Jóléti társadalom tagja vagyok?

Tűzriadó esetén az emberek lassan, unottan vánszorognak le a lépcsőn (négy emeletnyit). A lifttel menni tilos (jogos). Az indiánfőnökhöz külön be kell kopognia a titkárnőnek, tájékoztatni, hogy elnézést igazgató úr, de üvölt a tűzjelző készülék, és kérni, fáradjanak ki az épületből (nem mozdul, sem az indiánfőnök, sem a vendégei). Van, aki baszakszikvacakol, nem találja a ki(be)lépőkártyáját (?). Mire megtalálja, a sziréna elcsitul. A kijáratnál mindenki egy kupacban tömörül, elállva a tűzoltók útját, akikre hála ég, nem volt szükség, mert tűz nem volt, csak füst. 

Hogy, hogy nem, de a farkast kiáltó juhász meséje jut eszembe. Bár nálunk már tényleg járt a farkas, kétszer is, akkor jöttek is a tűzoltók. Személyi sérülés egyik esetben sem történt. Lehet, hogy a kollégáim abban bíznak, hogy sosehalunkmeg?

Teleregény (I. epizód: A nyaralás)

Jól kinyaraltuk magunkat a gyerekekkel, Mary Poppins barátnőmmel és a szép kolléganő barátnővel.

Elugrottunk Apuliába, azon belül is Polignano a Maréba, Bariba, Materába. Mindezt 2,5 nap alatt.

Polignano a szívem csücske, tavaly voltam ott legelőször, de most is azt mondom, minden évben mennék, ha nem érezném magam hülyének mindig ugyanoda menni.

Polignaoban három strandon is voltunk. Gondolom most felszökött a szemöldökötök, 2,5 nap alatt? Ezt hogy? Hát úgy, hogy első nap (ami nem nap, csak egy délután) nagyon "mosso" volt a tenger (hullámzott), ezért a gyerekeknek nem is engedtem, hogy rendesen csobbanjanak. Nem tudnak úszni. Mi, felnőttek, úsztunk. A víz hőmérséklete jó volt.

Pedig hullámos volt

Itt már látszik talán (a hullám)

A másik két strandra azért mentünk el, mert a "belvárosi" nagyon köves, kényelmetlen, bár a helyiek simán heverésznek rajta, csak mi vagyunk ilyen kriplik hozzá.
A gyerekstrand 32 perc sétára volt. Azt a nyafogást, amit a szép kolléganő lerendezett, beszarás volt (bocs cicus, ha olvasod :D ). Körülbelül ötpercenként megkérdezte, hogy mennyi van még hátra, én meg mindig 20 percet mondtam. Amikor a célegyenesben voltunk, két percre, akkor is 20-at mondtam. Ettől persze kifüstölt az agyvize. Bár igazából az egész nyaralás alatt elszarta a kedvét az élet. Weltschmertz. Ezt D. Tóth Krisztától tanultam. Nem személyesen nekem mondta, hanem a futásról szóló cikkében olvastam.

Ez a "belvárosi" strand, innen 32 perc a gyerekstrand

A lányom

A strand szuper volt. Ugyan találtunk egy közelebbit is, ahol volt bár és mosdó is, de nem, mi mentünk tovább, mert hátha a másik jobb. Jó volt, de se fagyi, se mosdó. Persze ott meg háborgás volt, hogy deaztmondtuk, megállunk egy boltban vizet, kaját vásárolni. Eljöttünk két bolt mellett is, de miért nekem kell szólni, hogy kislányok, ímhol a bolt? Oké, szólhattam volna, de engem is magával rántott a Weltschmertz. Ragadós volt. Igaz, már első nap szóltam a szépnek, hogy ne rontsa el legyen szíves öt ember nyaralását, de mit volt mit tenni a búbánatos szép lánnyal? Jó, tudom, tudom, olvastam már szerelmes regényeket, igazán tudhatnám, mi az a szerelemi bánat.

