Izgulok: mindjárt kezdődik az óvoda

Magyarul a mókuskerék. Karácsonyig oda se neki, négy hónap pedálozás. Ki fogok murdelni. 

Azt meséltem, hogy az utolsó szülői értekezleten szavaznunk kellett, hogy legyen-e apák napja?

Az anyák napja magától értetődő volt, a gyerekek készítettek kis ajándékot, fel kellett ülni a rózsaszín, csupa virágszirom szofára ott mondták el a cuki kis verset,,volt a gyerekek által készített sütike, az apák napját meg meg kellett szavazni, legyen, ne legyen? A kis fiatal óvónő vicces, játékos műsort akart rendezni, apa-fia közötti vetélkedőt, ilyen interaktív dolgot. Persze én felemeltem a kezem és megkérdeztem, hogy nem lehetne-e esetleg kis ajándékkal készülni, ugyanis nem minden apuka tud részt venni az eseményen (pl. az én gyerekeim apja). 

Persze rögtön mondták, hogy nem. Ennyi: nem. És hozzá pár kikerekített szem (nem kamuzok :(((( ).

Én egyszerűen nem értem, hogy mi a franc ez a mérhetetlen rugalmatlanság. Miért evidens, hogy anyák napjára készülnek verssel, sk sütivel, sk ajándékkal, felcicomáznak egy "szeretetsarkot", szóval rendesen rágyúrnak. Apák napjára meg szavazgatni kell. Aztán el is maradt, érdeklődés hiányában. Franciaországban bezzeg...

Mi szülők viszünk be az intézménybe egy csomó eszközt, hogy egyáltalán legyen, de abból nem tudtak hajtogatni az apáknak egy szaros repülőt sem. Semmit. Sőt, még fintorgást és szemforgatást kaptam. Rendesen fosok már, hogy megint hogy reagálnak rám. Már inkább kussolok, mint megszólalok. 

Holnap családlátogatásra jönnek, mivel tavaly lemaradtunk erről az epizódról. Izgulok. 

Na, "kidühkitörködtem" magam. 

Ui.: Tornázni is ma mehettem utoljára. Megint el fogok hízni*? Torna nuku, ellenben a gyerekek maradékait meg kell majd ennem, mert ennivalót nem dobunk ki? 

Ui2.: Mindeközben velőig meg vagyok hatva önmagamtól (komolyan, bepárásodik a szemgolyóm), hogy a lány itt dolgozik velünk és még cuki is. Akkora endorfinfröccs, hogy segíthettem valakin, hogy arra nincs szó.


* még le sem fogytam rendesen...

Nehéz téma

Kicsit kezdek sokat töprengeni a szír barátnőm intelmén. Tavaly nyáron óva intett, hogy hazaköltözzek Franciaországból. Agitált, hogy maradjak és szerezzem meg a francia állampolgárságot.

Ő gyógyszerész volt Szíriában, most gyereket nevel (a kisebbikje még nem ovis, ők is sokáig maradnak otthon a gyerekekkel, mint mi magyarok - általában). A férje orvos, egy kórházban dolgozik, persze ehhez elég sokat kellett vizsgáznia, sőt folyamatosan képzi magát, ahogy ez mindenhol bevált orvosi körökben. Mindketten keresztények és hét éve élnek Franciaországban. A gyerekeink egy óvodába jártak, a lány is ugyanolyan magányos volt, mint én és ő is hazahordta a nagyobbikat ebédelni, így barátkoztunk össze, az ovi előtt ácsorogva, aztán már közösen programoztunk. Őt nem havernak nevezem, ő több annál. Olyannyira, hogy ő azt mondta nekem egyszer, testvéreként szeretett. Hupsz!

Azt mondta, eszembe se jusson elhagyni Franciaországot. Csodálkoztam, törtem a fejem, hogy ez mit jelenthet, de csak arra jutottam, hogy nyilván nincs tisztában, hogy honnan jövök (de), ezért elmagyaráztam neki, hogy Magyarország az Európai Unió tagja, egy kis ország, minket nem fenyeget veszély. Jó, hát nyugodtan hülyézzetek le, igen, én ilyen naiv vagyok. 

Nem nehéz, hogy napi szinten eszembe jusson a szír lány, hiszen a facebookon folyamatosan az arcomba tolják a sok gyűlölködést. Van pár ismerősöm, akik olyan híreket, fotókat, posztokat osztanak meg, hogy kifordul a gyomrom. Nincs vége, mert az ismerősök ismerősei kommentárjai is ott fröcsögnek a képembe. Gondolom, a "ballibsik" (...) vagy akik gondolkoznak, nem hagyják magukat behúzni a csőbe, ezért nem állnak le vitatkozni ezzel a birkanyájjal. Vagy ez is csak egy romantikus elgondolás részemről? Mindenesetre nekem ez a taktikám, nem állok le beszélni a szélső jobbal, ellenben Pásztor Annának, azon felül, hogy nagyon csípem a Márti dalát, tetszik a hozzáállása is.

