Csak finoman

Nem vagyunk különösebben jóban a gyerekeim apjával. Két éve külön élünk. Ő Bezzegországban, én Budapestországban a két gyerekünkkel.

Már számtalanszor nekifutottam, hogy leírom a tényeket, aztán inkább kitörlöm az egészet.

Tegnap hazautazott, én meg eléggé elkeseredtem. Az az igazság, hogy amikor itt van nálunk, olyan, mintha vakációznánk, holott én olyankor dolgozom, sőt, most dupla melóm is volt (mert egy fizu nem elég), a gyerekek meg óvodában, iskolában vannak. Senki nem érti, hogy miért nem a hosszú hétvégén jött, esetleg az őszi szünetben, de én ilyeneket meg sem kérdezek tőle, mert ő egy pukkancs, már nem bírom nézni a duzzogását (és ez egy enyhe kifejezés).

Alapvetően tök jó vele, amikor itt van nálunk. Leszámítva, hogy olyan kupit tud csinálni, amilyet ti még nem láttatok életetekben. Borzalmas.
Igaz, hogy életében először vasalt, nem tudom mi alapon panaszkodom rá. Egy halom gyerekruhát és a blúzaimat is kivasalta. Teregetett is, el-ké-pesz-tő!
Főzött is. Bevásárolt. Unalmában kétszer is elment gyerekruhákat venni. Vajon ki szólt neki, hogy kapja össze magát, mert 2015. októbere óta sikerült vennie két ping-pong ütőt és néhány ping-pong lasztit, egy heti élelmiszert és slussz? Se karácsonyra nem jött el ünnepelni, mondván őt a karácsony hidegen hagyja, a húsvét még annál is kevesebbet ér a szemében, a gyerekeinek ugyan megígérte, hogy a szülinapjukra eljön, aztán mégsem sikerült. Vajon magától volt ilyen bőkezű? Még új biciklit is vett a lányunknak. Szülinapra. A fiunknak pedig egy labdát. Labdát. 7.000 Forintért (hétezer, jól olvassátok). Egy öt éves gyereknek. Akinek van labdája. Na mindegy, ne akadjak már fent minden szaron. Aztán persze rájött ő is Decathlonban (ami ugye Bezzegországban alapult), hogy lehet kapni labdát 3 fillérért is. Tényleg mindegy!
Még egy-két hülyeség miatt kaptam agylobot, de már annyira laza vagyok, hogy nem pattogok. Például a fiunknak vett fehér nadrágot. A lányunknak egy ünnepi ruhát, amilyen már pont van neki, de ez tényleg a legkevesebb, kicserélem másikra.
Cipőcskéket is vett. Négyet is. Tisztára belehúzott.
Sőt, befizette az internetszámlámat és tankolt egyet az autómba. Magam sem értem. Főleg, hogy pár hónapja kerek-perec leírta, hogy lófasz masnival, nem ad gyerektartást, mert úgy könnyű lenne nekem, oldjam meg, ahogy tudom. Nem kértem én tőle, csak közöltem, hogy a családi pótlékos papírt igazán elintézhetné így két év után. Természetesen kaptam hideget-meleget, volt hiszti, fenyegetés, zsarolás. "Ezek az én gyerekeim, nem a tieid" - mondta, de én már annyira kemény vagyok, hogy nem fostam össze magam félelmemben,  mint annak idején Bezzegországban. Franc tudja, azért egy anyára azt mondani, hogy a gyerekei nem az övék, elég vad. Meg hát a kurva nénikéjét, ki dekkolt a SOTE I-es női klinikán 3 hónapon át terhesen? Ő? Nem. A másikkal ki vonult be a műtőbe egyedül? Ő? Nem. A harmadikról ne is beszéljünk.
Mivel mi nem szóban beszélünk egymással, amikor nincs itt, hanem viberen, skype-on, ezért szépen lefotóztam (PrtScn) ezt a csodálatos mondatát, miszerint a gyerekeink nem az enyémek, csak az övék és hogy egy kanyit nem hajlandó adni gyerektartásra. Persze ettől még bárki mondhatja ebben a túlfejlett, túldigitalizált, túlinformatikált világban, hogy én ezt összemontázsoltam.