A gyerekeim nem tudnak úszni, a fiam ezen felül még nyafogott is, hogy hideg a víz (elég csonti, naná, hogy fázott), ezért egy idő után nem kérleltem, hogy legyen együttműködő, békén hagytuk egymás idegeit. A lányomat próbáltam rávenni az úszásra, miközben a fiam duzzogott (nem bírom a sértődékeny fiúkat). Egyszer csak azt vettem észre, hogy a fiam egy olasz kisfiúval játszik nagy egyetértésben. Büszke voltam rá. Pláne, hogy több órán keresztül tényleg jót játszottak. Medencét építettek a homokból, vízipisztolyoztak, várat építettek, labdáztak...

A fiúk

Aztán egyszer csak tudatosult bennem, hogy nincs mese, a gyerekeknek enniük kell. Szerencsére a többiek is egyetértettek. Összeszedtük a cókmókunkat, irány a civilizált strand. Amint mentünk ki a strandról a kis ösvényen az országút felé, előttünk termett egy fagyis kocsi. Vettünk is gyorsan, amivel kihúztuk a következő strandig.

Egyéb strand

Aúúú, most kaptam telefonhívást, menni kell tolmácsolni, lehet, hogy benne leszek a tévében... nem szeretek szerepelni. Mondhatni, fosok.


Folyt. köv.

Méregzsák

Nekem semmire nincs időm, viszont van új szemüvegem. Végre. Nem is tudom, mikor törtem el az előzőt. Azt a régi fazont nagyon szerettem, ráadásul menő volt (volt ráírva márka), de ez az új nagyobb, többet látok vele. Most nem választottam márkásat, egyrészt, mert piszok drágák, másrészt úgyis eltöröm, összekarcolom garanciaidő letelte után két nappal. 

Olyan furcsa, az előző fazont már nem lehetett kapni, csak ezt a cicamicásat. Mindenkin cicamicás szemüveg van, látom a tévében (Kálmán Olgán tegnap), youtube-on (Szentesi Éva), kolléganőmön (IRL). Nekem is ilyen lett. Szerencsére azt mondják, jól áll. 

Én az utóbbi időben annyit dolgozom, mint egy ló. Nem is egy, inkább három ló. Nem nagyon bírom szuflával. Tévedek is. Szerencsére most nem életek múlnak a bakikon, azért az nagyon izzasztó volt annak idején, nagyon kellett figyelni, nehogy rajtunk múljon. Mindenesetre túlvállaltam magam.

Benne vagyunk nyakig a vakációban. Rögtön az első nap dupláztam (melóhely1, melóhely2). Sajnos most nem tudok annyit dolgozni... ja, de, mert munkahely1-en kívüli fordítások azért akadnak. De ezek csak a további munkákat alapozzák meg. Azt jelenti, hogy nem fizetős melók (ismerősök, régi barátok), de azokká válnak, csak türelmesnek kell lenni. Azt vettem észre, ha nem vagyok pénzéhes, akkor az hosszútávon kifizetődő. 

A cégemnél már sokan, többször kimondták, hogy nem kereshetek ennél többet, mert nő vagyok. A férfi kollégák... áh, már nagyon unalmas lehet, hogy állandóan erről beszélek. De annyira igazságtalan, hogy nem tudom megemészteni. Egy munkahelyen belül négyfélét csinálok, holott egy is kitenné a munkaidőt (néha persze van uborkaszezon, de na), és mégis vicc a fizum. A férfiak, kettő is, itt szemben velem, hatjegyű összeggel keresnek többet nálam. Tudom, mert véletlenül megláttam a fizupapírjukat (nem szabad a közös fénymásolónál felejteni ilyen doksikat, bénák). Forr az agyam. De én most tényleg nem viccelek, hogy a töküket vakarják, fusiznak, 10-re járnak dolgozni, napokig nem látni őket, eredmény nincs (SAP-én azért elég jól látszik,  hogy napokon, hónapokon át vakarásszák a herezacsit...), és hat számjeggyel többet kapnak, mint én. Beszarás. Ezért most posztoltam egyet a profession.hun. Persze fosok váltani, de azért ki tudja, hátha találok egy rettenetesen zsíros gyerekbarát, "míg meg nem halok" munkahelyet. Francba, 45 évesen, 2 kisgyerekkel, egyedül... mit akarok? Örülnöm kellene, hogy lyukvana van munkahelyem. De nagyon mérges vagyok!

