Szombat, 5:30
Tekergetem az instát (ahelyett, hogy az elmaradásokkal foglalkoznék), valakinek (félcelebnek tűnik, de ez sértő lehet, akkor legyen inkább fancy publicista, én nem ismerem, csak következtetek) éppen kérdéseket lehetett feltenni, válaszol is szorgalmasan.
A comfort foodja a nachos. A kedvenc filmje a star wars. Ezt én nem érthetem, egyszerűen nem tudom felfogni, mi ez a világrajongás (nők és férfiak egyformán), pedig egy részt én is láttam a sokból, nem az van, hogy úgy pofázok, hogy nem is láttam... Igaz, +20 évvel ezelőtt lehetett, már nem is emlékszem... Mindenesetre a kedvenc magyar filmjei felsorolásásnál nem vérzik el, jókat mond. Kedvenc sorozata három is van neki. Itt bevillant, hogy de hiszen én is szeretek sorozatot nézni, és feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor megy el az élet mellettem, ha nézek sorozatot, vagy akkor, ha nem nézek? Ezt egy huszárvágással megoldom: úgysincs rá időm. Azért kár. Közben pedig irigylem a haverjaimat, akik nézik a sorozatokat. Jókat mesélnek. Úgy tűnik évek óta ontja magából a filmipar a jobbnál jobb sorozatokat... Az utolsó, amit láttam, azt is majdnem egy évvel ezelőtt, azt is egy év késéssel a Csernobil volt. Azóta semmit.
2020. április 25., szombat
2020. április 23., csütörtök
Bezz füstöl... vagy megint füstöl... vagy már megint... vagy még mindig...
Gyakorlatilag minden nap felrobbanok valamitől. Minden. Egyes. Nap. Pattogok. Mint. Kecskeszar. A. Deszkán.
Ma csak négyszer jöttek be a szobába, miközben vagy a fiammal foglalkoztam, vagy dolgoztam (-ni próbáltam).
Én nem tudok ugrani megnézni a másik gyerek feladatát, miközben el vagyok mélyülve az egyik gyerek feladataival.
Nem tudok ugrani fagyit enni, ha éppen nyakig benne vagyok egy melóban.
Nem tudok ennél jobban szétaprózódni. Így is rettenetesen sok fos cikázik az agyamban.
Tudom, a négy az nem nagy szám. De előttem van még 16 feladat (ha jól számolom). Tudom, megvárnak. (Lóaszt, a holnapi határidő holnapig vár, holnapután már késő.) Nem dől össze a világ. Csak éppen ha nincs kész, az halál ciki.
Délután öt óra. Annyira felszták az agyam, hogy semennyire nem tudok koncentrálni (ilyenkor jövök ide, és gyorsan írok).
Szaranya zárójel kinyit: ma is a kislányom haját ordítottam le, pedig ő olyan kedves teremtés, csak egyszerűen nem képes felfogni, hogy amikor felnőttel beszélek, vagy dolgozom, akkor ne zavarjon meg, ne csacsogjon bele. Pláne ne teljesen lényegtelen dolgokkal. Mert akkor üvöltözök. Szegény, állandóan ő issza meg a levét az én dührohamaimnak. Szaranya zárójel bezár.
Azt még nem is meséltem, hgoy voltam olyan balek, és úgy jelentkeztem be a fiam google osztálytermébe (lánykori nevén: classroom), hogy mind a négy e-mail címem nyitva volt, és pppppppont a bezz volt legnyitvább, és amikor még ismerkedtem, kutakodtam a classroommal/ban mit látok? bezzegfr ott éktelenkedik az osztályteremben. Megállt a szívem, füstölt a füelm. Hiába próbáltam, sehogy nem tudtam törölni magam onnan (egyszerűen nem találtam), ezért megkértem hát a hoppmester tanárnőt, töröljön minél gyorsabban. Meg is tette. De kíváncsivá vált, hogy mi ez a bezzfranciao. Egy emailcím a sok közül - válaszoltam. Grrrr, most viszont nem mesélhetek arról, milyen ez az általános iskolai osztály, pedig nagyon színes.
Tegnap a rádióban Nino Rota A keresztapa c. zeneszámát sugározta a Bartók rádió. Én nagyon szereteem. Nino Rotát.
Ma csak négyszer jöttek be a szobába, miközben vagy a fiammal foglalkoztam, vagy dolgoztam (-ni próbáltam).
