Egyszerűen imádok iskolában szerepelni. Nem, a feleltetést és röpdolgozatot nem szeretem. A gyerekeim iskolájában pályaorientációs napot tartottak, lehetett jelentkezni a szülőknek is bemutatni a saját szakmájukat. Jelentkeztem.
Összedobtam egy ppt-t, vittem be ósdi szótárakat, a "lo Zanichellit", kész fordításaimat ízelítőnek, egy agyat, és memóriakártyákat. Mindezeket csak azért, hogy legyen valami kézzelfogható is, ne csak dumáljak a levegőbe.
Reggel 9 órakor kezdődött a vágta és déli 12 előtt fejeződött be. Megállás nélkül jöttek a csapatok (1-1 osztályt kettéosztottak), adták egymásnak a kilincset, inni sem volt időm (azért 2,5 óra alatt egy kis szívószálas almalevet mégis volt meginni), és már darálhattam újra az életemet: 10 percben.
Volt olyan csapat, akik megtapsoltak az előadás végén. Meghatott. Voltak olyanok, akik aláírást kértek tőlem. Nagyon vicces volt. Bezzeg, a szupersztár. :DDD
Láttam a tanárokon is, hogy élvezték. Nemcsak láttam rajtuk, ki is mondták. Sőt, a kislányom egyik tanárnője megüzente: "Mondd meg az anyukádnak, hogy csodálatos!". Elolvadtam.
A ppt kicsit hosszú lett, tényleg alig maradt idő agyat markolászni... Mit??? Kérdezhetnétek. Volt a Flying Tiger Copenhagen nevű boltban egy puha, gumiagy Halloween környékén, és a kislányom olyat is kapott az egyik osztálytársától a szülinapjára. Gondoltam jól tudom vele ábrázolni, hogy mit használok a munkám során. De mit adtál elő, mi, ki vagy te? Kérdezhetnétek. Fordító-tolmácsnak vallottam magam. Ami igaz is. Persze foglalkozom én gagyi munkákkal is, de hát azt is meg kell csinálnia valakinek, és mivel nincs aranygyűrű az ujjamon, nincs minek leesnie. Mindenesetre én, amikor rákérdeznek, hogy mivel foglalkozom, akkor kategorikusan kijelentem: tolmács vagyok. Ráadásul nem is egy cégnél, ráadásul2 most szombaton is megyek egy potom 10 órás tolmácsolási maratonra.
Lévén a gyerekeim kicsik, engem az ő korosztályukhoz osztottak be. Nem értem, hogy miért nem a 7-8. osztályos gyerekekhez, de mindegy, majd oda is eljutunk egyszer. kifejezetten kisgyerekek számára érthető diákat készítettem. Nagyon élvezték (bocsánat, hogy öntömjénezem magam, nekem is furcsa jól beszélni önmagamról), tátott szájjal figyeltek, értették is, hogy miről beszélek, bevontam a őket is, kérdeztem tőlük, és ők vadul jelentkeztek, fantasztikus volt. Azért kicsit csaltam is... egy csipetnyire Olaszország propagandára sikerült az előadásom, de mit van mit tenni, szeretem a dolce vita országát. Teleraktam a ppt-t mindenféle klassz fotóval: óriási fagyi, Ferrari, mozdony, foci, spaghetti, pizza, csupa sztereotípia. Törekedtem arra, hogy ahol megfordultam a munkám során, azt megmutassam a kölyköknek, persze nyilván csak a szuper érdekes dolgokat. A cél az volt, hogy kedvet kapjanak.
Azt vettem észre, hogy ebben az iskolában a 10 csapatból igazából csak az olasz kisfiú tudta, hogy ki az a pápa (az enyémeken kívül, naná). A többieknek fogalmuk sem volt. Érdekes. Ezen még agyalok kicsit. Nem mintha tudniuk kellene, nem mindenki a katolikus egyházhoz tartozik, de csak akad egy-kettő, aki mégis. Arra akarok kilyukadni, hogy most ez komoly, hogy körülbelül 150 gyerekből senki nem tudja, hogy ki az a pápa? Vagy ennyire kicsik még? De az olasz kisfiú persze, hogy tudta, akkor a többiek miért nem? A pápa zömében Olaszországban szuper sztár, és ezért? De tudtommal Lengyelországban és Brazíliában is, hogy csak két egyéb országot említsek. Rejtély.
