Film, de nem moziban

Tegnap este egy paplan alatt meghitten néztük meg a gyerekek apjával a Volver c. filmet. Sem ő, sem én nem láttuk még, pedig Pedro Almodovárt mindketten csípjük. Hála a dédinek, a gyerekek apja szívesen megnéz ilyen filmeket is, nemcsak a Die Hardot és a rugbyt. 

Hogy ez a Penelope Cruz mennyire szép és milyen ügyesen eljátszotta a dögös spanyol végzet asszonyát! 

Kamillateát kérek

Képzeljétek, múlt héten egyszer csak telefonált a gyerekek apja, hogy szombaton érkezik hozzánk. Macskának lesz szülinapja, azt soha nem hagyná ki. Helyes! 

Először azt mondta, hogy október 19-ig marad, hm, annyi szabi a világon nincs, gondoltam magamban, de aztán kiderült, hogy 6-án már megy is vissza. 

Marseilleből felgurult Párizsba, onnan hozzánk és hol tévedt el? Budapesten. Nem tudott rákanyarodni a körútra. Na ez az, ismerni kell a kis trükköket... Vagy GPS-t használni. Pedig van rendes telefonja, nem tudom mit töketlenkedett. 

Most nem vagyunk rosszban. Sőt. De azért még vissza kell fognom a lovakat, mert bármikor felültethet a hullámvasútra. 

De ha nem vagyunk rosszban, akkor mitől vagyok zaklatott? Ma ráadásul még rendesen is ettem. 

Bohémélet

Szabályszerű, hogy miután itt leírtam és a valódi életben is elmeséltem a beavatottaknak, hogy Lucával vége, tegnap újra felbukkant és teper?

Attól még tisztában vagyok vele, hogy ez a fonal nem vezet sehova, pláne nem egy taljánnal. Imàdom én az olaszokat, de nem hiszek nekik meg ha hinnék is, nem akarok én tartósított kapcsolatot, csak apjukkal... Hm, azért egy milánói kirándulást lehet, hogy megérdemelnék, miután megint nyertem egy menetet a hullámvasúton.

Igazából B-vel, a legbarátommal*, lenne jó kirándulni, mert csak vele az igazi a nevetés. Ki szeretne ugrani velem egy Nina Zilli koncertre Milánóba. Kár, hogy még 3016-ra sem talàltam. Jó, hát akkor megfűzöm Lucát, hogy cipeljen el a Scalába októberben. Mert hát meghívott egy tál spaghettire*...

Belelóg a bilibe a kezem.




* legrégebbi, legokosabb (a summa cum laude azt hiszem jót jelent egy meglehetősen fontos egyetemen), legnagyobb szívű, legműv... Na jó, befejezem a nyalizást, még félreértenétek, holott tényleg jóbarátom, mint Pheobe és Joy. Persze Karinthynek is igaza van, "Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem?", de ettől most tekintsünk el, mondjuk azért, mert egy több, mint tíz éves barátságban már sok víz lefolyt, sokat tudunk egymásról, hogy mit és miért nem.

Nina Zilli

Mindig fejen üt, amikor egy filmjelenetben egy teljesen semleges utcakőről felismerek egy várost. Most az 50. másodpercnél tudtam, hogy ez Genova. 

Aztán 1:14-nél már teljesen biztos voltam a dolgomban, ott a világítótorony.

Volt egy kis idő, amikor kijárkáltam Genovába. Először melózni, főleg az expóra (a kávékiállítás például életem nagy kiállítása volt, isteni!), aztán pedig egy pasashoz, akivel sokat nevettünk. Kár, hogy a nevetés több volt, mint más, mert a márványpadlós lakásának ablakai a tengerre és a világítótoronyra néztek, de nem volt mit tenni, arról a hajóról le kellett szállnom, mert nem lehettek volna ilyen cuki gyerekeim. Hát onnan ismerem Genovát. Igazából nem is értem magam, nem kellene szeretnem azt a várost, nem köt oda a gyerekkorom, mégis elvarázsol, Camogliról nem is beszélve, oda mindenképpen el kell vinnem a kis majmaimat. Portofinóba is, amiről mindenki hallott már, de az kicsit már elturistásiasodott szerintem.

Ezzel a pasassal az olasz Riviérán motoroztunk az ő tűzpiros Ducatiján, pont amikor nyílt az a fehér virágú növény, melynek nevére nem emlékszem és aminek illata az egész Riviérát elárasztotta.  Elég nagy flash volt. Könnyű idők voltak azok. 

