Virág, az van. Csempe a falon is van. (FRISSÍTVE)

Megérkezett a rózsa. Az a baj, hogy nem tudom, kitől. 

A recepciós szólt, hogy csomagom érkezett. (Azóta kifaggattam, hogy alá kellett-e írnia valamit, hátha kiderül valami, de se aláírni nem kellett, a futár pedig 3 másodpercen belül eltűnt.)

Nem attól kaptam, akire számítottam. Ebből kifolyólag most ő duzzog, mert ő szeretett volna virággal hódolni, de valaki beelőzte. Csak tudnám, ki. 

Nem a másiktól (aki ráadásul már nincs is). Kínomban rákérdeztem. Túl kíváncsi vagyok. Vagyunk olyan nexusban, hogy röhögjünk egyet a szituáción. ("Nyomban megőrülök, valaki meg akar dugni, csak nem tudom, ki.") 

Nem Gáspár.

Nem BB. 

Apjuktól nem merem megkérdezni. Ultra ciki lenne, ha nem ő küldte volna, és én így adom tudtára, hogy valaki próbálkozik. Hogy tudnám kimagyarázni? Ő ugyan tudja, hogy nem vagyunk jóban, de van annyira bánatos, hogy olykor még próbálkozik, hátha jóvá tudja tenni a dolgokat. Magyarul: szerintem tisztában van vele, hogy égnek áll tőle a hajam, de mégis, mintha még reménykedne valamiben, hogy köztünk lehetne valami, ne adj úristen visszaköltözünk. Ugyan nincs hova, de reménykedik. 

Egy ideje szeretek az instagramra felrakni fotókat, de nem merem kiposztolni a rózsát, mert ha a sógornőm meglátja, beköp apjuknak (hozzávetőlegesen 99,99999%, hogy nem ő küldte). Na és akkor? Áh, valahogy nincs bátorságom. Nincs kedvem a balhéhoz. Inkább eljátszom a szeplőtlen szüzet. Érthetetlen, én magam sem értem ezt a hozzáállásomat, de annyira eszetlen, amikor elgurul a gyógyszere, hogy én nem teszem ki magam annak, hogy megint azzal fenyegessen, hogy elveszi a gyerekeket. Inkább elkerülöm a konfliktust.

Valaki innen a blogról esetleg, mert múltkor írtam, hogy jól esne egy verág? :D

Egyébként szép, de...

kidobtam.

PS: fény derült a titkos rajongóra. Cicus volt az. Az ex kolléganőm. Tavaly macaront kaptam tőle, igazán eszembe juthatott volna, hogy ő volt az. :D Miután elküldtem neki a fotót, hogy kidobtam, felhívott, hogy na nehogy már! Azonnal vegyem ki a kukából. Nem értettem. Aztán rávezetett az igazságra... :D

Csak állok és várok

Nincsenek izgalmas álláshirdetések. Várok.

A munkahelyem is unalmas, uborkaszezon van. Várok.

A gyerekeim farsangi bulija az iskolában rendben lezajlott, őrült jó jelmezek kerekedtek az egy héttel ezelőtti fantáziátlan ötletekből. Eredetileg lett volna egy kutya és egy cowboy, ehelyett lett egy fagyis lány, hála a sógornőmnek, aki biztosított minden kellékről, tölcsér, DIY fagyis tálca, műfagyi (habcsókból), fagyis ember valódi védősipka stb., és egy kigyúrt tigris, ami a kis unokaöcsém jelmeze volt, így picit kicsi is volt a fiamra, na de legalább nem nekem kellett cowboy rojtot varrni a batman alapruhára, elég ügyetlen vagyok, örültem, hogy megúsztam.

Nálunk nem lesz síszünet, jöhet a húsvét. Várok.

Ugyan nem vagyok Bálint, de kíváncsi vagyok, gondol-e majd rám valaki aznap. Én szeretem ezt a fajta giccset is, szóval egy szál virágot igazán nem utasítanék vissza. Várok.

A gyerekeim apjának még mindig nem sikerült elcserélnie a repülőjegyét másik időpontra. Várok.

Február 17-én jönnek Vera barátnőmék három napra Budapestre, nálunk laknak majd. Nagyon várom.

Legesleginkább a március 15-ei hosszú hétvége hoz lázba. Várom.

Muszáj szemüveget csináltatnom, mert csúnyán összetörtem az előzőt (bocs, ha már meséltem!). Egyik éjszaka szimplán rátérdeltem, amikor megnyekkent az egyik gyerekem. Bemásztam hozzá megbizonyosodni, hogy minden rendben van-e, és amikor másztam vissza a saját helyemre, reccs. Megjavíthatatlan. A garancia is lejárt, naná. Kíváncsi vagyok, sikerül-e valami nem kancsalítót csináltatnom. Várok.