Én nem tudok ugrani megnézni a másik gyerek feladatát, miközben el vagyok mélyülve az egyik gyerek feladataival.
Nem tudok ugrani fagyit enni, ha éppen nyakig benne vagyok egy melóban.
Nem tudok ennél jobban szétaprózódni. Így is rettenetesen sok fos cikázik az agyamban.
Tudom, a négy az nem nagy szám. De előttem van még 16 feladat (ha jól számolom). Tudom, megvárnak. (Lóaszt, a holnapi határidő holnapig vár, holnapután már késő.) Nem dől össze a világ. Csak éppen ha nincs kész, az halál ciki.
Délután öt óra. Annyira felszták az agyam, hogy semennyire nem tudok koncentrálni (ilyenkor jövök ide, és gyorsan írok).
Szaranya zárójel kinyit: ma is a kislányom haját ordítottam le, pedig ő olyan kedves teremtés, csak egyszerűen nem képes felfogni, hogy amikor felnőttel beszélek, vagy dolgozom, akkor ne zavarjon meg, ne csacsogjon bele. Pláne ne teljesen lényegtelen dolgokkal. Mert akkor üvöltözök. Szegény, állandóan ő issza meg a levét az én dührohamaimnak. Szaranya zárójel bezár.
Azt még nem is meséltem, hgoy voltam olyan balek, és úgy jelentkeztem be a fiam google osztálytermébe (lánykori nevén: classroom), hogy mind a négy e-mail címem nyitva volt, és pppppppont a bezz volt legnyitvább, és amikor még ismerkedtem, kutakodtam a classroommal/ban mit látok? bezzegfr ott éktelenkedik az osztályteremben. Megállt a szívem, füstölt a füelm. Hiába próbáltam, sehogy nem tudtam törölni magam onnan (egyszerűen nem találtam), ezért megkértem hát a hoppmester tanárnőt, töröljön minél gyorsabban. Meg is tette. De kíváncsivá vált, hogy mi ez a bezzfranciao. Egy emailcím a sok közül - válaszoltam. Grrrr, most viszont nem mesélhetek arról, milyen ez az általános iskolai osztály, pedig nagyon színes.
Tegnap a rádióban Nino Rota A keresztapa c. zeneszámát sugározta a Bartók rádió. Én nagyon szereteem. Nino Rotát.
2020. április 21., kedd
csak mesélek
Március 16-án bezárt az iskola és nekem a mai napig alig akadt munkám. Erre mi történt? Minden értékelhető munka ma ugrott be a postafiókomba. Óriási.
Ott tartok, hogy lista, lista hátán.
Az olaszaim ébredeznek. Mondjuk én ettől azonnal fel akarok mondani, mert olyan furcsán közlik a dolgokat, hogy égnek áll a hajam, kb. "helló bezzeg, ugyan én még itt dekkolok a kanapén, de te ugorj és csináld meg, mert különben nyócvankilencmilliárd eurójendollárt veszítünk". Csak egy baj van papuskám... Engem a malter nem édekel. Egyszerűen nem hoz lázba.
Megyek is, inkább csiszolom az óravázlatomat, az legalább érdekes.
Az a helyzet, hogy ... képzeljétek... észrevettem valamit, amikor netbankoltam. Utalni akartam valami számlát, és a címzett rovatba beírtam egy betűt (mittomén, telekomból a t-t, erre kidobta a csentológus partner címét. Én a privát bankomba soha nem írtam be azt a címet. És miért nem hoz be más címeket? Mittomén', pl. a közös ktg. címét? Szerintem kb. 2 éve küldtem el a csentológus címét a könyvelőnek, azóta snitt. Azt észrevettem, hogy a "térkép" be volt kapcsolva a bankomban (?????), ki is kapcsoltam nagyon gyorsan. De régen nem írt ki semmiféle címet, amikor bankoltam. Valami összekuszálódott a gépemben? Vagy csak üldöztetési mániám van? Mondjuk az én számláman nyugodtan nézegetheti bárki, maximum jót röhög.
2020. április 20., hétfő
Nálam a stafétabot
Onnan indulok, hogy köszönöm Milonka, hogy rám is gondoltál, nagyon is jól esett! Úgy neszelem, hogy azért is passzoltad nekem a pozitív stafétabotot, hogy kicsit pillantsak befelé, nézzek magamba, keressem a jót, keressem a szépet. Működik! :)
Velem is törtétek jó dolgok a múlt héten. Nem is egy. Rögtön kettő!