Mivel ő Bezzegországban született, számára nagyon fontos, hogy a gyerekek megfelelő napi zöldség- és gyümölcsadagot egyenek, és ne csak előrecsomagolt szart. Féltem is, hogy a gyerekek elszólják magukat, és ennek rendje és módja szerint be is igazolódott a félelmem. A kislányunk ketchupot kért valami kajához. A ketchup pedig a sátán műve. De sajnos én meg-megengedek nekik olyan ennivalókat, amitől egy francia kiborul, például csokis pudingot este, ne adj úristen Túró Rudit. Legfeljebb gyümölcsös joghurtot fogyaszthatnak desszertnek. Inni vizet. Gyümölcsléről ne is álmodjanak. Képzeljétek, most először nem volt vaskalapos. Egészen tűrhető volt a kajához való hozzáállása. Mondjuk egyszer megszorította a fiunk karjait, amit a kisfiam úgy értelmezett, hogy húha, a papa milyen erős.

Mennyi mindent tudnék mesélni...

Gyorsan hozzáteszem, hogy nyilvánvalóan én sem vagyok egy matyóhímzés, biztosan én is sokat hibáztam, amikor még együtt éltünk, el is mondta, hogy milyen kemény volt egyedül dolgoznia, miközben én nem dolgoztam. Cöcö, csak hát nekem attól még volt bevételem és igenis előfordult, hogy dolgoztam olykor-olykor, de azt is lefikázta, holott ő éppen munkanélküli volt, én dolgoztam, onnantól fogva az egy forint plusz is több a nullánál, pláne, hogy az ő fizuját simán elértem, amíg keresett, jaj, mennyit tudnék mesélni...

És akkor ez az ember megjelenik itt és szinte cuki és még hiányzik is. Nem vagyok túlzottan normális, tudom.

Jogosan gondolhatjátok, hogy kamuzok, mert abszurd, amit fent leírtam, bár ha belegondolok, nem is Budapestország ez, hanem Abszurdisztán, így a fent leírtak talán már nem is tűnnek annyira képtelenségnek.

A végén kiderül, hogy nem is vagyok annyira bóvli

Nem is tudom, mit elégedetlenkedek önmagammal állandóan. Ti is észrevettétek már meg mindenki mondja, hogy az önbizalmammal kellene kezdenem valamit. 

Tegnap felhívott Z, és átküldött irgalmatlan mennyiségű fordítani valót, kereken 126 oldal műszaki szöveg. Franciáról magyarra. Belepillantottam. Értem. Persze azért nem én lennék, ha nem pislogtam volna csodálkozásomban, hogy ez hogy lehet: értem, amit olvasok, holott én segghülye vagyok franciából, pláne a szaknyelvekből. Na jó, azért, hogy helyére billenjen a mérleg nyelve elmesélem, hogy minap kaptam egy fordítást olaszról magyarra, aminek csípőből kellene mennie és úgy elakadtam, hogy egyetlen egy szó miatt az egész doksinak nem találom a mondanivalóját. Egyetlen egy szó miatt borul az egész kártyavár. Jogi nyelv és én ahhoz hülye vagyok, olaszul is, magyarul is. Simán bevisz az erdőbe.

Írtam a szuper okos barátnőmnek, hogy segítsen, de lepattintott, hogy ő a jogi nyelvhez úgy nyúl, mint a szaros véres rongyhoz, bocs, de keressek mást. Írtam gyorsan a professzoromnak, hogy segítsen. Segített is volna, ha nem utálná ő is a jogi nyelvet. Mesélte, hogy ő is simán visszapasszolja az ilyen kacifántos jogi felkéréseket. Próbált kutatni a neten, talán ő érti is, hogy mit másolt ki kínjában küldött, de nem jutottam előre. Egyszerűen nem értem. 

