Heti bonc

Hétfő: semmi.

Kedd: semmi.

Szerda: ahhhh, megint voltam a Bálint házban és ha tehetném, minden szerdán ott ülnék a Total Filmkulbban. 

A kis haverom nem jött el a filmre, mert PONT akkor jött hozzá a gázszerelő, de ha már ott voltam, beültem a vetítésre egyedül. (Ráadásul tök olcsó is, 900 Ft, ezt még én is kibírom.) Azért mentségére legyen szólva, végül a beszélgetésre beállított és a végén ketten is jót dumáltunk és jót ettünk. Pizza a taglio, isteni volt, valódi dundi olasz pizzaiolo sütötte. 

A film nehéz volt. Tízparancsolat - ne ölj! (rendező: Krzysztof Kieslowski) a címe. Ez egy lengyel, 1988-ban forgatott film, baromi nehéz színekkel, nehéz környezettel: a szocializmus árnyoldalát mutatta be. 

Most meséljem el a filmet? Egy srácról szól, aki készül valamire, vagy az ügyvédről (ezt a beszélgetés végén sem tudtuk eldönteni, hogy ki az igazi főszereplő), aki nem az ördög ügyvédje, pedig szegény srác elég ördögi, de a végén kiderül, hogy csak egy áldozat. A társadalom áldozata. De persze ettől még senki nem kényszerítette, hogy gyilkoljon, mégis megtette. Nem is kifejezetten ösztönből gyilkolt, látszott, hogy kitervelte, de aztán a megbánás is látszódott és mindvégig tudtuk, hogy vagy elmebeteg a srác, vagy valami egyéb súlyos pszichés gondja van. Na most az ilyen embert fel kell akasztani? Ez volt a kerekasztal beszélgetés foszforja (he? mi? azt hiszem a gyutacsra gondolok). 

Nem voltunk sokan a moziban, holott a Lengyel Intézet is meghirdette, viszont a jelenlévők 80%-ban felszólaltak (persze én nem, mert nyúl vagyok) és mindahányan olyan okosakat mondtak, hogy endorfin tűzijáték durrogott az agyamban. Isteni volt!!! Szerintem aki teheti, szerdánként járjon el a Bálint házba. 

Summa summarum, a kivégzés is gyilkosság, ráadásul egy nagyon is tudatos, felépített gyilkosság. Ahogy a filmben a hóhért bemutatták, az már-már komikus volt. Ahogy olajozta az akasztógép fogaskerekeit, ahogy a függöny beakadásán problémázott... Érdekes, hogy az is "csak" egy szakma, holott tudjuk, úgy morbid, ahogy van.

Megtudtam, hogy a megkövezés, nem intézményesített kivégzés.

Dr. Csepregi András filozófus, evangélikus lelkész volt a moderátor beszélgetőtársa, ő válaszolt a nézők kérdéseire. Ő mondta, hogy ő a buktatást sem igazán üdvözli, mivel volt olyan tanítványa, aki ettől öngyilkos lett, igaz volt, aki attól kapott erőre. Ezt nem lehet kiszámítani, ahogy azt sem, hogy a halálra ítélés milyen hatással van a társadalomra, ugyanis a gyilkosságok száma nem ugrott meg számottevően azokban az országokban, ahol eltörölték a halálra ítélés intézményét.

Olyan szépen kiforrott a beszélgetés és annyira jó érzés volt, hogy az az ötven ember, akik jelen voltak, bár nem mindenben értettek egyet, de semennyi acsarkodás nem alakult ki.

Mellettem Csákányi Eszter hasonmása ült, azonnal megszerettem (pedig csak pár szót váltottunk... és néhány összekacsintást).

Többet is mesélnék, de futnom kell, ma is moziba megyek Mary Poppins barátnőmmel. Woody Allent nézzük meg.