(Ez a harmadik nekirugaszkodás... mindig van valami borúlátás a posztjaimban, azonban ennek a posztnak igenis meg kell próbálnia pozitívnak lennie. De vajon hiteles volna, ha csak csupa jóról írnék? Az én volnék? Nem igazán. A kolléganőm is megállapította, hogy nem ugyanaz vagyok, mint régen. Mondjuk elég réges régen lehetett, amikor én még csupa öröm voltam, mert ha jól számolom, engem 12 éve húz az ág. Zárójel bezár. Nem, nem, azért igenis vannak csupa jó dolgok!!! Most zárójel bezár.)
Minden alkalommal be vagyok sz... szorongok az olasz óráktól, hogy hátha olyat kérdeznek a diákok*, amire nem tudok válaszolni (pláne, hogy elég masszív penész ül az agyamon). Mert az, hogy "igen, ez rendhagyó, így kell mondani és kész" elég gyenge érvelés. Nem? De szerencsére eddig nem volt ilyen (jó, hát pont olyanokat kérdeztek, amire hiába nem stimmel a szabály, van rá tök jó logikus és elfogadható válasz).
Ami jó volt a múlt héten az az, hogy a diákoknak nagyon tetszett a kahootom. Jó, hát tényleg elég jót dobtam össze. Most csináltam először ilyet, pedagógus** kolléganőm ajánlására. Az elején egyáltalán nem láttam át, hogy ez mégis hogy fog működni, de végül isteni lett. Rendesen versenyeztek. Sőt, kérték, hogy mindig legyen kahoot (azért, hogy húzzuk az időt? - kérdeztem magamban. De nem gondolhatom ezt, mert egyszerűen ahol humor volt, ott nevettek, ahol tudni kellett, ott fogták a fejüket, ahol időre ment, ott siettek, szóval szuper volt.
Az óra végére mindig rakok valami izgalmas "érdekességet", azt is szeretik. Aztán rájöttem, hogy az óra elejét is valami figyelemfelkeltővel érdemes kezdeni, pláne így, hogy csak monitoron látjuk egymást, és mindig várni kell egy kicsit, hogy befusson mindenki. Meg arra is, hogy szinte minden slideba be kell rakni valamit, ami megragadja őket, mert a száraz nyelvtan és a száraz szakmai anyagtól simán elalszunk mindahányan. Mindig kell valami rendkívüli, valami húha élmény. Mesélni is kell, hiába nagy lovak, mégis úgy látom, hogy szeretik a mesedélutánt. Koromnál fogva meg nyert ügyem van, mert már olyan vagyok, mint a nagyszüleim, akik mindig a háborúról meséltek, nekem is mindig van miről mesélnem. A gyerekeim is szeretik hallgatni, hogy mi volt régen (sőt, elalvás előtt már nem mese kell, hanem a mivotrégen /pl. nem volt elektromos áram a lakásokban és petróleumlámpával kellett világítani (nem az én időmben)/). A diákok is szeretik. Aranyosak.
Apropó, képzeljétek, van egy koronavírusos diákom. Jól van, nem került kórházba (értelemszerűen intenzív osztályra sem, ezt csak azért írom, mert sokan kérdezték a haverjaim közül, és feltűnt, hogy szinte mindenki felszisszent, aggódott). A tünetei pontosan olyanok voltak, amiket olvasni lehet: száraz köhögés, láz, szagelvesztés, gyengeség. Őt tesztelték. Kedves diák (és sok szép haja van, francba, miért nem vagyok 22 éves?).