A munkahelyemen is van pár jobbra tendáló ember. Könyörtelenül kimondják, amit gondolnak. Rajtuk még gondolkozom, mit csináljak, töröljem őket a facebookomról vagy sem (egyet töröltem, mert már nem bírtam nézni a hülyeségeit*)? Komolyan úgy látom, hogy a 70 évvel ezelőtt lezajlott világháború nem tanította meg az embereket semmire, egy gyufaszál és ott tartunk, mint 1931-ben. 

A hullám című film jut eszembe, mely valódi történeten alapul. Talán mégsem olyan jó, hogy ilyen kicsi ez az ország. Ráadásul tegnap járt nálunk az olasz ügyvéd, aki szintén nagyon szeret politizálni és ő is teletömte az agyam, hogy mennyire frappáns ez a mai magyar politikai irányzat, ő kifejezetten üdvözli, így most már mindenhol összeesküvés elméleteket látok. Nem tudom kibogozni a szálakat. 

Nagyon érdekes volt Franciaországban beszélgetni a menekültek kérdéséről. Ott még ma is finomabban fogalmaznak, mint mi magyarok, nem fröcsög a vér a szájukból, pedig ott is jelen van a Front National. Egyszerűen nem éreztem azt, hogy az emberek agymosottak lennének és  nem kizárólag szírekről és háborús menekültekről beszéltek, hanem például az afrikaiakról, akik olyan országokból érkeznek, ahol már víz sincs, mi pedig csak a szír aranyórás, mobiltelefonos, jól öltözött migránsokról beszélünk.

Egy éve még nem tudtam elképzelni, hogy idáig jutunk. Nem látom, hogy hová vezet ez az egész.



Mutatok pár facebook kommentet, ez csapta ki nálam a biztosítékot (képeket, neveket naná, hogy töröltem). Ez a csapat itt-ott még egészen választékosan ír, a valódi ocsmányságokat  nem rakom ide.

(...)

Nem tudom, ha rosszul irányítják a fényképezőgépet, kellemesebb lenne-e az áramlás látványa...Özönlenek ide a népek és nem lesznek tekintettel ránk! Nem szabad naivnak lenni, hogy "velünk ez meg az nem történhet meg". Megtörténhet.

Tetszik · Válasz · 1 · 19 órája

·          

a hülye is látja, hogy baj van. ez egy dolog. jöttem haza az osztrák hegyekből, egy tiszta, pedáns, barátságos országból és nyilván Kelenföldön szálltam le. nagyon bosszant az a menekültekkel kapcsolatban, hogy kurva nagy kupit, kos...Bővebben

Tetszik · Válasz · 1 · 19 órája

·             

 Sztem a magyarság nem a helyesírástól függ. Ezek pedig nem menekültek, hanem migránsok.

Tetszik · Válasz · 18 órája

·          

A nőkre, lányokra különösen nem lesz tekintet. Nem azzal teszünk jót, h.az országunk "Jézus szíve Kft.-t játszik" és mindenkit meg akar menteni. Hazánkat és annak anyáit, gyermekeit, apáit kellene védeni, ellátni, és ami ebbe a körbe ez után még belefér, az jöhet, amennyiben beilleszkedik és tiszteli az itteni szokásokat. Ez egészséges.

Tetszik · Válasz · 3 · 18 órája

·          

Mivel agresszív népségről van szó, ezeket szép szóval, értelmes véleményekkel megállítani nem lehet. És igen, tele van az ország félkegyelműekkel, akik elsőként fognak úgy járni, mint Elin Krantz.

Lehet, hogy erről a témáról kussolni kellene...



* Ezt a gondolatmenetet nem ma írtam. A kolléga, akit töröltem, ma kérdezgetett a nyaralásról, én meg most izgulhatok, hogy hamarosan rájön, hogy ment a levesbe. Először azt gondoltam, nem figyel, de ezek szerint mindenre kíváncsi. Mit mondjak majd neki, ha rájön? Bocs, de sötét vagy?

Látom azt is, hogy többünknek ez a mai témája. :

Két recept

Az igazat megvallva, Patrícia (dédi elsőszülött lánya) szokott főzni és sütni. Napi két tarte-ot dob össze (lepény), hol a dédi kertjének almáiból, mert most érik és nem győzi szedni és megfőzni pomme pot-nak (almapüré) hol eperből és szederből (ezt már csak fagyasztott gyümölcsből), hol barackból, hol paradicsommal. Nem túlzok, tényleg napi két lepényt süt.

Ami ezen a nyáron a legjobb receptje volt, az a salade de courgette volt, azaz cukkini saláta. Pofon egyszerű, mégis elakadt a lélegzetem, annyira finom volt. Sajnos nem emlékszem kristály tisztán az alkotóelemekre, de mint minden salátát, ezt is lehet variálni olyanokkal, amiket szeretünk.

Pati megpucolta a nyers cukkinit (fontos, hogy nem nagyok voltak, hanem picik, zsengék), lapra szerelte reszelte, a gombát is vékonyra szeletelte, összevágott pár koktél paradicsomot, hozzá petrezselymet, mindezt összekeverte és meglocsolta pár csepp citromlével és olajjal (ő mogyoróolajat használt, de én most emiatt nem fogok bevásárolni mindenféle furcsa olajból, maradok a klasszikus olívaolajnál, mert az van otthon, a sima napraforgó olaj is elfogyott, nem szeretek főzni, nincs késztetés újat venni, az olíva pedig még az oszálytalálkozóról maradt rám). Úgy emlékszem nem volt más ebben a salátában, mégis isteni finom volt. 

