Bezzeg, a szupersztár

Egyszerűen imádok iskolában szerepelni. Nem, a feleltetést és röpdolgozatot nem szeretem. A gyerekeim iskolájában pályaorientációs napot tartottak, lehetett jelentkezni a szülőknek is bemutatni a saját szakmájukat. Jelentkeztem. 

Összedobtam egy ppt-t, vittem be ósdi szótárakat, a "lo Zanichellit", kész fordításaimat ízelítőnek, egy agyat, és memóriakártyákat. Mindezeket csak azért, hogy legyen valami kézzelfogható is, ne csak dumáljak a levegőbe.

Reggel 9 órakor kezdődött a vágta és déli 12 előtt fejeződött be. Megállás nélkül jöttek a csapatok (1-1 osztályt kettéosztottak), adták egymásnak a kilincset, inni sem volt időm (azért 2,5 óra alatt egy kis szívószálas almalevet mégis volt meginni), és már darálhattam újra az életemet: 10 percben. 

Volt olyan csapat, akik megtapsoltak az előadás végén. Meghatott. Voltak olyanok, akik aláírást kértek tőlem. Nagyon vicces volt. Bezzeg, a szupersztár. :DDD

Láttam a tanárokon is, hogy élvezték. Nemcsak láttam rajtuk, ki is mondták. Sőt, a kislányom egyik tanárnője megüzente: "Mondd meg az anyukádnak, hogy csodálatos!". Elolvadtam.

A ppt kicsit hosszú lett, tényleg alig maradt idő agyat markolászni... Mit??? Kérdezhetnétek. Volt a Flying Tiger Copenhagen nevű boltban egy puha, gumiagy Halloween környékén, és a kislányom olyat is kapott az egyik osztálytársától a szülinapjára. Gondoltam jól tudom vele ábrázolni, hogy mit használok a munkám során. De mit adtál elő, mi, ki vagy te? Kérdezhetnétek. Fordító-tolmácsnak vallottam magam. Ami igaz is. Persze foglalkozom én gagyi munkákkal is, de hát azt is meg kell csinálnia valakinek, és mivel nincs aranygyűrű az ujjamon, nincs minek leesnie. Mindenesetre én, amikor rákérdeznek, hogy mivel foglalkozom, akkor kategorikusan kijelentem: tolmács vagyok. Ráadásul nem is egy cégnél, ráadásul² most szombaton is megyek egy potom 10 órás tolmácsolási maratonra. 

Lévén a gyerekeim kicsik, engem az ő korosztályukhoz osztottak be. Nem értem, hogy miért nem a 7-8. osztályos gyerekekhez, de mindegy, majd oda is eljutunk egyszer.  kifejezetten kisgyerekek számára érthető diákat készítettem. Nagyon élvezték (bocsánat, hogy öntömjénezem magam, nekem is furcsa jól beszélni önmagamról), tátott szájjal figyeltek, értették is, hogy miről beszélek, bevontam a őket is, kérdeztem tőlük, és ők vadul jelentkeztek, fantasztikus volt. Azért kicsit csaltam is... egy csipetnyire Olaszország propagandára sikerült az előadásom, de mit van mit tenni, szeretem a dolce vita országát. Teleraktam a ppt-t mindenféle klassz fotóval: óriási fagyi, Ferrari, mozdony, foci, spaghetti, pizza, csupa sztereotípia. Törekedtem arra, hogy ahol megfordultam a munkám során, azt megmutassam a kölyköknek, persze nyilván csak a szuper érdekes dolgokat. A cél az volt, hogy kedvet kapjanak. 

Azt vettem észre, hogy ebben az iskolában a 10 csapatból igazából csak az olasz kisfiú tudta, hogy ki az a pápa (az enyémeken kívül, naná). A többieknek fogalmuk sem volt. Érdekes. Ezen még agyalok kicsit. Nem mintha tudniuk kellene, nem mindenki a katolikus egyházhoz tartozik, de csak akad egy-kettő, aki mégis. Arra akarok kilyukadni, hogy most ez komoly, hogy körülbelül 150 gyerekből senki nem tudja, hogy ki az a pápa? Vagy ennyire kicsik még? De az olasz kisfiú persze, hogy tudta, akkor a többiek miért nem? A pápa zömében Olaszországban szuper sztár, és ezért?  De tudtommal Lengyelországban és Brazíliában is, hogy csak két egyéb országot említsek. Rejtély.

Szeretnék iskolában tanítani olaszul, ha már végzettségem is van hozzá, de nem találok oskolát hozzá.

Azóta magamba néztem, lehet, hogy két gyerekkel, így, hogy egyedül élek velük nem menne a dolog. Pedig olyan lendületes és magával ragadó tanárnak képzelem magam. Az előadáson az voltam, egészen feldobott, hogy nem a patriarchális irodában ülök arra várva, hogy kinek főzhetek egy feketét.

Kaptam egy ajánlatot egy Waldorf oskolából, de marha messze van és részmunkaidő lenne, kénytelen vagyok nemet mondani.