Szeretnék iskolában tanítani olaszul, ha már végzettségem is van hozzá, de nem találok oskolát hozzá.
Azóta magamba néztem, lehet, hogy két gyerekkel, így, hogy egyedül élek velük nem menne a dolog. Pedig olyan lendületes és magával ragadó tanárnak képzelem magam. Az előadáson az voltam, egészen feldobott, hogy nem a patriarchális irodában ülökarra várva, hogy kinek főzhetek egy feketét.
Kaptam egy ajánlatot egy Waldorf oskolából, de marha messze van és részmunkaidő lenne, kénytelen vagyok nemet mondani.
Szeretnék iskolában tanítani olaszul, ha már végzettségem is van hozzá, de nem találok oskolát hozzá.
Azóta magamba néztem, lehet, hogy két gyerekkel, így, hogy egyedül élek velük nem menne a dolog. Pedig olyan lendületes és magával ragadó tanárnak képzelem magam. Az előadáson az voltam, egészen feldobott, hogy nem a patriarchális irodában ülök
Kaptam egy ajánlatot egy Waldorf oskolából, de marha messze van és részmunkaidő lenne, kénytelen vagyok nemet mondani.
Nagyon ügyes vagy!! :))
VálaszTörlésPápa: innen nézve nem ANNYIRA fura :) mármint OK, a templombajáró gyerekeknek gondolom illene ismerniük, na de olyanból gondolom kevés van. Az én gyerekem fogalmam sincs, honnan tanulná meg, hogy van egy pápa, érted, nem nézünk TV-t és nem vagyunk vallásosak. Előbb fogja megtudni ki az a Trump vagy akár Mahmúd Abbász (most csak mondtam valamit)
Köszi! :)
TörlésTeljesen igazad van, nem kellene, hogy furcsa legyen. Gondolom abból indultam ki, hogy Olaszországban annyira magától értetődő a pápa létezése, mint a napi spaghetti. :)
Hosszú idő óta ez az első olyan bejegyzésed, ahol semmi negatívról nem írsz. Töprengj még egy sort a tanárságon, úgy tűnik neked való lenne.
VálaszTörlésMeg is fogalmaztad. Jelentkezz, nézz körbe.
A lelkesedésed adott. A kitartásod is?
Edit
A kitartásom is megvan, csak szerintem bátortalan nyúl vagyok, mivel nem tudom felmérni, hogy konkrétan és gyakorlatilag mit jelent ma egy hagyományos iskolában tanítani. Nem szabad hűbelebalázs módon dönteni és felégetni mindent magam mögött, ezt nem tehetem meg.
TörlésAbszolút igazad van, ne hamarkodd el. Nézelődj.
TörlésAktív, de pihis hétvégét
Edit
Hú, nagyon klassz nap lehetett!
VálaszTörlésNagyon ügyes vagy, hihetetlen jó visszajelzéseket kaptál, nem véletlenül
🙂
Köszi Ági! :)
TörlésÚúúh, ez nagyon klassz dolog, én is beszéltem a munkámról a fiam osztályának (sőt a férjem is). Ő (a fiam, nem a férjem) egyébként tudja, ki a pápa (meg hogy ki az amerikai/orosz elnök, ki a német kancellár) és képben van a hazai közélettel is, de őt extrémen érdekli (és érdekelte mindig) a politika.
VálaszTörlésJujj, de a te fiad hány éves? Az enyémek nem tartanak itt. 6-8 évesek.
Törlésaz én gyerekeim is tudják (tudták kisiskolás korukban is) ki/mi a pápa!
VálaszTörlésez az orientációs foglalkozás nagyon jó, nem sok helyen van sajnos :(
Lehet, hogy ez az új generáció, akiket nem is tudom, hogy hívnak, hiszen a Z már foglalt, ők nem tudják?
TörlésSzerintem is szuper dolog! Én minden hónapban szívesen bohóckodnék ilyennel más-más iskolákban.