A másik receptje pedig a fekete kagyló volt. Én már próbáltam főzni ilyet, de nem voltam magammal megelégedve, holott a klasszikus fehérboros recept szerint haladtam. Mindenki elájult Pati kagylóitól, kérdezgették, hogy hogy készítette és ő állította, hogy a titok a sokféle borsban van és a fehér borban. Egészben rakta a fazékba a borsokat is. Hozzá házi sült krumpli (nem az ipari, elősütött). A kagyló leve is annyira finom volt, hogy még ki is tunkolták, még én is...

Fotók nincsenek. 

Babette

Annyi mindent tudnék még mesélni erről a furcsa nyaralásról, de most inkább azt kell megörökítenem az örökkévalóságnak, hogy van nekem egy nagy megállapításom: az olaszok tiszták. 

Kicsit átpörgettem az agyamon azokat az olasz háztartásokat, amelyekben jártam és rájöttem: mindben rend volt és tisztaság. Nagy rend és nagy tisztaság. Valószínűleg ezért nem tudom megszokni anyósomat és fiúgyerekeit, akik viszont rumlisak (de piszkosul) és nem fordítanak nagy figyelmet a tisztaságra sem (piszkosul piszkosak). Persze tudom, nem illik kipletykálni őket meg hát biztos csak azért volt rumli, mert a dédi állapotával kellett foglalkozni (nem).

Azt nem állíthatom, hogy a franciák mind rumlisak és koszosak, mert például a furcsa nevű Babette háza makulátlanul tiszta és rendezett (bárcsak ilyen anyósom lehetne...), igaz Polette nagyi is tiszta és rendes.

Babetteről még muszáj írnom, mert a tenyerén hordozott és ez ahhoz képest, hogy mi fogadott anyósomnál, egy csoda volt. Magától értetődőnek vette, hogy nála vacsorázunk, ezért megkérdezte, hogy mit szeretnek enni a gyerekek. Aztán első este volt véres hús, mert hát a franciák azt nagyon szeretik. Én nem. Hiába nem szeretem és irtózom tőle, azért megkóstolom, mivel ezt tanítom a gyerekeimnek is. Meg kell kóstolni és csak azután fintorogni, ha mégsem ízlik. A marhát tilos sózni sütés közben, különben kaucsuk lesz belőle, én ezt tudom, de voltam olyan balek és megkérdeztem Babettetől, hogy megsózta-e. Naná, hogy nem, viszont ez a hús ízletes volt só nélkül is. Valahonnan messzi vidékről hozzák, megbízható gazdaságból.

Felsorolom, hogy miket rakott elénk az asztalra, úgy könnyebb lesz. Reggelire croissant, pain au chocolat, tea, kávé, kakaó, pirítós (de miért nem pirítottnak hívják???) kenyér, lekvárok, gabonapehely, felkockázott barack, narancslé, és még biztos nem is jutott minden az eszembe.

Ebédidőben mindig valahol csavarogtunk, de ő akkor is gondoskodott rólunk, kimosta a ruháinkat, megszárította és kivasalta. Azért itt már majdnem lábat csókoltam neki. (Bárcsak ilyen anyósom lehetne.)

Vacsorára volt taboulé, reszelt répa, rendes vegyes saláta, mindenféle földi jóval, salade piemontaise (ezt meg kell tanulnom!!!), saucisson sec (combien ces six saucisson-ci? C'est six sous ces six saucisson-ci, magyarul: kombienszesziszoszisszoszi? Szesziszuszesziszosszisonszi, azt hiszem... Tamkó, javíts ki! :D ), rizs, amit olyan szósszal kellett meglocsolni, melynek nevére nem emlékszem, de barnára kellett pirítani a vajat és bele pár csepp citromot facsarni és kész is, hát az valami isteni volt. Aztán volt a nyelvhal... Bandit kényszeríteni kell, hogy legalább kóstolja meg az újdonságokat. Nem kell, csak megnyalnia, mert erre még csak-csak hajlandó és azután a szájába vennie és megrágnia és tádáááá, megevett belőle három szeletet is. Ő, aki eddig a halra rá sem tudott nézni.
Aztán jöttek a sajtok... Oh, magasságos felsőbb erő, valami isteni sajtokat tett elénk és hát hozzá a pain de campagne volt a cseresznye a tortán. Biztos volt még más is, de már nem emlékszem, mindenesetre tényleg leste minden kívánságunkat. (Bárcsak ilyen... tudjátok!)

Képzeljétek, a nappalijukban a nagy étkezőasztal egy biliárdasztal, mely Babette férjének a nagyapjáé volt, tehát számításaim szerint alsó hangon 110 éves darabról van szó. Balek voltam, mert megkérdeztem, hogy a dákókhoz van-e asztaluk. Nem esett le a tantusz, hogy az az óriási étkezőasztal pontosan egy biliárdasztal mérete. Sajnos nincs tehetségem és kedvem se a biliárdozáshoz, valószínűleg ezért nem tűnt fel.