Megnéztem, sajnos a közeljövőben nem lesznek koncertek... Grrr! 

Helyzetjelentés

Apjuk azért nem fog tudni eljönni Macska szülinapjára, mert elveszítette a személyi igazolványát. Amióta ismerem, ez az ötödik alkalom, hogy elveszíti. Útlevele nincs, mert az fölösleges. 

Nem az van, hogy nincs semmi*, mert apjuk igyekszik, hogy visszaköltözzünk hozzá, csak hát van, amikor önmagából kikelve rugdos belém a telefonon keresztül, sőt, csak skype-on, irkálva, de olyannyira, hogy órákig, napokig nem tudok megszólalni. A pszichez nem jutok el, mert csúnyán kivette a zsebemből a pénzt az óvoda és a nyaralás, és én beszari alak vagyok, a rejtett tartalékaimhoz nem nyúlok semmi esetre sem. Csendben őrlődöm. Aztán megnyugszik és szerelmet vall. Kellemes dolog pingpong labdának lenni. 

Luca lekopott. Nem szomorkodom utána. Meguntam. Azt hiszem, ő is. Lehetetlen lenne még egy randi meg hát meddig lehet ezt húzni? Semeddig. Pont. 

Kolléga néha még fel-fellángol. Lehet, hogy túl finoman szerelem le, mert még mindig nem érti, hogy kár a gőzért, ezen a meccsen nem fog gólt lőni. 

Van egy másik kolléga, az új, aki mindig frivol témákkal bukkan elő, őt mindig lecsapom, mint a taxiórát, bár sajnos mindig elnevetjük magunkat és hát "femme qui rit à moitié au lit" (nem). 

Ma például elmesélte, hogy mi volt a régi munkahelyén, ki, kivel, hogy. Én a magam részéről kizártnak tartom, hogy itt nálunk lebukás nélkül lehetne ilyeneket művelni. Gondolom, hogy az az öt pár, akik valóban a munkahelyünkön melegedtek össze, és már hivatalosan is együtt vannak, nem itt intézték a dolgaikat, hanem a színfalakon kívül. Persze olyan volt, akiket megláttam ölelkezni és akkoriban még a tilosban jártak, de nem hiszem el, hogy itt műveltek volna bármi khm, egyebet is.

Van egy harmadik kolléga, akinek mágnes a tekintete. Jaj! Ő is célozgat, de lehet, hogy csak én értem félre. Úgy értem... félre akarom érteni. Nem tudom eldönteni, hogy most akar valamit, vagy semmi. Valószínűbb, hogy nem, mert ő meglehetősen szép. Szóval szerintem ez csak ilyen haveri hülyítés lehet. Néha le sem szar, néha meg látom, hogy hív. Nem is baj, hogy leszar, állatira nincs szükségem kalamajkára. Mindenesetre a névnapomon, amikor vittem nekik a sütit, csináltunk csoportos szelfit a saját telefonjával úgy, hogy egymás mellett kellett állnunk, estére el is küldte üzenetben. Hm. Franc tudja. A többi kollégám nem szokott ilyet. Aztán én azt a fotót felraktam profilképnek a hülye közösségi oldalra (körbe levágtam mindenkit róla, csak a saját arcom maradt rajta, cuki a közös kép, de mégsem akartam sztároltatni magam tudjátokhol), és ő szólt, hogy nem jó a fotó, mert túl pixeles és kinagyította nekem, hogy lássam saját magam az ő saját telefonján. Erre én makogtam valami irgalmatlan nagy butaságot, lesütött szemekkel. Pedig mondom, mágnesek vannak a szemei helyén. Azért valamire mégis jó 42 évesnek lenni, igazából hiába vagyok zavarban, már nem esek bele a hapsikba, mint annak idején a ló a gödörbe. 

 *Martinet majmolva :)

Döntetlen

Tegnap osztálykiránduláson voltam a gyerekekkel. Szerintem jó gondolat az óvónő részéről, hogy a szülőket is bevonja egy-egy kirándulásba, így lehetőség nyílik jobban megismerni egymást. Múltkor a Luppa szigeten voltunk, most a Margiton. Múltkor sokan voltunk, most kevesen. Múltkor jó volt, most nem annyira, de a gyerekek jól érezték magukat, és ez a lényeg. 