Indokoltnak látom farmergatyát is vásárolni, mert egy hét alatt tönkrement mind a három. Az egyik eleve csak otthoni használatra volt már alkalmas, de hogy a másik kettő egy hét leforgása alatt lyukadjon ki... hallatlan! Kell egy kis "énidő", mert gyerekekkel vásárolni menni nem szokott zökkenőmentesre sikerülni. Várok.

Végül kaptam jegyet az Egyasszony c. színházi darabra. Meglehetősen kétségbe voltam esve, mert decemberben néztem utoljára, és teljesen telt ház volt minden előadásra. Mérges is voltam magamra, hogy várok másnak a válaszára, mert ugyan jelezte, hogy szeretne jönni velem, de aztán mégis húzta az időt (ettől megőrülök), le is maradtunk az összes jegyről, de aztán addig-addig rugóztam, míg találtam kettőt.

Azt a könyvet én 1,5 nap alatt elfogyasztottam, naná, hogy kíváncsi vagyok a színdarabra is. Várom.

Más pletykám nincs mára.

Hójelentés

A gyerekeim apja kérdezte tegnap, hogy esik-e a hó nálunk. Nem esik, csak piszok hideg van (én 0 fok körül már nagyon fázom, hát még a tavalyi -15 fokokban...), válaszoltam. Erre ma már reggel óta szakad. De nem is ez az izgalmas, hanem ő már most elindult a reptérre, mert náluk hétfő óta hull a hó, áll a forgalom az autópályákon (730 km-es dugó... állati!), a vonatok alig, a buszok nem járnak. Azért megpróbálja, hátha sikerül leküzdenie 6,5 km-t... Annyi a távolság a reptér és a lakhelye közt. Meglátjuk. 

Vasárnap megy vissza. Remélem, addigra megszűnik a hóakadály.

Nem húzom tovább az idegszálaitokat

Nem engem vettek fel. E-mailen tájékoztattak, hogy sajnálják, de valaki más vitte el a pálmát. Ebben az a szerencse, hogy az olasz nyelvtudásomat nem tesztelték le, tehát kénytelen vagyok arra fogni, hogy volt valaki, aki nálam szimpatikusabb, fiatalabb, gyermektelenebb, olcsóbb, jobb munkahelyeken megfordulóbb, szebb, soványabb. Az nem derülhetett ki, hogy mennyire vagyok jó munkás ember és mennyire beszélem az elvárt nyelvet. Na, mindegy, majd akad más, és addig sem ég a ház, van két munkahelyem, és ha minden jól megy, akkor márciusban kiugrunk dolgozni Modenába a másodállásommal. Remélem, jól keveri a kártyákat a főnök.

Hála ég, hogy van másik főnököm. Ő szimpatikus, emberséges, normális. Mi lenne velem nélküle?

A főállásomban kiégtem. Nem inspirál. Mondjuk nem csoda, amennyi eszetlenség itt folyik... 

Holnap jön a gyerekeim apja. Csütörtökig marad. Most nem vagyok feszült. Gondolom azért, mert legutóbb normális volt, nem volt balhé. Azért remélem, nem jön elő azzal, hogy költözzünk vissza. Semmi kedvem nincs hozzá. 

Tegnap a kisfiam azt mondta az esti altatásnál, hogy ha majd visszaköltözünk Franciaországba, szeretne látni egy katonai intézetet. (Biztos, hogy ezt a szót használta? Nem vagyok biztos benne.) Próbáltam finoman értésére adni, hogy nem költözünk sehova, mert nekünk itt jó, ahol vagyunk. Jobb, ha a papa jön ide, látogatni, mintsem mi menjünk. Nem jó érzés nekem, hogy ezt mondta. Hiányzik neki az apja. Érdekes, mert mindig őt kergeti a hülyeségeivel, őt regulázza, őt savazza. Ennek ellenére neki hiányzik jobban. 

Voltam moziban vasárnap. A cukrász c. filmet néztük meg. Szép film, de kiszámítható minden lépése. 

A gyerekeim bizonyítványa egészen érdekes. A lányomé teljesen elfogadható, a fiamé nem. Szombatonként járnak egy nyugdíjas tanárnőhöz, akinek az a véleménye, hogy a fiammal semmi gond, úgy halad, ahogy ilyen korban kell, ellenben a lányom borzalmasan olvas ahhoz képest, hogy másodikos. Az a baj, hogy tud ő olvasni, csak nem érti, hogy mit. 

Én nem izgulok, egyelőre.