Ez most nem unalmas

Képzeljétek! A minap találkoztam egy volt osztálytársammal a körforgalomban. Ő a saját kisfia kezét fogta, én meg az én saját kisfiamét, gyalogoltunk. Jól belenézett a szemembe, szépen elmosolyodott és köszönt. Láttam rajta, hogy örül nekem. Igazából már az is jól esett, hogy felismert. 

1980-ban voltunk osztálytársak 2 éven át. Az az igazság, hogy én hulla szerelmes voltam belé 7 évesen. Ő volt a szépfiú. Én azóta is mindig a szépfiúkba szerelmesedek bele. Persze ő a mi időnkben másba volt szerelmes, naná. Mittomén már kibe. Vagy kikbe. De nem belém. Szóval most már hiába mosolyog rám ilyen erőteljesen, cseszheti. Hm, ha annak idején komolyan vette volna a titkolt rajongásomat (hát azért hülye nem vagyok, nem mondtam neki, hogy szerelmes vagyok belé**), akkor én ma akár egy csirkefogó felesége lehetnék. Ugyanis ezt a szépfiút bevarrták a kóterba néhány évre. Megélhetési gazember* lett belőle. Amikor meghallottam, egészen elhűltem, hogy pont ő?!?! Azért ezek szerint mégsem volt túl nagy a bűne, mert ma már szabadlábon van. Remélem, újra talál magának munkát és társadalmunk becsületes tagjává válhat.


* mondhatnám, hogy bűnöző, de az olyan megrázó.

** basszuskulcs, most jut eszembe, neki még szerelmes levelet is írtak a többiek, szóval tudta, hogy kire kell lecsapnia... rólam meg ugye nem tudhatta...

update: amikor megkergetett engem is az iskolaudvaron, akkor azt hittem, ő is szerelmes belém, hállelujáztam magamban, de aztán irányt váltott és megkergetett más lányt is és akkor tudtam, hogy sztornó. 

Se cipő, se parfüm (unalmas naplóbejegyzés)

Tegnap láttam egy fiút a metrón, trendi fülhallgató volt a fülén és táncolt. Elsodorta őt a zene, ritmusra dobolt a lábával, hullámzott a kezével, bólogatott a fejével.

Ma a buszon egy fiú mellett ültem, trendi fülhallgató volt a fülén és meg sem moccant. Mellette ültem, jól hallottam a zenéjét. Jó zene volt, még nekem is elkezdte ütni a ritmust a lábam. A fiú meg ült ott megdermedve. 

(Ugrás) Jó, hogy múlt héten elmentünk a Wesselényi utcai francia pékségbe letesztelni, hogy milyen a portéka, mert ma már élesben kellett a baguette. Tegnap elmentünk megvenni, hát mit ad Isten, mit nem? Pont ezen a héten óriási felújítás folyik a boltban, minden a feje tetején áll. Felhívtam tesómat, hogy mondja meg nekem, hol a másik francia pékség, mert nekem nem okos a telefonom és én sem, mert nem emlékeztem a többi címre. Mi az, hogy nem okos a telefon?!? Egy csotrogány. Nem működik. Éjfélkor riaszt, egyébként meg nem tudnak rajta felhívni, mert foglaltat jelez, holott nem dumálok. Újat kell vennem. De cipőt is kell vennem, itt a tavasz a nyakamon, nem járhatok csizmában még augusztusban is. Persze van egy, de abban nem tudok rohanni, magas a sarka. A laposhoz képest magas, nem a rendes nők által hordott csinos cipőkhöz viszonyítva. Mindenesetre tegnap végre megvettem az új tűzhelyet (neten, naná, arra én nem érek rá, hogy bevonuljak a háztartási boltokba személyesen megvizslatni, hogy mit szeretnék venni. A lényeg, hogy indukciós, mert erről álmodoztam). Persze ma 11 órakor telefonált a futár, hogy akkor 5 perc múlva a ház előtt lesz. Én továbbra sem értem, miért nem próbálnak először egyezkedni velem. Mi a franc sugallja azt, hogy az ember otthon dekkol? Bár most mesélte egy ismerősöm (grrr, fórum), hogy most először vitte haza a kislányát ebéd után az oviból (12.30 óra) és az ovi előtt ott pletykált már 20 anyuka (szám szerint)*. Ezek szerint a futár ebből indul ki. Igenis vannak ráérős emberek. Mindenesetre én egészen normálisnak érzem magam amióta munkás ököl vasököl vagyok. 