Hm, mit meséljek még? Ja, voltunk 3 napot melózni Tokajban. Nagyon jó volt, imádtam. Lógott a nyelvünk a melótól, folyt rólunk a víz a kánikulától, befagyott a valagunk a hidegtől, de jó volt. Persze túlórapénz nem jár érte. Grrr!

Pletyka mindig van... azt majd holnap.

Apály

Pár hete* a főhapsi elment a színházba a nejével. Bérletük van, kettő is, hát menni kell.

Nem mesélte el, hogy színházba mennek, helyette azt mondta, szülői értekezlet lesz, 7-től, maratoni. Én meg bekajáltam. (Lila liba, lila liba...)

A színházban ült, amikor megüzente**, nem bírja tovább a kamuzást, színházban ül. Ettől elöntötte a híg trágya az agyamat, de nem okádtam tüzet, csak annyit válaszoltam: OK. Igen ám, de elkezdtem magamba nézni, és leírni egy blogposztba(n) a bánatom (végül nem tettem publikussá, piszkozatban várakozik), amikor egyszer csak azt vettem észre, hogy nem tudom kiírni a dühöm, mert mintha nem is volnék mérges. Töprengtem, töprengtem, hogy mi a pék bajom van, és nem tudtam rájönni. Addig-addig, míg odáig morfondíroztam, hogy nekem nincs is semmi bajom. Hiszen mindig is dugtak mentek színházba, akkor meg? Nincs új a nap alatt.

Aztán ezen a héten is voltak, de már előre szólt, hogy el kell mondania valamit: színházba mennek holnap.

És én egy rezzenés nélkül hallgattam végig őt, semmi bajom nem volt, hiszen tudtam, szombat van, dugni kell bérletük van, menni kell.



Úgy fél éve mondtam neki, hogy kérlek szépen fixpasas, én nem akarok tőled semmi drámait (válj el példul), de azért havi egyszer, vagy kétszer igazán velem is eljöhetnél olyan programra, ami nem a dug... ungabunga (vö. Berlusconi)... intim összegabalyodás. Mi lett belőle? Voltunk valahol? Nem. Na jó, háromszor voltunk tüntetni, voltunk fagyit enni, meg pizzát is, de speciel kultúrprogram? Az nem volt. Erre fel én addig-addig elmélkedtem, hogy már nincs is kedvem hozzá. Olyan émelyítő, hogy egyszer a feleségével ül be a hozzávetőlegesen trendi színházba, utána meg velem, hát kösz, de így nem kell. Nem megyek vele és kész. Ő már szeretne, de én nem. Ezt valahogy elrontotta.

Apály van, kérem szépen, apály.







* a dolog csípős paprikája az, hogy mit ad isten, mit nem, a szünetben ráköszönt a kolléganőnk, Mary Poppins. Azt most nem tudom, hogy főhapsi látta-e Mary P-t a szünet előtt, és ezért írt-e kurva gyorsan, hogy ki tudja mosni magát, de állítása szerint nem látta. Mivel én már nem hiszek senkinek, így tudjátok a véleményemet.
Aztán annyira bánta, hogy átvágott, hogy küldött egy kazal rózsát futárral. Erre három évet kellett várnom, és egy átbaszcsit. :DDD Ja és persze nem magától jött rá, hogy mivel engesztelhetne ki, hanem harapófogóval húzta ki belőlem. Na ettől én még nem mondtam ki neki, hogy faterkám, a nők ilyenkor talán a rózsavirággal bocsátanak meg, hanem azt mondtam, kérdezze meg a nejétől, anyukájától, apukájától, anyósától és apósától, hogy ilyenkor hogy szokás: minek örül egy nő. Leesett neki a tantusz. 15 szál 3,5 méteres vörös rózsa. Már elhervadtak, mentek a kukába. (Höhöhö, alsó hangon 15 ezer forintot húzott le az angol árnyékszéken, höhöhö.)
Igen ám, de van itt még chili a dologban: pont aznap érkezett a verágcsokréta, amikor Mary P. jött vigyázni a gyerekeimre, mert koncertre mentem. És én mindent elmondtam Mary P-nek, már untam, hogy egy barátnak kell állandóan hazudni, hogy ááááh, rossz a szeme, nincs miközöttünk semmi az égvilágon, soha nem is volt. Elegem lett, hogy hazudni kényszerülök.