Van egy új kisfiú a csoportban, Marhaba. Kérdeztem az óvónőtől, mert én kíváncsi típus vagyok, hogy honnan származik a kisfiú. Az óvónő nem tudta, de hozzátette: "biztos arab" és megrándította szemöldökét. 

A pohár félig tele, ha úgy nézem, hogy nem foglalkozik ilyen részletkérdéssel, számára minden gyerek egyforma. 

A pohár félig üres, ha úgy nézem, hogy őt még ez sem érdekli. 

Elle est partie

Meghalt a dédi. Ez a világ sem lesz már ugyanaz. Szerintem ezzel szétbomlik a család. Nincs többé, aki összetartsa. Többé nem lesz együtt anyósom sok gyereke Pati sok gyerekével és Pascal Pablojával, sem a számtalan dédunoka, sem a barátok, sem a szomszédok. Ha a dédi unokája, gyerekeim apja, annak idején nem kezdett volna el magyarul tanulni, tisztelegve a magyar nagyanyja előtt, akkor most a családból a dédi által imádott magyar nyelv a mai nappal teljesen kihalt volna.

Most, amikor három és fél hete nála jártunk, felvettem a beszédét "magnóra", mert az, ahogy ő magyarul beszélt, úgy, hogy soha nem élt Magyarországon, szerintem fenomenális. Máris hiányzik.

Szerencséje volt, hogy nem Magyarországon született, hanem Párizsban, ott az apja fittyet hányt, hogy felszólításra hordják a sárga csillagot. Ott megtehették. Ott ezt is megtehették.

A dédi nekem nagyon sokat segített, amikor kikerültem Franciaországba. Az elején minden nap átjött hozzánk, vagy mi mentünk hozzá. Aztán a sok költözés miatt ez ritkult, de minden nap telefonáltunk, vagy majdnem. Sok múlott rajta, hogy nem csavarodtam be végleg. Ami a francia családot illeti, egyedül ő foglalkozott velem.

Ma még el sem tudtam mondani a gyerekeknek, hogy...


Az egyik kedvence:

Két ajánlat

Én nem tudom, hogy hol, mikor és hogy találtam rá Thomas Schlijperre, de már ott tartok, hogy minden nap felugrok hozzá megnézni a "today" fülecskét. 

Aztán mit látok? Hogy Meggie L., akit én nagyon csípek, pont ott volt, ahol Thomas. Vagy Thomas volt ott, ahol Meggie. 

Óvodai teleregény

Én nem nézek tévét. Mondhatom, hogy abszolút nem. Egyszerűen van nekem más dolgom is, például óvodai köremaileket olvasgatni. Ez az én sorozatom. Ha nem bánjátok, bemásolom a legújabb levelemet. :) Sajnos azt, hogy mire reagáltam, nem másolhatom be, mert nem lenne túl etikus részemről, de elmesélhetem, hogy az olasz mámmá szemei kissé kikerekedtek, amikor a dundus (minimum 130 kg**) apuka megírta, hogy bevitte a ketchupot és a majonézt az oviba (pont, mint tavaly).
Olasz mámmá állati humoros, megírta, coca colát és red bullt nem akarnak-e bevinni az oviba. Naná, hogy nincs humorunk. Naná, hogy inkább megsértődünk... Beszarás.

A levelem:

"Sziasztok! Velem egy szülői értekezleten közölték, hogy hűteni való terméket nem vihetek be az óvodába, mert tilos, hiszen menet közben megromolhat, míg a boltba beér a hűtőkamionból a hűtőpultba, valamint az én szatyromból az óvodába. Joghurtot, sajtot hiányoltam a menüről annak idején, azt szerettem volna vinni, ha már ketchupot és majonézt lehetett, bátorkodtam felvetni egy kis calciumot. Persze azóta kiderült (Franciaországból, a józan ész megáll), hogy a tej (leginkább a tehéntej) az ördögtől származik, szóval jobb is ez így, hogy tilos. 

A hűtő mondjuk a tartósított élelmiszerekre attól még jó lehet. 

A ketchup (bár tartósítószert nem, de rengeteg cukrot tartalmaz), a nem házi majonéz pedig szerintem túl ipari, a méz finom, de csupa cukor, lekvár pedig nem lehet házi (én így emlékszem), csak gyári, amiből persze lehet találni jó minőségű biot is... Én ellenzem ezeket az óvodában, bár kár a gőzért részemről, mert Bandi fiam (tudtommal) nem eszik ketchupot, majonézt és lekvárt. Mézet igen (igen ritkán).