(Ugrás) Mennyire egyszerűbb egy gyerekkel, mint kettővel. Macskának kötőhártya gyulladása van, nem mehet közösségbe. A turbulens Banditával mentünk a baguette-ért (végül az Arany János utcában kötöttünk ki). Egy nyikkanás nélkül gyalogolt. Aztán elmentünk beváltani a nőnapra kapott ajándékutalványt a Müller drogériába. Kinéztem magamnak egy Estée Lauder jázmin illatú parfümöt, de sajnos kénytelen vagyok szarrágónak lenni (rohadt drága, persze mihez képest). És még én mondom, hogy a gyerekek apja az olcsójános, pfff, én ugyanaz vagyok pepitában. De mit csináljak, muszáj rangsorolni. Persze nemcsak a pénz volt akadály, idő sem volt szaglászni, próbálgatni, mert futni kellett haza francia zászlót ragasztani, Eiffel-tornyot építeni, francia gyerekdalokat keresni. Azért Bandi a pain au chocolat után még bevágott egy habos kakaót a Cserpesnél, én pedig vettem magamnak két natúr (de tényleg natúr!) joghurtot, mert elkezdtem fogyni. Nemcsak fogyókúrázni, hanem fogyni is.




*Az óvónőjük pedig felkiáltott "na végre, ez a nap is eljött!". 

Varsóban (csak szólok, unalmas óvodás)

Csak egy fotót akarok mutatni. Szerintem mindenhol így kellene.

Csalafinta barátnőm saját képe. Elkértem tőle.

Francia klisén töröm a fejem (előre szólok, unalmas ovizás folyt.köv.)

A gyerekeimnek be kell mutatniuk Franciaországot az oviban. Szerintem ez szuper kezdeményezés (kár, hogy nem lehet valódi ppt prezentáción keresztül, de sebaj). A mongol kisfiú és nigériai kislány már bemutatták a saját országaikat. Most mi következünk.  

Jó, hát nem pontosan a 3 és 5 évesnek kell a többi gyerek elé állniuk, hanem az óvónők fogják bemutatni a többi gyereknek a francia életérzést. Most rakom össze az anyagot. Kinyomtatok pár klisét (cliché, hogy stílszerű legyek), aztán a nagy napon viszek be gyereksanzonokat, kék-fehér-piros zászlókat, parfümöket és veszek egy baguette-et. Ha van még ötletetek, szóljatok! 

Már-már belemélyedtem a történelembe is, Napkirály, Napóleon, partraszállás, de aztán visszafogtam az agarakat, azt hiszem ezt a korosztályt még nem kötné le. Ki akartam nyomtatni egy világatlaszt is, hogy hol és hányan beszélik a francia nyelvet, de azzal is csak bajt okoznék, azt hiszem. Mondjuk a 20 képből talán 2-3 nem csapja ki majd a biztosítékot.

Mindenesetre tegnap elmentünk a francia pékségbe lecsekkolni, hogy lehet-e mini croissant kapni. Sajnos nem lehet. Rendelésre sem. Kivételesen sem. Most az egyszer sem. Ebből tényleg baguette lesz, de sebaj, megkóstoltuk*, elég autentikus, remélem örülnek majd neki a gyerekek. 

Ezt nem tolom a képükbe...
(Forrás: Cédric Villain, ld. a képen is)

Elég lenne ezt levetíteni nekik!

Homályos, mert nem volt fény és még mindig nincs rendes fényképezőm.

* a gyerekek kaptak pain au chocolat-t is. Én csak egy kávét, mert meglehetősen fogyókúrázom. Soha nem látott kövérséget értem el és lassan lekerül rólam a téli kabátom, ami esztétikailag sokat dob rajtam. Egy szónak is száz a vége: ezígynemmaradhat!!!!