** hogy mi??? előadás közben??? mekkora taplóság ez?!?! rá is kérdeztem: ezt hogy??? ott ül a feleséged, te meg a cafk... céd... luvny... szajh... rüfk... szerelmednek a pajtikádnak irkálsz? kiderült hát, hogy a gyerekeknek is írt, hogy hazaértek-e rendben, ettek-e rendben stb., tehát olybá tűnt, hogy a gyerekekkel levelezik, nem mással.



Ui.: Azért az durva, hogy a fent leírtak nem a képzelet szüleménye, hanem a valóság... Micsoda forgatókönyvíró az élet...

Az idei nyár milyen lesz vajon?

De gondolom ti nem arra vagytok kíváncsiak, hogy mennyi eper termett az eperföldön.


Hanem a pletykákra.


Úgy néz ki, a nyári szünetben felpattanok majd a tinderre (ha van újabb, jobb, szóljatok!). Megérett az idő, hogy körülnézzek a halpiacon. Nem, nem szakítottam én senkivel, de unom a kialakult helyzeteket. A barátnőim meg - gondolom - unják a picsogásaimat, meg nem is tudok már újat mondani, mindig ugyanaz a lemez: brühühü, a felesége, brühühü, a karrierje. Egyszerűen nincs értelme a nyávogásnak, bele kell csapni a lecsóba, muszáj kitekinteni, megismerni új embert(eket? Biztos vagyok benne, hogy nem Harry unokatesója lesz az első, aki a horogra akad). A munkahely egy édes kis család, de ellepi az agyamat a gyomnövény.


Most még nem érek rá, tart az iskola, örülök, ha kibekkelem ezt a pár hetet végelgyengülés nélkül.


Igaz, hogy elindult a koncertszezon, és már túl is vagyunk az idei első Budapest Parkon, sőt, már megvan a jegy a következőre is, de valahogy idén sem tudok rendesen ráhangolódni. Tavaly sem ment már. Pedig a Fábián Juli emlékkoncerten volt pár előadó, akitől libabőrös lettem, annyira jó volt, mégis, már nem hoznak lázba ezek a koncertek, mint két évvel ezelőtt, amikor minden csütörtökön ott töltöttük az estéket. Mi van velem? Kiégtem? Megöregedtem? Passz, magam sem tudom.

Editnek

És jól eltelt a hosszú hétvége.




Ami jó volt:




- lekvárt főztem az apukámmal és a fiammal*;
- paradicsom, metélőhagyma, bazsalikom, céklát, kelbimbót ültettünk az anyukámmal és öt kisgyerekkel;
- epertortát sütöttem a kislányommal és kisfiammal**;
- a gyerekek élvezik a francia intézetben a kurzust;
- pizsiparti öt kisgyerekkel... melós, de nagyon aranyosak.




Ami rossz volt:




- megint alig pihentem;
- megint nem olvastam;

Gyerekkoromban a pipacs volt a kedvenc virágom.

*apukám mondta, menj fiam, szedj egy kis epret a gyerekeknek. Ebből lett 1,5 kg eper, amiből mindenki evett és még 3 kis üveg villámeperlekvár is.


**másnap is mondta apukám, menj fiam, szedj egy kis epret a gyerekeknek. Lekvárt főzni már nem akartam, ezért lett a torta, ami nem lett túl finom, de azért elfogyott.

Ma sincs frappáns cím

A makik rendben hazaértek a táborból. A lányom tanárnője mesélte a busz tövében, hogy hányt (a lányom), de már nem akartak zaklatni a fiam kalandja után, pláne, hogy csak bezabált csokiból (?), bizzzzztos, hogy nem vírustól volt. Hm, a fiam kereken 4 nappal a táborba indulás előtt rendezett egy fosóshányóst, a lányom nem zabál csokit (most mondjátok meg! Láttatok már ilyet?), ezért elég gyanús volt. Hétvégén már jöttek is a fb zárt csoportjába az üzenetek, hogy éppen kik hánynak. Még a tanárnők is. Sorban, mindenki. 