A másik jó dolog, ami történt velem, hogy elkezdtem podcastokat hallgatni. A halyzet az, hogy nem tudok egy egész éjszakát végigaludni, mindig fel szoktam ébredni (és látom a messengeren, hogy ki kukorékol velem együtt), és olyankor olvasgatok, a szememnek viszont nem tesz jót az éjszakai olvasgatás, kifárad, és ideges leszek. Valahogy jött a szikra: podcast. Most leragadtam a bizniszboyz fiúknál. Fogggalmam sincs, miért és hogy kötöttem ki náluk, hiszen semmi, de semmmmmmi közöm nincs a business világához, és nálam pocsékabb businesswomant nem hordott a hátán a földgolyó. Azonban a fiúk stílusa jó, könnyen emészthető, amit mondanak, a hangjuk fiatalos, bársonyos, okosakat mondanak (belefutottam Puzsérba is, apukám, mintha boxmeccset hallgattam volna, aggresszív és mintha üvöltene, megrándulnak az izmok, készenlét a menekülésre... lehet, hogy okosakat mond, de én elkapcsoltam). Mi is volt még... Van még egy másik cuki csapat... A 20 perccel a jövőbe. Az ő hangjuk is fiatalos, selymes, okos, jók a témák (de még csak az elején tartok). Tetszik.
Ja, és olyan kifejezéseket hallok, amikről fogalmam sincs, hogy mit jelentenek. Angolul mondják, érzem, hogy ez a fiatalok szlengje, de én 47 vagyok (bzzzz, ka-tasz-tró-fa :D) ebből kifolyólag nem érthetem. De megtanulhatom!!! Bölcs vagyok, mi?
(Nemtok írni, itt hangoskodnak, bejönnek, nézni kell (neeeemakaroknéééézni), nekem az idegeim megen' kivannak, még tartom magam, de érzem, hogy ebből doki lesz, megyek, tornázom egyet, hátha sikerül elkerülni a kórházat... meg képzeljétek, kicsit kínosnak érzem írni a dokinak, hogy esetleg megvizsgálna-e. Nem, még nem tartok ott, csak már tudom, hogy mik az előzmények, mit kell érezni. De gondolom én piszlicsáré vagyok a valódi esetekhez képest... Pcsbe, ez a koronalóasz igazán elmúlhatna már. Mérges vagyok.)
*jó, azért a kis makikorosztálytól és/vagy plázacicusoktól nem izgulok, de ezek a nagyon okos diákok, akikről fentebb beszéltem
**azért ez elég megható, nem? hogy én is valaki vagyok. nem senki, hanem valaki. hihi.
Velem is törtétek jó dolgok a múlt héten. Nem is egy. Rögtön kettő!
(Ez a harmadik nekirugaszkodás... mindig van valami borúlátás a posztjaimban, azonban ennek a posztnak igenis meg kell próbálnia pozitívnak lennie. De vajon hiteles volna, ha csak csupa jóról írnék? Az én volnék? Nem igazán. A kolléganőm is megállapította, hogy nem ugyanaz vagyok, mint régen. Mondjuk elég réges régen lehetett, amikor én még csupa öröm voltam, mert ha jól számolom, engem 12 éve húz az ág. Zárójel bezár. Nem, nem, azért igenis vannak csupa jó dolgok!!! Most zárójel bezár.)
Minden alkalommal be vagyok sz... szorongok az olasz óráktól, hogy hátha olyat kérdeznek a diákok*, amire nem tudok válaszolni (pláne, hogy elég masszív penész ül az agyamon). Mert az, hogy "igen, ez rendhagyó, így kell mondani és kész" elég gyenge érvelés. Nem? De szerencsére eddig nem volt ilyen (jó, hát pont olyanokat kérdeztek, amire hiába nem stimmel a szabály, van rá tök jó logikus és elfogadható válasz).
Ami jó volt a múlt héten az az, hogy a diákoknak nagyon tetszett a kahootom. Jó, hát tényleg elég jót dobtam össze. Most csináltam először ilyet, pedagógus** kolléganőm ajánlására. Az elején egyáltalán nem láttam át, hogy ez mégis hogy fog működni, de végül isteni lett. Rendesen versenyeztek. Sőt, kérték, hogy mindig legyen kahoot (azért, hogy húzzuk az időt? - kérdeztem magamban. De nem gondolhatom ezt, mert egyszerűen ahol humor volt, ott nevettek, ahol tudni kellett, ott fogták a fejüket, ahol időre ment, ott siettek, szóval szuper volt.