Duplán kár a gőzért részemről, mert a mértéken a hangsúly. Ha nem minden nap kapnak belőle és 

nem egy maréknyit, akkor azért csak nem életveszélyes (viszont ügyesen rá lehet szokni, aztán meg 

negyven évesen csodálkozni, hogy nehéz lefogynom, hogy magas a vérnyomásom, hogy az ajtón kopogtat a diabétesz...).

Nem akarom tolni C* szekerét, de azt hiszem arról lehet szó, hogy -ahogy észlelem- élt más kultúrkörben, ezért akadhatott fenn a szeme. Bizony más országokban nem nézik jó szemmel a ketchupot, majonézt az oktatási intézményekben. Hallottam már ilyenről magam is.

Ha pedig kevesebb sót és cukrot írt elő a menzákon a népegészségügy, az nem véletlen. Szóval így, ha mi kipótoljuk a sót és cukrot, akkor az ANTSZ széllel szembe... 

De ismétlem, a mértékletesség a kulcsszó, de ettől még a szavazatom: nem. 

Sziasztok

A."

*a mámmá
** én sem vagyok normális testalkatú, szóval dundus apukát nincs jogom sértegetni, részemről a dundus kifejezés nem pocskondiázás. 

Újabb állomás

Macskának végre mozog a foga. Ez annyira felkavaró, mint az első nap az oviban, mint amikor vége a pelenkázásnak vagy mint az első lépéseket vagy amikor kimondja, hogy mama vagy amikor vége a szopizásnak (mondjuk ez utóbbit én alig vártam). Nagyon megható... Mindjárt hat éves. Alig tudom felfogni... Hat. Nagyon furcsa. 

Megörökítem magamnak a tejfogait.

A játszótértől kiütést kapok

Ma délelőtt a Wekerlén voltunk egy (a?) szuper játszótéren, mert a barátnőm éppen beszoktatja a bölcsibe a két éves egy szem gyerekét, és (logikusan) nem mer eltérni a napirendtől. Megértem. Mondjuk az furcsa, hogy amikor tegnap ezt a mai programot megbeszéltük, közölte, hogy öt perce van cseverészni, mert fürdésidő van. Az a legfurcsább, hogy nekem évekig nem tűnt fel, hogy ő ilyen katonás. A többiek hívták fel a rá figyelmem, és tényleg, amikor még "dizsibe" jártunk, akkor is ki volt számítva, hogy hány perc jut szempillapingálásra és csipkedjük magunkat, mert öt perc múlva indul az éjféli busz, 3 perc múlva mindenkinek kint kell lennie az ajtón. Nekem nem tűnnek fel az ilyen hangyák.

A szieszta után pedig Vuk játszótéren kötöttünk ki. A közelieket már unjuk, ezért. Persze belátom, hogy hozzávetőlegesen 10 km-t utazni két játszótér miatt hülyeség, de azért mi félúton és félidőben aludtunk egyet.

Tegnap, amikor még fél kilenckor is a saját nagy (mert van saját kicsi is) játszóterünkön vibereztem   Melcsi barátnőmmel, mondtam neki, hogy zsibbaszt, hogy még 3-4 évig a játszótereken kell dekkolnom, mire ő felébresztett, hogy van az még 5 is. Bazz! Holott szeretek ilyen helyekre is járni, jókat lehet beszélgetni, de... Ezen a hétvégén sem volt semmi felnőtt programom, de ne picsogjak, ugye, hiszen szerdán voltam moziban. Todom, todom. Még csak két hete járnak oviba, eddig én is vakációztam, todom, todom. 

Más.
Tegnap egy fiatalember kért tőlem 560 Forintot, mondván annyi kell a napi megélhetéshez. Észrevettem, hogy zavarodott és valószínűleg hajléktalan. Mondtam neki, hogy az 560 nekem is sok, én sem állok jól (beborítékoltam az ovira valót, 27.000 Ft a starthoz, és ebből hiányzik még egy színházbérlet, a gyümölcsök, és az egyik csoport wc-papír satöbbije és ez egy szimpla állami óvoda), mire ő abszolút kedvesen azt mondta, hogy nem látszik rajtam. Rajta sem teljesen. Ilyen jól álcázzuk a nem jól öltözöttséget. 200 Forintot adtam neki, szeptemberben nagyon oda kell figyelnem a hülye kiadásokra. Még jó, hogy a mozijegyet nyertem. Még, hogy az élet egy sétagalopp...