---

A fiam megtanult tollasozni. Olyan jó, hogy nemcsak 3-at tudunk ütni, és hajolgathatok a labdáért (bár jót tenne, irtó dagadt vagyok). 

---

Azt meséltem már, hogy beírattam őket a Francia Intézetbe? Nagyon leromlott a francia nyelvtudásuk. Valamit muszáj volt tenni.

Az úgy volt, hogy az egyik kollégám, akit nagyon szeretek, beíratta a kislányát az intézetbe, és elégedettek voltak vele. Én rákérdeztem, hogy mennyibe kerül, mert nekem mindig minden nagyon drága, komolyan, olyan vagyok már, mint az anyósom, akinek minden második mondata az, hogy "túl sok pénz, túl drága". A kolléga azt mondta, tök emberi áron van, de persze én ezt nem hittem el, mert mint minden rendes munkahelyen, a férfiak 1,5-2-3-4-szer többet keresnek nálunk is, mint a nők. El is engedtem a témát, de aztán Gumicukor barátnőm szólt, hogy menjünk el a nyílt napra (fr.int-be), ahol kénytelen voltam felébredni, és rájönni, hogy a tanfolyam tényleg tök olcsó (nem úgy értem, hogy egyben befizetni a kurzust szorozva két gyerekkel olcsó, mert úgy K sok volt, de ha leosztom az órákra, akkor tök vicces összeg jött ki. Btw van ez az új ötlet, hogy a magyar nők (hozzávetőlegesen a 25-35 közöttiek, egek) szüljenek legyenek szívesek, mert ha kicsit nem figyelünk oda, elfogyunk. Forr az agyam. Jönnek a cikkek, az interjúk, és mintha csak arról lenne szó, hogy a gyerek 3 éves koráig milyen támogatások volnának ideálisak (pl. több bölcsőde). Az, hogy a gyerek 4-től 18 éves koráig (mintha akkor már kész is lenne, mehetne a bányába dolgozni) is pénzbe kerül, arról nem olvastam, persze simán lehet, hogy felületes vagyok. Pedig állíthatom, kurva sok pénzbe kerülnek. Nekem speciel 3 hétig elég a fizetésem, utána jöhet a szorongás, hogy hogy oldom meg. Jó, tény, hogy soha nem tudtam a pénzzel bánni. Éppen ma beszéltük meg Melcsillával, hogy amit a gyerekek előtt megteremtettünk, az van ma is. Jó, amikor hazaköltöztem, a szüleim sokat segítettek (meg azelőtt is, és azóta is), például hogy legyen mindenkinek ágya. Saját erőből (fizetésből) nem tudnék most kifestetni, vagy új parkettát rakatni, hogy trendi legyek. Elkanyarodtam. Kiperkáltam a francia kurzust (szorozva kettővel), így most oda is járnak. Mondjuk legalább szép miliő, és ráérek olvasgatni).

--- 

Lehet, hogy már meséltem (egyre csapnivalóbb a memóriám), de én vagyok a lasagnék királynője. Lehet, hogy a kávézó helyett egy "lasagnézőt" kellene nyitnom. 

---

Képzeljétek, csütörtökön levágattam a hajam. Borzalom hosszú volt és igénytelen. El sem merem mesélni, hogy utoljára augusztus 24-én voltam, és azóta csak nőtt. A fodrásznak meg mindig azt szoktam mondani, hogy vágd, amilyenre akarod. Rövidre akarta. 

Egyetlen kikötésem volt: nehogy olyan legyen, mint a főnök nem szimpatikus feleségéé, akinek most olyan, mint nekem volt augusztus 24-én, és amit imádtam. Most ezt a frizurát nem imádom, de soha nem esem kétségbe: a hajam álllllllllandóan megnő. Nincs min aggódni. 

---

Nincs több pletykám. (De, de, mindig van. :D ) Egyszerűen volt kedvem írni.