Látjátok? Rend van!
(Bárcsak ilyen anyósom lehetne!)

Befejező megállapítás: az olasz vendégeim nem lepődnek meg a fürdőszobámban, hogy van bidé, a franciák viszont mind. 

Szimpatikusnak kell lenni és kinyílnak a kapuk

Újra a fedélzeten. Szó szerint alig vártam, hogy dolgozni jöhessek. Engem ez az idei nyaralás meglehetősen lezsibbasztott, de most nem erről kell beszélnem, hanem arról, hogy van egy óriási sikerélményem, pontosabban a siker nem az enyém, én csak egy mozgatórugó voltam, talán nem nagyképűség azt állítani, hogy az első szikrát én adtam. 

Van nekem sok kollégám, közülük az egyik egyszer megnyílt nekem, elmesélte a családi mizériáját, hogy a felesége elég régóta nem talál munkát és ettől már elég szarul vannak. Nekem ott és akkor már villogott a fejem felett az a híres villanykörte. Az az igazság, hogy nálunk a vezetőségnek aranyból van a szíve (annak ellenére, hogy engem az első időkben időnként megszívattak), tudtam, hogy a kolléga felségének meg kellene próbálnia a pályázatát beadni hozzánk. Persze anélkül ez nem jutott volna eszembe, ha nem tudtam volna, hogy a kollégámat is mindenki szereti, száz éve dolgozik a cégnél, tényleg korrekt, jól dolgozó, szimpatikus figura. Ő maga ugyan nem akarta, hogy ugyanannál a cégnél dolgozzanak, mert annak nem szokott jó vége lenni, igen ám, de ez nem egy szem cég, hanem egy cégcsoport, vannak lehetőségek, csak tudni kell kinél kopogtatni és simulékonynak kell lenni (írhatnám azt is, hogy szépen kell pislogni és mosolyogni, cukinak kell lenni, beszélgetősnek, jó hallgatónak...). 

A kollégám megkért, ha tudok valamilyen üres állásról (nyilván ilyen papírtologatósra gondoltunk), akkor szóljak, de mondtam neki, hogy ne várjunk ilyenre, majd én körbe fogok szimatolni. Tudtam kinél kell kopogtatni... Azon a héten megtörtént a feleség első interjúja, aztán a következő héten a második forduló, most pedig már itt dolgozik nálunk, most mutatkoztunk be egymásnak. Már akkor tudtam, hogy sikerült, amikor a kollégám a szabi alatt felhívott, de nem vettem fel a telefont, mert biztos éppen pelenkát cseréltem valami játszótéren legeltettem a majmaimat. 

Én úgy érzem, jó szakszervezetis lennék. 

Tegnap hazajott a dedi a korhazbol, ennek okan minket elpateroltak, mondvan ne zavarjanak a gyerekek. Apjuk nem akarta elhinni nekem, hogy bizony kipateroltak, azt hitte en akarok mashol aludni, aztan csak-csak kimondtam, hogy az anyja intezte igy. Mondta, adjam az anyjat, en meg megigertettem vele, hogy nem balhezik. Az anyja neki is elmondta, hogy a dedi baratnojenel kell aludnunk, igy vegre elhitte, hogy nem halandzazok.

Babette (micsoda nev???) szimpatikus, ismerem ot, nagyon kedves, megis ciki a szitu. Tobbet nem jovok ide.

Kapaszkodjatok meg

A "legjobbat" még nem is meséltem. Jobb, ha mindenki leül és megkapaszkodik. A sógornőm terhes, 17. hétnél jár. 28 éves. Überokosnak tartja magát. Mondjuk kedvesnek kedves. De én nem dőlök be neki. A radarjaim azt súgják, fals. Gyereket vár és... Dohányzik. Nem napi két cigit, ami máris több a nullánál, hanem ahogy elnézem, simán elszív napi egy dobozzal. Ja, hogy a feszültséget le kell vezetni... Pfff. Amikor a kis húga első magzata is súlyos beteg volt, hogy veszi a bátorságot cigizni? Jó, hát értem, a húg magzatának genetikai eredetű volt a végzete, nem attól nem fejlődött az agya, mert anyu dohányzott. Elhiszem, amit az orvosok mondanak, de a franc tudja, azt is mondják, hogy baromira tilos dohányozni terhesség közben és ezt nem csak a magyar orvosok mondják, hanem a franciák is, mert én bizony beköptem apjukat a nőgyógyásznak, aki beköpött engem, mert sót raktam az ételembe. Apjuk ugyan nem volt terhes (a tudomány mai állása szerint ma még mindig nem menne neki), de bizony az orvos leteremtette őt, hogy ne dohányozzon.

Vagy csak én drámázom túl?

Nincs vége, foly.köv.

Megcsináltam az udvart is. Felsöpörtem a babérleveveleket, amitől már nem lehetett látni az udvart. Összeszedtem a kuplerájt, rossz slag, rossz kaspó, rossz lapát, rossz egyebeket. A rossz autót kivezette a sógornőm pasija az utcára. Pont jött a dédi nagy barátnője és látta, hogy gereblyézek, meg is jegyezte, hogy fájt a szívének, hogy így elhanyagol"ódott" az udvar és annak idején, amikor a dédi férje (akit én már nem ismerhettem) mennyire odafigyelt erre a kis kertre, most meg...