Baj, hogy vágyom többet olaszul pofázni, de nincs rá lehetőségem. A munkahelyen akad, de nem elég. A héten elhívott egy régi havernőm tolmácsolni, olyan jó volt. A témához tartozó anyagot (négy oldalt) lefordítottam 2,5-3 óra alatt, pedig azt hittem, nekem ez már nem megy. Nem merem elhagyni a biztonságos hajót csak azért, hogy olaszul dumálhassak naphosszat és esetleg rendes fizum is lehessen. 

Sütik és bizsuk

Névnapok alkalmával a kollégáim visznek sütit ünnepelni a munkahelyre, most rajtam volt a sor. Én kétfélét vittem, mert elég kétbalkezes vagyok, gondoltam, az egyik csak sikerül, ha a másik nem. (Micsoda népi bölcsesség...)

Nem húzom az időt, mutatom.

Cheesecake, amihez a nagy CBA-ban nem volt kapható valódi
Philadelphia, ezért szlovák sajtból készítettem,
ami meglehetősen sós volt, azonban a kollégák így is imádták.
Ezt, ami a fotón van, ma sütöttem, mert a gyerekek reklamáltak, hogy ők az elsőből nem kaphattak.
Az elsőt tejkaramellával szórtam meg, a mait sima finom csokival.
A tortaformát nézzétek el nekem, sajnos nincs másmilyen itthon. Ennyire azért nem vagyok romantikus... . :/

Sivatagi rózsa.
Corn flakes + Nutella.
Ez konkrétan egy orgazmus,
Mindenki elalélt tőle.

A kollégáim pedig túl nagylelkűek, kaptam tőlük egy gyűrűt, egy karkötőt és egy palacsintasütőt is, mert tudták, hogy erre vágyódtam. Igaz, előtte megkérdezték, hogy mi az álmom, de én meglepetést kértem. Azért fel kellett sorolnom pár dolgot, de így is super kinder surprise volt. Jól esett!

Én ezt nem bírom nézni...

Halálosan idegesít az egyik óvodai csoport szülői közössége. Természetesen nem mindenki, vannak ott is komoly haverjaim, például a kínai tanárnő, de sajnos vannak, akik annyira véres szájúak, hogy most mindjárt bőgni támad kedvem (nem tudom leszarni). Szerencsére a másik csoport szülei ennek az ellentéte, super cool mindenki. A tavalyi maradék csoportpénzt* például bedobtuk a közösbe.

Ezt írta a véresszájú csoportban szmk apuka: "A csoportpénzt** pontosan kérjük leadni, a kimaradás nem tisztességes a többiekkel szemben, illetve ciki, ha egy gyerek azért nem kap zsebkendőt/szalvétát/fogkrémet/wc-papírt, mert a szülők nem fizették be." 

Az egyik új mámmá (mert Olaszországból jött) pedig megírta, hogy ő három gyereket nevel egyedül és kicsit sok neki a csoportpénz. Na itt kezdtem kiborulni.

Aztán kiderült, hogy nem 4900 Forint lesz a színház, hanem 7000 Forint. Plusz nekünk kell új játékokat venni az óvodai csoportnak, ami 20-50 ezer forint lesz. Öt-ven-e-zer-fo-rint??? Bazz. Ja és hát a zöldség-gyümölcsről még nem is szóltam. Megszavaztuk (-tuk), mint tavaly is, hogy napi két kilót kell bevinni (bár a menzafutár is visz) és ki lesz osztva, hogy kinek, mikor kell vinnie, aztán rögtön a zöld-gyüm szavazás után joött a ketchup (ugyan tartósítószer nincs benne, de cukor?), a majonéz (vajon mennyire ipari, ha száz év múlva jár le?), a méz, a lekvár (háztáji tilos) és tádáááá, a medvehagyma. Pont, mint tavaly.

Megmutatom a válaszlevelem, sajnos nem merem elküldeni, mert nagyon jól tudom, hogy megjegyeznek maguknak, a hülye ellenzékit:

"Sziasztok!

