2015. július 31., péntek

Menetrend szerinti járat

Mi van ma, péntek? Tegnap csütörtök? Akkor arra kell következtetnem, hogy menetrend szerinti járat lesz a csütörtöki balhé apjukkal? Egy kis leszarozás, egy kis zsarolás, egy kis megfélemlítés... Isteni. Ebből fakadóan alig tudtam reggel felkelni, de kurva nagy erővel sikerült magamat kirúgni az ágyból, hajat mosni és elindulni a spinningre, amin persze néha visszapattantak a gondolataim a tegnap esti "jó hangulatú" beszélgetésre, de szerencsére a pénteki edző annyira karizmatikus lány, hogy visszarángatott a jelenbe. 

Ja és hát annak hála, hogy balhézott a gyerekek apja, jól bezabáltam tortelliniből. Este. Egy lépcsőfokot még feljebb kellene lépnem ebben a nagy elhatározásomban. Ha sikerül rávennem magam, hogy reggel 5.30-kor keljek a tornáért, akkor mi a francért nem tudok ellenállni a zabálásnak, amikor búbánatos vagyok??? 

2015. július 30., csütörtök

Szomorú vagyok

Már megint kiszakad a lelkem a helyéről... Meghalt az egyik fórumtársam anyukája. Elég régóta fórumozok zártkörű körökben és ezek a virtuális emberek már valódi ismerőseim is, sőt, tovább megyek, barátoknak, de legalább nagyon jó haveroknak érzem őket. Időnként találkozunk is, sokat dumálunk, így meglehetősen sokat tudunk egymásról. Buxus anyukáját nem ismertem személyesen, de ismertem a mindennapjait.
Az a helyzet, hogy félek a magyar egészségügytől. 

------

Tegnap nálam aludtak az 1982 (!!!) óta barátnőmék, egyrészt, hogy még idén nyáron bulizhassunk egy utolsót közöset, másrészt, hogy ne kelljen vidékről bumlizniuk a reptérre kora reggel, nálam meg most aztán végképp sok hely van meg mindig alig várom, hogy kiengedhessem a gőzt, így pont jól jött, hogy jöttek. 

A törzshelyemre mentünk, már mondhatom, hogy nekem is van ilyenem. Nagyon tetszett nekik, világítottak a lampionok, még nem volt tömeg, amikor megérkeztünk, szólt a jó zene, mi jókat beszélgettünk, a kisgyerek mászkált. Azt nem tudom, hogy minden görögben ennyire él-e a tűz, de ez a Jorgos (nem így hívják) hihetetlen figura. Ha nem lett volna velünk a kisgyerekük, talán még táncolni is mennünk kellett volna, annyira benne volt a rock&roll a lábában... vagy a szirtaki. 

Jorgos akkora lendültet kapott, hogy szíve szerint átcseréltette volna a repülőjegyeket másik időpontra, csak ne ma kelljen nekik hazamenni, ennyire odavan Budapestért. Gondolkoznak rajta, hogy költözzenek-e ide, hiszen már éltek itt pár évet, de ugyanabban a cipőben járnak, mint én: jó lenne Budapesten maradni, de egyben Görögországban is. Nekem a Görögország behelyettesítendő Franciaországgal. Itt is lennék és ott is. Színtiszta kínlódás az egész. 

Most nagyon szomorú vagyok, hogy hazamennek, olyan ritka a környezetemben az ilyen abszolút jó fej házaspár, pedig igazából örülnöm kellene, mert mindketten azt tervezik, hogy jövő nyáron együtt nyaraljunk Görögországban. Nincs a görögnél szebb tenger, mondja Jorgos. Annyira bűbájos! És tényleg olyan, mint a Bazi nagy görög lagziban, valahogy mindig arra lyukadunk ki, hogy naná, hogy ezt is, azt is a görögök találták fel. :D 
Kaptam egy kis görög történelmi továbbképzést is, amit mostanában nagyon szeretek... csak 24 év késéssel esik le a tantusz, hogy a történelem állati érdekes dolog. 

2015. július 29., szerda

Lebuktam

Van ez a szuper Google, mindenki barátja, azon belül is egy csomó funkció, térkép, naptár, fordító, fényképtár és a google+. Arra akarok kilyukadni, hogy google "pluszozta" a sógornőm tesója a barna rizses posztomat. :D Röhögök. Magamon. Ő garantáltan tudja, ki irkál itt, simán felismerhető vagyok, nem elég álnevekkel machinálni. Ez csak azért baj, mert előfordul, hogy randa pletykás vagyok. Róluk, mint ahogy Mary Poppinsról és még kevesekről nem tudok pletykálni, szóval akár folytathatnám is blogot, ahogy eddig, de azt hiszem anyukám is olvasgat, és akkor nekem kampec :D. De akiket csípek, azokról nem fröcsögök, csak azokról, akiktől agybugyogást kapok meg hát magamról, persze most baj, hogy volt pár nem szalonképes sztorim.  
Az a gyanúm, hogy valahol én cseszhettem el, nyilván nyitva hagytam megint a bloggert és úgy szörföztem valamerre, a legjobb barátnőmnek például még felkérést is küldtem a bezzeggel a google-s fotóihoz, így fedezett fel magának, mondjuk tök mindegy, mert így sem olvas, mert őt a blogok baromira nem érdeklik. 