Ezért hívtam az olasz jogászunkat, aki történetesen nápolyi. Kérte, hogy küldjem el e-mailen a levelet, hogy megnézhesse. Elküldtem. Válasz semmi. Három napja baszik válaszolni, ezért írtam neki viberen, hívtam telefonon, de semmi. Kezdtem belesüppedni a bánatba, hogy ezek szerint én tényleg hülye vagyok, amikor is jött Z hívása, hogy menni kell Olaszországba, két céghez is, és van ez a tömérdek francia szöveg, ennek is essek neki, és ha lehet, csekkoljak át az ő cégéhez. Az úgy volt, hogy megkérdezte, hogy érzem magam az aktuális cégemnél, és én igazából szuper jól érzem magam, csak van három dolog, ami zavar: a kevés pénz (amiből soha nem elég..., pláne, ha egyedül nevel az ember két gyereket... ezzel mondtam valamit...), a kevés olasz meló (hozzávetőlegesen olyan 3% az egész, hát ez szinte nulla), és néhány igazán rosszindulatú seggfej kolléga. A szép kolléganőmmel elég sűrűn verjük a fejünket a falba miattuk, de azért szerencsére a cukik jóval többen vannak. 

Jól esik, hogy Z. megpróbál átcsábítani a cégéhez. 

Egészen megtáltosodtam, nem? Poszt hétfőn, poszt kedden, poszt szerdán, poszt csütörtökön... Nem semmi! 

Nápolyról olvastam

Úgy tapasztaltam, ha a címben valami frivol szerepel, akkor az egekig száll a statisztika*. 

Mariann hozzászólásáról rögtön ez a lenti cikk ugrott be, amelyet az egyetemi docensem posztolt ki a közösségi oldalon, mert ő egyrészt nápolyi, ennél fogva rajong Nápolyért és előszeretettel posztol bármit Nápolyról, másrészt csupa életvidámság:

Olaszul: Vaginád van? És használni akarod? Menj Nápolyba!

Angolul: Have a Vagina? Want to use it? Go to Naples!

Angolul annyira ramatyul tudok, hogy nincs is türelmem elolvasni a cikket, azonban az olasz verzióval egyetértek. Csak értetek rakom ide az angol verziót, csipegessetek belőle. 

* De engem a számok soha nem érdekeltek, ezért is voltam matekból... khm... pocsék. Olvastam valahol**, hogy nem menő, ha egy Eltés tarisznyás büszkén azon rihi-röhizik, hogy ő szar matekból. 


** Azt is tudom, hogy hol. Nagyon szeretek tőle olvasni. Megragadnám az alkalmat és elmondom, hogy én nem szoktam mellemet veregetve ezen röhögni, hogy mekkora egy szar vagyok matekból, de ma már ki tudom mondani, hogy bocs, nem szeretem. Elfogadom, hogy így születtem és kész. Valószínűleg ma már diszkalkuliásnak neveznének, bár nem biztos, mert le tudtam érettségizni és volt, amikor bármilyen érettségi tételt simán meg tudtam oldani és még értettem is, de ahhoz magántanár kellett. A pszi is megmondta, hogy na bumm, elég sok ilyen ember van, hogy nem minden egyes tudományból kurva jók, és akkor mi van? Összedől a világ? Nem. 

Az új biciklimről

Képzeljétek, kaptam ajándékba egy biciklit. Nem is akármilyent, hanem egy városi Schwinn Csepelt. Nekem nagyon tetszik, nagyon kényelmes, van rajta kétrészes csomagtartó táska, világítás, váltó, fék, a színe is szép, szinte új, komolyan, egy csoda. Imádom! De ebben eddig még semmi érdekes nincs. 

Kapaszkodjatok meg! 

A kolléganőmtől kaptam, akire még itt, a blogon is fújtam. Ez az a lány, aki régen barátnőm volt, Republic koncertre jártunk együtt, aludtam is nála párszor, együtt jártunk turkálóba, együtt főztünk 5 liter káposztalevest, hogy lefogyjunk (nem fogytunk le, sőt, kifejezetten elszaladtak velünk a lovak és dagadt macák lettünk), együtt sütöttünk 50 muffint (ne csodálkozzunk, hogy kikerekedtünk). Ez az a lány, aki pár éve tisztára meghülyült és a cégnél legalább 80-an fostak tőle. Szó szerint legendák kerengenek róla, hogy kit, mikor, mivel és mennyire bántott meg. Néha cuki is tudott lenni, de zömében tiszta terror volt. Velem is összeakasztotta a bajszát háromszor, ezért (újabb csavar) kitöröltem őt a facebook ismerőseim közül. Egyszer olyan pipa voltam rá, hogy fogtam és rányomtam a töröl gombra. 