M., a fénymásolópapír miért nem ideális rajzolásra? Én is azt vittem tavaly, egy csomaggal, nem panaszkodtak.

A színház ára elég sok szerintem is (ettől még vállalom az árát), ha azt vesszük, hogy plusz 10.000, plusz gyümölcs, plusz játék, plusz meglepetés... Persze minden relatív.

Kérem, hogy legyünk tekintettel azokra a gyerekekre és szüleikre, akiknek a fent említett összegek húzósak és ne személyeskedjünk többet valamint mi az, hogy ciki, ha valaki nem tud vinni, mert nincs miből? Vagy rosszul olvastam? Nem a 12. kerületben élünk, bizony vannak nehezebb gazdasági helyzetek. 

Kérdem én, az állam (önkormányzat, KLIK) egy darab zsebkendőt, egy tekercs wc-papírt sem biztosít??? 

Gyümölcsöt, zöldséget vittem már be kétszer a szülői értekezlet előtt, önszorgalomból, mivel feledékeny vagyok, hátha a rám eső napon pont a fellegekben jár a fejem és hát ezzel próbáltam "villámhárítani", mindenesetre igyekszem odafigyelni.

Sziasztok

A."

Vagy hülye vagyok??? Van ötletetek, hogy ezt hogy kellene tálalnom? 

* 500 Forint / hónap volt a csoportpénz és idén is annyi lett. Valaki kérte, hogy legyen kevesebb, mert nem bírja kiperkálni, de erre való a közösen bedobott maradék pénz, ami közel 8.000 Forint.

** kereken 10.000 Forint, azaz 1000 Ft/hónap, ami nem sok, de a végén, ha mindent összeadunk? 

Bálint ház

Szombaton a francia óra után voltunk a Pozsonyi Pikniken. Húsz percen keresztül keringtem a kerületben, hogy találjak egy szem parkolót, mikor megláttam, hogy pont most van (volt, csak már megint csúsásban vagyok) ez a szuper esemény. 

Amire régóta vágyódtam: ettem Raj Ráchel féle flódnit. Isteni! Meg kell tanulnom flódnit sütni.

A Bálint ház standjánál a gyerekek naná, hogy felpattantak a szobabiciklire, utána pedig naná, hogy pecáztak (ez a lavóros pecázás még mindig teljesen lázba hozza őket, nem tudnak leszakadni) és tádááá, az egyikük nyert nekem egy mozijeyet. A játék után kaptak egy-egy szerencsesütit, amelyben volt egy kis cédula. Az egyiküknek két mozijegy jutott, a másiknak idézet. 

Igazából választani lehetett egy csomó érdekes rendezvény közül, én a mozijegyet választottam, mert az volt a legközelebbi időpontban. 

Apropó, pár hete voltam a Zsinagógában Kern András koncerten, az is fergeteges volt! Mostanában ilyen helyeken hemzsegek.

Ezekre a kultúrprodukciókra Bajival járok, akivel mindig halálra röhögjük magunkat, már ha ráérünk és nem rohanunk. 

A "Kódjátszma" c. filmet vetítették le, nagyon tetszett. A vetítés végén pedig Nádasdy Ádámmal (Dantét fordít, engem ezzel le tudnak venni a lábamról!!!) és Pléh Csabával (pszi, agykutató nyelvész, hihetetlen magával ragadó figura) beszélgetett Bárdos Csaba filmtörténész és a közönség is feltehette a kérdéseit, illetve elmondhatta az észrevételeit a filmmel kapcsolatban. Állati jó volt. Pont úgy bizsergett az agyamban az endorfin, mint a torna után. 

Olyanokat mondtak, amire én magamtól rá nem jöttem volna, de lévén éjjel (hajnal?) négy óra van (kialudtam magam), nem túl élénk a memóriám (egyébként sem). De az, hogy az Apple a belehatprapott almájával Alan Turing elött tiszteleg. Turing egy alma által halt meg. Beleharapott az almába és vége. Ciánt és egyéb mérgeket, vegyszereket  tárolt a házában, nem megfelelően, vagy talán direkt? A kedvenc meséje a Hófehérke volt, ami megint megmagyrázza az almát.

Nem írom le az egész másfél órás beszélgetést. Annyira jó volt, hogy minden szerdán mennék (na ja, keddenként pedig az Olasz Intézetbe), ha megtehetném, de nem tehetem. Nyafogás helyett inkább  megvárom, hogy a gyerekeim felnöjjenek és akkor majd együtt megyünk ilyen szuper rendezvényekre. Ez szép záróakkord, nem? 