Jamie Oliver vajon mit gondol a gyári ketchupról és majonézről? (Unalmas merengés az oviról)

Szeptember óta jönnek-mennek a körlevelek (e-mailen) az óvodai szülök között. Mikuláskor volt nagy balhé a csoki-nemcsoki körül, de ezzel nincs vége, mert most megint parázslik egy vita. Beteg az egyik óvónő és a másik nem bírja ellátni a csoportot egyedül egész nap (hm, van dajka is mellette). Persze belátom, ha reggel 6-kor kell becsekkolnia, mert pont ügyeletes és 17.30-ig maradnia (nem, ez elég ritka, szerintem nincs is), akkor attól valóban jogos, hogy kitépi a haját. Csak azt nem értem, hogy ilyenkor hol a sok gyakornok? Van, amikor 10 óvónőnek készülő diák ül és megfigyel egy-egy csoportban, most meg sehol senki? Persze, tudom, főleg az iskolában (még fősuli vagy már egyetem?) kell lenniük. Mindenesetre ezt szóvá tette az egyik szülő, hogy sajnos ő nem tudja délelőtt eldobni a tollat (szövőszéket, injekciós tűt stb.) a kezéből és futni az oviba, hogy délre oda is érjen. 

Én sajnos nem férek a bőrömbe, megírtam nekik, hogy láttam már több olyan óvodát, ahol egy szem pedagógus és egy szem dajka vitt egy egész csoportot, igaz, csak kereken 8 órán keresztül. Az ügyelet más dolga volt. 

Még azért is balhéznak, hogy kinek mikor kell vinnie a zöldség-gyümölcsöt (hupsz, el ne felejtsem, hétfőn én következek). Van, akinek megbetegszik a gyereke és olyankor szívesen felcserélné valaki mással a dátumát, ugyanis táblázatban van foglalva, hogy ki mikor következik. De nem, nem lehet, mert hála az égnek már elég sok zöldség-gyümölcs felgyülemlett, mondta az óvónő a főanyunak, hogy nem maradnak ellátatlanul a gyerekek, van még majonéz, ketchup, piros arany, mustár és méz is. Nem tudom mit szólna ehhez Jamie Oliver... de már érik bennem, hogy írok neki egy segélykiáltó levelet. A főanyutól nem merem megkérdezni, hogy a ketchup és majonéz mióta számít egészséges gyümölcsnek. Gyümölcsből nem jut a menzapénzből, szar margarinra és rózsaszín felvágottra jut. Azt sem merem megmondani neki, hogy 99 kilós, a férje meg alsó hangon 130 és ezek szerint nem véletlen (jól van, tudom, fogjam be, én is dagadt vagyok). Ő volt az első, aki ezeket bevitte az oviba, el is dicsekedett vele. Meg hát azóta is ezen pörög, hogy van ketchup-majonéz, minden rendben, nem halnak éhen a gyerekek (mondom, email!). Vagy csak én vagyok agymosott szerintetek? Nem is olyan káros a 2018-ban lejáró ketchup? Jó lesz az is, ha nincs szilva, alma, szőlő, körte, eper, kiwi, barack, répa, retek, zeller?

Más. Reggel 5,40-kor azzal kezdtem, hogy felvarrtam a frissen mosott és frissen vasalt fehér pólókra a kokárdákat (utálok vasalni, ezért csak akkor, ha nagyon muszáj, alapvetően inkább olyan ruhát veszek mindenkinek, ami nem vasalós). Nem, nem vettem erre a négy órácskára fekete szoknyácskát és fehér blúzocskát, fehér ingecskét és fekete nadrágocskát, tököm tele az óvoda diktálta ruhaigénnyel. Elmentek a saját sötétkék kordbársony nadrágjaikba (bárcsak nekem is lehetne olyan...) és kész. Nem, nem hiszem, hogy szó éri a ház elejét, de még előfordulhat, hiszen karácsonykor megszóltak, "nincs Macskának szép ruhája?", de van, fel is veszi, csak nem tudtuk, hogy a teadélutánnak kihirdetett összejövetel igazából egy koszorúslány ruhás lakodalom. 