Ez a lány felmondott. Én azt mondom, helyesen tette. Számításaim szerint 17 évet lehúzott ennél a cégnél, saját bevallása szépítése szerint 11-et, de amikor én becsekkoltam A Vállalathoz, ő már itt dolgozott 3 éve, tehát akárhogy nézem, matematikailag is igazam van. Egy ideje teljesen befásult, kiégett, amin nem csodálkozom. Muszáj volt lépnie, hogy újra lángra kapjon. Felnézek rá, hogy meg tudta lépni. Nekem is mennem kellene, ha lenne a véremben puca, vagy fordítva.

Miután beadta a felmondását, amit rohadt nehezen fogadtak el, és fellélegzett, újra cuki lett. Újra lehetett vele beszélgetni, többé nem durcizott, már nem borult el az agya. A búcsúbulija után, amin kérésére csak tényleg néhányan vettünk részt, behívott az irodájába és nekem ajándékozta a kisfia kinőtt jégkorcsolyáját, aztán mondta, hogy a bicajt is nekem adja. Én köpni-nyelni nem tudtam. Nem akartam elfogadni, túl nagy ajándék, ilyet nem lehet. De ő ragaszkodott hozzá, mondván neki van otthon egy rendes (még ennél is rendesebb???) bringája, neki erre a másikra nincs szüksége, ezért is tartotta a cégnél és otthon nincs kedve kerülgetni meg egy fenékkel egy bicajt lehet megülni, kettőt nem. Akkor felajánlottam neki, hogy kifizetem, de nem engedte, akkor alkudjunk meg egy árban - mondtam -, de nem ment bele, teljesen elzárkózott ettől. A szép kolléganőm is jelen volt a beszélgetésnél és mondta, ha elfogadom, akkor szívesen elhozza a férjével kocsival haza, hozzám. Ezzel akart terelgetni, hogy fogadjam el és viszlát. Végül elfogadtam, de majd valamit ki akarok találni, küldök neki ajándékba valamit, csak még nem tudom, mit. Az is nyomaszt, hogy miként tudnám őt feltűnés nélkül visszavarázsolni a facebookomra. Ezt elbaltáztam. Jó, de nagyon mérges voltam rá. A főnökkel (egyben tulajdonos) volt valami közös munkája, amibe berántott engem is, holott semmi közöm nem volt az egészhez, de még érintőlegesen sem. Annyira alpári módon tálalta az egészet, hogy az tűrhetetlen volt.

A szép kolléganőmék el is hozták a bicajt, és hazavitték a sajátját, ami szintén egy szuper bringa, és amelyet kölcsönbe adott nekem pár hete. Felrakta a padlásra, mert ő nem szeret bicajozni, és ő sem akarta kerülgetni a garázsban. Én meg azóta ezzel a csodabringával közlekedek a gyerekekkel együtt. Nagyon finom érzés hárman tekeregni, két gyerekbicaj és a szuper városi drótszamár, jaj, nagyon nagy feeling, nagyon szeretem. Természetesen a járdán gurulunk, én ki nem megyek a forgalomba a két makival. Egyelőre nem kaptunk beszólást senkitől, de már várom, mert Panna, aki évek óra a járdán bicajozik a kislányával mondta, hogy nagyon vékony jég, az emberek nem szeretik a bringásokat a járdán.

