Szappanopera (321654987. fejezet)

Két napja kerestem a dezodort, már kezdtem meghülyülni, ilyen nincs, hogy nem találom!!! Kerestem a tornaszütyőben, az autó csomagtartójában, persze a fürdőszobában is, ott lenne normális megtalálni, kerestem a konyhában a pulton, mivel ott halmozom fel a másnap reggel elengedhetetlen dolgaimat, mint bérlet, fülbevaló, olvasószemüveg, napszemüveg, belépőkártya stb., de ott sem volt. Azért egy dezodor nem tűnhet így el, szőrén-szálán, és azért egy dezodorról nem normális ennyit pofázni, már az ötödik sornál tartok. De szeretném ábrázolni, hogy mennyire szétszórt vagyok. Egyre súlyosabban. Igazából hétfőtől szerdáig húztam az igát, mint egy buldózer, aztán csütörtökre kifáradtam. Tegnap nem lettek volna elégedettek velem a főnökeim, nem voltam túl hatékony, mondhatni alig bírtam két fűszálat keresztbe tenni. Érzem, hogy muszáj szabira menni. Azért ennek ellenére tegnap is elugrottunk a Cirkóba egy filmre, a Swingerklubra. Nagyon jó!!! Nagyon dán! He? - kérdezhetnétek -, az meg milyen?!?! Magam sem tudom jellemezni, nehéz megfogni, nem vagyok otthon a skandináv országokban. Talán a tipikus arcberendezésektől (mind viking), a jómódunkban azt sem tudják, mit kezdjenek magukkal, a színektől, a tájaktól, a toleranciájuktól, nyitottságuktól, felvilágosultságuktól (kész, több sztereotípiát most nem tudok) annyira dánok a dánok. A film tele van poénnal, dugással, mindenki által jól ismert életszituációkkal. Na nem, nem a swingerklubok viselt dolgaira gondolok, hanem például egy 20 éves párkapcsolatban előforduló problémákra. Volt benne olyan jelenet is, amelyet lélegzetvisszafojtva néztünk mindahányan a moziteremben. Szó szerint csomóan felsóhajtottunk kínunkban és nem eresztettük ki a levegőt, hallottam!!!

Szerdán pedig eljutottam végre a Kopaszi gátra. Olyan haverokkal mentem, akikkel 2012-ben találkoztam utoljára, és akikkel 2007-ig baromi sokat bandáztunk együtt.  

A Kopaszi gát előtt még beültünk Andibandival a Wok & Tandoori Express nevű étterembe. Gyerekek, annyira finomat ettünk, hogy én már nagyon régen nem ettem ilyen meglepetésszerű finomat. Az étterem egyébként rettenetes, egyáltalán nem bizalomgerjesztő, de mégis tele van vendéggel, ami azért sokat jelent. Mi vajas csirkét ettünk, vajas naan-nal, isteni, komolyan isteni!!! 

Itt egy jó cikk róluk: http://varosban.blog.hu/2013/11/04/egy_nepali_menekult_a_naan-kiraly_budapesten_wok_tandoori_express

Ha már idetévedtem... Mesélek.

Minap szó szót követte, valahogy oda jutottunk az első számú fészekhajjal (igen igen, úgy néz ki, szeretne velem találkozgatni :) ), hogy Vekerdyt ugyan nagyon szeretem, de ideges vagyok, hogy ennyire rajong érte Magyarország apraja-nagyja. Mintha nem létezne rajta kívül más gyerekpszi (persze lehet, hogy csak én vagyok tájékozatlan, de mintha a csapból is ő folyna).
Egy másik minap tudjátokki... tudjátok, a házinyúl, akinek szintén fészek lett a hajából. Rám való tekintettel megnövesztette, amit persze a hitvese nem ért és nagyon szeretné neki levágattatni tüskésre, de ő inkább növeszti tovább, hiszen tudja, hogy a szép haj a gyengém, és neki gyönyörű, jó minőségű haja van, otthon meg azt mondja, hogy a kisgyerek kérte, nehogy gyanút szagoljanak, az eszem megáll, :D, de most valahogy vissza kellene kanyarodnom a Vekerdy indítótémához, na, második számú fészekhaj, aki a főhapsim (szerintem most ti tépitek ki a hajatokat, jogosan!!! Lapozzunk.) zendített rá, hogy olvasott tőle egy cikket és azt kellett volna kielemeznünk. Én, ha meghallom Vekerdyt, rendszeresen (unalomig) mindig Françoise Doltóval replikázok, hogy bezzeg Franciaországban, amelynek (vagy aminek?) lakossága 50 millió... na és itt javított ki első számú fészekhaj, hogy az az 50 igazából 60, de ezt annyira kedvesen, annyira szerényen, annyira tapintatosan tette, hogy komolyan, egészen kezdem megszeretni a fiút. Annyira fontos dolgokkal foglalkozik, és ezekből hármat is (!), annyira művelt, annyira szép, annyira érdekes figura, én nem is tudom, hogy hogy létezhet ilyen ember és miért szeret velem lenni (szerencsére egyikünk sem ér rá rátelepedni a másikra, így azért könnyű és könnyed). Mindenesetre hozzá képest én egy utolsó amőba vagyok.
Most már én is tudom, hogy honnan lehet tudni, hogy Franciaország, Olaszország és Nagy Britannia (vagy Anglia? kész, ülj le, egyes) lakossága 60 millió (nem centiméterre). Onnan, hogy ezek hárman jól bemajréztak amikor a két Németország (NSZK és NDK) újraegyesült. Az NSZK is 60 milliós lélekszámú volt, de az NDK-val együtt hopp, hirtelen 80 milliós lett (60+20), azért ez nem piskóta! Szeretek ilyen dolgokat hallgatni tőle. Mesélne ő magasröptűt is, gondolom, de sajnos az én agyam nem mindent fogad be, nem vagyok elég művelt, így aztán nem is vagyok jó beszélgetőpartner. Ugyan próbálkozom, de egyszerűen elakadok. Egyszerű vagyok, mint egy pont.
Ami rémesen ciki, hogy bármikor olyan balek elszólásokat tudok kiköpni a számon (vagy nem is elszólás, mert tényleg simán hülye vagyok), hogy arra nincs bocsánat. Most mondjak példákat, hogy mikkel tudom magam a földig alázni? Brrr! Nem mondok. :P

A dezodor a hűtőben volt. A céges hűtőben a kajás szütyőmben. Gratulálok önnönmagamnak!