Azt akartam még elmesélni, hogy nincs kedvem szabira menni. Sajnos igazi nyaralásunk idén sem lesz. Minden kolléga kérdezi, mikor kezdem meg a rendes nyári szabit, de én mindig lerázom őket, nincs mit mesélni, még egy Balatont sem.
Annak idején, amikor Sara barátnőmnek sikerült elhelyezkednie, azt mondta, hogy dolgozni járni sokkal üdítőbb, mint otthon dekkolni a gyerekekkel. Öt év után ment vissza dolgozni, addig ő is HTB volt, ráadásul abból a fajtából, aki odaadóan főzött (én nem vagyok ügyes a konyhában), már teregetés közben párosította a zoknikat (na gondolhatjátok, én beteszek egy pár zoknit és garantáltan csak egyet találok meg teregetésnél), vasalt (utálok vasalni), állandóan takarított, ramadan idején (mert hát áttért... apropó, valaki ismer olyan muszlimot, aki áttért a katolikus vallásra? Úgy nézem, fordítva normális) heted hét országra szóló menüt csapott össze a vendégeknek, szóval ő jó feleség, mégis azt mondta, örül, hogy végre dolgozhat (mert hát ugye a mosfőztakarít az egyenlő a nullával). Most én is így érzem, örülök, hogy dolgozhatok. Természetesen bűntudatom is van, mert lepasszoltam a gyerekeket, én egy rendes magyar anya vagyok és muszáj, hogy frusztráljon az a tény, hogy nem 24/24-ben vagyok velük... Ebből meg az jutott eszembe, hogy mennyire fontos nekünk (úgy értem, a társadalomnak), hogy lássuk cseperedni a gyerekeinket. Bezzeg Franciaországban simán el tudnak menni az anyák és apák dolgozni a csecsemő mellől, mert fontos, hogy legyen miből megélniük, de gondolom az is, hogy építsék a karrierjüket is és hirtelen ne valakiből csapjanak át kizárólag szülőkké, én meg simán belementem abba, hogy néztem nőni és fejlődni a gyerekeket, míg nem jutott új csizmára. Nonszensz. Van pár apuka, akiket ismerek és akik távol dolgoznak a családjuktól, azért, hogy éhbérért dolgozzanak és csomó embertől hallom, hogy jujj, hát így hogy fogja látni felnőni a saját gyerekét. Engem, aki átélte ezt a garasoskodó szarságot kifejezetten idegesít a téma. Szerintem igenis felnőnek a gyerekek így is, hogy csak 2-3-4-6 hetente látja az apjukat. Akkor esett le a tantusz, amikor a barátnőméknél tanyáztunk és a férje mindig este 10-11-re ért haza, a gyerekek már aludtak. Ezzel a rengeteg melóval viszont meglehetősen jól éltek és élnek. Valószínűleg és szögletes és fafejű vagyok. Tudom, hogy vannak olyanok is, akik kidolgozzák a lelküket és mégsem megy jól, de azon csodálkozni, hogy valaki szorgalmasan húzza az igát, az furcsa. Most futnom kell, nem fűzhetem tovább a gondolatot. 

2015. július 28., kedd

Rögeszme

Most állandóan ezt hallgatom... 






Írni is lenne mit, de azt hiszem felettem lebeg a cenzúra bárdja...

Luca ír.

Apjuk keresi az új közös fészket.

Rajongók lerázva, ja de ezt meg már írtam, szóval akkor most csak annyi, hogy ügyesen tartom a gerincemet.

Tornázni járok, illetve hétfőn nem voltam, mert kifáradtam a 4 nap szabi alatt, ma reggel pedig elaludtam, francba.

2015. július 23., csütörtök

Semmi érdekes, csak kidumálom magamból

Tegnap egyedül voltam otthon, főztem magamnak a barna rizst, a főtt tojást, sütöttem a halat (olaj nélkül, naná), és rémesen unatkoztam, aztán pedig jól összebalhéztunk apjukkal, eléggé kétségbe estem, nem tudtam melyik barátomat riasszam, végül azt az utat választottam, hogy nem rikácsolom világgá (na majd most, itt), hogy már megint mekkora faszkalap volt. Ugyan írtam egy kis üzenetet a haveromnak, akire nem zúdítom rá a női nyervogásaimat, de ő nem vette a lapot (mitől vette volna, ha nem nyervogtam?) és elhívott koncertre, de én nem mentem, mert szarul voltam. Aztán persze kibékültünk apjukkal. Sajnos hiányzik. Aztán a ma reggeli tornán is eszembe jutottak a tegnapi dolgok és emiatt néha kiestem a ritmusból. A step padon kellett szaltózni és néha elbénáztam, nem mintha ettől összeomlott volna a világ, csak hát a tudat, hogy nem a tornára koncentrálok, hanem egy balhén agyalok... szar. 