![]() |
| A videóban a nőnek különös neve volt, kíváncsi voltam, hogy felfigyeltek-e rá |
Az óra végére mindig rakok valami izgalmas "érdekességet", azt is szeretik. Aztán rájöttem, hogy az óra elejét is valami figyelemfelkeltővel érdemes kezdeni, pláne így, hogy csak monitoron látjuk egymást, és mindig várni kell egy kicsit, hogy befusson mindenki. Meg arra is, hogy szinte minden slideba be kell rakni valamit, ami megragadja őket, mert a száraz nyelvtan és a száraz szakmai anyagtól simán elalszunk mindahányan. Mindig kell valami rendkívüli, valami húha élmény. Mesélni is kell, hiába nagy lovak, mégis úgy látom, hogy szeretik a mesedélutánt. Koromnál fogva meg nyert ügyem van, mert már olyan vagyok, mint a nagyszüleim, akik mindig a háborúról meséltek, nekem is mindig van miről mesélnem. A gyerekeim is szeretik hallgatni, hogy mi volt régen (sőt, elalvás előtt már nem mese kell, hanem a mivotrégen /pl. nem volt elektromos áram a lakásokban és petróleumlámpával kellett világítani (nem az én időmben)/). A diákok is szeretik. Aranyosak.
Apropó, képzeljétek, van egy koronavírusos diákom. Jól van, nem került kórházba (értelemszerűen intenzív osztályra sem, ezt csak azért írom, mert sokan kérdezték a haverjaim közül, és feltűnt, hogy szinte mindenki felszisszent, aggódott). A tünetei pontosan olyanok voltak, amiket olvasni lehet: száraz köhögés, láz, szagelvesztés, gyengeség. Őt tesztelték. Kedves diák (és sok szép haja van, francba, miért nem vagyok 22 éves?).
A másik jó dolog, ami történt velem, hogy elkezdtem podcastokat hallgatni. A halyzet az, hogy nem tudok egy egész éjszakát végigaludni, mindig fel szoktam ébredni (és látom a messengeren, hogy ki kukorékol velem együtt), és olyankor olvasgatok, a szememnek viszont nem tesz jót az éjszakai olvasgatás, kifárad, és ideges leszek. Valahogy jött a szikra: podcast. Most leragadtam a bizniszboyz fiúknál. Fogggalmam sincs, miért és hogy kötöttem ki náluk, hiszen semmi, de semmmmmmi közöm nincs a business világához, és nálam pocsékabb businesswomant nem hordott a hátán a földgolyó. Azonban a fiúk stílusa jó, könnyen emészthető, amit mondanak, a hangjuk fiatalos, bársonyos, okosakat mondanak (belefutottam Puzsérba is, apukám, mintha boxmeccset hallgattam volna, aggresszív és mintha üvöltene, megrándulnak az izmok, készenlét a menekülésre... lehet, hogy okosakat mond, de én elkapcsoltam). Mi is volt még... Van még egy másik cuki csapat... A 20 perccel a jövőbe. Az ő hangjuk is fiatalos, selymes, okos, jók a témák (de még csak az elején tartok). Tetszik.
Ja, és olyan kifejezéseket hallok, amikről fogalmam sincs, hogy mit jelentenek. Angolul mondják, érzem, hogy ez a fiatalok szlengje, de én 47 vagyok (bzzzz, ka-tasz-tró-fa :D) ebből kifolyólag nem érthetem. De megtanulhatom!!! Bölcs vagyok, mi?
(Nemtok írni, itt hangoskodnak, bejönnek, nézni kell (neeeemakaroknéééézni), nekem az idegeim megen' kivannak, még tartom magam, de érzem, hogy ebből doki lesz, megyek, tornázom egyet, hátha sikerül elkerülni a kórházat... meg képzeljétek, kicsit kínosnak érzem írni a dokinak, hogy esetleg megvizsgálna-e. Nem, még nem tartok ott, csak már tudom, hogy mik az előzmények, mit kell érezni. De gondolom én piszlicsáré vagyok a valódi esetekhez képest... Pcsbe, ez a koronalóasz igazán elmúlhatna már. Mérges vagyok.)
*jó, azért a kis makikorosztálytól és/vagy plázacicusoktól nem izgulok, de ezek a nagyon okos diákok, akikről fentebb beszéltem
**azért ez elég megható, nem? hogy én is valaki vagyok. nem senki, hanem valaki. hihi.
2020. április 18., szombat
Megállapítás
Kérdezem magamtól, mi vitt rá arra, hogy két gyereket szüljek?
Nagyon aranyosak egyébként. Főleg, amikor alszanak.