Gebedjen meg!

Az én cuki trollom szám szerint háromszor kommentelt a kedvenc blogjában a portörlésről (a portörlésről!), és arról, hogy amikor elmegy vásárolni mindig van nála szatyor és azonnal visszateszi a táskájába a szatyrot, amint kipakolt belőle. És ő kotort egyet az orrában és ide pöckölte a fikát az én blogomra: azt mondta, unalmas vagyok. :D Ezek után azt hiszem, megnyugodhatok, és akár percenként leírhatom az időjárás aktuális állását vagy azt, hogy este, fürdés előtt berakom a ruháimat a szennyes tartóba és amikor gondolok egyet, akkor kimosom. Egyébként pedig tudom, teljesen fölösleges önkínzás olvasgatni a trollokat.

Nyócker

Libabőr

Ma* fél négykor hazaküldtek mindenkit a munkahelyemről, mivel várható volt, hogy bedugulnak az utak. A kollégáim azt gondolták, hogy nem engedik fel a menekülteket az autópályára, kizárt dolognak tartották. Ahogy felkanyarodtam az autópályára és megláttam a felüljárón a bámészkodókat, tudtam, hogy mire várnak. Aztán megláttam a villogó rendőrautókat is... 

A három éves Ajlan is vitát generált a sajtóban, fb-on és a munkahelyemen is. Én magam úgy látom, meg kell mutatni az ilyet is, mert sok, nagyon sok ember annyira fél az idegentől, hogy egészen szürreális gyűlölet bugyog ki a száján (vagy az ujjaiból a klaviatúrára, amit a fb-on posztol a marhája), ha más nem, talán ez felébreszti őket. Azt persze elfogadom, hogy egy olyan anya nem akarja látni, aki elveszítette a saját gyerekét. 

Három éves volt, a bátyja pedig öt, hozzá még az anyjuk is. Borzalom. És akkor jönnek az ultrák és petárdázni szottyan kedvük, a zsinagóga előtt pedig állnak sorban az emberek, hogy bejuthassanak a vasárnapi koncerte és jön valaki, aki belekiabálja a tömegbe, hogy "Auschwitz, Auschwitz", aztán tovább áll. Micsoda kifinomult emberek...

* tegnap

Vándorlás

Én tudtam, hogy valami történni fog, mert reggel 7-kor a kerületi rendőrség előtt már nyüzsögtek a pandúrok, pakolták a rohamsisakokat és pajzsokat. Érdekes, mintha a teljes vaksötétben tapogatóznánk, fogalmunk sincs, hogy mi lesz ebből az egészből, pedig ezek szerint nagyon is jól tájékozottak a rendőrök és hiába a sok károgó, a segélyraktárak is tele (a hírek szerint). 

Úgy szól a családi fáma, hogy a dédi szülei is teljesen gyalog tették meg az utat Franciaországig, egyikük Várpalotáról, másikuk Girisről. Számításaink szerint 1924-et írtak, mivel a dédi édesanyja éppen 16 éves volt, édesapja pedig 25. Néha meg-megálltak, dolgoztak egy tanyán vagy éppen ahol volt munka, hogy legyen mit enniük, aztán mentek tovább. Calais-ig meg sem álltak. Aztán Párizsban kötöttek ki. 

Pontosan itt lakott a dédi.

A dédi a nagyobb kislány.
Szerintem hasonlít rá a dédunokája. 

Az utcatáblájuk. 

Szandál zoknival

Ma ilyen képmutató vagyok... Hogy lássátok, tényleg nem fikázni akarom az átlagos magyar család divathoz való hozzáértését, rakok egy friss képet Bandi fiamról, akit semennyire nem érdekli, hogy mibe öltöztetem reggelként, ezt a mai outfiet is simán tűrte. Rettenetes, nem? :D 

Menet közben nyugtatgattam magam, hogy még kisgyerek, nem számít, nem kell utolsó trend szerint öltöznie meg hogy ki kell használni a szandálos időt, amihez nem kellene ez az NDK-ás zokni, de reggel már picit hűvös van, ezért nem árt, és védeni kell az őszi cipőt, hogy tovább bírja a strapát, különben is, a Pál utcai fiúk is hasonló szerelésben jártak, nem? 