Mindenesetre a pszi azt mondta, ne pattogjak, mint kecskeszar a deszkán, ne adjak hangot az oviban a nemtetszéseimről, mert a gyerek issza a levét: anyukáról azt képzelik, hogy a Sanzelizén nézegetett kirakatokat a zsebkutyájával a hóna alatt, anyukának azt kívánják, hogy menjen a pékbe, ne itt oktatgasson, hogy hogy kell. Igazából én befogom fülem-farkam, de a pszi azt mondta, hogy túl magas frekvencián pörgök és hiába húzom be a kéziféket (tényleg nem pofázok), sajnos attól még ezt nem viselik jól Macska ovijában, érzik rajtam, hogy mi fából faragtak. 

Miskolctapolca, Margitsziget, egyben egyebek

Zavarban vagyok. Az 5 év alatt teljesen elfelejtettem, hogy mi az a nők napja. Ma (tegnap, mert onnantól, hogy írok a blogba, eltelik 2-12 nap) pedig már begyűjtöttem egy Merci csokit, egy valódi belga csokit, 3 Mozart golyót, egy tulipánt (cserepes), egy gerberát páfránnyal, egy 10.000 Forintos (atyagatya, teljesen megilletődtem, ennyi pénz...) DM-es vásárlási utalványt. A gyerekek apja azt hiszem soha nem kedveskedett nők napjára, de ez nem biztos, csak hát hiába töröm a fejem, nem emlékszem, csak az első két Valentin-napra. 

Azért jönnek ma sorozatban a fiúk a munkahelyemen és nem hétfőn, mert én aznap lógtam. Szabin voltam. Leléptünk "nyaralni" Miskolctapolcára, ha már itt van apjuk látogatóban. Macskának megígértük, hogy elmegyünk nyaralni, de idén nyáron tuti, hogy (megint) nem jutunk el sehova, így ez a tűzoltás, nehogy csalódást okozzunk neki. 

Az úgy volt, hogy mi a szerelmünk hajnalán, hét évvel ezelőtt jártunk Lillafüreden és ha már ott voltunk, beugrottunk egyet relaxálni a barlangfürdőbe is. Akkor, ott eldöntöttük, hogy majd a gyerekeinket is elvisszük és hát lőn, ezt is kipipáltuk. 

Attól függetlenül, hogy furcsa város ez a Miskolc (pláne a Varga-hegy, ahol egészen normális házak vannak, panorámával a gigantikus Diósgyőri Acélművekre, ahol én magam is jártam, amikor még aktív olasz tolmács voltam. Imádtam a gyárlátogatásokat. Így jutottam be a szegedi vasöntödébe, az inotai hőerőműben és már ki emlékszik hova...). Vissza a kályhához, jó hely Miskolc, mi szeretjük, persze sajnos nem annyira, hogy kedvem is legyen ott élni. 