Tschüss

Hosszú hétvége napokra boncolva

Péntek:

Úgy beszéltük meg, hogy Antonio nálam teszi le a bőröndjeit, mert stratégiailag jó helyen lakom. Déli tizenkét órára vártam, de végül fél órával korábban csöngetett, mert nem vonattal jött, hanem autóval hozták. Még nem végeztem teljesen, éppen megmostam a hajam, amikor megérkezett, felráncigáltam magamra a farmeromat, amelyről éppen elgurult a gomb, de szerencsére a pulcsi takarta a malőrt. A hajam viszont tökéletesen teljesen vizes volt még, így közöltem vele, hogy a questo punto ti tocca aspettarmi, és ő meg is várt, mi mást tehetett volna. Ilyen villámgyorsan még soha nem sikerült hajat szárítanom, sminkelnem, átöltöznöm (olyan ruhába, amin van gomb). Nem lehetett több 12 percnél. Utána elindultunk összeszedni a többieket. Antonióban az a jó, hogy jártában-keltében meg-meglát egy-egy (todom, túlzásba estem) nyelvtani gyöngyszemet az utcán. A csúcs a Gozsdu udvar egyik végén lévő szexturkáló volt. Az is jó benne, hogy csak dobni kell egy témát és rendes előadást tud kerekíteni belőle. 

A 2 Spaghiban ebédeltünk, szerintem finom volt. Sajnos kiderült, hogy nem minden esetben úgy főznek, ahogy az olaszok, pedig olaszok a szakácsok. Például nem pancettát használnak, holott az itthon olcsóbb is, mint a gyalog bacon, de én nem vagyok valami nagy szakértő, csak azt mesélem, amit hallottam, mint egy papagáj. 

Amikor pedig beültünk a cukrászdába (Dolcissima), kit láttunk meg? A pedagógia professzor asszonyt, akitől régen kirázott minket a hideg mindenki kapott egy-egy puszit. Ennyi év után is úgy szólított minket, hogy "kislányok". :D 

Aztán befutott a másik kedvenc tanárunk is, Gabi. Bárcsak sűrűbben láthatnám őket, olyan jó volt működésben érezni az agyvelőmet. 

Szombat:

Tesómék voltak nálunk. Megtudtam, hogy sógornőm beiratkozott pszichológiára. Kicsit irigy vagyok. Kisgyerek mellett tud tanulni. Sőt, lassan megszületik a második gyerekük is, akkor pedig már két gyerek mellett simán megcsinál egy egyetemet? Nem is irigység ez... Szégyellem magam, hogy nekem nem megy. Sajnos nekem nincs időm, sem anyagi forrásom ilyesmire. Én is szeretnék tanulni, tudom is, hogy mit, de kiderítettem, hogy nincs két évem és nincs rá csomó-csomó százezer forintom (annyi, hogy simán átlépi a milliót, pfff, amiről kiderült, hogy másnak nem is sok, csak nekem). 

Este Pilla bulijában voltam, amit itt is köszönök! Szerintem szuper volt. Régen nem hallottam órákon keresztül folyó kitűnő zenét. Mit kitűnő? Isteni!!! Megnéztem, dj Jutasi keverte a zenét és Babindák István klarinétozott. Keresni fogom ezt a duót. 

Vasárnap:

A kis makikkal voltam. Nekik most jó, mert őszi szüneten vannak, nincs hajnali kelés. Nekem is jó, mert lehet, hogy eljutok ide-oda, ha meg nem, legfeljebb kiolvasom a Sült zöld paradicsomot, amivel nem haladok, mert eddig még a buszon is el-elaludtam*.

* mennyi kötőjel???

Tilos rádió

Végre sikerült elkapnom a Tilos rádión a Tandoori Italiano című műsort. Eddig mindig lemaradtam róla, streamingen meg nem olyan jó. 

A műsorvezetők közül már láttam néhányat élőben is, még amikor rendszeresen jártam az Olasz Intézetbe, ahová most is szeretnék járni, de most nem ilyen laza idők járnak. 

Nekem annyira tetszik, hogy vannak ilyen kultikus olasz figurák Budapesten, én úgy tekintek rájuk, mintha szupersztárok lennének. :D 

Holnap is találkozom egyikükkel, a professzorunkkal, aki pont Budapesten jár és szívesen találkozik a régi csapatával. Ő nem kevesebb, mint Kertész Imre könyveit fordítja olaszra (többek között). Vettem is belőlük, amikor szembe jöttek a könyves boltban. 

Sült zöld paradicsom

"A Biblia tanulmányozásáról tanácskoztak, arról, hogy miként is lehetne könnyebben érthetővé tenni. Noé és Bárkája volt a téma. Az, hogy: Miért engedett két kígyót a hajóra, ha lehetősége nyílott rá, hogy egyszer és mindenkorra megszabaduljon tőlük?"