Összefoglalva: kivasaltam egy hegy ruhát és ágyneműt, kétnaponta porszívózok a hülye kutyák és macska miatt, ablakot pucoltam (na jó, csak kettőt), főzök rájuk, pókhálóztam, sufnit raktam rendbe és most az udvart is. A kertet csak összerendeztem, mert ott is kupleráj volt.

Ja, és bármihez nyúlok, azt mondják, hogy pont (!!!) azelőtt csinálták meg, mielőtt megérkeztünk volna. Hóttziher, hogy a plafon még ma le fog szakadni. Érzitek? Hogy baszki pont azelőtt söpörték össze az udvart. Pfff. Bazze, nyár van, a babérfa levelei virítanak a zöldtől, ez bizony nem most hullott le, igaz, hogy örökzöld, de ennyi levél nem egy hét alatt hullott le

Nem fényezni akarom magam, mert én magam is egy nagy káoszban élek, nem vagyok tiszta, nem vagyok rendszerető, de azt hiszem ezek után majd múzeumben érzem magam otthon.

Ma nem megyünk sehova, mert jönnek a rokonok, akiket - hála ég - szeretek.

Francba

Reggel 5.30. Felfáztam. Most visszafelé számolom a perceket, nyisson már ki a patika. Nagyon régen voltam felfázva utoljára, nincs nálam biztonsági ellenszer. Itt Franciaországban ráadásul "infection urinaire-nak" hiívják, húgyúti fertőzés, nincs mit csodálkozni ezen, mert hiába dübörög a gazdaságuk, attól itt is vannak hiányosságok, pl. kezet nem mosnak wc után (amit már meséltem).

Tök kínos lesz így ez a maradék négy nap. Például éjjel, ha valaki pisilni megy, nem húzhaja le a wc-t. Szerintem kifejezetten undirító. Majd reggel lehúzza valaki a sok, brrr, nem is folytatom.

Ma vendégek jönnek. El sem lehet bújni kicsit megmelegíteni a hasam vagy százszor pisilni menni. Tök kínos. Erről pedig rögtön az jut eszembe, hogy naná, hogy a gyerekekkel sem törődnek igazán, nem adnak nekik enni, egyetlen egyszer sem főztek nekik (de megenni, amit én főzök, az megy), nem fürdetik meg őket, nem jatszak velük. Anyósom azt mondta, amikor feldobtam neki a labdát, hogy miért kurva nehéz Franciaországban, hogy majd ő összeyűjti az unokákat a vakációk idején és majd ő felügyel rájuk. Na ilyen cuki felajánlással teli a padlás. Lófasz valósulna meg belőle. Hat év alatt elég jól megtanultam, tudom, hogy nagyon jó a szíve, ígérni tud, aztán meg semmi nem lesz belőle.
Nem is értem, hogy képzelte. Franciaországban minden hat hét óvoda és iskola után két teljes hét vakáció következik. Na most anyós unokái országon belül 6-700 km távolságra vannak egymástól. Valószínűleg anyósnak szüksége lenne egy kis önismereti terápiára. Persze be lehet iratni a gyerekeket napközis táborokba is, már ha jut hely. Azt nem tudom, hogy mennyibe kerülnek, de nyilván bazi drága, mert itt mást sem hallok azóta is, hogy "à la vache, c'est chère", azaz a tehén mindenit, de kurva drága minden és én ettől kiborulok. Amint meghallom, kifutok a világból. Eszméletlenül demoralizál. Basszuskulcs, értem én, hogy világ életében segghülye volt a pénzügyekhez, értem én, hogy a fogyasztói társadalom valódi áldozata, mert mindig vásárolnia kell (pl. porcelánbabákat, hajtogathatós babaházakat, hímezni valót, önfőző rizsfőzőt, kávéfőzőt havonta és sorolhatnám napestig...), de azt nem, hogy mire fel mond olyanokat, aminek semmi valóságalapja nincs. Arra akarok kilyukadni, hogy Magyarországon nekem jó dolgom van, a szüleim örömmel foglalkoznak a gyerekeimmel (enni adnak nekik, rendes kaját, tizsták, cukik), itt ez rohadt nehéz lenne, de persze 50 millióan meg tudják oldani, akkor nyilván én is meg tudnám.

1:1

Még nettó öt napot kell kibírni és mehetünk haza. Az a helyzet, hogy unom a banánt. Azért ma megpróbálom kipihenni magam és nyakamba venni Párizst (esélytelen), mert ez az agglomeráció kikészít. Olyan, mintha falun lennék, sőt rosszabb, itt még kapálni sem lehet. Mit? A betondzsungelt? Bár tegnap a HÉV-ről láttunk két valódi tehenet. Teljesen szürreális volt. Gondolom valami oktatóprogram részei. Nem tudom mi mást képzelhetnék.

Mondhatom, ez az ország egy év alatt is sokat fejlődött, csak úgy dübörög. A benzinkúton monitoron (lapos, érintőképernyős) követhetjük nyomon, hogy mi után mi következik: válasszunk, benzin vagy diesel? Kápé vagy bankkártya? Aztán mutatja a lépéseket, most fizess, most rakd a csövet a lyukba... Egyszerűen nem tudják már mire költeni a pénzüket vagy ennyire debil a társadalom?