Mi most csak pancsoltunk, vadasparkban voltunk, boboztunk, játszótereztünk, ellátogattunk a lillafüredi vízeséshez, de az Anna-barlangot nem mertük bevállalni, túl kicsik még a csemetemajmok. Így is szörnyen kifárasztottak. Bandita kétszer is bele akart fulladni a vízbe. Túlságosan bátor és semennyire nem ismeri a víz tulajdonságait, mivel nem járt csecsemőúszásra. Egyszer simán kicsúszott az úszógumiból, másodszor pedig ott álltam mellette és csinált egy tripla szaltót, már nem tudom visszaidézni, hogyan, de apjával ketten pecáztuk ki a gyereket a vízből, akinek kutya baja nem esett, de mégis lelassult a felvétel, ami azt jelenti, hogy betojtam ijedtemben. Ja és nem elég, mert szombaton pedig elveszett a Margitszigeten. A játszótéren játszott, folyamatosan figyeltem őt, Macska az apjával volt egy másik játéknál, amikor hátra mentem a platánfához megnézni, hol vannak a többiek. 10 lépés és kevesebb, mint egy perc alatt eltűnt Bandita. Kiabáltam, a nevét rikoltoztam mindenfelé, de nem válaszolt, mert már rég alvásidő volt, fáradt volt, nekünk meg nem volt kedvünk hazamenni, annyira jó idő volt. Nem válaszolt, nem láttam, nem találtam őt, futkároztunk, én jobbra, Szilva barátnőm balra. Érdekes, senki idegen nem segített, csak ültek ott a felnőttek a padokon és nézték, ahogy meghalok kétségbeesésemben, aztán végül visszamentem másodjára is egy nagyobb játékhoz és ott volt, megtaláltam és elszívtam egy cigit (és eszembe jutott egy blogger, ittlétező, aki szintén ugyanígy). Aztán Bandi elkámpicsorodott, pedig nem is szidtuk meg őt, csak a lelkére kötöttük, hogy válaszoljon, ha hívogatjuk. Ennek örömére apjuk vett neki egy fagyit jutalmul. Nem, nem vagyunk következetes szülők.
Ahogy nyalogatta a fagyiját és még mindig hegyi beszédet tartottam ő odabújt és azt mondta a kis cérnahangján "de hát visszajövök" és én ettől szétolvadtam. 

Alig várom már, hogy kamaszok legyenek és délig ki se keljenek az ágyukból. 

Szerdai zsibbasztó

A gyerekek apja elment kokárdát vadászni, most, hogy este fél kilenckor (!) a fejemhez csaptam. Akkor jutott eszembe, hogy Bandinak már holnap kokárdát kell viselnie az óvodában, mert kimennek sétálni egyet a külvilágba. Az ovi mindig előhozakodik valami újabb igénnyel. A 150 Forintos kokárda ugyan nem vág hanyatt anyagilag, de ehhez majd kell fehér ing, fekete nadrág (nincs ilyen, csak sötétkék és rózsaszín, az nem lesz jó? Megszólnak? Kikezdik a gyereket? Üldöztetési mániám van?), máskor meg mackónadrág, abból kettő is, egyik a kötelező tornaórára és akkor már tornacipő is, mert a benti gumitalpú cipő nem elég, a másik mackógatya meg azért, mert csak. Tudom, tudom, kényelmesebb, csak hát menet közben megszoktam, hogy a francia ovisok még a szutyok agglomerációban is elegánsak és nem second handből öltöznek. Egyebként pedig zsepi, A4-es és wc-papír, fogkefe, fogkrém, szappan, zöldség, gyümölcs stb. Osztálypénz is, naná! 

Vissza a kályhához.

A kalandos Blaha Lujza téri aluljáróban a francia a kínainál talált kokárdát a magyar nemzeti ünnephez. 

Apropó, a kokárdát a nagy francia forradalom hozta divatba. 

Apropó, az apropó (à propos) is francia eredetű. 

Cake shop (Budapestnek megint egy piros pont)

Most meg a belül kókuszos kívül csokis cheesecake miatt akartam sírva fakadni, annyira finom volt. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom a Cake Shop cukrászműhely sütijeit. Ti, akik Budapesten a Deák téren jártok (pontosabban a József Attila úton), és betértek ide egy málnás trüffelre vagy egy eszméletlen sajttortára, nem fogtok csalódni*.

Jókat olvastam róla, ezért muszáj volt elmenni hozzájuk. Londonban, Notting Hillen láttam először hasonlót, de az egy könyvesbolt volt, ahol kizárólag szakácskönyveket (süti és rendes ennivalósat) lehetett kapni, hátul pedig az üvegpult mögött sütötték a sütiket. Ott és akkor arról álmodoztam, hogy én is olyan helyen dolgozzak (elég suta vagyok a sütéshez, de ettől még simán elrugaszkodom álmodozás közben).

Ők azt nyilatkozzák az interjúban, hogy kiváló minőségű alapanyagokkal dolgoznak, én meg azt mondom, hogy ehhez nem fér kétség. A csokit meg tudom állapítani, hogy miféle és az övék átment a vizsgámon.