Egyes szám harmadik személy

az egyik vezető (3., fentről le), hetek, hónapok óta rá van kattanva, de pár hete szemmel láthatóan.
az elején a lány azt hitte, illúzió, csak úgy tűnik, mintha pedálozna, de nem volt biztos a dolgában. 

persze a fickó akkor csinálja a játszmáit, amikor nincs tanú a láthatáron. igaz, a lány közvetlen kolléganője tisztán látja, hogy ez nem vízió, nem hülye ő, de így is le-lemarad egy-egy nyomulásról, mert külön szobában ülnek. 

a lány kabátban ült, mert egy hete fázik, nincs még fűtés az irodában. a faszi bement az irodájába, és látván, hogy a lány didereg, megsimogatta a vállát, aztán vállról le derékig, ezt megismételte háromszor. a lány rászólt, hogy el a kezekkel rólam! de nem vette a lapot, folytatta, ezért a lány nyomatékosan megint rászólt: le-a-kezekkel-rólam! 

más: a fickó két hete átvitte autóval a másik irodaépületbe, mert át kellett vinnie pár doksit. általában ő gyorsan vezet, de akkor 10 km/h-val. előtte berakott valami romantikus zenét (robbie williamstől valami szimfónikus jellegűt szart) és megpróbált hozzáérni a lábához, de lévén az autó nagy és széles, nem sikerült. tudja, mert a régi autójában, 10 évvel ezelőtt is pont így csinált, amikor váltott mindig hozzáért a combjához, a lány meg nem győzött rápréselődni az ajtóra. 

más: a lány scannelt, mert megint bement a szobájába a fickó. egyrészt akadályozza a munkáját, mert vég nélkül dumál, másrészt már nem hajlandó egy légtérben maradni vele, így amikor a fickó bement, a lány inkább kiment a folyosóra scannelni és persze a fickó ment utána. hozzáérintette a vállát (és a hasát, brrr), és azt mondta: hiányoztál. a lány nem válaszolt. inkább úgy tettem, mintha nem működne a fénymásológép, amelyen scannelt, ezért gyorsan bement tollért az irodába, ürügynek, hogy kerülje őt, ahogy csak lehet. visszament a fénymásológéphez, erre a fickó azt mondja: majd ha álmodok veled, szólok. erre annyit mondott, próbálva (hibásan) elviccelni a szitut, hogy majd azt mesélje el, hogy rémálom volt-e.

egy hete kilógott a lány dereka a farmer és a blúz között, a fickó hozzáért a jéghideg kezével és mondta, hogy nagyon szexi. a lány nem vette észre, hogy mire készül, a monitort bámulta, dolgozott, a fickó hátulról támadott.

tegnapelőtt átjött a cég legokosabb kollégája a titkárságra, sztorizgatott, a lányok röhögtek. a nyomuló nem volt itt, beteg volt, hazament. tegnap rápirított a főtitkárnőre, hogy mit keresett itt a legokosabb (honnan tudta? jah, hogy valaki köpött, de ki, ha az emeleten nem volt rajtuk kívül senki, csak az alfőfőnök?), a kolléganő meg hebegett-habogott, nem tudta, mire vélni a kérdést. a nyomuló mondta, hogy ide, ebbe az épületbe nem jöhet senki, akinek nincs itt dolga. jah, hogy ezt eddig nem tudták a titkárságon. a legokosabb kolléga miért nem mehetett volna a titkárságra? máskor is ment, eddig nem volt gond. a legokosabb szimpi, cuki, mit tudták ők, hogy miért megy, mi dolga lehetett máshol? hozzájuk csak benézett, dumálni velük. ugyan sosem szokott, de most ment, fasz tudja miért. röhögtek, mert sztorizgatott. az alfőfőnök meg ideges lett ettől (három irodával arrébb). a lányok látták, hogy téblábol az ajtaja előtt, mert mindent látnak a kamerákon, ami a folyosókon folyik. valószínűleg az alfőfőnök köpött, mert tegnap jól lebaszta a főtitkárnőt a nyomulós. de miért nem a legokosabbnak szóltak, hogy ilyet nem lehet csinálni, hogy csak úgy átmegy a titkárságra beszélgetni? a nyomulós azt mondta a főtitkárnőnek, hogy ezzel a másik kirúgta maga alól a széket, de ő megvédte őket az alfőfőnök előtt. (he?)