A boltban a joghurtos hűtő ajtaja sem ajtó már, hanem az is egy képernyő, ami ráadásul áttetsző. Reklámot vetít. Látom a reklámot és mögötte a joghurtos pohárkákat is.

A budaörsi Auchan és Tesco harmadik világbeli viskók és a kínálatuk ócska szutyok ahhoz képest, ami itt van. Komolyan tiszta hülyeség, hogy ezen csodálkozom, hiszen ebben is éltem, aztán újra és simán megszoktam a magyar valóságot is. Azért mégis elképesztő a különbség. Hiába mondja azt egyik barátnőm (világlátott, nem hülye), hogy már nincs különbség egy francia és egy magyar bolt között, én állítom, hogy van, nemcsak mennyiségi, de minőségi is. Persze az is lehet, hogy rossz helyre járok... Vagy az én naptáram állt meg 1988-nál. Lapoznom kellene.

Anyósom ma megkérdezte, hogy mennyit ér a lakásom. Azt mondtam neki, hogy majd ebéd után kiszámolom, ezzel megszabadultam tőle. Ma megkérdeztem anyóstól, hogy mennyi a nyugdíja. Állandóan panaszkodik, de álllllllllandóan, holott tudom, hogy nem 1000 Euró a havi bevétele. Nem mondta meg. Azt mondta, nem keres rosszul, csak hát... Ezzel megszabadult tőlem. 1:1

A helyzet az, hogy be kell vallanom magamnak, a francia család ezidáig nem kérdezte meg, hogy hogy ment az elmúlt egy év, amióta hazaköltöztem. Persze, felteszik a szokásos "ça va?" (hogy vagy?) lemezt, de igazából kurvára nem érdekli őket a válasz. Még a pszi nagybácsit sem, pedig neki ki akartam önteni a vödröt, de tisztán láttam, hogy magasról leszar. Azért ő megint mondta, hgy majd eljön hozzánk Magyarországra. Nyugodtan mondhatja, tudom, hgy csak üres frázis.
Senkit nem érdekli az elmúlt egy év. Csak ők szeretnek beszélni, szavamba vágnak, és dumálnak tovább. Csak mondják, mondják, mondják és mondják... Válaszolni sem kell. Amikor vasaltam és anyós tiltakozott, azt mondtam, hasznossá akarom tenni magam, mire anyós azt mondta, a jelenlétemmel máris hasznossá váltam. Jah, a füleimre gondolhatott.

Helyzetjelentés folyt. köv.

A szülinapomat azzal kezdtem, hogy kivasaltam egy halom ruhát és ágyneműt. Anyósom tiltakozott, de én nem akartam az egész napot henyéléssel tölteni. Aztán rendet raktam és kisöpörtem a mosókonyhában (vagy sufninak is nevezhetném), ami megint kiakasztotta anyóst, de kit érdekel, nekem jól esett. Ő és gyerekei zöme egyszerűen zsigerből tiltakoznak a rend és tisztaság ellen. Anyóst még meg is értem, mert egy hippi, de a gyerekei? A fiait még csak-csak megértem, hiszen fiúk, de a lányait már abszolút nem. A lányok, ha rendes fiúval vannak, akkor makulátlan tiszták és rendszeretők, komolyan, mint egy lakáskultúra, olyan a lakásuk, de otthon az anyjuknál? Átváltoznak zombihippivé.

A sufni után elmentünk tortát venni nekem és Bandinak, hogy az apjával is megülhesse a szülinapját, aki a jeles nap utáni éjszaka érkezett meg. Sajnos nem volt kedvemre való torta, ezért csak egyet vettünk, de sebaj, mert délután, miután meglátogattuk a dédit a kórházban, még máshová is beugrottunk és ott lehetett tropezienne tortát kapni, amit én nagyon szeretek.

Senkitől nem kaptam ajándékot, de nem zavar. Felnőttem. Apukám is mindig azt mondja, neki ne vegyünk ajándékot, mindene megvan. Nekem is mindenem megvan. Nem érzem úgy, hogy plusz egy ruhadarab vagy egy pipere vagy egy könyv vagy egy virágcsokor endofinlöketet adott volna. Most ilyen időket élek. Jól voltam ajándékok nélkül is. Sőt, inkább örültem, hogy aznap én okozhattam örömet a dédinek a kis paprika formájú fülbevalóval. Ő nagyon szereti a magyar vonatkozású tárgyakat, ennek a fülbevalónak is örült, azon felül, hogy azonnal felvette, láttam is rajta.

A dédi egészen kivirult. Első nap még pocsékul volt, de két napja már nem pizsamában várja a látogatóit és fodrászhoz is elment, szép lett a haja. Igaz, oxigénpalack nélkül nem tudna létezni.

Tegnap a Disneylandban voltunk. Most voltam negyedszer és mondhatom, hanyatlik. Rögtön négy játék vagy nem működött (technikai okok) vagy felújítják. A személyzet ruhája sokszor lóg, mimt tehénen a gatya, mégis töretlenül telt házas az egész park. Nem felnőttnek való... Mi délután négyre kipusztultunk.