Mági havernőm maracujás mákos sütit evett, isteni volt. A maracuja dominált, de a mákot mégsem nyomta el (megkóstoltuk egymás sütijét, onnan tudom).

Rózsaszörpöt is itt ittam először életemben. Anyukámnak van egy rózsakertje, szeretem szagolgatni a rózsáit, bizton állíthatom, hogy a szörp igazából rózsaízű volt, csak nem tudom melyiké, mert én csak a Don Juant ismerem fel, mert az a kedvencem, a többi nem vesz le a lábamról.

Nem bírtam ki, vettem vásárfiát a gyerekeknek, egy-egy cakepop-ot és apjuknak (aki pont itt van látogatóban) két málnás trüffelt. Már alszanak (írtam ezt pénteken), de holnap nem fognak csalódni, ezt bizton állíthatom.

Az én kókuszos csokis sajttortám és rózsaszörpöm.

Odaképzelem magam, ahogy mosogatok
olvasztott belga csokival bemázolom a tortát.

 

Árak nincsenek túlságosan kifüggesztve, de nem borzasztóak.

Mági maracujás mákos sütije.

Megkérdeztem, szabad fotózni.

* volt ott egy nagyon fess angolul beszélő negyvenes pasas, aki elégedetlenkedett. A végtelenül kedves személyzet megpróbált a kedvében járni, ízlésére alakították át a tortáját és miközben erre várt, kapott négy sütit ajándékba, szóval szerintem nem volt miért zsörtölődnie, de elképzeltem, hogy a világ top helyein forog, ott meg ez normális, hogy ha mégsem olyan lovat akar, akkor szívbaj nélkül kicserélteti zebrára.

Budapest, nemcsak szép, de humoros is

Budapest szépségét és csúfságát már megmutattam, most jöjjön két szellemes fotó, amit én lőttem a népcsoportokban gazdag kerületünkben. 

Egyelőre nincs több témába vágó fotóm, pedig rajongok az ilyen jópofa városi üzenetekért. 

Bárki megtalálhatja a szemével. (Nagykörút)

Magam sem értem, hogy a francba akadt rá a szemem.
Szürke is, koszos is, eldugott sarok is. (Szintén Nagykörút)

Homemade graffiti

Egészen kiegyensúlyozott vagyok, ezt onnan lehet tudni, hogy már nincsenek vulkanikus dühkitöréseim egy-egy házi falfirkától.  Teljesen, de tényleg teljesen nyugodtan tűröm. Sőt, megdicsérem az elkövetőt. Tovább megyek, biztatom, hogy a jégkirálynő ruhájára rajzoljon még hópelyheket. Ha már kész a feje, a törzse, akkor már fejezze be rendesen. 

Annak idején, apjuk lakásában, mindig kifüstölt az agyam a falfirkáktól. Persze, mert számítottam rá, hogy kikapunk érte. Mindahányan. Hiába, hogy nem én firkáltam össze, számítottam a megrovásra. Aztán mégsem lett belőle nagy ügy. 

Itthon, a sajátban, nem tudok haragudni rájuk, illetve egyre kevésbé és állati érdekes, mert érzik rajtam, így egyre kevesebb a balhé a két gyerek között is. Ma reggel például a zsilipkapu előtt puszit adtak egymásnak és egymáshoz bújtak. Eleddig mindig összekaptak azon, hogy ki ér előbb az udvari ajtóhoz (zsiliprendszer van nálunk, a kis udvart is zárjuk, így három ajtón át lehet kijutni az utcára), toporzékoltak, bunyóztak, az én idegeim meg befeszültek ettől, mert reggel 6.35-kor nem túl jó ötlet felébreszteni a nyugdíjasokat. 

Tisztán látszik, hogy növeszti a haját.
Ez a konyhában van, a pult alatt, alig vettem észre.

Nincs otthon papír? - kérdezhetnétek jogosan.