tegnap, miután lebaszta a főtitkárnőt azt is mondta (csak a főtitkárnőnek), hogy őt (főtitkárnőt) átrakja a másik épületbe dolgozni, mert itt nincs rá szükség (de van, mert ha a másik lány elmegy szabira, akkor itt már nemcsak a referensi munkát nem végzi senki, de titkárság sem marad, nincs aki a bejárati ajtót nyissa, nincs, aki fogadja a futárokat, aki teát, kávét főzzön (napi 5-6-7-8-sok), nincs, aki vegye a telefonokat, soroljam? 

miért akarja elpaterolni a főtitkárnőt? azért, hogy a másik tök egyedül maradjon és onnantól nem marad tanú. 
az alfőfőnök 9-re jár dolgozni, egyébként teljes apátia, szarik mindenre. a fickó meg már csomószor az ajtóban várja a lányt, reggel 7:30-kor, hogy kokettáljon. az emeletükön senki nincs rajtuk kívül. ha itt egyedül marad, az gáz. értitek miért. nem marad tanú. 

beszélt a hr-es barátnőjével is, aki azt mondta, a lánynak reszeltek, ugyanis úgy fogja intézni a dolgokat, hogy senki ne tudjon semmiről és nem neki fog hinni a társadalom. mert ritka az, hogy a nőknek hisznek ilyen esetben, pláne, ha nincs tanú. 

a nők nem azért járnak miniszoknyában, mert tetszik nekik és azt viselnek, amit akarnak, hanem azért, hogy gerincre vágják őket, ugye. 

már mesélte a kolléganőjének is, aki történetesen a barátnője, de képzeljétek, nem hitt neki. azt mondta, a fickó mindenkivel nagyon cuki. na ja, de nem simogatja a kolléganőket válltól derékig (x 3), nem bökdösi a derekukat, nem mondja nekik, hogy szexi, nem ül be hozzájuk órákat pofázni, nem követi őket, nem tesz célzásokat. és még mennyi szösszenetet tudna mesélni... 

mindez azért, hogy maradjon nyoma. 

https://csakazolvassa.hu/2016/10/07/a-gyenged-eroszak-1/#more-20319 

Inkább aludjak vagy filmet nézzek?

Annyira álmos vagyok, hogy valószínűleg inkább az alvást választanám, mint fent maradni, miután a gyerekek elaludtak, hogy énidőt szenteljek magamra, egész nap ezt hajtogatom. Erre ez a bölcsesség jött velem szemben a facebookon:

Egy szülő valódi dilemmája az, hogy melyiket válassza:
emberi időben aludni menni vagy egész éjszaka ébren maradni, hogy
"énidővel" töltse az idejét.

Pedig tegnap is időben mentem aludni, körülbelül 10-kor már aludtam. Igaz, előtte színházban voltam. A soha vissza nem térő c. előadást tekintettem meg harmadmagammal. Én még soha nem láttam Pintér Béla rendezte előadást. (Állítólag léteznek "Pintéristák".) Az első negyed óra furcsa volt. Az emberek nevettek, én meg nem értettem, hogy min. Aztán szerencsére ráhangolódtam és már én is értettem és nevettem. Mivel nagyon álmos vagyok, nem tudok értelmes recenziót írni (frissen sem), legyen elég annyi, hogy végül tetszett. Lehet, hogy fejlődöm. Az elején, még amikor Alföldi Róbert darabjaira vittek el, nem minden áthallást értettem. Tegnap már egész jól ment. Na jó, nem erről van szó. Olvasottabbnak kellene lennem, akkor érteném Alföldit is.

Ami ma igazán fontos, hogy ma tölti a kislányom a hetedik életévét. A mai napig nagyon furcsa, hogy nekem gyerekeim vannak. Még mindig nem tudtam hozzászokni a gondolathoz, hogy vannak. Ez így hülyén hangzik, belátom. Szóval, én elég későn szültem, egészen 36 éves koromig nem igazán hittem el, hogy nekem ez összejöhet az életben. Talán ezért szürreális még mindig. Pedig ennyi idő alatt már igazán kézzelfogható lehetne, hogy vannak, de én mégis minden szülinapon meglepődöm, sőt, a kislányomén még picsogok is.