Tőlem a kígyók maradhatnak, nekem a városi galamboktól fordul fel a gyomrom. Én egyedül a madaraktól félek.

"Még ha nem is volt vallásos, azért természetesen megnyugtató érzés volt tudni: A Biblia teljes tekintélyével támogatja abban, hogy egy lábtörlő legyen. Hát Szent Pál apostol is nem megmondta, hogy az asszonynak nem szabad bitorolnia a hatalmat a férfi fellett, hanem hallgatnia kell?"

Csupa fricska ez a könyv. Az asszony éppen próbálja visszaszerezni a férjét a szeretőjétől, ezért lemegy lábtörlőbe... 

Töprengés az idő múlásáról (még mindig)

Semmi különbség a dizsi* és a gigantus játszóházak között. Pontosan ugyanúgy purcannak ki a hangszálaim az üvöltéstől, ha beszélgetni szeretnék. 

Tegnap voltunk egy förtelmesen hangzavaros játszóházban egy szülinapi partin, és fél órán belül éreztem, hogy végem van, de ki kellett bírni három órán keresztül. Persze a gyerekeknek meg sem kottyant. Igaz, amikor még dizsibe jártunk, úgy 200 évvel ezelőtt, mi is jól bírtuk. Akkor mentünk haza a dizsiből, amikor már pirkadt vagy felkapcsolták a villanyt, azt üzenve, hogy húzzunk haza. A gyerekek előtt, hét (óbazz, ezt még kimondani is kegyetlen) szóval hét évvel ezelőtt éppen nem napfelkeltéig nyomtuk, hanem csak éjjel kettőig, azért az sem rossz a mai energiaszinthez képest. Tegnap tíz előtt aludtam, holott hétvége van. 

* de most komolyan, ma mit mondanak a fiatalok, ha diszkóba mennek???

Egy francia Berlinben

Főleg Tamkonak, de mindenki másnak is, aki szereti a francia riportfilmeket. Én nagyon szeretem. Pláne Berlint. Én ott jártam ki az óvodát. Olyan emlékeim vannak, hogy a gyerekek a barna kenyérre rakták a tej bőrét és úgy ették, mint a mennyei mannát. Tamkonak üzenem, én szívesen lennék újra gyerek. :)

A film 2:50 percnél érdekes.

Zeneajánló

Nem vagyok valami változatos ember, állandóan leragadok valahol... Még mindig Cédric Klapischnél és az ő trilógiájánál tartok: Lakótársat keresünk, Még mindig lakótársat keresünk, Már megint lakótársat keresünk. Ha valamivel fel akarom dobni a napom, hát akkor tessék, ez az. 

Egyszerűen teljesen odavagyok ezért a számért. Meg a többiért is. Az egész trilógiát imádom. 

Pár hete kitaláltam, hogy esténként, amikor már túl vagyunk a vacsorán, legózáson, fürdésen, mesenézésen, kártyázáson (ez is vadiúj nálunk), meseolvasáson, bebújunk mindhárman az ágyba, lekapcsolom a villanyt és sötétben hallgatunk fülbemászó klasszikus zenéket, hogy lenyugodjunk. Mindezt azért találtam ki, mert elég pocsék anya vagyok, engem is állandóan elkap ez a hülye internetezős gépszíj meg állandóan rohanok (mosfőztakarít), nem érek rá még a "Zacher Gábor által kiszámolt 7 percre" sem, hát akkor legalább a nap utolsó pillanatában megpróbálom a gyerekekkel megismertetni és megszerettetni a klasszikus zenét. Hátha még időben vagyok. Meg hát a könyökömön jön ki Péter és a farkas és a Diótörő.  Na ez azért nem igaz, mert a vadászos részt nagyon szeretem. Nézzétek csak, tudok youtube videót vágni. :) Óriási! Értitek, nem vagyok 20 éves, már lehúzhatnám a rolót informatikából, sőt neki kellene állnom zoknit horgolni és tessék: 

Péter és a farkas - szép rész a vadászokkal

Macska tegnapi favoritja Bizet Carmenjának Torreádorja volt. Igazán alkalmas a lenyugváshoz. :D