Most nézem, tegnap volt online órája a kislányomnak. Lemaradt róla. Kicsit elengedtem a kezét, azt hittem, önállóan tudja kezelni a classroomját. Én meg hülye voltam, nem néztem az emailjét. El voltam foglalva a gyengén muzsikáló fiammal. Mert neki szüksége van a támogatásra. Erre tessék, ezzel, hogy csak az ő iskolai dolgaival foglalkoztam, a másik marad le. Közben meg mindig ugyanaz a lemez: és én mikor dolgozzak?
Már csak tíz év van hátra, és biztos, hogy lelépek, elmegyek egy magányos el caminora a pcsiába.
Nagyon aranyosak egyébként. Főleg, amikor alszanak.
Most nézem, tegnap volt online órája a kislányomnak. Lemaradt róla. Kicsit elengedtem a kezét, azt hittem, önállóan tudja kezelni a classroomját. Én meg hülye voltam, nem néztem az emailjét. El voltam foglalva a gyengén muzsikáló fiammal. Mert neki szüksége van a támogatásra. Erre tessék, ezzel, hogy csak az ő iskolai dolgaival foglalkoztam, a másik marad le. Közben meg mindig ugyanaz a lemez: és én mikor dolgozzak?
Már csak tíz év van hátra, és biztos, hogy lelépek, elmegyek egy magányos el caminora a pcsiába.
2020. április 17., péntek
Ma a kalandor kígyóról
Úgy terveztem, hogy ma (tegnap, csak azóta átbillent az óra az éjfélmutón) egész nap dolgozom. Aztán úgy alakult, hogy ember tervez, István végez... Délelőtt 9-től a kiffiam online óráján vettem részt. Ott dekkoltam mellette, és mindig visszatereltem az elkallódó figyelmét. Mert ott, oldalt, a chat a kis pajtikkal mégis csak érdekesebb, mint az alaki / valódi / helyi érték. Az óra végén még kivégeztünk néhány feladatot. Azért tbsz., mert ... tudom, önállóságra kellene nevelnem, ehelyett én segítek neki (tanulni? figyelni? az orrára koppintani?). Az is lehet, hogy csak lusta vagyok, és inkább ülök mellette, vezényelek, hogy elsőre legyen jó a feladat (persze némi radírozás mindig akad), mintsem újra elő kelljen venni, kijavítani, újra lefotózni, letölteni, átnevezni, feltölteni, fohászkodni, hogy nehogy beintsen a tárhely. Mi ez? Három perc? Három perc miatt nyafogsz bezz? Jó, de aztán azt vettem észre, hogy déli 12 óra van, ebédelni kell.
Ebéd után mindig kimerülök, de nem állítom, hogy ez már "az" a kimerültség, amitől félek, mint ördög a tömjéntől, de mégis, azért ne merülgessek ki, ennek most nem kívánok teret adni.
Aztán valamikor mégis nekiálltam, és állati jó kahoo quizt csináltam, de nem úgy akar működni, ahogy én akarom. Most, este 10-re már legalább tudom, hogy hogy kell használni, de azért a két monitor zavar. Hogy fogják ezt megemészteni a gyerekek holnap?!?!?!?! Biztos valahol, valamit be lehet állítani, csak én analfabéta vagyok.
Aztán egy állati jó érdekességet is találtam, mert óra végén mindig le kell vezetni a tanulást valami igazán nem mindennapi dologgal. Általában zenét szoktam velük hallgattatni, meg mindenféle szuper kuriózumot mutatok nekik, ami összefügg az adott nap témájával. Oké, szerintem szuper dolgok, aztán, hogy nekik tetszik-e, nemtom'.
Most a Tiberis-szigetet mesélem majd el, ahová a görög kígyó kiugrott (hm, hánylábú kelgyó lehetett?) a hajóról (aki kígyó magától bújt el a hajóra, micsoda egy kalandor) i.e. 291-ben (nem babbal gurigázok), és azt mondta: ide építsetek templomot, ami majd megszabadít a pandémiától (akkor éppen a pestis dúlt-fúlt). Templom is lett, kórház is lett (a Fatebenefratelli, magyarul "Tegytekjóttestvérek", na jó, erről majd még mesélek mást is, csak az már nem függ össze szorosan, most késő van, és nektek meg már lobog a hajatok a mellékszálaktól, gondolom). Hát nem különös, hogy időnként le kell zongorázni egy előbukkanó kolerát, pestist, egyéb járványt? Nevezzük nevén: Covid19.