Bandita csak simán gyerekpecséttel tette színesebbé a falat, azt nem fotóztam le.

Ceci n'est pas une pipe

Én állandóan szerelmes vagyok valakibe. Most Sotromaeba*. De ezt úgy kell érteni, hogy az agyamban teljesen elmennek otthonról. Mint egy holdkóros, úgy járkálok az utcán, amikor ezek a szerelmek elborítanak. A taknyos, pattanásos tini elbújhat mellettem, ha én elkezdek rajongani. 

Nézzétek meg ezt a videót, ugyan Brüsszelben forgatták, de mintha Franciaország lenne és már nézem is a lakáshirdetéseket, de szerencsére már nem vagyok taknyos, sem pattanásos, tudom irányítani a hormonjaimat. 

Az feltűnt, hogy itthon nem esik az eső. Állandóan süt a nap. Nézzétek, a videóban esik az eső. Franciaországban** állandóan esik. London kutyafafüle hozzá képest. 

* Megnéztem, honnan a neve. Stromae, azaz Maestro verlan nyelven. A verlánul megtanulni szerintem nehezebb, mint franciául. A lényeg, hogy fel kell cserélni a szótagokat, persze itt-ott hangelnyeléssel. A nőt például úgy mondják, möf (femme = meuf). Tudtommal főleg a vagány fickók beszélnek így az agglomerációban. Az elején még a sima franciát sem mindig értettem, pláne anyóst és a legkisebb sógort, akik nem túl irodalmi franciát beszélnek, hát én vért izzadtam, amikor rázendítettek a verlánra. 

** Jó, jó, tudom, nem egész Franciaországban, csak ahol én jártam.

Ócska pletyka

Van egy okos rokonom és annak egy butácska felesége. Tudom, hogy egyáltalán nem szép dolog ítélkezni, itt és most kellene befejezni, sőt ki kellene radírozni az eddigieket is, de mit csináljak, el akarom mesélni, pletykás vagyok, jobb is, ha nekem nem mesél senki semmit, de ne is beszélgessen velem, mert aztán itt fogom kifecsegni. Tekintet nélkül a személyiségi jogokra.

Ez a szerzett nőrokon azért kapta ezt a nem túl hízelgő jelzőt tőlem, mert... röviden: irigy vagyok. :D

Arról van szó, hogy van neki iPhoneja (mittomén melyik féle, de nem a régi, nekem meg nincs), de minek? Beszélgettünk, beszélgettünk, szó szót követte még a Charlie Hebdo idején. A kóser boltnál elakadtunk, mert nem tudta, mit jelent (az, hogy kóser). Többen ültünk az asztal körül, volt, aki azt mondta, az csak egy vágási technika, én meg próbáltam brillírozni. Addig-addig, míg kimondtam, tegyen igazságot a wikipédia (hogy ne mindig a googlellel viccelődjek). Én mostanában nem vagyok valami népszerű ember a körükben. Az elvált státusz száműzetéssel jár, ennél fogva nekem még azt sem hitték el, hogy nemcsak Párizsban, de Budapesten is van kóser bolt, a pikkelyes állatokról szóló értekezést meg sem hallották, nem nagyon kaptam szót. A lány megkérdezte urát: "nekem van olyanom?" (wikipédiája).

Azért is vagyok irigy, mert ő például kétszer is jól ment férjhez. Én meg egyszer sem. Olcsójánosokkal ő nem üzletel. Értitek. Ráadásul a második férje még tanult is.

Aztán még azért is, mert neki 40 évesen, két gyerekkel is rendes 18 évesek is megirigyelnék típusú betonmellei vannak, nem ilyen 78 éves lógósok, melyek a térdemig érnek. Értitek.

Jó, hát a megrajzolt szemöldökei nem tetszenek, az már végképp szürreális.

A kislánya, amikor nálunk járt, megkérdezte "Macskának még saját szobája sincs?!?!?". Pfff. (De van, csak egyelőre az a gardrób, tehát még sincs.)

Macska persze még nem tudja, hogy ő a nagyobb ász, mert beszél franciául is és nem affektál.