Apjuk elkísért az RER-ig, aztán visszament a Gare de Lyonra, ahonnan indult a TGV-je, ment vissza Aix-en-Provence-be. Jó fiú volt... Jó volt vele. A gyerekek imádják őt. Bőgtek, mikor megértették, hogy a papa megy vissza dolgozni.

Helyzetjelentés

Reggel hét óra van. Nem magamtól keltem fel. Még aludhatnék, mert a gyerekek is alszanak, de engem felébresztettek a szülinapom alkalmából. Ha félig tele van a pohár, akkor most örülni kellene, micsoda figyelmesség. Ha félig üres, akkor meg lecsapni, mint a taxiórát, hát a nénikéjét ébrezze fel, mikor szombat van, ráadásul vakáción vagyok.

Izgulok. Ma úgy tervezem, hgy beugrom Párizsba a Musée d'Orsay-be. Vagy mindegy hova, csak hay legyen ez a nap az enyém. Úgy sejtem, semmi nem lesz belőle.

Tegnap is Párizsban voltunk. Az én gyerekeim most látták életükben először az Eiffel-tornyot. Fel is akartam vinni őket, de a lifteknél elviselhetetlen sorok állnak meg hát szerintem gyalog az igazi, ahol még sor sem állt a kasszánál, de a kölykeim nyafogtak, pedig nem volt meleg, így nem mentünk fel. Laza vagyok, már el tudom engedni a kis rózsaszín elképzeléseimet. Inkább a béke és nyugalom, mint ragaszkodni az aktuális ötlethez. A torony lábánál van egy játszótér, bezzeg ahhoz nem voltak fáradtak. Aztán elindultunk éttermezni, de abból is csak egy szendvics lett, tartva magunkat az "inkább béke és nyugalom" elvhez.

Elzarándokoltunk a dédi szülőházához. Itt most csak sóhajtozni tudok.

Onnan megint játszótér. De legalább már én is szusszanhatok egyet-eyet ezeken a tereken.

Aztán hazajöttünk, Banditát és engem leraktunk aludni. Apjuk és Macska elmentek a dédihez. Bandi, amikor felébredt és megtudta, hogy a többiek a dédinén vannak a kórházban, dühkitörést kapott, de mázli, mert hamarosan megjelent az apja és minket is elvitt (15 perc autóút). A rizs alatt eloltotta a tüzet, éppen a vacsorát kezdtem el készíteni. A dédi tegnap jobb formában volt.

Este újra neki veselkedtem a rizsnek, ami piszok lassan főtt meg. Már mindenkinek kopogott a szeme. Inkább feldobtam főzni egy kis tésztát is (de kurva fontos témák... :D ), biztos, ami biztos, de jól is jött, mert hogy, hogy nem, de anyósom és sógorom is szívesen eszik a főztömből. Azért picit bosszant, hogy ők hozzám képest úgy dupla, vagy háromszor annyit keresnek, mégis én vásároltam be rendes kajára valót a gyerekeimnek, aztán meg elfogy a rántott hús (Bandi kedvence, aki meglehetősen rossz evő, így biztosra mentem, csak egyen). Jó, hát nem kellene mocskolódni, még csak négy napja vagyunk itt, de többek között apjuk ezért is költözött el innen... A gatyája ráment ezekre a hülyékre, akik felzabálták a bevásárlását.

De hogy valami szépet is írjak... Ma vagyok 42 éves. Nem piskóta. Tegnap még 36 voltam. Gondolom jövőre 50 leszek.

(Nem javítok, kiposztolom, felébredt Bandi, enni kell adni neki. Bár itt van apjuk, intézkedhetne..)

Folyt. köv.

Hülyeség az időjárásról és takarításról nyavalyogni, tudom, de ma kipucoltam és rendet raktam a fürdőszobában. Nem tudom felfogni, hogy a fiókokat miért nehéz betolni, miért nem lehet a hat (minek annyi???) fogkefét a fogkefetartóba rakni, a használt vattapamacsot miért nem lehet a kukába tenni és hogy van gusztusuk penészes zuhanytálcában zuhanyozni. Na jó, utóbbit biztos nem látták a csúszásgátló miatt. Aztán neki estem a nappalinak, de leállítottak. Pedig szívesen csináltam. Anyós azért vette a lapot, kipucolta a zuhanytálcát (én befújkáltam, vártam, míg hat a vegyszer, addig porszívóztam). Anyós nem sértődékeny, laza figura, kicsit hippi maradt, de a nővére gondolom majd szétterjeszti, hogy milyen hülye piha vagyok, ide jövök és kipucolom őket a retekből.

Anyukám engem nem tart egy pedáns, tiszta, rendszerető embernek. Ha ezt látná...

A hír igaz: a franciák nem mosnak kezet pisilés után. Figyelem őket. Nyilván van, aki megmossa, de én még nem láttam rá példát.

Egyébként meg reggel elkutyagolhattumk bevásárolni, mert itt nem volt gyerekkompatibilis kaja. Kenyér, paradicsom, joghurt, sonka, gomba, hús, uborka, tejföl, uzsonnára való, alma, barack, kakaó stb.
Nem apósomnál vagyunk, ahol az étkezés szent és sérthetetlen. Itt csak nassolnak, egész nap nass, nass, nass.