Szerencsére ittam egy kávét délután, így most nem vagyok fáradt, már mindenki alszik. Én csak így tudok jól dolgozni, ha nem jön kétpercenként valaki olyannal, hogy éhes, nézzem meg a hörcsögöt, menjek vacsorázni, nem fúrnak falat, nincs testvérbalhé, nem pakolnak mögöttem.
Ebéd után mindig kimerülök, de nem állítom, hogy ez már "az" a kimerültség, amitől félek, mint ördög a tömjéntől, de mégis, azért ne merülgessek ki, ennek most nem kívánok teret adni.
Aztán valamikor mégis nekiálltam, és állati jó kahoo quizt csináltam, de nem úgy akar működni, ahogy én akarom. Most, este 10-re már legalább tudom, hogy hogy kell használni, de azért a két monitor zavar. Hogy fogják ezt megemészteni a gyerekek holnap?!?!?!?! Biztos valahol, valamit be lehet állítani, csak én analfabéta vagyok.
Aztán egy állati jó érdekességet is találtam, mert óra végén mindig le kell vezetni a tanulást valami igazán nem mindennapi dologgal. Általában zenét szoktam velük hallgattatni, meg mindenféle szuper kuriózumot mutatok nekik, ami összefügg az adott nap témájával. Oké, szerintem szuper dolgok, aztán, hogy nekik tetszik-e, nemtom'.
Most a Tiberis-szigetet mesélem majd el, ahová a görög kígyó kiugrott (hm, hánylábú kelgyó lehetett?) a hajóról (aki kígyó magától bújt el a hajóra, micsoda egy kalandor) i.e. 291-ben (nem babbal gurigázok), és azt mondta: ide építsetek templomot, ami majd megszabadít a pandémiától (akkor éppen a pestis dúlt-fúlt). Templom is lett, kórház is lett (a Fatebenefratelli, magyarul "Tegytekjóttestvérek", na jó, erről majd még mesélek mást is, csak az már nem függ össze szorosan, most késő van, és nektek meg már lobog a hajatok a mellékszálaktól, gondolom). Hát nem különös, hogy időnként le kell zongorázni egy előbukkanó kolerát, pestist, egyéb járványt? Nevezzük nevén: Covid19.
![]() |
| Ott látható Aszklépiosz botja a kígyóval... nincsenek véletlenek, nincsenek! |
Szerencsére ittam egy kávét délután, így most nem vagyok fáradt, már mindenki alszik. Én csak így tudok jól dolgozni, ha nem jön kétpercenként valaki olyannal, hogy éhes, nézzem meg a hörcsögöt, menjek vacsorázni, nem fúrnak falat, nincs testvérbalhé, nem pakolnak mögöttem.
2020. április 15., szerda
Kiszabadultam
Beugrottam dolgozni, mert már nem tudtam magamnak beetetni, hogy ez így rendben van, hogy én egyáltalán nem jövök dolgozni. Oké, hogy home office, de sajnos, vagy szerencsére a cégemnél nem sokan vonultak vissza. Vannak, akik igen. Vannak, akik nem. A munkáltatónak nyilván azok a szimpatikusak, akik nem vonultak vissza. Az én irodámban most egyedül ülök. Normális esetben hárman szoktunk lenni. A titkárságon és környékén hárman ülnek. Az emeletünkön összesen 7-en ülünk, szétszórva. A 21-hez képest. Az első, második, negyedik emeleten nem jártam. A földszinten kb. 10 emberrel futottam össze (messziről dobáltuk egymásnak a puszit a szimpatikusokkal, a csak szimpatikusokkal pedig integettünk, mert most, akik jelen vannak, mind szimpatikusok/ak?/).
Közben meg már érkeznek a feladatok a classroomba, sietnem kell haza, hogy meg tudjuk csinálni.
Végül pedig nem sikerült csatlakoznom a virtuálértekezlethez, mert a telefonom ócska, a mh-i számítógép beintett (nyilván nincs valami jogosultságom), francba. Nem szeretek lemaradni. Halkan jegyzem meg, hogy nem túl igazsgos tőlem szimultán két lovat megülni.
Mindenestre jó dolog kiszakadni a gyerekzsivajból. De nem igazságos a szüleimmel, hogy a nyakukon hagytam a gyerekeket. Sietek is haza.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