A kislányom már más tészta... Vele nem lehet alkudozni, ha öltözködésről van szó.

Fotózni nem tudok. Lemaradtak a talpak, belefotóztam az ujjam, árnyék mindenhol.

Az én szemüvegemen keresztül

Tegnap* másról is volt szó a facebookon, mint a menekültekről. Az iskolakezdésről. Én majd jövőre fárasztom ezzel a közönségemet, mert ugyan Macska Franciaországban pont most kezdte volna az iskolát, de itthon simán lecsúszott róla, mivel évvesztes (az óvónők mind úgy mondják, hogy évnyertes... nyert plusz egy év játékot... jövőre meg majd egy tanév alatt kell behoznia, amit a francia gyerekek három év alatt tanulnak meg). 

Sajnos én sem vagyok jobb, mint a Story magazin, ezért mutatok pár évnyitós fotót. Nem ócsárolni akarok, egyszerűen csak csodálkozok, micsoda különbség van a két ország közt.

Mindhárom kép tegnap* készült.

Jómódú ikrek.

Átlagos francia-portugál életszínvonal.

Magyar átlagos életszínvonal.

Persze, tisztában vagyok vele, hogy vannak itthon ugyanolyan csinos családok, mint amilyenek francia családok és vannak olyan franciák is, akik nem olyan csinosak, mint a francia csinosak.




* tegnapelőtt, csak soha nem akkor van időm, amikor én úgy gondolom

Ezt nézzétek

Hülyére izgultam magam a szeptember elseje miatt, de teljesen fölöslegesen, mert minden flottul ment. Semmi balhé, semmi hiszti, semmi picsogás. Na jó, kis görbe szájak voltak, de csak 10-15 másodpercig, az nem rossz. Sőt, Bandi szinte le sem bagózott. Kicsit kapaszkodott a lábamba, aztán a jelenléti ív el is terelte a figyelmét. Ez egy méhkas, amelyre rá kell helyezni a tépőzáras saját méhecskéjét. 

Tegnap mindent összekészítettem a nagy startra. Fogkefe, fogkrém, papírzsepi, wc-papír, szappan, váltóruha, doudou (játék a délutáni alváshoz), mindent szorozva kettővel.

Izgultam, mert tegnap még koncerten is voltam, nem kevesebb, mint Kern Andrást, Hernádi Jucust, Hegyi Barbarát, Fesztbaum Bélát, Heilig Gábort hallgattuk meg. Hé '67, Lövölde tér, sohasemondd, hogy vége, csak azt mondd, hogy ennyi megérte, s ha megérte jöhet egy pont, mit mondanod kell oh mondd...

Csomó mindenről szeretnék itt pofázni, az eszméletlen medencézős hétvégéről (csak annyi, hogy megemészthetetlen, amikor összesen hárman pancsolunk egy vidéki strand méretű fűtött, aranypettyes medencében, előttem a Dunakanyar, mögöttem a Börzsöny), az sk. padlizsánkrémről, ami nem lett túl finom (mondom én, csapnivaló háziasszony vagyok), a családlátogatásról, ami ugyan jól sikerült, de most a régi igazgatónőt fikázták a fülem hallatára, mert ezek szerint mindegy, hogy kit, csak valakit bíráljanak (talán én jobb vagyok? pfff!), valamint szerettem volna még ecsetelni a környezetet, mely folytatja a jobbra tarts irányt, azonban nem lehet mindig ilyenekről irkálni, de mit csináljak, ezt  tolják az arcomba (csak tolják, csak tolják, csak tolják) és nem az indexről beszélek, hanem a saját közegemről. Szerencse, hogy legalább Darázs barátommal meg lehet ezeket a nehéz kérdéseket beszélni és nem akarja teletömni a fejem vagonokkal. Legalább nekem is vannak cinkostársaim.  

Mutatok helyette valami érdekeset, ha már cenzúra... A professzorom posztolta ki tegnap a a facebookra. Ez megérdemelne egy külön posztot, de most nem variálok, nézzétek!

A sztori az, hogy ezt a borítékot a prof. hajdani csoporttársa egy padovai bolhapiacon találta és kerek 2 Euróért vásárolta meg. Giorgio Perlasca a feleségének küldte ezt a levelet (a Jorge Perlasca néven futó spanyol igazolvány előtt). Látható a borítékon, hogy ki lett bontva egy kis átolvasásra...