Ma délután beköszöntött az ősz, esik. Csak, hogy következetes legyek.

Kontrasztok

Nem volt kedvem írni, holott lett volna mit. Most sincs kedvem, a cenzúra miatt. Most azért írok, mert ilyen melegben képtelen vagyok aludni, ömlik rólam a víz, ráadásul már pisilni is kell, de nem lehet, mert a szomszéd szobában a sógorom alszik meg gondolom a nagynéni is felébredne, ha mászkálni kezdenék. Kellett nekem ennyi vizet inni...
Az ablakban állok, ott írom ezt, a szobában megdöglök.

Tegnap felpattantunk a repülőre, hogy meglátogassuk a dédit. El is mentünk hozzá a kórházba. A felvázolt körülményekhez képest jól van. Rosszabbra számítottam. Igazából nincs  jól, valószínűleg az utolsó előtti pillanatban vagyunk. De tudtunk vele beszélgetni, vele lenni, lejött a szobájából a hallba, szóval ez még nem a vég.

Felvettem "magnóra", ahogy magyarul beszél. Soha egy percet nem élt Magyarországon, és amióta az édesapja meghalt, hozzávetőlegesen 35 éve, a magyar nyelv nem volt a mindennapjai része. Akkor kezdte újra használni, amikor én megjelentema családban, azaz 7 évvel ezelőtt.
Kicsit könnyeztem a kórházban, próbáltam visszafogni, de nehéz volt...

A dédi háza egy kis mézeskalács ház volt, ma meg? Megérkeztünk déli egykor, és az, hogy nem volt mit enni, normális, megszoktam már, de hogy rendrakással, porszívózással, irgalmatlan pókhálózással kezdjem az ittlétet, az lesokkolt. Hogy a picsában lehet úgy élni, hogy hajókötél vastagságú óriási pókhálók lógnak keresztül a plafonon ott, ahol élnek? Nem elzárt, használaton kívüli szobákról beszélek. Mesélem ezt én, aki nem vagyok egy tisztaságmániás, rendmániás.
A macska a konyhapulton eszi a zabálni valóját, egyébként meg kutyaszag mindenhol. Három ostoba divatkutya cirkál mindenfelé. A takarítónő már nem jár ide, mert minek? Anyósom elhitte magáról, hogy menni fog... Holnap még vasalni is fogok, előre látom... Én, aki soha nem vasalok. A konyhát pedig fertőtlenítem, utálom a macskákat, amelyek a konyhában szarnak a macskaalomba, utána meg a pulton, asztalon zabálnak, ja mert ezekből is kettő van.

A kórházban a közösségi teremből zongoraszó hallatszott ki, megnéztük, egy férfi zongorázott valódi zongorán  egy szem idős néninek. Ez egy geriantriai kórház.

Voltam a patikámban is, kifogtam a kedvenc patikusomat, aki, mint mindig, annyira kedves volt, hogy majdnem... Bőgtem? Amikor Bandita megszületett, lett nekem egy herpeszema számon és ez a patikus magyarázta el, hogy mit kell tennem, Nem intézett el annyival, hogy jónapot, zovyrax, 3500 forint, viszlát, hanem töviről hegyire elmondta, hogy mit mikor kenjek magamra és még csak eszembe se jusson megpuszilni az újszülöttet. Teljesen elolvadok ettől a nőtől.

Mindent fotódokumentálok, a kupit, a zongoristát, a mosdót...

Éjjel 3 óra lesz 2 perc múlva, kezd lehűlni a levegő. Jó éjszakát! Megpróbálok aludni.

Vilma üzeni Gazsinak

A szobamérleg mondjon le!

Tegnap és ma is voltam tornázni, a mérleg továbbra is az ellenségem, viszont a tükör már kezd megszelídülni.

Konkrétan Milonka posztjától kaptam gellert, hogy elmeséljem, a minap beszélgettünk, beszélgettünk skype-on a gyerekek apjával, de már későre járt, mondtam neki, hogy mennem kell aludni, mert másnap korán kell kelni, ugyanis reggelente tornázni járok. Csodálkozott. Holott annak idején még futni is jártam. Megkérdezte, hogy fogytam-e (május óta nem találkoztunk), mire én elküldtem magamról egy fotót és... azt sem mondta, hogy fapapucs. Semmit. Nem, mintha udvarolgatnia kellene, megszoktam én ezt, csak hát érkeznek kis visszajelzések innen-onnan, hogy látszik az átalakulásom és tőle meg semmi, de semmi, de semmi, pedig arra törekszik, hogy újra együtt legyünk. Nem valami tehetséges french lover. 

Mutatok "ilyen volt, ilyen lett" képet, hogy értsétek.

Nem kamu! Nem tudtam behúzni a hasam!!! 

Nem kamu! Már be tudom húzni a hasam, de nincs rá szükség,
elég, ha kihúzom magam.
13 éves korom óta görbén tartom a hátam, biztos értitek miért.

Update2: Júnus 30-án vettem meg a fitleszbérletet, tehát a második fotó bő egy hónap eredménye. Azért nem piskóta...