Padödö koncert volt tegnap, ahova nem mentem el. Voltam már többször ifikoromban, ezért annyira nem sajnálom. Ezzel a haverommal még nem voltam, de lehet, hogy nem is baj, mert a legutóbbi Péterfy Bori koncerten jól elkeveredtünk, én középen üvöltöttem a Vámpírt, míg ő valahol hátul találkozott más haverokkal és oltották szomjukat. A végén megtaláltuk egymást, de hiába, mert a havernak kampec volt. 

Luca még mindig keres. 

2015. július 22., szerda

Balek is, szerencsés is

Aznap, amikor elkezdtem kocsival járni a torna miatt, nem jutott eszembe, hogy megyei matricát kell vennem, mivel elhagyom a fővárost, ráadásul ez nem is az odaúton esett le a tantusz, hanem már hazafelé, késő délután. Hogy lehettem ekkora hülye??? Jó, hát korán reggel volt, még nem üzemelt az agyam.

Az a mázlim, hogy van egy barátnőm, aki a Nemzeti Autópályánál (pontos nevét nem tudom, de biztosan Zrt.) dolgozik, megkérdeztem tőle, hogy utána tud-e nézni, sikerült-e lefotózniuk. Most jelzett vissza, hogy megúsztam. Hála az ég, mert tizenötezer forint lett volna. 
Alapvetően meg voltam győződve, hogy azon a szakaszon, amelyen én közlekedek garantáltan fotóznak, hogy minél vastagabb legyen az állami pénztárca, hiszen pont ott jelentős a forgalom reggel is, délután is, de ezek szerint nem teljesen pofátlanok. 

Egyebek

Így, hogy a torna miatt autóval járok dolgozni, legfeljebb 20 perc alatt a munkahelyemre érek, míg metróval és busszal 45, sőt 50 percig szoktam cammogni. Sajnos ez nem maradhat így, mert sokkal költségesebb kocsikázni, mint békávézni, francba.

Kitartóan járok tornázni. Ma persze nem, mert kell egy pihenőnap. Tegnap kikészültem. Annyira megdolgoztattatták velem a lábaimat, hogy alapos izomlázam lett, de legalább a térdem fölött már nem fityeg a háj. Mert hát nekem még ott is lógott. Brrr! A karom viszont kritikán aluli. 
A fogyás megállt, persze bosszant és türelmetlen vagyok, de tudom, hogy most tilos feladni, folytatni kell. Már csak 8 kiló van hátra. :DDD Picsába!
Ez a harmadik nap, hogy home made salátát eszem. Barna rizs (maximum három evőkanál), főtt tojás, paradicsom az alap, aztán variálom padlizsánnal, tonhallal, cukkinivel. Szeretem. 

Más:

Vasárnap vendégségben voltunk a gyerekekkel. Annál a két lánynál, akiket 1982 (!!!) óta mondhatom barátaimnak. Egy testvérpár, akiket nagyon szeretek, csak az a baj, hogy ritkán találkozunk, mert az egyikük Görögországban él, a másikuk pedig Olaszországban. Be is zsebeltem az ebből adódó 5-6. meghívást, amit idén nem tudok kihasználni. Mindenesetre jól esik, hogy annyira csípnek, hogy meghívtak és nem csak úgy, bele a levegőbe, hanem már tervezgettek is velem, hogy hová szeretnének elvinni, hogy utazzunk, mikor lenne jó. Ez nagy szó, hiszen a francia rokonok, például anyósom és apósom nem tepernek a kis unokáikért, pedig hely bőven lenne, egyiknél is, másiknál is. Valószínűleg még mindig nekem kellene pedáloznom. 

Szombaton a görög férj főzött. Volt szuvláki, tzatziki (azt hiszem egyiket sem tudom leírni rendesen), görög saláta, krumplik. Az olasz férj pedig gitározott. A gyerekek pancsoltak. Mi lányok beszélgettünk. A sütit én sütöttem, mert főzni nem szeretek, de sütni igen. Kókuszos kekszet vittem, jók lettek. 
Én eléggé odavagyok a gitározós pasasokért... Ez a gyengém. Ráadásul ennek az olasz férjnek göndör haja van... Ez a másik gyengém. 
A görög férj pedig vicces, beszélgetős, nagyon barátságos. Szuper jó érzés, hogy ez a két barátnőm így révbe ért, biztató, hogy igenis vannak sikersztorik. 

Más:

Jó, hogy már nem "kell" az energiámat a pasasokra pazarolni. Lucával még kétnaponta váltunk pár szót, ez jól esik, de sokkal jobb, hogy már nem kell izzani. 
Jó volt kipróbálni, hogy lázba tudok-e még hozni valakit és hát azt hiszem, három évre előre kipipáltam a dolgot. 

A gyerekek apjával álmodtam éjszaka. Együtt voltunk és minden jól ment. Úgy néz ki, hogy rá vágyódom. Közben az eszemmel tudom, hogy halott ügy. Francba, francba, francba!