokizott? :)))
    Mizu álláskeresés fronton? Ugye nem adtad fel? (Bár dobni két pasit (másfelet?) és állást is váltani lehet sok egyszerre? Vagy pont az a legjobb? Kérdések, melyre neked kell (ha kell persze) választ találni)
    A haj megnő, a csont beforr, az idő (közhely) sok mindent meggyógyít!
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A pletyka az, hogy minden hónapban ("menzesz") bedilizek és elküldöm a pihába a fix pasast. :D

      Jó, akkor még nem lehetett tudni, hogy mindenki be fog csokizni. :D

      De, sajnos elhagyott a lendület. Nézegetem, hogy mik a lehetőségek, de nincsenek, sőt, ahol már voltam interjún, azok a cégek már harmadszor hirdetnek.

      A közhelyek igazak, hála ég! :)

      Törlés
    2. Szegényke! Kire gondolok? :)))
      (Tehát a főokos kapja a tejszínt?)
      A hányós elmúlt mindenkinél?
      Ne add fel, ennél többet tudsz :)
      Edit

      Törlés
  3. Jaj, a fosós-hányós mondjon le!! Azért durva, hogy csokievésre akarták kenni...
    Francia Intézet: a szombati kurzusra járnak? Tanárral elégedett vagy, anyanyelvű? Az enyémek még kicsik, de van ovisoknak is több foglalkozás, dehát az se olcsó. Az apjukkal úgyis franciául beszélnek, bár a lányom inkább magyarul válaszol neki :/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Amikor azt mondták, hogy csokievés, még nem lehetett tudni, hogy az bizony vírus. Sőt, még volt olyan verzió, hogy ételmérgezés, de szerintem garantáltan vírus (hányás után lemegy a vírus és hasmars formájában is távozik).

      Igen, a szombatira. A fiam tanárával már 2-3-szor beszélgettem, ő nagyon szimpatikus. A lányom tanárával még két mondatot sem váltottam, nem volt lehetőség. Nem anyanyelvűek.
      Én azért írattam be őket, mert nálunk nincs jelen apu.

      Törlés
  4. Nő a hajad? Ez egyfajta szolid késztetés akar lenni az írásra. :))
    Edit

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos még mindig rövid. :D De azért írtam. Langyosat írtam, mert mást még mindig nem megy oly könnyen. :)

      Törlés

A robot kikapcsolva.