2017. augusztus 28., hétfő

Ez itt a reklám helye: Katalinpuszta

Milonkának üzenem, hogy voltunk a Katalinpusztai Kirándulóközpontban. Én nem is tudtam elképzelni, hogy ez egy ennyire, de ennyire szuper hely, és ilyen létezik Magyarországon!

A Hangyavasút fenomenális, a játszótér tökéletes, a vaddisznókkal és szarvasokkal ugyan nem találkoztunk, de látszik, hogy vannak, csak éppen elmentek máshova hűsölni, az interaktív tanösvény pedig még a három évest is lekötötte, és még be sem jártuk az egészet, mert kicsit túltöltöttük programmal a vasárnapot, 11-kor le kellett lépnünk (reggel 8 után már ott voltunk), de nem is baj, mert így hamarosan vissza kell majd mennünk. 

Egyszerűen fantasztikus hely!

Pixeles, senki nem erre néz, így óvóm én mások személyiségi jogát.



Csak a szokásos: ki ér előbb fel?


Puzzle (franciául ejtsd: pözöl)




Itt lettek volna a vaddisznók és szarvasok


Mindenhol hangya

Lehet, hogy műtó, de nekem akkor is tetszik.



2 megjegyzés:

  1. Én ismerem, tényleg zseniális hely, még felnőtteknek is.

    VálaszTörlés
  2. Magával ragadhatott, hiszen írsz róla. Mit gondolsz, ősszel is érdemes elkirándulni oda?
    Edit

    VálaszTörlés

A robot kikapcsolva.